A newtoniánus kozmológiai felfogás diadala1

A felvilágosodás korának kozmológiájához
Vörös Imre
fizika, csillagászat, gravitáció, Isaac Newton
szóelválasztás

A newtoni természetszemlélet elterjesztésében fontos szerepet játszott az a tény is, hogy a legelső magyar nyelvű népszerűsítő fizikakönyv, Molnár Jánosnak A természetiekről szóló, 1777-ben megjelent munkája már egyértelműen „Newton tanítványainak nyomdoka szerint” dolgozza fel témáját. Azzal az ókorból származó teóriával szemben például, amely a körmozgásról mint a legtökéletesebb mozgásfajtáról beszélt, Molnár az egyenes vonalú egyenletes mozgást tartja alapvetőnek, hiszen

a’ görbe linea két erönek a’ múnkája, mellynek mindenike egyenesre tart; a’ görbe tehát útóbbi az egyenesnél.2

Molnár János a Principa szerzőjének nem csupán konkrét fizikai eredményeit ismerteti meg olvasóival, hanem kutatási módszerének alapelveit is: a híres Regulae philosophandi magyar fordítása az első kötetnek csaknem az elején található.3

  • 1A fejezet forrása: VÖRÖS IMRE: Természetszemlélet a felvilágosodás kori magyar irodalomban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991. 34–40. p.
  • 2 MOLNÁR JÁNOS: A természetiekről, Newton tanítványainak nyomdoka szerént. I. köt. Pozsony–Kassa, 1777. 175. p. Hogy a körmozgáshoz állandó erőhatásra van szükség, azt Huygens már Newton előtt számszerűen kimutatta. Lásd SIMONYI KÁROLY: A fizika kultúrtörténete. 2. kiad. Budapest, 1981. 212. p.
  • 3 MOLNÁR JÁNOS i. m. I. köt. 9–10. p.

Newton egyre növekvő magyarországi tekintélyére misem jellemzőbb, mint hogy Ányos Pál ’Bessenyeinek’ című, az elmúláson töprengő költeményében az emberi dicsőség szimbólumaiként a nagy fizikus munkásságára és londoni emlékoszlopára hivatkozik, A szép tudományoknak áldozott versekben pedig nemzetünk érdemei között azt is megemlíti, hogy a Budára helyezett egyetemen az angol tudós tanításaira építve vizsgálják a csillagos eget. Pope-nak Newtonra írt magasztaló epigrammáját Dayka Gábora és Szilágyi Sámuel egyaránt lefordította, Szilágyi változata Kazinczy Orpheusának első kötetében látott napvilágot.4

  • a CSOKONAI verse Horváth Ádámhoz (1792): Setétség vonta-bé törvényid ó Természet! / Az Úr mond: Légy Newton! – s világosság tenyészett – Newtonra Popból; Dayka Gábor fordítása, 1792. [Dayka jegyzete: „All nature, and her laws sat”.]
  • 4 Orpheus. Eggy hónapos írás, a józan-gondolkozásnak, igazabb ízlésnek és magyar történeteknek elő-segéllésére. Ki-adta Széphalmi Vintze (Kazinczy Ferencz). I. köt. Kassán, 1790. 1. füz. 28. p.

Irodalmunkban az első olyan, nagyobb lélegzetű költői alkotás, amelyik határozottan a newtoni kozmológiai szemléletre épül, Pálóczi Horváth Ádám tankölteménye, az 1788-ban írt (s 1791-es megjelenése után Csokonai által lelkesen üdvözölt) ’Leg-rövidebb nyári éjtszaka’.5 A címlap szerint ebben

le-íratik egy ollyan tsillagvizsgálónak beszélgetése, a’ ki […] nyár-kezdetkor az égi testeket tsudálkozva nézegeti, azoknak forgásaikat le-írja, és az isméretesebb Tsillagzatok’ Neveit a’ régi Pogányok Kőlteményjeiből, a nagyjából magyarázza.

  • 5 [PÁLÓCZI] HORVÁTH ÁDÁM: Leg-rövidebb nyári éjtszaka. Pozsony, Wéber nyomda, 1791. 92. p.

