Wesselényi Miklós szembajáról

Dr. Bíró Imre
Felkért hozzászólás
orvoslás, tumor, Wesselényi Miklós

A Magyar Orvostörténelmi Társaság 1971. március 25-én „perújítást” rendezett Wesselényi Miklós megvakulásáról. Az ülést Réti Endre dr., a Társaság elnöke vezette. Az ülésen elhangzott előadások anyagát az alábbiakban közrebocsátjuk.

szóelválasztás

A reformkor egyik legkiválóbb politikusának, „az árvízi hajós” Wesselényi Miklósnak szembaja és megvakulása ismét az orvostörténészek érdeklődésének homlokterébe került. Wesselényi vakságával kapcsolatba hozható újabban felmerült adatok indokolják, hogy azok tekintetbevételével a kérdéssel újra behatóan foglalkozzunk.

Valamennyien jól emlékszünk arra, hogy már középiskolás korunkban, a reformkor történetének tárgyalása során nemegyszer hallottuk, hogy Wesselényi Miklóst, a nemeslelkű, bátor hazafit, éppen bátorságának és hazafiságának következtében börtönbe vetették és annak falai között vesztette el szemevilágát. A megvakulásnak ez a pathetikus beállítása sejteni engedte, hogy a zsarnokság tömlöcének testet-lelket emésztő nyirkos sötétsége tették tönkre a nagy szónok és politikus látását, akinek egészsége pedig – mint ő maga írta – „…századdal dacolni termett…” – A börtön és a szembaj közötti általánosan hitt kapcsolat még lexikális konkretizálást is kapott, miszerint Wesselényi „a börtönben súlyos szembajt szerzett.”1

  • 1 Új Lexikon. Dante-Pantheon kiadás. 1936. VIII. köt.

Wesselényi szembajának és megvakulásának e „börtön-aetiologiája” a köztudatban hosszú évtizedeken keresztül vita tárgyát sem képezhette. Még Magyary-Kossa Gyula, a nagy orvostörténész, aki 1926-ban az Orvosi Hetilapban publikált cikkében elsőként kísérelte meg Wesselényi naplója és levelezése alapján a nagy politikus szembajának és megvakulásának pathogenezisére fényt deríteni, még ő sem tényekre és adatokra támaszkodva cáfolta meg a „börtön okozta szembaj” legendáját, csupán annyit mond említett cikkében, hogy

Wesselényi szembajának kezdetéről nincsenek kellő számú adataim. Alig hiszem [tehát még ő is csak »alig« hiszi – B. I.], hogy rövid ideig tartó budai fogsága okozta volna, mint ahogy némelyek mondják.2

  • 2 Magyary-Kossa Gyula: Wesselényi Miklós megvakulása. Orvosi Hetilap. 70 879–882. p. (1926)

Csakhogy ezek a némelyek (a történeti kérdések iránti fogékonyak messze túlnyomó többsége) a tények és a megbízható dokumentumok nem-ismeretében, alap nélkül „mondják”, hogy Wesselényi szembaját a börtönben szerezte.

Vécsey Zoltán3 és újabban nagy tudományos apparátussal Trócsányi Zsolt4 levéltári kutatások és egykori kútfők tüzetes és lelkiismeretes átvizsgálása alapján feldolgozták az országgyűlési tárgyalások kinyomattatása s a Szatmár megyei közgyűlésen az örökváltság ügyében tartott beszéde miatt 1835-ben perbe fogott s 1839-ben fogházbűntetésre ítélt Wesselényi fogságának történetét. Tanulmányaikban a szembajnak már a börtön előtti keletkezésére vonatkozóan is fontos és perdöntő adatok olvashatók. Mint ismeretes, Wesselényi 1839. február 9-én kezdte meg a budai kaszárnyában fogházbüntetésének kitöltését. Széchenyi István, aki mindent elkövetett, hogy régi barátjának és sokban eszmetársának pertörlését kiverekedje, vagy legalábbis kedvező döntést csikarhasson ki, az évekig elhúzódó per vége felé már 1837–1838-ban kétségbeesve látja, hogy barátja

…egészségi állapota egyre rosszabbodik: szembaja súlyosbodik, már egyik szemére nem lát, a másik is mindinkább gyengül.5

1838. december 4-én a következőket írta naplójában egy Wesselényinél tett látogatásáról:

