Wesselényi Miklós megvakulása

Prof. Dr. Miskolczy Dezső
Felkért hozzászólás
orvoslás, tumor, Wesselényi Miklós

A Magyar Orvostörténelmi Társaság 1971. március 25-én „perújítást” rendezett Wesselényi Miklós megvakulásáról. Az ülést Réti Endre dr., a Társaság elnöke vezette. Az ülésen elhangzott előadások anyagát az alábbiakban közrebocsátjuk.

szóelválasztás

Amikor 1838. március 13-án a hetek óta fenyegetően áradó Duna Pest városát elöntötte, Wesselényi Miklós hajnalban csónakba száll és három napon át kora reggeltől besötétedésig pihenés nélkül evez, kormányoz, biztos helyre szállít öreget, gyermeket, fulladozót, beteget. Mentés közben reáfagy az átázott ruha, de azzal mitsem törődik, noha őmaga sem egészséges, vesekövek gyötrik, köszvény kínozza, félszemére vak. A veszély elmúlása után azonnal a károsultak segélyezésének megszervezésébe fog és terveit március 20-án még a vele szemben nagyon is elfogult nádor is jóváhagyja. Másnap pedig közlik vele, hogy jelen helyzetében további közreműködését felsőbb helyen nem engedélyezik. Pedig még a cenzúrázott lapok is megírják hősies magatartását. És amikor április 27-én Laborfalvi Róza a magyar színházban elszavalja Vörösmarty „Árvízi hajós”-át, a lelkesedés tetőfokra hág, alig ér véget, a művésznőnek újból el kell szavalnia a verset.

De miért akarják a mentés ünnepelt hősét félretolni?

Mert négy éve – 1834 óta – hűtlenségi per folyik ellene azért, mert a szatmári gyűlésen az örökváltság hasznát és szükséges voltát bizonygatta a megye nemességének (Trócsányi Zsolt). De már 1831 óta, amikor meggátolta birtokain a kötéllel való katonafogást, keresték a kormánykörök az ürügyet arra, hogyan távolíthatnák el a politikai életből a magyar reformnemzedék vezérét. Mostani bűne pedig: nyomda felállítása tilalom ellenére, küzdelme a kormány felelősségéért, a szólás szabadságáért, a személyes biztonságért, a jobbágynépért, a népek egyenlőségéért.

Hiábavaló Wesselényi minden tiltakozása, „derekas védelme” a vádak ellen. A hétszemélyes tábla 1839. február 8-án jóváhagyja a királyi tábla korábban hozott ítéletét: büntetése háromévi börtön. Wesselényi perének kezdete óta nem hajlandó kegyelmi kérvény benyújtására, pedig egészségi állapota folyton romlik. Lenhossék [József – A szerk.] országos főorvos hiába bizonyítja már 1838. augusztus 30-án, hogy balszeme farkashályog miatt megvakult és a hályog a jobb szemén is kialakulóban van.

A nagy per tehát 1839. február 8-án véget ért. A magyar múlt folyamán volt már néhányszor ilyen vagy ehhez hasonlatos főbenjáró per: Wesselényi Ferenc nádor összeesküvése, a jakobinusok elítélése, II. Rákóczi Ferenc küzdelmes sorsa.

Wesselényi Miklós megkezdi fogházbüntetésének kitöltését a budai várban. Szűk cellája nincs messze Kossuthétól.

Barátainak erőfeszítései végre mégis eredménnyel járnak; Deák Ferenc még V. Ferdinánd elé is járul kérésével, hogy barátjának gyógykezelése idejére függesszék fel a bebörtönzést. Március 21-én érkezik meg a hathavi büntetésmegszakítás engedélyezése, hogy Wesselényi megkezdhesse egyre rosszabbodó látásának gyógykezelését Priessnitz irányítása mellett Gräfenbergben és Freywaldauban. 1839. április 11-én indul Gräfenbergbe, ahol a kitartó kúra alatt látása, egészségi állapota javul is annyira, hogy még vadászgatni is jár, kiterjedt levelezést folytat. Végül is nagysokára kegyelmet kap és hazamehet.

Szellemének frisseségét és ítéletének éles voltát bizonyítja, hogy megírja, illetve tollba mondja és Lipcsében kiadja a Szózatot (1843), amely a „polgári halott” intő szava a „hont, a nemzetiséget fenyegető veszélyről”.

Eredménytelen minden gyógyítási kísérlet, időről időre reményt ébresztő javulás, 1844 nyarán beköszönt a teljes vakság.

Bár a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében 1843-ban hiába hangzott el, a komor jóslatok két emberöltő múlva sok tekintetben beigazolódtak. Napjainkban Trócsányi Zsolt fáradozásai során megint megindult az újabb „perújítás”. abban a kérdésben, helyesen látta-e Wesselényi Miklós a monarchia sorsát és jövőjét.