A fiziko-teológiai munkák szerzőihez hasonlóan Horváth Ádám egyik legfőbb gondja továbbra is az, hogy a newtoninánus természeti világképet összeegyeztesse a Biblia szövegével. Ezt azonban korszerűbb módon teszi, mint Szőnyi Benjámin, aki például a Föld „fundamentomá”-nak bibliai fogalmát bolygónk súlypontjával azonosította. Szőnyi állítása teljes mértékben csak akkor lenne érvényes, ha egyáltalán nem mozogna a Föld. Horváth Ádám ezzel szemben már a pólusokon áthaladó forgástengelyt tekinti „fundamentom”-nak, sőt, jegyzetben hozzáteszi, hogy mivel „Newton értelme szerint” a Föld nemcsak saját tengelye, hanem a Nap körül is mozgást végez, s ráadásul még a Nap is forog a maga tengelye körül, a mozdulatlan „fundamentom”-ot tulajdonképpen valahol a Nap „temérdek testé”-ben kellene keresnünk. Fölveti azt a sokat vitatott kérdést is: hogyan létezhetett világosság már a teremtés első napján, ha Isten csak a negyedik napon alkotta meg „a’ világosító állatokat”, vagyis az égitesteket? Horváth Ádám válasza hasonló William Whistonéhoz (akinek elméletét talán Johann Jacob Scheuchzer Physica sacrájának közvetítésével ismerte meg): Isten, amikor „kezdetben” megteremtette a „mennyet és a földet”, valójában már minden égitestet létrehozott, így hát a világosságot adóak is megvoltak, csakhogy a Föld felszínéről nézve a nagy zűrzavarban még nem lehetett volna felismerni őket:

De bezzeg tudtam ám Mózses; hogy először kezdetben
Mennyet, főldet tsinált Isten, Mindent a’ természetben.
Egy zűrzavart, menyben minden eredetek és magok
Vóltak, vólt világosság is, vólt nap, hóld és tsillagok.
Ez vala az az ékesség nélkül való és puszta
Mellyből osztán a’ részeket apródonként ki húzta.

Jegyezzük meg, hogy ezen a ponton a magyar költő – Whistontól és Scheuchzertől eltérően – mégsem veszi át következetesen a newtoni elveket: az égitesteknek már az első pillanattól fogva mindvégig azonos mozgástörvényei helyett azt állítja, hogy Isten „azután”, egy későbbi időpontban

válogatta […] külön e’ nagy testeket,
Szabván azoknak állandó ’s rendes kerűleteket,

vagyis megalkotásukat követően, csak utóbb helyezte őket végleges pályájukra. Egy másik lehetséges ellenvetés a Genezissel szemben: miért nevezi a Biblia „világosító állat”-nak a Holdat is, ha egyszer annak nincsen saját fénye? Horváth Ádám szerint itt sem „hazudott” Mózes, hiszen a Hold, ha kölcsönfénnyel is, de világosságot ad nekünk. A bibliai szöveg szerzője – s ez Buffonéhoz hasonló érv – különben is az egyszerű emberek tudásához alkalmazkodott: azért írt „együgyűen”, „mert kedvezni akart sok gyenge gondolatnak”.

Tudomány-népszerűsítő céljának megfelelően Horváth Ádám több helyen is részletes számadatokkal támasztja alá mondanivalóját:

Tsak tizen-háromszor nagyobb a’ Főldnek kereksége,
Mint a’ Hóldé, négy száz nyóltzvan mértfőld a’ szélessége,
A’ Főldtől a’ Hóld van negyven-nyóltz ezer mértfőldnyire,
De a’ napból nézvén, alig látszik két tenyérnyire.

Elmagyarázza a napfogyatkozás lényegét, a Föld kicsinységét a világegyetem roppant nagyságához képest; ha szükségesnek véli, lábjegyzetben közvetlenül hivatkozik Newtonra; a hajnal pirkadásáról szólva, röviden összefoglalja a színek newtoni elméletét. Elutasítja az antikvitásból származó naiv elképzeléseket, mint amilyen a Napnak szekéren való száguldása. A csillagképek elnevezéséhez fűződő mitológiai tudnivalókat viszont részletesen előadja (pl. 30–38), mivel ennek gyakorlati haszna is van, hisz elősegíti a szóban forgó csillagképek felismerését, s így az éjszaka utazók jobb tájékozódását szolgálja. A mű befejezése a fiziko-teológiai munkák hagyományait követi: az utolsó fejezet témája a Teremtő magasztalása, a záró sorok pedig az Isten nagyságát csodáló, s az ég látványában gyönyörködő ember alakját rajzolják meg.

