Valójában miféle szerzet a térképész?

Amit a literátus emberek a térképkészítésről mesélnek
Klinghammer István
térképészet, térképész, kartográfus
szóelválasztás

Úgy gondolom, Mózes könyveivel kezdődött. A térképészeti tevékenységre az első utalásokat az Ószövetségben Mózes könyvei tartalmazzák, amelyek eredete az i. e. 900-tól az i. e. 550-ig terjedő időre tehető. Az „Állomások a pusztában” rész olyan gazdag topográfiai anyagot tartalmaz, hogy már térkép használatát feltételezi. A földmérésre is akad utalás, így például „Mózes 4. könyvé”-ben és „Józsua könyvé”-ben.

A Homérosznak tulajdonított Íliász eposz az i. e. VIII. századból egy térképészeti jellegű ábrázolás elkészítésének a leírását adja. A térképész munkája – egy csillagtérkép elkészítése – itt isteni tevékenységként jelenik meg. Ezt kalapálta Héphaisztosz, a tűz és a kovácsmesterség istene Akhilleusz pajzsára:

Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert
és a sohasempihenő napot is meg a szép teleholdat.
S minden csillagot is, mely az ég peremét koszorúzza.
Óriónt s a Fiastyúkot, meg a Hüaszkokat mind,
Vélük a Medvét is – más néven híva Szekér ez –
Mint forog egyhelyben, míg Órión lesi egyre,
S egymaga nem fürdik meg soha ókeanoszban.

Devecseri Gábor fordítása1
  • 1Pápay Gy.: A térképtudomány fejlődésének alapvonalai. Klinghammer I.–Pápay Gy.–Török Zs.: Kartográfiatörténet. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1995, 36–37. p.
Akhilleusz pajzsa Homérosz leírása alapján
Akhilleusz pajzsa
by Her Majesty Queen Elizabeth II · Royal Collection Trust
Philip Rundell (1746–1827) · 1821 · aranyozott ezüst · 90,5 × 90,5 × 10,0 cm

I. e. 423-ból Arisztophanész Felhők című vígjátékában Sztrepsziadész és egy Szókratész-tanítvány között tréfás párbeszéd hangzik el egy térképről.

A modern szépirodalomban talán A kis herceg az első regény2. Antoine de Saint-Exupéry, a repülős könyveiről híressé vált francia pilóta, moralista és író 1943-ben írta a kis herceg utazásainak történetét a lakott planétákon és a Föld tájain – egy mesét gyermekeknek, de felnőtteknek is… A kis herceg utazásai során a hatodik bolygón egy öregemberrel találkozik, aki óriási könyveket ír. Az öregúr tudósnak nevezi magát, aki tudja, hol vannak a tengerek, a folyók, a városok, a hegyek és a sivatagok. Ő geográfus – mondja, de mi tudjuk, hogy kartográfusnak is hívhatná magát, ha tudását térképeken rajzolná meg. Élénk beszélgetés során a kis herceg megtudja az öregtől:

A geográfus sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban. Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. A kutatók elbeszéléseit először ceruzával jegyzik le. Megvárják, míg bizonyítékokat szolgáltat, és csak akkor következik a tintával való lejegyzés.

Így jönnek létre:

a földrajzkönyvek (vagy atlaszok), a világ legértékesebb könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy egy hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.

  • 2Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Móra, Budapest, 1977. (Rónay György fordítása). (Le Petit Prince. Editions Gallimard, Paris, 1946)
Ezekben a tudós könyvekben nincsen helye az átmeneti dolgoknak – sem a kis herceg, sem virágai számára. A kis hercegről szóló remek könyvet a világ számos nyelvére lefordították, és amit benne a kutatási beszámolókról mondanak, az talán még ma is formálja a geográfusokról és kartográfusokról alkotott nézetet.