Korányi Frigyes hagyatékából és Korányi Sándor jóvoltából pedig 1935-ben olyan adatok kerültek elő Wesselényi vakságának okáról, hogy itt az ideje nemcsak az „első nemzetiségi politikus” (Asztalos Miklós 1927) pere újrafelvételének, hanem annak is, hogy a nagy politikus megvakulásának okait is vizsgáljuk felül az új adatok és mai orvosi ismereteink birtokában.

Korányi Sándor megőrizte atyjának még orvostanhallgató korában készített feljegyzéseit az általa látogatott előadásokról, észleléseit a bemutatott és vizsgált betegekről. Megmaradt a napló is, amelybe Korányi Frigyes 1849–50-ben egyes kórboncolási leleteket feljegyzett, és ezek között van Wesselényi Miklós bonclelete is, amelyet Korányi Sándor 1935-ben az Orvoskari Gyűjteménynek ajándékozott. Mielőtt a lelet elemzésére térnénk, még néhány adatot kell ismertetnünk.

Korányi Frigyes Balassának és Arányinak volt lelkes hallgatója. Megírta Korányi Frigyes, hogy éppen Balassa előadásáról rohantak ki, hogy meghallgathassák a „Talpra Magyar”-t a költő ajkáról.

Korányi Frigyes részt vett a szabadságharcban. Világos után elbujdosott ő is, de sikerült mégis Pestre feljutnia és tanulmányait folytatnia. Ő vezette a diákküldöttséget Balassa professzor kiszabadítása érdekében. Balassát ki is engedték a Neugebäude börtönéből, de Korányi Frigyes, akit az 1851–52. tanévben avattak doktorrá, a rendőrség feketelistájára került.

E közbeiktatott kitérés után folytassuk Wesselényi betegségének ismertetését.

A vak Wesselényi börtönbüntetését elengedték ugyan, de nagy bánatára többé már nem képes részt venni a Széchenyi, Kossuth, Deák vezette küzdelmekben. Egyre romló egészsége ápolására 1848. szeptember 29-én megint Freywaldauba utazik és csak 1850 tavaszán gondol a hazatérésre. Barátai közül ekkor már Széchenyi Döblingben, Kossuth számkivetésben, Deák Kehidán; gazdasága pedig pusztulóban.

Hajón indul haza a Dunán. Útközben, április 19-én magas láz tör ki rajta, vért köp, Pesten ki kell szállnia. Orvosa, Garay János tüdőgyulladást állapít meg nála. Állapota egyre súlyosabbá válik. Április 21-én beszéde már töredezett, félrebeszél. Este fél hét tájban szívverése megáll.

Arányi Lajos neves kórboncnok-professzor végezte el a szekciót és a bebalzsamozást. Arányi kéziratos naplójában ez a feljegyzés olvasható: „B[áró] Wesselényi Miklóst boncoltam, sőt be is balzsamoztam”. Sajnos az 1850. évi boncolási jegyzőkönyvek máig nem kerültek elő (Lapis Károly akadémiai levelező tag közlése).

A boncolás eredményét ismerte azonban Garay János, Wesselényi homoeopatha beállítottságú kezelőorvosa. Mivel országszerte nagy megdöbbenés fogadta az „árvízi hajós” halálának hírét, Garay szükségesnek tartotta, hogy a Kolozsvári Lap 1850. május 7-i számában az alábbi hírt tegye közzé:

Az alig elhunyt Wesselényi báró barátjainak megnyugtatására, kötelességének érzi az alulírt, őt betegségében gyógyító orvos, a boncolás eredményeit ezennel nyilvánosan közleni.

A boncolást dr. Arányi tanár úr tette, s a következőkre talált: mindkét tüdőben, nagyobb mértékben a jobb oldalán, a tüdőgyulladásnak legbiztosabb jelei voltak láthatók; a szív és a máj rendes állapotban találtattak.

Mindkét vese üdült betegséges állapotban volt, – egyikben egy bokros kő, másikon vízhólyagok léteztek. – A vér az erekben igen folyékony gyulladásos betegség nélkül, mely a tiszta tüdőgyulladásban közönségesen kitűnőleg mutatkozik. – A kevés napok alatt, de nem váratlanul bekövetkezett halál, főképp ezen kórságos vérvegyület által idéztetett elő, elannyira, hogy az érvágás vagy nadályozás, mik az ellenszervi modorban használtatnak, ezen esetben bizonnyal rögtön halált idézett volna elő.

Az idült vesebajok a betegség fájdalmait nagyobbítók, de a halált nem föltételezték.