A »Vak Filozófus« szerepében tetszelgett. Félszemmel már nem látok – jegyezte fel Széchenyi Wesselényi szavait – másik szemem világa is hamarosan elvész; de nem vagyok kis lélek; tisztában vagyok vele, mit jelent megvakulni.6

  • 3 Vécsey Zoltán: Egy magyar mártír börtönbe indul. Erdélyi Helikon 1943. januári és februári szám.
  • 4 Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága. Századok 1960. 794–811. p.; 1961. 281–299. p.
  • 5Cit. Vécsey: Erdélyi Helikon 1943. 45. p.
  • 6A naplóban német eredetiben szószerint a következő olvasható: …Bei Wesselényi. Er gefiel in der Rolle des »Blinden Philosophen« – Ich sehe auf einem Auge nichts mehr, das andere verschwindet auch bald – bin aber nicht kleinmüthig – bin ganz gefasst blind zu werden, es waren so viele Leute blind vor meiner und werden es sein nach meiner. Lamentieren werde ich nicht – ertragen oder mir eine Kugel durch den Kopf jagen. Nous allons voir.gr. Széchenyi István Naplói. Sajtó alá rendezte dr. Viszota Gyula. Budapest, 1937. V. köt. (1836–1843).

De nézzük a szembaj börtön-előtti kezdetének pozitívebb bizonyítékait is. Az 1839. január 31-i ítélet után Deák, Wesselényi barátja s perében egyik legfőbb támasza, Wesselényi egészségi állapotára és főképpen szembajára való hivatkozással kísérli meg Bécsben az ítélet „recursusát”, vagy a fogházbüntetés megkezdésének kitolását. A fellebezéshez mellékelten magával vitte egy orvosi consilium (később részletesen ismertetendő!) bizonyítványát, amely Wesselényi egészségi állapotának súlyosságáról és különösen mindkét szemének előrehaladott betegségéről nyilvánított véleményt. Ez az orvosi consilium – amelyben a pesti egyetem legkiválóbb orvosprofesszorai is részt vettek – 1839. február 2-án, egy héttel Wesselényi fogházbavonulása előtt történt.7

  • 7Cit. Trócsányi. A bizonyítványt – amelynek fotókópiáját lásd később a szöveg közt – az Országos Levéltárban őrzik a Magyar Udvari Kancellária iratai között. – Acta Praesidalia. 1839. 262. p.

De minden erőlködés, Wesselényi barátainak minden fáradozása hiábavaló volt, mert a Hétszemélyes Tábla – ha kisebb szótöbbséggel is – helybenhagyta a Királyi Tábla ítéletét, s Wesselényinek meg kellett kezdeni a büntetés kitöltését. Utolsó szabad napján, 1839. február 8-án még elment a főherceg-nádorhoz, aki megpróbálta „csitítani” Wesselényit:

…nem börtönbe kerül, csak fogságba, orvosi kezelésre lesz módja, felolvasót is engedélyezni fognak neki…

A budai kaszárnya fogdájába való bevonulás előtt – ahová ügyvédje, Benyovszky Péter, jószágainak felügyelője, Kelemen Benjámin s utolsó szabad napjának hűséges, pontos krónikása, Bártfay László (gróf Károlyi György titkára) is elkísérik – Benyovszky még közli Wesselényivel, hogy

…a börtönben felolvasója is lesz! A gräfenbergi útra kétségtelenül megkapja az engedélyt…8

  • 8 Bártfay László naplója alapján cit. Trócsányi, Vécsey. (A napló a Fővárosi Lapokban jelent meg, 1877/65–67. – Másodszor Tolnai Gábor publikálta: Wesselényi Miklós bezáratása. Részlet Bártfay László naplójából. Jelenkor 1942/18.)

Mindezen adatok kétségtelenül bizonyítják, hogy

Wesselényi már elítéltetése előtt is súlyos szembajban szenvedett.9

  • 9 Kardos Samu két vaskos kötetben dolgozta fel Báró Wesselényi Miklós élete és munkáit (1905, Légrády nyomda), de a szembajra vonatkozóan semmi érdemlegeset nem mond. Egy megjegyzése (I. köt. 410. p.) azonban arra mutat, hogy ő sem volt ment a „börtön-aetiológia” hatásától: „…Ez volt az a híres beszéd, amely miatt… szabadságát, majd szemevilágát vesztette el.” Mint láttuk: a szemevilágát nagyrészt már előbb, a szabadságát később vesztette el.