A csillagászatra vonatkozó ismeretek terjesztése, amely a Legrövidebb nyári éjtszakának jelentős részét képezi, feltehetőleg valós igényeket elégített ki. Gvadányi falusi nótáriusa, amikor eltéved az Alföldön, ugyancsak az asztronómia segítségével tájékozódik. Jeney Györgynek „a’ nem-tudósok kedvekért” készült munkája, a Természet-Könyve (Pest, 1791), amely egy hortobágyi pásztornak és a „természet-visgáló”-nak főként az égitestekről való beszélgetéseit adja elő, még illusztrációkat is mellékel a téma könnyebb megértésére. Hasonlóképpen a korszerű tudományos ismeretek minél szélesebb körű terjesztésének céljából vesz föl egy tanulmányt Péczeli József a Mindenes Gyűjtemény VI. kötetébe Az Égről és a Tsillagokról, s publikálja később – részben a Péczeli által közölt írásra támaszkodva –, az 1810-es évek végétől kezdve Fazekas Mihály is asztronómiai tárgyú cikkeit a Debreceni Magyar Kalendárium évfolyamaiban. ’Csillagóra’ címmel Fazekas egy olyan, gyakorlati használatra szánt füzetet is megjelentet, amelynek táblázataiból az égbolt alapján bármelyik felhőtlen éjszakán meg lehet állapítania pontos időt. Felvilágosodás kori szerzőinknek, különösen Fazekasnak és Jeneynek ez az asztronómiát népszerűsítő törekvése a népi tradíciókkal, az irány- és időmutató csillagokat számon tartó pásztorvilág hagyományos érdeklődési körével is összhangban állt.6

  • 6Vö. BÖDŐK ZSIGMOND: A csillagok a magyar néphitben. Irodalmi Szemle (Pozsony), 1984. 844. p. skk. Jegyezzük meg, hogy PENKE OLGA kutatásai szerint (lásd: Magyar Könyvszemle 1988. 248–273. p.) a Mindenes Gyűjtemény cikkeinek legfőbb forrása az 1771-ben Párizsban megjelent Esprit des journalistes de Trévoux.

A magyar felvilágosodás kozmológiai ismereteinek legátfogóbbra tervezett, ám töredékben maradt költői összefoglalása Verseghy Ferencnek A teremtésről szóló, hexameterekben írt műve (1791), amelynek hat énekéből csupán egy készült el, s jelent meg a Magyar Museumban. A tanköltemény a méretviszonyok rendkívül szemléletes ábrázolásával érzékelteti az égitestek hatalmas kiterjedését, például azt, hogy ha a Hold háromszor olyan távol keringene a Földtől, mint a valóságban, pályája még akkor is elférne a Nap irdatlan térfogatában.

Szörnyű test! nemes alkotmány! mi nagy elme, hatalmas kéz,
csuda bölcsesség, mi nagy Isten az, aki teremtett!

– kiált fel a költő a Nap láttán, majd még tovább fokozva a hatást, a kozmosznak a Naprendszerhez – a mindenség e „piciny morzsájá”-hoz – képest roppant nagy voltát, s a csillagok elképzelhetetlenül hatalmas számát hangsúlyozza. Kijelenti, hogy a csillagok közül „egy sem utolsó”, hiszen ha lenne ilyen, az a gravitáció miatt „az őtet váltiglan vonzó” belsőbb csillagok közé hullana, s végül az egész világmindenség a saját középpontjába zuhanva sűrűsödne össze. Verseghynek ez az állítása már túllép a Newtonra hivatkozó fiziko-teológia felfogásán, mivel nemcsak hogy végtelennek tekinti az abszolút teret, hanem azt semmilyen határon túl sem tartva teljesen üresnek, korlátlan mennyiségű égitesttel népesíti be.