A nagy férfi meghalt! Béke porainak! A hon, melyért ő fáradhatatlanul küzdött és Pest városa, melynek árhullámaitól 1838-ban sok drága életet mentett meg, a nagy férfi emlékét forró és soha el nem múló kegyelettel ünneplendi.

Pesten, ápr. 23. 1850. Dr. Garay.

Ebben a közlésben azonban semmi utalás nincs a vakság okára. Ezért nagyon becses Korányi Frigyes feljegyzése (lásd bevezető előadás).

Korányi Sándor atyja kézirati hagyatékából tudta tehát, hogy Wesselényi Miklós megvakulását hypophysis-daganat okozta. A szemtanú pontos leírása alapján tehát megdőlt az az eddig általánossá vált orvosi feltevés, amelyet történetíróink is elfogadtak, hogy Wesselényi szemevilágát az általa ifjúkorában elszenvedett és a későbbi éveiben is hosszasan kezelt lueses fertőzés oltotta ki. 1926-ban Magyary-Kossa Gyula orvostörténész összeállította az általa elérhető adatok alapján Wesselényi megvakulásának kórtörténetét és ennek kapcsán Grósz Emil szemész- és Sarbó Artúr ideggyógyász professzoroktól kért véleményt Wesselényi szembajáról. Grósz Emil a glaukóma simplex és az atrophia nervi optici diagnosisát mérlegelve, inkább a lueses eredetnek hajlandó szerepet juttatni. Sarbó Artúr Wesselényi megvakulását a tabes dorsalis részjelenségének tartja.

Igaz ugyan, hogy Wesselényi 21 éves korában lueses fertőzésnek esett áldozatul, amint ezt maga is feljegyezte naplójában. Gondos feljegyzéseiből megtudjuk azt is, milyen alapos kúrákat végzett bajának gyógyítása érdekében; a sokféle gyógymód között a bedörzsölések, s a „mercurius vétel”a is szerepelnek. Sajnos abban a korban nem egy szellemi kiválóság esett áldozatául ennek az alattomos fertőzésnek. De előttünk van a bonclelet: az agyalapi mirigy daganata, amely által „a láttelepek nyomottak”.

  • aFeltehetően külsőleg (kenőcs) és belsőleg (lapdacs) alkalmazott higanyos kezelés. – A szerk.

Megkísérelhető-e ma, több mint száz évvel a halál után, a bonclelet alapján a helyes diagnosis felállítása?

Ha szemlét tartunk a hypophysis ma már jól tanulmányozott daganatainak kialakulása, tünettana, lefolyási módja felett, az elülső lebeny sejtjeiből kiinduló háromféle daganatféleség közül csak a chromophob adenoma jöhet szóba. Ezek az adenomák az intrasellaris daganatok háromnegyed részét teszik ki. Az asymmetriás látászavar, az izgalmak hatására beálló rosszabbodás, a hullámzó lefolyás összeegyeztethető volna Wesselényi látászavarának egynémely jelenségével. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából már Nonne is figyelmeztet a pseudotabes pituitaria lehetőségére. De természetesen szóba jön még az elkülönítés szempontjából a craniopharyngeoma, az ékcsontszárnyi meningeoma, retrobulbaris neuritis, lues cerebrospinalis, meningeoma tuberculi sellae lehetősége is a többiek között. De a levegőtöltéses encephalographia módszereinek térhódítása óta tudjuk azt is, hogy a perichiasmás, parasellaris arachnitis is járhat inkongruens látási zavarokkal, hullámzó kórlefolyással.

Korányi Frigyes feljegyzéseiben azonban azt olvassuk, hogy a thalamusok összenyomatást szenvedtek el. Gondolnunk kell ennélfogva suprasellaris daganat lehetőségére is. Ezek közül elsősorban 1. craniopharyngeoma és 2. meningeoma tuberculi sellae jöhetnek számításba.

1. A ductus craniopharyngicus fejlődéstani maradványaiból kiinduló ún. Erdheim-tumor kialakulása feltűnő egyezést mutat Wesselényi betegségének lefolyásával. A Mayo-klinika 1950-ben közölt tapasztalatai szerint 100 craniopharyngeomás eset közül 15 a 4. életévtizedben, 11 az 5. életévtizedben bontakozott ki. Klinikai tapasztalat az is, hogy sellatáji daganatoknál a magasabb korban elsősorban erre a daganatféleségre kell gondolni.

2. Másodsorban a tuberculum sellae meningeomája jöhet szóba, amely a közepes és a haladottabb kor betegsége; ebben is gyakori az asymmetriás látászavar, a daganat elmeszesedése és a közti agy bántalmazottsága.