A börtön „egészségtelen viszonyaira”, illetve azoknak a közhit szerint Wesselényi látását károsan befolyásoló hatására vonatkozóan nem érdektelen a kaszárnya parancsnokának, Lederer főhadparancsnoknak a magatartása. Amikor Lederer Wesselényi fogságának másnapján arról értesült, hogy Wesselényi fogdája szűk, nem megfelelő, többek között a következőket rendelte el:

…3. Kezelőorvosa, Almási Balogh Pál, az őrség tisztjének jelenlétében meglátogathatja. 4. Engedélyezi, hogy Wesselényi kíséretben sétálhasson, sőt fiákeren is, a városon kívül. 5. Tschöppern törzsorvos aznap délben a legalaposabban vizsgálja meg: nem ártalmas-e Wesselényi jelenlegi szobája a szemére? Ha a törzsorvosnak kifogása merülne fel, a várparancsnok haladéktalanul gondoskodjék más szobáról.10

  • 10Cit. Trócsányi. Századok 1961, 281–283. p. – A rendelet másolata Országos Levéltárban. Magyar Udvari Kancellária iratai. Praesidalia 1839. 137, 150. p.

A Wesselényivel való humánus bánásmódot szorgalmazza a Magyar Udvari Kancellária is, amelynek előterjesztésére 1839. február 22-én királyi határozat intézkedett a felolvasó ügyében:

a felolvasó iránti kérelem, tekintettel Wesselényi szembajára, teljesíthető; e feladatra azonban mindig ein vollkommen verlassliches und vertrauenswürdiges Individuum választandó ki.11

  • 11Cit. Trócsányi. 288–289. p.

Wesselényi tehát minden tekintetben olyan méltányos, kíméletes (és politikai szempontból is kivételes!) elbánásban részesült, hogy kaszárnyai tartózkodása egészségi állapotát s szembaját hátrányosan semmiképpen nem befolyásolhatta. Budai fogsága nem is tartott soká, mert a bécsi „Ministerial Konferenz” határozata alapján gyógykezeltetés végett már 1839. április 11-én Gräfenbergbe távozhatott.12

  • 12Ibidem.

Ha a fentiekből nyilvánvaló, hogy Wesselényi szembaját a fogház se nem okozta, se nem súlyosbította, próbáljuk meg a rendelkezésünkre álló feljegyzések, szerteágazó adatok és dokumentumok alapján a szembaj mivoltát, lényegét s a vakság okát megmagyarázni. E kísérletünk során az egyes feltevéseket és elméleteket abban az időrendi sorrendben fogjuk tárgyalni, amilyen sorrendben az egyes elméletek alapjául szolgáló dokumentumok az orvosi köztudat s az orvostörténeti kutatás számára hozzáférhetővé és ismertté váltak.

Mint már a bevezető sorokban említettük: a börtön-aetiologia hosszú évtizedei után Magyary-Kossa Gyula volt az első, aki a nagy státusférfi szembajának és megvakulásának eredetét pozitív alapokból kiindulóan igyekezett megvilágítani. Wesselényi naplójában és levelezésében rögzített egészségügyi és orvosi vonatkozású közlések arra indították Magyary-Kossát, hogy Wesselényi szembaját luetikus fertőzés következményének tartsa. Az Orvosi Hetilapban megjelent cikkét egész terjedelmében közreadta a Magyar orvosi emlékek című nagyértékű munkájának II. kötetében is,13 kiegészítve Grósz Emil és Sarbó Artúr orvostanárok nyilatkozatával, akiket ő Wesselényi szembajára vonatkozóan véleményadásra felkért.

  • 13 Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi Emlékek. – MOKT kiadása, Budapest, 1927. II. köt. 134–141. p.

A kórelőzmények Magyary-Kossa által történt megvilágítása és ismertetése birtokában a két professzor a következő véleményt adta:14

  • 14Ibidem. 141. p.

Grósz Emil:

Az, hogy Wesselényi látása ingadozott, olykor visszatért s végül elveszett éspedig fájdalom nélkül: glaucoma simplex mellett szól. Ha e koronkénti ingadozástól eltekintünk, vagyis ez adatot nem vehetjük teljesen megbízhatónak, akkor atrophia nervi optici simplex jöhetne szóba. E mellett szólnának kínzó végtagfájdalmai, ami lancináló fájdalom lehetne, ez pedig a tabes dorsalis egyik jelensége. E kórképbe a látóidegsorvadás természetesen beillenék.