Fra Mauróról, a középkort záró évtizedek legkiemelkedőbb világtérképének készítőjéről szóló regényében az ausztrál író, James Cowan, aki etnológiai és filozófiai könyvek szerzőjeként ismert, a kartográfus munkáját ugyanúgy mutatja be, mint ahogy azt francia példaképe, Saint-Exupéry jellemezte.3

Néhány szó a regény főszereplőjéről: a kamalduli szerzetes Fra Mauro (kb. 1400-kb. 1460) a Velence melletti Murano szigetén, a San Michele kolostorban 1433-tól térképészeti műhelyt tartott fenn. 1448–1449-ben világtérképet szerkesztett, amelynek alapján 1457-ben megbízást kapott V. Alfonz portugál királytól további világtérkép elkészítésére. Amikor segítőivel, a tengerész Andrea Biancóval és – valószínűleg – A. Ca da Mostóval közösen kartografált térképe két év munkájával elkészült, és 1459-ben elküldte megbízójának, a 195 cm átmérőjű pergamenre rajzolt mű olyan tetszést aratott, hogy sikeres elkészültének örömére érmet verettek, és azon „geographus incomparabilis” (összehasonlíthatatlan geográfus) névvel tisztelték meg. Az eredeti munka nem maradt fenn, a jelenleg ismert térkép egy 1460-ban – valószínűleg Bianco által – skiccek alapján elkészített változat, amelyet később a kolostorban fedeztek fel. A mű innen átkerült a dózsék palotájába, majd 1812-től a velencei Biblioteca Marciana gyűjteményét gazdagítja.4

Fra Maurónak, bár mindig vágya volt felfedező utazásokon részt venni, a sors mást rendelt.

Mint térképrajzoló és a kamalduli szerzetesrend tagja itt Velencében, a San Michele di Murano-kolostorban feladatommá tettem az olyan emberek útjait térképre vinni, akik felfedező utazásokat tettek a Föld megismerésére. A tengerészek minden útleírását, legyen akár mellékesnek tűnő is, az utazók minden beszámolóját, legyen bármilyen száraz is, örömmel üdvözöltem. Szó szerint mások megfigyeléséből éltem

– vallja a regény lapjain. Cowan a regény bevezetésében előadja, hogy megtalálta és lefordította Fra Mauro naplójából a szerzetes világtérképe létrejöttével foglalkozó „megfontolt elmélkedését”. Már a napló első oldalain olvashatunk Kolumbusz Kristóf Amerika-utazásáról. Aki a Fra Mauro-térkép adatait és az időrendet ismeri, az kissé megzavarodik… De további furcsa hivatkozásokat is találunk a világtérkép forrásainak felsorolásában. A felsorolt szerzők közül biztos, hogy Abraham Orteliust (1527–1598), Gerhard Mercatort (1512–1594), Johannes Wernert (1468–1528), Hadzsi Ahmedet és még jó néhányat nem ismerhetett. Az író a megjegyzések között egy cinkos kacsintással közli, sőt megmagyarázza, hogy a korábbi térképrajzolók „beillesztése” mellett fordítása még olyan „akaratlan betoldásokat” is tartalmaz, amelyek eredetileg nem voltak a napló szövegében. Így válik érthetővé, hogy hogyan kerül a könyvbe az ausztrál őslakók testére rajzolt térképek története.

  • 3James Cowan: Der Traum des Kartenmachers. Die Meditationen des Fra Mauro, Kartograph zu Venedig. München, 1997, 189 p. (A Mapmaker’s Dream. Boston, 1996)
  • 4Franz Wawrik: Fra-Mauro-Karte. Kretschmer, I.–Dörflinger, J.–Wawrik, F.: Lexikon zur Geschichte der Kartographie. F. Deuticke Verlag, Wien, 1986, 230–231. p.

A regény minden térképkészítő álmáról szól: meglelni a világ összes tájáról származó rengeteg híradásból mindazokat, amelyek igazak és fontosak, és ezeket úgy összekapcsolni és absztrakt rajzolatokkal megjeleníteni, hogy abból a világ valódi leképezése jöjjön létre. A könyvben megjelenik – jól érthető nyelvezettel és sok érdekes példával – a kartográfia szinte összes filozófiai és sok gyakorlati problémája. A velencei térképész alaposan és elmélyülten foglalkozik a tárgyszerűen dokumentált és a gondolati információkkal, azokkal az ismeretekkel és adatokkal, amelyeket térképére felvesz – meditál, fontolgat, elemez és kételkedik térképműhelyében ülve.