Nagyon meggyőző Bodechtel, neves müncheni belgyógyász–idegorvos ama észlelése (1948), mely szerint craniopharyngeomában elhalt 55 éves betege látászavaron kívül semmi szellemi kiesésben nem szenvedett, mindössze némi késztetési zavara volt a betegnek. Az ilyen betegek egyébként igen fogékonyak fertőzésekkel és megterhelésekkel szemben. Wesselényi is 55 éves korban halt meg.

Ha egyszer megkerülnek Arányi Lajos feljegyzései az 1850. évből és azok között a boncolás során talált, agyalapi daganat részletesebb leírása (pl. cysták, meszes gócok a daganatban), bizonyára nagyobb határozottsággal lehet majd állást foglalni az Erdheim-daganat feltételezése mellett.

Wesselényi, bár teljes megvakulásától való félelme őt éveken át izgalomban tartotta, rendkívüli lelkierővel viselte el szemevilágának elvesztését. 1839. szeptember 29-én elmegy a vakok intézetének vizsgájára. A jelenlevők sírva fakadnak láttán. Ő pedig 2500 pengős alapítványt tesz a növendékek javára. Szellemi frissesége mindvégig ép maradt. Élete utolsó percéig aggódott hazája sorsán.

A Szózat megírásakor már alig lát. De elméjének világossága számunkra, kései utódok számára ma is fényeskedik.

Irodalom

  1. Asztalos Miklós: Wesselényi Miklós, az első nemzetiségi politikus. Symposion Könyvek 5. sz. 1–62. p. Pécs, 1927.
  2. Bodechtel, G.: Differentialdiagnose neurologischer Krankheitsbilder. Georg Thieme Verlag, Stuttgart, 1951. ugyanitt Bodechtel: Die Hirntumoren 405–519. p. E szerző idézi a Mayo-klinika tapasztalatait.
  3. Kardos Samu: Wesselényi, 1796, 1850. Budapest, 1905. II. kt.
  4. Kemény Zsigmond: A két Wesselényi Miklós. Pest, 1870. Ráth Mór. Kiadta Gyulai Pál: Kemény Zsigmond tanulmányai. I. kt.
  5. Magyary-Kossa Gyula: Wesselényi Miklós megvakulása. Magyar orvosi emlékek. Budapest, Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, 1929. II. kt. 134–141. p.; Grósz Emil és Sarbó Artúr szakvéleménye. uo.
  6. Regöly-Mérei Gyula: Korányi Sándor élete és tudományos működése. Korányi Sándor Társaság Tudományos ülései. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967. VII. kt. 1966. 39–104. p.; Korányi Frigyesről Uo. 56–60. p.
  7. Réti Endre: Korányi Sándor hagyatéka a Budapesti Orvostudományi Egyetem könyvtárában. Orvostörténeti Közlemények 45 (1968) 147–153. p.
  8. Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Budapest, 1965. Akadémiai Kiadó.
  9. Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa. Budapest, 1970. Gondolat Kiadó.
  10. Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcsében Wigand Ottónál 1843.
Zusammenfassung

Aufgrund der Aufzeichnungen von Frigyes von Korányi über Wesselényis Obduktion hat Sándor von Korányi die nach Magyary-Kossa allgemein angenommene Hypothese widerlegt, nämlich daB Wesselényis Blindheit von einer im Jugendalter bekommenen luetischen Infektion verursacht worden wäre. In dem von Frigyes von Korányi geschriebenen Obduktionsfund wird die Anschwellung der Hirnanhangdrüse erwähnt, infolge deren „die Sehzentralen gedrückt sind”. Kann man aber überhaupt jetit, nach mehr als hundert Jahren nach dem Tode versuchen, aufgrund des Obduktionsfundes die richtige Diagnose feststellen? In Wesselényis Fall kann unter den Hirnanhangsgeschwülsten nur eine der drei Geschwülstarten, die aus den Zellere des vorderen Lapperes hervorgehen, nämlich das chromophobe Adenom in die Rede kommen. Da aber nach Korányis Aufzeichnungen die thalami ein Zusammendrücken erlitten habén, muß man auch an die Möglichkeit cines suprasellaren Geschwülstes dereken. Innerhalb dieser letzten Geschwülstart kann – neben dem tuberculum sellae meningeoma – vielleicht allererst der aus den biogenetischen Resten des ductus craniopharyngicus ausgehende sog. rrdheim-tumor in die Rede kornmen, dessen Ausgestaltung eine auffallende Übereinstimmung mit dem Ablaut von Wesselényis Krankheit aufweist.

D. MISKOLCZY, Prof. Dr. med., D. Sc.

Forrás

Orvostörténeti Közlemények 77 (1976) 51–56. p.