Már az eddigiekből kiviláglik, hogy a tömegvonzás (a „köz testi nehézség”, amely ’Az Istennek felsége és jósága’ című zsoltár-átdolgozásban később mint „súlynyomadék” szerepel) Verseghy szemléletében is alapvető fontosságú. Mint ismeretes, maga Newton azon az állásponton volt, hogy a gravitáció nem magától értetődő, „inherens” tulajdonsága az anyagnak, s hogy lényegére nem tud magyarázatot adni a fizika. Valamennyi természeti jelenség közül ez Istennek legcsodálatosabb, legterjedelmesebb eszköze a világmindenség rendjének fönntartására. A fiziko-teológiai irodalom azonban, amely igyekezett mindent – néha még egyszerűsítések árán is – érthetővé tenni, eltért ettől a koncepciótól: a tömegvonzást már Newton kortársa, Richard Bentley is minden további nélkül az anyag inherens tulajdonságának tekintette.7 Verseghy elutasítja ezt a véleményt: szerinte a „köz testi nehézsig” semmiképp sem tartozik „a belső testi mivolthoz”. „Titok ő, mint léte valóság” – állítja Newtonnal egybehangzóan, majd arra a következtetésre jut, hogy ha a gravitációban közvetlenül Isten titokzatos alkotó és fenntartó munkája valósul meg, akkor fölösleges valamiféle közbeeső okot odaképzelni: maga Isten az, aki dolgozik. Az az erő tehát, amelyről mi emberek mint gravitációról beszélünk, nem más, mint maga az univerzum egységét fenntartó Isten:

  • 7 KOYRÉ, ALEXANDRE: Du monde clos à l’univers infini. Paris, 1962. 177. p.

Jobb hát azt a erőt, meny, amint alkota mindent, úgy fenntart,
mozgat, képez, változtat időnként, és éltet mindent, egyenest
istennek alítni. Bármint eszmélkedj, ollyan kútfőre jövendesz
mindenkor, melly léte okát nem vette kül októl. Mondd hát: miért
egyenest az erőt nem tartod imillynek nem lévén okod, azt mástól
eredettnek itélni?

Valójában tehát nem arról van szó, mintha Verseghy (d’Holbachéhoz hasonló megfontolásból) a teremtő Isten helyett emelné a természeti erőt isteni magasságba! Épp ellenkezőleg: az Istentől különböző titokzatos erőt mint másodlagos tényezőt próbálja kiiktatni Isten és a világ kapcsolatából. A vers következő sorainak tanúsága szerint egyébként meg van győződve arról, hogy a másodlagos tényező kiküszöbölésével következetesen Newton szellemében oldotta meg a problémát:

Nemde haszon nélkűl halmozni valókra valókat nem szabad a
bőlcsnek? Rövid úton jár az okosság.

Ez a két sor nem más, mint a tudományos érvelés alapszabályait rögzítő newtoni Regulae philosophandi első pontja, amely szerint a természeti dolgoknak nem szabad más és több okot tulajdonítanunk, mint amennyi igaz és elegendő a jelenségek megmagyarázására, hiszen a természet egyszerű, s ezért nem árasztja bőkezűen a fölösleges okokat:

Causas rerum naturalium non plures admitti debere, quam quae et vera sint et earum Phaenomenis explicandis sufficiunt. Natura enim simplex est et rerum causis superfluis non luxuriat.8

  • 8 KOYRÉ, ALEXANDRE: Études newtoniennes. Paris, 1968. 319. p. A Regulae philosophandi fakszimile szövegét a Principia 1687-es kiadásának 402. lapjáról lásd: SIMONYI KÁROLY: A fizika kultúrtörténete. 2. kiad. Budapest, 1981. 225. p.

Kérdés persze, hogy vajon mindezek ellenére megnyugtatta volna-e magát Newtont a gravitáció titkának Verseghy-féle megoldása, amely, igaz, más irányban haladva és más eszközökkel, de az okok számának csökkentésén túl a probléma lényegét is ugyanúgy leegyszerűsíti, mint Richard Bentley álláspontja. Elemzéseinkből azonban az is kiderül, hogy Verseghy már nem a mózesi teremtéstörténet egyik vagy másik mondatának a fizikával való összeegyeztetésén vívódik: a newtoni szemléletnek mint koherens természeti világképnek valóban legkritikusabb pontjait ragadja meg.

PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM
(1760–1820)
költő, a magyar népköltészet első tudatos gyűjtője
Forrás

A magyar csillagászat történetéből. A klasszikus századok asztronómusai. Összeállította Gazda István. Piliscsaba: Magyar Tudománytörténeti Intézet, 2002. 116–120. p.