Updike és a tudomány

Laczik Bálint
technika, fémmegmunkálás stb.
szóelválasztás

John Updike a kortárs amerikai prózaírás meghatározó egyénisége, hazánkban vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb külföldi szerző. Pontosan tudja, mi kell az olvasónak, ám e meglehetősen lakonikus, csupán az aktuális igényekhez alkalmazkodás piaci képességét kifejező megállapítás mellett kimagasló érzékenységű és intelligenciájú modern művész. Updike rengeteget tud, de nem vész el a szaktudás fantáziátlan részletkérdéseiben. Nem úgy, mint Verne Gyula, aki teljes aprólékossággal írja le a Rejtelmes szigetben a nitroglicerin- és lőgyapotkészítés konyhai receptjeit. Ezek alapján e veszélyes robbanószereket akár a lakatlan sziget gyengén felszerelt laboratóriumában, az ott fellelhető alapanyagokból is össze lehet kotyvasztani. Bevallom, kisdiák korom kedvenc olvasmánya hatására sokszor eljátszottam a robbanóanyag gyártás gondolatával, és vegyészkedésem termékének dörgedelmes alkalmazásával, ez azonban mindenki őszinte szerencséjére soha nem valósult meg. A felnőtt olvasó a szépirodalomban nem igényel részletes, szakszerű leírásokat; az író legfeljebb utal az egzakt igazságokra, tényekre. Felfogható ez afféle cinkos összekacsintásnak, a könyvet forgató reálértelmiségi ravasz becserkészésének is – mi, racionális, modern emberek fél szavakból is megértjük egymást.

Lady Lovelace szobra áll az egyetemi számítóközpont épülete előtt az Így látja Roger című Updike-regényben. Nem tudom, áll-e valahol is Ada szobra, de ismervén a hölgy élettörténetét, nagyon fájlalnám, ha a világon legalább egy számítóközpont előtt nem őrizné emlékmű Lord Byron gyönyörű leányának, az első modern értelemben vett számítógép megépítésének szinte az egész életét szentelő tudós, Charles Babbage múzsájának törékeny alakját.

Egy jól működő társadalomban az információ szakadatlanul, fölös bőséggel termelődik. Egy működésképtelen, avagy zavarokkal küszködő rendszerben az alapvető cikkekre és szolgáltatásokra is a hiánygazdálkodás jellemző. A nyugati társadalom megengedi magának azt a luxust, hogy talán sohasem, vagy a közeljövőben bizonyosan nem hasznosuló információkat, tudományos eredményeket termeltessen. A tudomány működésének jellemző sajátossága ez. Ki tudja, hátha jó lesz valamire ez az izé – vonja meg vállát a kutatásokat (esetleg a mellényzsebéből, netán a más zsebéből) finanszírozó cég, avagy állam. A működő amerikai társadalom érzékeny tollú krónikása Updike. A befizetett adója felhasználására méltán kíváncsi, öntudatos állampolgár, és a finom érzékű irodalmár egyszerre veszi észre az egyetemi kutatások sokszor kétségesen hasznosuló eredményeit:

…A negyedik emeletet majdnem teljes egészében Ferrari kedvenc témájának szentelték – itt azoknak az agy módjára alkalmazkodóképes szilikonchipeknek a fejlesztésén dolgoztak, amelyek a mesterséges intelligencia eszközéül szolgálnának, bár hogy az emberiségnek, amely máris katasztrofálisan sok intelligenciával rendelkezik, mi haszna származnék abból, hogy ezt még gépi úton is gyarapítsák, az kevésbé világos, mint a főnök ádázul ragyogó, makulátlan mosolya.…

Így látja Roger

A szépirodalmi szövegben sehol sem fordulnak elő direkt matematikai problémák, nincs is helyük egy regényben. A Mandelbrot-halmaz sajátos rovaralakját generáló formula sem jelenik meg a szövegben. Az olvasó azonban, aki csak egyszer megpróbálkozott a tetszőlegesen szűkülő intervallumokban is az eredeti teljes ábrát ismétlő fraktálok előállításával, rögtön érti a mestert. Ugyanazt a szellemi izgalmat és bizarr gyönyörűséget érezheti a regény olvasása közben, mint amikor először kezdtek a monitorján szaporodni a végtelenből előindázó színes karocskák.