Amikor hozzáláttam a térkép szerkesztéséhez, akkor azon voltam, hogy csak bizonyosságot ábrázoljak, és most látom, hogy az ellenkezője valósult meg. Sem kontinensek, sem népek nem bizonyulnak valódinak, csupán az önmagukhoz való viszonyukban léteznek. A földrajzi helyzetük is csalókának bizonyult. Mindebből elkerülhetetlenül következik, hogy a világ országainak, hegyeinek, folyóinak és városainak meghatározása csupán a szerkesztő szemléletében valósul meg.

169. p.

Ez lényegében azt jelenti, hogy térképem a világ torzított ábrázolása. Mindaz, amit a földrészeken és óceánokon megjelenít, nyilvánvalóan csupán a saját, látogatóim elbeszélései alapján kialakult szemléletem leképezése. Felismertem, hogy a térképi világ nem valóságos – hacsak nem azon a módon, ahogyan közülünk mindenki saját érzéseinek és észleléseinek pecsétjét rányomja

167. p.

– írja naplójába Fra Mauro.

A könyv diskurzus az egyén viszonyáról a világhoz a saját tapasztalatok és mások információi alapján. A térkép – vallja a szerző – csak egy eszköz az egyén és az őt körülvevő világ dimenzióinak, illetve a saját és az átvett idegen földrajzi információknak a vizsgálatához és értékeléséhez. A belső vita ellentmondásai a térképészetről tett számtalan megjegyzésben tükröződnek:

Kételkedő, bizonytalan tudomány az, amelyet a térképkészítők űznek. Csupán elképzelések szerint egész partsávokat, zátonyokat és folyótorkolatokat festenek ki, hogy kiegészítsék mindazt, amit nem tudnak. Milyen gyakran rajzolnak térképükre sziklafokot és öblöt, anélkül, hogy ismernék a kontinenst, amihez tartozhatnának.

33. p.

De azt is írja:

a kartográfia egy nagyszerű művészet.

59. p.

Képessé tesz egy kolostori visszavonultságban élő barátot arra, hogy térképre rajzolja az egész világot, nemcsak az „örök dolgokat” az elmozdíthatatlan helyeiken, hanem a „mulandó dolgokat” is – egy tájat, a növényzetével, állatokkal, hajókkal, sátrakkal, emberekkel.

Fra Mauro világtérképe · 1450 körül

Még sokoldalúbb a valóság és annak leképezett térképi képe viszonyának ábrázolása egy másik angol regény lapjain. Andrew Crumey könyvében a történet több síkon, némi képzavarral élve, többszörösen duplafenekűen játszódik5. Schenk, a kartográfus, aki tervező irodájában megépítendő, jövőbeli városi folyókat és csatornákat tervez – a regény a fejedelmek és hercegek évszázadában játszódik – beleszeret Estrellába. A szerelmes kartográfus, hogy mindig a szép életrajzíró lány közelében maradhasson, elkezd – szöveggel és adatokkal – beavatkozni a jelen és a múlt történéseibe, és kezdi megváltoztatni a megbízó herceg elképzeléseit. A herceg ugyanis nemcsak egy ideális város felépítését tervezi, ezért az építészek és a kartográfusok a felelősök, hanem a város lakóinak és a vendégeknek életfolyamatát is tervezteti, amiért pedig az életrajzírók és az irodalmárok felelősek. A jövő életrajzainak tervezése a jelenben történik, de a múlt eseményeinek befolyása alatt. A szerelmes térképész beavatkozása – az ő kitalációja Zelnek gróf szolgálója, Pfitz, akinek életrajzát Estrella tervezi – számtalan komplikációhoz vezet Estrella és Schenk, a gróf és más imaginárius alakok kapcsolatában.

  • 5Andrew Crumey: Die Geliebte des Kartographen. Frankfurt/M., 1997, 221 p. (Pfitz, London, 1995)

A regény írója, foglalkozását tekintve káoszelmélettel és fraktálokkal foglalkozó matematikus és fizikus, a különböző cselekménysíkokat sokrétű módon csúsztatja egymásba, és az olvasót is bevonja a szerzővel folytatott beszélgetésbe. Ebben a térrel, idővel és személyekkel folytatott szórakoztató játékban a kartográfus tulajdonképpen csak katalizátor, lehetne akár építész is. Érdekes, hogy a német cím, lefordítva „A kartográfus szeretője”, az eredeti angol „Pfitz” helyett, megtévesztő. Térképnek a szép Estrella testét, a kartográfus Schenk életrajzát, valamint a városi hidrográfiát ábrázoló rajzot írja le a szerző. És mégis, Schenk számára világos:

a térkép a világ magyarázata, reménytelen zavarainak racionalizálása, amelyen minden különböző színű tintával kibogozott, kodifikált és osztályozott. Egy térkép a lehetetlen álom teljesülése, a világ papírra rögzítése.