Sarbó Artúr:

Wesselényi minden valószínűség szerint tabes dorsalisban szenvedett és ennek volt részjelensége az atrophia nervi optici. E feltételt támogatja 1844-ben Deákhoz írt levelének az a helye, hol így ír: a vaknyomorék nappalait fájdalmak s éjjeleit kínok gyötrik. A szövegben foglalt ama kitétel, hogy testileg pedig neuralgiás lábfájdalmai gyötörték, ugyancsak a jellegzetes tabeses lancináló fájdalmaknak felel meg. De tovább az atrophia n. opt. fellépési módja, elébb az egyik szem, utána a másik vakul meg, elhomályosodások váltakozása jobb látással – ugyancsak a tabeses vakulás jellemző lefolyását mutatja.

Grósz Emil tehát kissé feltételesebben, Sarbó Artúr egész határozottsággal állítja, hogy Wesselényi vakságát tabeses eredetű atrophia nervi optici okozta. E két véleményhez Magyary-Kossa hozzáfűzi Wesselényi naplójának ama részleteit, amelyek venereás bajairól, azok kezeléséről szólnak és oda konkludál:

Ezekután kétségtelen, hogy Wesselényi megvakulását és hosszú szenvedését az a luetikus fertőzés okozta, melynek már ifjúsága legelején, 21 éves korában áldozatul esett.15

  • 15Cit. Magyary-Kossa. 141. p.

Mindazokat, akik Wesselényi megvakulásának körülményeivel valaha is foglalkoztak, s akik a vakság okát Magyary-Kossa fejtegetései alapján megállapítottnak vélték, fenti elemzések ismeretében méltán lepte meg Korányi Sándornak még 1935-ben Magyary-Kossához írt rövid levele, amely az Orvostörténeti Közlemények 1968. évi 45. köt. 150. oldalán látott napvilágot. Korányi Sándor könyvtárának egy része s a benne levő iratok ugyanis a budapesti orvoskari könyvtárba kerültek s néhány levélről Réti Endre jóvoltából a nyilvánosság is tudomást szerzett.16

  • 16 Réti Endre: Korányi Sándor hagyatéka a Budapesti Orvostudományi Egyetem könyvtárában. Orvostörténeti Közlemények 45 (1968) 147–153. p.

A levél a következőképpen hangzik:

Budapest, 1935. V. 31. Kedves Barátom! Kívánságodra, hogy boldogult atyámtól származó valamilyen emléktárgyat bocsássak a Kari Gyűjtemény rendelkezésére, mellékelem atyámnak 1849/50-ből származó füzetét, amelyben orvosi tapasztalatokat jegyzett fel Balassa klinikájáról, a szabadságharcból és följegyzi Wesselényi Miklós boncleletét. Ebből kitűnik, hogy vakságát hypophysis tumor okozta. Igaz barátod: Korányi Sándor

A levél utolsó mondata tehát Wesselényi vakságának eredetéről egy eddig ismeretlen adatot vetett fel.

Korányi Frigyes, Korányi Sándor által a Kari Könyvtárnak ajándékozott füzetében leírja Wesselényi boncleletét (a boncolást 1850. április 24-én Arányi Lajos professzor végezte) s abból idézzük a következő sorokat:

…A koponya rendes, a kemény kér edényei kitágultak, vérdúsak, az agy állománya rendes, az agy alapján a tobozmirigy /:glandula pituitaria:/ 3 vonal vastag és egy rézgaras nagyságú, úgy hogy általa a lát-telepek /:thalami:/ nyomottak s’ innen a vakság…

Korányi Frigyes e jegyzetét Korányi Sándor levelével összehasonlítva több tisztázást igénylő félreértés tűnik szembe. A félreértés elindítója az, hogy Korányi Frigyes a tobozmirigyet, aminek glandula pinealis (corpus pineale) a neve, tévesen gl. pituitariának írta, ami tudvalevőleg a hypophysissel azonos! De azt sem lehet kizárni, hogy pont fordítva, Korányi Frigyes a gl. pituitariát írta tévesen tobozmirigynek!!! Anatómiailag a gl. pinealis az, ami a „láttelepek (thalami)”-t közvetlenül nyomhatja. De ha Korányi Frigyes értelmileg a gl. pituitariát, a hypophysist akarta mondani s tévesen írta azt tobozmirigynek, akkor a „rézgaras nagyságú” hypophysis nem a thalamit, hanem a chiasmat nyomhatta. Korányi Sándor – aki bizonyára nem studírozta atyja jegyzeteit behatóan – nem vette észre a magyar és latin kifejezések felcserélése okozta zavart, figyelmét csupán a glandula pituitaria ragadta meg s ebből természetszerűleg hypophysis tumorra következtetett.