Amint a materialista világnézet is egyfajta vallás, úgy vált sokunk számára afféle házi szentté a tudósi nagyságában és emberi tragédiájában egyaránt megragadó Stephen Hawking. Egy újabb kacsintás az olvasóra:

…A személyes filozófiám az oka, hogy valahogyan belefaroltam a kozmológiába. A legjobb fejek, akik eljutnak a végkövetkeztetésekig – Carter és Hawking…

boldogan viszonozható.

Ám szerencsére nem minden olvasó programozó matematikus, avagy csak megszállott amatőrje a számítástechnikának – amint a jelen elménckedés szerzőjétől is roppant távol áll a biológia. Egy többé-kevésbé koherens, saját használatú világképet felépítve azonban az új ismereteknek kijáró, töprengő áhítattal olvasom az Eastwicki boszorkányoknak az emésztőcsatornában élő parazitákról szóló, morbidan költői eszmefuttatását.

De honnan a pokolból szerzi Updike ezt a modern világ szinte minden zeg-zugában otthonos, alapos tájékozottságát? A nyugaton oly divatos népszerűsítő enciklopédiák (jó egynéhányuk nálunk is kapható immár, ismerjük őket) lennének a forrásai, ezekből a gyakran tárgyi hibákkal terhelt, de vitathatatlanul megragadó tudományos comicsokban bukkan a lényegre, egy-egy mondata, félmondata vagy olykor csupán egyetlen hasonlata nyelvi és fogalmi telitalálataira? Honnan ismeri az állam és a nagy magáncégek finanszírozta egyetemi kutatások világát, ahol sok száz névtelen szakember összehangolt munkája nyomán valósultak meg olyan grandiózus számítógépi programrendszerek, mint a szimbolikus matematikai műveleteket, levezetéseket, tételbizonyításokat is végezni tudó Maple, vagy a teljes mérnöki tervezőmunka minden részletében használható AutoCAD?

Honnan származnak az ismeretei „a számítógépes forradalom munkaszolgálatos katonáiról, az intézeti folyosók étel-és italautomatáiról?” Az eredeti kiadás híján csak Göncz Árpád pompás fordításában (keletkezési év 1989, amikor is történt egy s más hazánkban!) olvastam az Így látja Rogerst. Egyáltalán, akár az amerikai hadtörténet szakértői körében mennyire ismert a munkaszolgálat rettenetes, don-kanyari víziókat idéző fogalma, avagy ehelyütt csak a fordító adott még egy, számunkra fájdalmasan frappáns jelzőt az updike-i szöveghez?

Elbűvölő a tárgyis ismeretek aprólékos precizitása. A regények cselekményének hátterében felvillanó részletek, apró megjegyzések mind-mind szinte egy szaktudomány alaposságával jellemeznek, pontosítanak, vagy sajátosan árnyalják a cselekményt. Avagy mit is keres egy szépirodalmi szövegben egy olyan információmorzsa, amely szerint

A gyár a rakodórámpa egyik végén átvette a Pittsburgból szállított, alacsony széntartalmú, vékony, zománcozott acéllemezeket, átküldve őket a gyártási folyamat zörömbölő, dübörgő, sziszegő útvesztőjén, míg a rámpa másik végén elő nem kerültek takaros deszkaládákban, melyek dallamos kotyogással válaszoltak a mozgatásra, mert tele voltak az édesgyökérnektárt, nyírvizet, szasszaparillát és a szénsavas cukros vízből egyéb italokat kotyvasztó cégek cirkalmas emblémáival díszített, fodros szélű kupakokkal.