169. p.

Crumey három oldalon át foglalkozik „a térképkészítő álmával”.

Egy teljesen más álom a térképkészítésről – erről inkább a laikusok és a térinformatikusok, mint a kartográfusok álmodnak –, amit a jelelmélettel foglalkozó, hazánkban is népszerű regényíró, Umberto Eco 1982-ben hamiskásan-komolykodóan leírt: egy ország leképezése 1:1 méretarányban6. Eco esszéje az argentin író, J. Louis Borges (1899–1986) egyik regényéhez kapcsolódik, amely 1658-ban (!) Léridában jelenik meg, és a Nyugat pusztaságában egy óriási térkép romjairól ad hírt. A szerző a tudományos rendszerezés módszerével először is hat tételt állít fel: Követelmények az 1:1 méretarányú térképpel szemben címmel. Ezek bölcsnek és mély értelműnek tűnnek – és egyben azonnal megindokolják a tudós szándék lehetetlenségét. „A Térkép használati módja” című fejezet három, elméletben elképzelhető lehetőséget mutat be – és rögtön a támasztott követelményekkel szembeni ellentmondásokat is:

  1. „A territóriumon fekvő átlátszatlan térkép”, ami ahhoz vezethet, hogy a lakosok a térképen és nem a Földön élnek,
  2. „A felakasztott térkép”, amely cölöpökön függ a Föld felett és megakadályozza a napsütést, és végül mint lehetséges kompromisszumos megoldás,
  3. „A transzparens és áteresztő, fekvő és tájolható (tehát mozgatható) térkép”, ahol minden képtelenség egyesítve van. A szerző olyan komolysággal tárgyalja a térkép összehajtogatását majd kiterítését, mint különleges problémát, hogy az ember alig tudja elfojtani nevetését.

Az utolsó fejezet, amely „A normál térkép paradoxona” címet viseli, a téma megvitatását három pontban foglalja össze. A harmadik pont így hangzik: „a Birodalom minden 1:1 méretarányú térképe egyben a Birodalomnak mint olyannak a végét jelenti, és ennélfogva már csupán egy földterület térképe, egy területé, amely többé már nem Birodalom”.

Ritkán fogalmazzák meg ilyen következetességgel és ilyen humorral a földrajzi valóság viszonyát annak térképi leképezéséhez.

  • 6Umberto Eco: Die Karte des Reiches im Masstab 1:1. Platon im Striptease-Lokal. Parodien und Travestien. München/Wien, 1990, 85–97. p.

Míg a regényekben és az esszékben a térképkészítés problémájáról igen sokoldalúan elmélkednek, addig a napjainkban népszerű „comicstrip” az irodalmi feldolgozás egészen más jellegét igényli. Arleston Scoch és Paul Glaudel szerzőpáros 1993 és 1995 között Mesterkartográfusok címmel három képregény-füzetet adott ki7. A főszereplő mesterkartográfusok igen aktív emberek, ahogy mondják, ők a tettek emberei. Nem elmélkednek a térképészeti vetítés, a kartográfiai leképezés pontosságáról, ők a térképet csupán a térbeli ismeretek megjelenítőjeként akceptálják, és mint az uralkodás és a nyereséghozó kereskedés tájékoztató eszközét fogadják el. Ismerik a térképolvasás titkos kódját és cselekednek – okosan, erősen, elszántan, ha kell, halálos eltökéltséggel. A sorozat így kezdődik:

Dandalos egy város. Dandalos egy világ. Az idők kezdete óta ez a fantasztikus, ez a gigantikus metropolisz fedi le az egész bolygót. Csak az aramantesi mesterkartográfusok kísérlik meg kikutatni, hogy az egymásba skatulyázott birodalmak nagyvárosi halmaza mögött mi rejtőzik … Az intézet térképészei az évszázadok során megismerték és feltérképezték Dandalos több mint felét.