Így látja Rogers

A fémtömegcikk-gyártásban dolgozókon kívül hány gépészmérnök kolléga emlékszik arra, hogy a sajtolt és mélyhúzott acél lemezanyagok kis széntartalmúak?

Legutóbb megjelent, Isten velünk vonul című többgenerációs családregényének egyik szereplője, Clarence Wilmot presbiteriánus lelkészt a korabeli természettudományos–ateista felvilágosító irodalom a mai olvasó által aligha ismert, érveikkel erősen másodvonalbelinek tűnő könyvei megingatják hitében. Finom paradoxon, hogy lelkészi munkájának folytatására, hitének megerősítésére egyházának moderátora a természettudomány korabeli legnagyobb alkotásaival, a relativitás- és kvantumelmélettel próbálja rábeszélni.

… Isten hozta a huszadik században, Mr. Wilmot! Valamennyiünknek van mit behoznunk. Döbbenetes dolgok történnek az európai fizikában. Kiderül, hogy az idő a negyedik dimenzió, amely lelassul, ha a megfigyelő felgyorsít. A másik három dimenzió nem képez merev rácsot; a tér inkább háló, amely megereszkedik, ha beletesz valamit, és ezt a megereszkedést nevezzük tömegvonzásnak. És a fény sem oszthatatlan, statikus jelenség; sebessége van, és kvantum nevű, tovább nem csökkenthető csomagokban érkezik. A kvantumok nemcsak méréseink határát jelentik, hanem, úgy tűnik, a valóságot is. Az energia szemcsés! A józan ész minden próbatétele tény. Már nemcsak vizsgáljuk a valóságot, mint liliputiak, kik holmi sötét, hatalmas, alvó Gulliveren kúsznak-másznak, hanem alkotjuk, elménkkel alkotjuk, elménkkel és akaratunkkal. Úgy is mondhatja, hogy mi alkotjuk Istent.

Isten velünk vonul

A racionális és misztikus világkép évezredes birkózása szinte minden Updike-írásban felötlik. A modern matematikában immár létjogosultságot nyert a számítógépes tételbizonyítás. Updike írásainak talán legbizarrabb ötlete Roger regényében Isten létének számítógépes bizonyítási kísérlete. A fantasztikus geg méltó zárópoénja: a program a rémületes „Out of memory” hibaüzenettel leáll, és nem is indítható újra.

A hittel és a tudománnyal kapcsolatos játékokba a manapság oly divatos parajelenségek is beleférnek. A varázslatos mesélő meggyőző ereje elhiteti természettudományos világképére büszke olvasójával a Brazília vagy az Eastwicki boszorkányok fekete mágiás varázslatait, anélkül, hogy a regényt forgató a saját, avagy az író racionalitásában egy pillanatra is kételkedne.

Roppant kényes, veszélyes az egyensúly énünk racionális fele és a mindnyájunkban szunnyadó, az ősvilágban gyökerező misztikum között. A tömegtájékoztatásból és a mindenki számára elérhető internetről zúdul az információ. A szupersztrádán pedig egyaránt helye van a magvas tudománynak és az ufológiának, az atomfizikának és – a gondolati szabadság deklarált jegyében – a minap kollektív öngyilkossággal egy új világba átutazó kaliforniai szekta tanításainak.

Várom Updike következő regényét, amelyben bizonyosan megjelenik az Internet. Félreértés ne essék, kedvelem és használom a hálót, de böngészés közben gyakran eszembe jut Stanisław Lem Kiberiádájának egy bűbájos részlete, ahol is Trurl és Klapanciusz a molekulák mozgáskonfigurációit értelmes információvá alakító másodfajú démont építenek az okleveles zsivány számára:

A zsivány pedig üldögélt, és a briliánstű kopogása közben, amellyel a Démon papírszalagra írta a molekulák táncából kiszűrt információkat, olvasta és olvasta, mivel kell irtani a lenfojtó arankát, és hogy a labándiai Perus király lányát Garbundának hívták, és mit evett reggelire Rőtszakállú Frigyes, mielőtt hadat üzent a lombard népnek, és hány elektronhéjat számlálna a termonólium nevű elem atomja, ha ilyen elem egyáltalán létezne, és mekkora a kukuruc nevű kismadár csőre, melynek motívumával a maruláj nép vabendi őskultúrája idején az égetett kerámiákat díszítették, és…

Kiberiáda

A modern világ mintaképe az Amerikai Egyesült Államok, az amerikanizálódás mindinkább jellemzővé válik. A körúti gyorséttermek ízléskultúrája minden nem mc-donaldsi törekvést pontosan szabályozott hőmérsékleten egyformára süt és eldobható műanyag tálcán tálal. Mekkora derűvel szemlélhetők azonban az ottani viszonyok szerint is drága luxustermékek európai minőségét hirdető reklámok az amerikai tv-ben! Ám az eredetien amerikai értékek is sajátosan fogadtatnak be.

… A vezető megmutatja nekik a priccset, ahová Edison tíz percre ledőlt szundikálni, hogy aztán végtelen órákon át képes legyen üldögélni és álmodni a nagy, süket feje belsejében, és az amerikai aranyvesszőből készült gumidarabot is az íróasztalán, az aranyvesszőből csinálta idelenn Fort Myersben.

Északnak hajtva Harry megkérdi három útitársát: – Na, mi volt benne a legjobb? – Nekem legjobban a fonográf tetszett, amire, merthogy süket volt, annyira ráhajolt, hogy a fogait a fadobozán pihentette, látni is rajta a fognyomokat. Az nagyon érdekes volt.

Nyúlszív

Amint az elemi részecskék fizikájának felfoghatatlanul paradox jelensége a két szomszédos nyíláson egyszerre áthaladó egyetlen foton, úgy jár át az író a racionális és irracionális világ kapuin, szép és igaz emberséggel világítva. (Sajnos e metafora sem a jelen írás szerzőjének leleménye – természetesen ez is Updike.) Megteheti, sőt meg is kell tennie, mert nem fizikus, sem a tudomány, avagy áltudomány népszerűsítője, hanem csak és kizárólag: nagyszerű író. Ám ehhez a mai kor tudományát is magába integráló műveltség nélkülözhetetlen.

Akit ezek nem állítanak meg, szaporíthatja pulzusát a szinte minden írásában felparázsló, rafinált erotikájú szex-epizódokon, követheti a mindig a mai amerikai valóságban gyökerező, emberléptékű cselekményt, relaxálhat a pazar nyelvi erővel megjelenített tájak festői képein. Feleim, olvassuk Updike könyveit!

A cikkben idézett művek

  • Lem, Stanisław: Kiberiáda (Cyberiada). Fordította Murányi Beatrix. Második kiadás. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1987. (Fekete könyvek.)
  • Updike, John: Isten velünk vonul (In the Beauty of the Lilies). Regény. Fordította Sóvágó Katalin. Budapest: Európa, 1997.
  • Updike, John: Brazília (Brazil). Regény. Fordította Szász Imre. Budapest: Európa, 1995.
  • Updike, John: Nyúlszív (Rabbit at rest). Regény. Fordította Horváth László, Gy. Budapest: Európa, 1992.
  • Updike, John: Így látja Roger (Roger’s version). Regény. Fordította Göncz Árpád. Budapest: Európa–Újvidék: Forum, 1989. Bratislava: Madách–Budapest: Európa, 1989.
  • Updike, John: Az eastwicki boszorkányok (The witches of Eastwick). Regény. Fordította Göncz Árpád. Budapest: Európa, 1986. (Európa zsebkönyvek.)
John Updike portréja
Charles Babbage (1791–1871) portréja
(Published in The Illustrated London News on 4 November 1871.)
Ada Byron (1815–1852) portréja
Margaret Sarah Carpenter · 1836 · olaj, vászon · Government Art Collection