  • 7Arleston Scoch – Paul Gaudel: Die Meisterkartographen. 1. füzet: Die Welt der Stadt. Zelhem, 1993, 2. füzet: Die Glypte der Hofnarren. Zelhem, 1994, 3. füzet: Die Türme von Floovant. Zelhem, 1995. Mindhárom 46 p.

De a másik, az ismeretlen, a barbár részről „a kartografált világ peremén” még térképet kell rajzolni. Így kapja a fiatal, mesterkartográfussá éppen előlépett Archim Dekamp a feladatot, hogy a korábban eltűnt, felmérés közben nyomukveszett kollégákat, de mindenképpen a térképeiket, ki kell hozni az alig ismert Hekyrából. Veszélyes küldetése során számtalan emberrel, szép nőkkel, enyveskezű tolvajokkal, hamiskártyás ivócimborákkal, menyétarcú kémekkel, engedelmes katonákkal és okos, jámbor bölcsekkel találkozik. És eközben mindig mondatok a kartográfiáról:

Soha ne veszítsd a térképészt szem elől, mert veszedelmesebbek, mint gondolnád.

15. p.

A kartográfusok olyan kódot használnak, amit csak ők ismernek. Meg kell kapnunk a méretarány értékét és a különböző jelek és szimbólumok jelentését – ezeket Archim Dekampnak feltétlenül el kell árulnia – mert különben ezek a pergamenek értéktelenek.

33. p.

Természetesen Archim a céhe titkait nem árulja el, és új kalandra indul…

A sorozat második és harmadik kötetében a mesterkartográfus Archim nemcsak szépasszonyok csábító szeretőjének, de eredményes hősnek is bizonyul a gonosz hatalombitorlók, az emberevő óriások és a titokzatos intrikusok ellen harcban – persze ez már nem kíván kartográfusi erényeket, és hősünk többé már nem is követ térképész célokat. A sorozatot nem folytatták.

Valós problémával, a térképkészítés számára jelentőséggel bíró mérési feladattal, két nagyszerű amerikai regény foglalkozik. Ez a két feladat: a magasságmérés és a hosszúságmérés. Christopher Monger Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le című remek könyvének már a címében benne van a térképészeti probléma és benne van a megoldása is8. A brit királyi térképészeti hivatal, az Ordnance Survey két földmérőjét 1917-ben topográfiai felmérésre Walesbe küldik. A kies Ffymon Garv falu büszkesége, a hegy, az első hegy Walesben. Amikor az új felmérés során a két mérnök megállapítja, hogy a falu büszkesége kevesebb mint 1000 láb magas és ezért csak dombnak tekinthető, trükkös játék indul a faluban, hogy a kiemelkedést hegynek ismerjék el. Szerelem és csábítás, gin és sör, prédikáció és kemény munka, büszkeség és megszállottság mind-mind szerepet játszik az egész falut megmozgató kérdésben. De főleg a karakterükben oly alapvetően különböző falusi emberek, akikről a szerző kiváló portrékat rajzol, és ez teszi a regényt kitűnő olvasmánnyá. (A regényből film is készült, néhány hónapja az egyik magyar televíziós csatorna vetítette is.)

  • 8Cristopher Monger: Der Engländer, der auf einen Hügel stieg und von einem Berg herunterkam. Goldmann Taschenbuch, Frankfurt/M, 1996. (The Englishman who went up a hill but came down a mountain. New York, 1995)

Kevésbé romantikus, de tökéletes prózában íródott mű az Egy magányos zseni igaz története, aki megoldotta kora legnagyobb tudományos problémáját – így a regény alcíme. Dava Sobel Hosszúsági fok című könyve a hosszúsági kör meghatározásának átfogó és sokoldalú története 9. A meridián, a hosszúsági kör az a képzetes vonal, amely a tengerészek biztos helyzetmeghatározása számára életfontosságú jelentősséggel bírt és bír jelenleg is. A szerző leírja a csillagászati helyzetmeghatározás számtalan kísérletét, a kísérletekben-próbálkozásokban részt vevő tudósok és tengerészek életrajzi adatainak pontos feldolgozásával. A középpontban John Harrison élettörténete és életműve áll. Ő az, aki a 18. században megoldotta a feladatot: a meridiánkülönbségek mechanikus szerkezettel, kronométerrel történő mérését. A csillagok helyzetének meghatározási pontossága, különösen a távcső feltalálását követően, a 17–18. század folyamán nagyban javult. A földrajzi koordináták, azaz a Föld egy pontján átmenő földrajzi szélesség és hosszúság meghatározására külön műszerekre volt szükség. A tengeren lévő hajók földrajzi helyzetét a hosszúsági és szélességi körök határozták meg. A földrajz szélesség fogalma, ami az Egyenlítőtől való fokokban kifejezett távolság, már az ókorban ismert volt. Már a régi görögök tudták, hogy a Nap és az állócsillagok magassága nemcsak az évszakokkal változik, hanem akkor is, ha a megfigyelő északról vagy délről magasabb vagy alacsonyabb szélesség felé utazik. A földrajzi szélesség meghatározásához a kormányos csak valamelyik csillag magasságát mérte, tehát azt a szöget, amely alatt egy állócsillag – mint például a Sarkcsillag – a látóhatárhoz képest megjelent. A 17. század végén már minden ügyes tengerésztiszt meg tudta határozni szélességi helyzetét.

  • 9Dava Sobel: Längengrad. Die wahre Geschichte eines einsamen Genies, welches das grösste wissenschaftliche Problem seiner Zeit löste. Berlin, 1996, 239 p. (Longitude. New York, 1995)

A hosszúság más lapra tartozott. A tengerészek és a tudósok évszázadokon keresztül viaskodtak azzal a problémával, hogy miképpen határozhatnák meg a földrajzi hosszúságot. Sok módszert javasoltak, de valamennyi használhatatlan volt, sőt; olykor fantasztikus ötletekkel jelentkeztek. A tengerészek továbbra is „varázslatos” hajóhelyzet-meghatározó eszközökkel „számították” a hosszúságot – ezzel részben feltételezéseiket próbálták igazolni –, és ha rosszul találgattak, hajótörést szenvedtek. A földrajzi hosszúság meghatározásához először egy kezdőmeridiánt kellett kijelölni. Angliában II. Károly király 1665-ben rendelte el egy csillagvizsgáló felépítését a greenwichi királyi parkban, a Temze partján, amelynek feladatául tűzte ki a hosszúsági fok csillagászati úton történő pontos megmérését. Főként Flamsteed munkásságának eredményeként, aki a csillagászati navigáció központjává tette az intézetet, 1776-tól a brit tengerészet és térképészet ezt a kezdőmeridiánt használta. A kezdő hosszúsági kör ismeretében a földrajzi hosszúságot a tengeren a kezdőmeridián és a meghatározandó hely meridiánjának helyi ideje közti különbségből vezethették le. Egy óra időkülönbség 15° hosszúságkülönbségnek felel meg. Galilei a távcső feltalálásával nagyban hozzájárult a hosszúságmeghatározás fejlődéséhez, hiszen a Jupiter holdjainak felfedezésével és pályaadataik kiszámításával lehetővé vált, hogy két különböző helyről ugyanazt az égi jelenséget figyelhessék meg egyidejűleg, ezzel összehasonlítsák a két pont helyi idejét.

A helymeghatározást pontosan kellett elvégezni, néhány kilométeres különbség, amely a földgömbön alig észlelhető, a tengeren súlyos következményekkel járhatott. Angliában végleg megelégelték ezt a helyzetet, amikor 1707-ben a Shovel tengernagy parancsnoksága alatt álló flotta a rossz hosszúságmeghatározás következtében a Scilly-szigeteknél zátonyra futott. Négy hajó és 2000 ember, köztük a tengernagy is odaveszett. Beható vizsgálat után a kormány 1714-ben 20.000 font jutalmat tűzött ki olyan módszer kidolgozására, amelynek segítségével a hosszúságot fél foknyi pontossággal lehet meghatározni. A hosszúságprobléma megoldásához – mondotta Isaac Newton, a brit kormány tudományos tanácsadója –

egy olyan órára van szükség, amely pontosan tartja az időt.

A hajómozgások, a meleg és hideg változásai, a nedvesség és szárazság váltakozása és a különböző szélességi fokokon különböző nehézségi erők miatt azonban eddig nem sikerült ilyen órát készíteni

– mondotta tovább. Az első ilyen óra készítője John Harrison, egy yorkshire-i ács fia volt. Harrison 1728-ban készítette el hajóidőmérő műszerének rajzait, és hat évvel később mutatta be első óráját, egy 65 font súlyú óriás alkotmányt annak a külön összehívott Hosszúságmérő Bizottságnak, amely a navigációs technikai javaslatokat volt hivatott elbírálni. Az előzetes tengeri próbának biztató eredményei voltak, és a bizottság 500 fontsterlinget utalt ki számára egy javított modell elkészítésére. Harrison 1735 és 1770 között öt kronométert készített. Az első javított szerkezet kiválóan bevált az 1736-os lisszaboni próbaúton. Hogy milyen pontos órákat készített, jól bizonyítja a negyedik kronométere, amely James Cook öthónapos kutatóútján csak 15 másodpercet késett. A regény történelemhű lapjain megjelennek az egykori szereplők, a korabeli kézművesek, tudósok, politikusok és admirálisok emberi gyengeségei, intrikái, de megjelenik a jó is – a pontos-gondos munka, az erős jellem. A történet az utolsó lapig leköti az olvasó figyelmét.

Remélem, ez a kis irodalmi bepillantás is bizonyítja, hogy a kartográfus munkája elbűvölő tevékenység – hiszen a térképkészítés az emberi tudásvágy legalapvetőbb igényéhez kötődik, ahhoz, hogy megismerje, milyen a világ, és hol találja benne a helyét.

John Harrison H5 jelzésű kronométere

Hogy milyen embert kíván a térképezési tevékenység, ahhoz Paul Pfinzing 1598-ban írt könyvében találjuk a megfelelő választ10. A szerző ebben megadta, hogy milyen követelményeknek kell egy térképésznek eleget tennie. Ehhez tartozik

az egészséges test, főleg az éles látási képesség, egy soha nem reszkető ököl, erős jó combok, azonkívül egy vidám és kiegyensúlyozott természet, jó emlékezőtehetség és értelem, szóval mindaz, ami a munkát, a sok fáradtságot könnyebbé teszi, édessé és kellemessé varázsolja. A kartográfus legnagyobb bére pedig az a gyönyörködtető látvány lesz, amit a térkép sok-sok rejtett dolog felfedezésével nyújt.

  • 10Pápay Gy.: A térképtudomány fejlődésének alapvonalai. Klinghammer I.–Pápay Gy.–Török Zs.: Kartográfiatörténet. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 1995, 65. p.
Függelék

Arisztophanész vígjátékának említett jelenete, Arany János fordításában:

Strepsiades.
Az istenért,
Mi ez?

Tanítvány.
A Csillagászat.

Strepsiades.
És ez itt?

Tanítvány.
Mértan.

Strepsiades.
S mi ennek a használata?

Tanítvány.
Felmérni, földet.

Strepsiades.
Lánccal, a nyilast?1

Tanítvány.
Nem, az egészet.

Strepsiades.
Ej, tréfálsz velem.
No, ez közhasznu, népszerű találmány.

Tanítvány.
Látd ezt? ez itt a föld kerűlete;
Ez itt Athenae.

Strepsiades.
Mit beszélsz?
Sehol Se látom a bírákat: nem hiszem.2

Tanítvány.
No már, valóban, itt ez Attika.

Strepsiades.
Hol van Kikynnos hát, az én falum?

Tanítvány.
Ott benne lessz az is. De látod-e
Euboea itt mily hosszan nyúlik el?

Strepsiades.
Tudom; mi nyújtóztattuk ki, s Perikles.3
Hát Spárta hol van?

Tanítvány.
Hol van? itt alább.

Strepsiades.
Olyan közel! No, rajta legyetek,
Hogy ezt tőlünk taszítsátok tovább.

Tanítvány.
Zeüsz úgyse! nem lehet.

Strepsiades.
Manóba hát! –

  • 1 Nyilas, egy osztályrész; Kleros a görögöknél.
  • 2 Athenae 20 000 polgára közül hat ezer bíráskodott a dikasterionokon. Ezt Darázsok: 672. v. után írom, bár maga Aristophanes 30 ezernél többnek mondja az athenaei (természetesen csak a szavazható) polgárok számát. (V. ö. Nőuralom: 1130. v.).
  • 3 Euboea a peloponnesusi háború kezdetén Athenae ellen nyilatkozott, amiért Perikles és az athenaeiek bosszút álltak rajta: „kinyújtóztatták”.
  • (Arany János jegyzetei)