Wesselényi naplójából s barátaihoz intézett leveleiből a már harmincas években megkezdődött látásromlásának jellege élesen kirajzolódik. Wesselényi betegségeinek és szembajának is pontos és kórtörténeti hűségű megfigyelője. Márpedig, feltéve, hogy látásvesztését hypophysis tumor okozta volna, az olyan éles önmegfigyelőnek, mint amilyennek naplói (45 kötet!) és levelezése alapján Wesselényi mutatkozik, okvetlenül feltűnt volna, hogy látótere jobbra vagy balra, illetve csak befelé, vagy csak kifelé élesen határoltan megszűkült, miként az a hypophysis és a hypophysis környéki tumorokra a látópályák laesiója következtében sajátos. Azt könnyen feltételezhetjük, hogy – hiszen nap mint nap tanúi lehetünk – látóterének koncentrikusan kezdődő s lassan progrediáló szűkülését valaki nem veszi észre, de ahhoz nem kell a Wesselényiéhez hasonló éles önmegfigyelőnek lenni, hogy a fenti látótérdefektusok fel ne tűnjenek. Amellett, ha feltételezzük, hogy a szembajt és a következményes megvakulást akár a hypophysis, akár a gl. pinealis tumora okozta volna, ez a látásromlás a tumorok törvényszerű progressziója következtében nem járhatott volna a Wesselényi által gyakran említett átmeneti javulásokkal és „feltisztulásokkal”.

A hypophysis tumor, vagyis a látópályákat érintő kóros hatás ellen szólnak még Wesselényi leveleiben a két szem különböző időben történt látásromlására vonatkozó utalások. 1842. március 22-én a következőket írja Deák Ferencnek:

…Mik másik szemem rosszabb állapotjának s utolsó stádiumának voltak jelenségei, azok mindinkább mutatják magokat. Ha régebben szemeim elhomályosodása hetek s olykor hónapok elteltével ismétlődött, most több napokig tartó elsötétedés után csakhamar múló tisztulás történik. Már azt lehet s kell várnom, hogy bekövetkezett ezen szememre nézve is azon gyászos pont, mely a másiknál éppen ily fokonkint haladós végső örökös elsötétedését idézte elő…17

Vagyis – miként erre Grósz Emil és Sarbó Artúr is rámutattak – időnkénti javulásokkal megszakítva, de végül is progrediálva, előbb az egyik szem vakult meg (hiszen a fenti levél az egyik szemnek már „végső örökös elsötétedéséről” beszél), majd a másik szem látása kezdett hasonló módon elveszni. A két szem megvakulása között kb. 3 év is eltelhetett, mivel 1843. őszén még vadászott. 1843/44 telén kezdtek a még látó szemen a jó látást felváltó homályosodások hosszabbodni. Ez a körülmény – vagyis a két szem különböző időben történt megvakulása – is arra vall, hogy nem a hypophysis táján átvonuló látópályákban, hanem a két szemre korlátozódva zajlott le a különböző időben, de azonos jelleggel támadó folyamat.

  • 17Cit. Magyary-Kossa. 136. p.

Ha az orvostanhallgató Korányi Frigyes feljegyzéseit – már csak azok anatómiai félreérthetőségére való tekintettel – nem is tekinthetjük szabályos boncleletnek (miként azt Farkas Károly prof. hangoztatta is), nem kételkedhetünk abban, hogy az 1850. április 24-i boncolás a hypophysist (vagy a gl. pinealist?) „3 vonal vastag és egy rézgaras nagyságú”-nak találta (ami kb. a mai 5 forintosnak felelne meg). Sőt azt is feltételezhetjük, hogy ez a folyamat egyéb okok hiányában vakságra vezethetett. De Wesselényi szembaja már a harmincas években megkezdődött, hiszen 1839-ben főképpen szembaja kezeltetése végett mehetett a budai fogságból Gräfenbergbe s 1838-ban az egyik szem látása már elveszett. A tumoros bonclelet tehát még nem zárhatja ki, hogy már tíz-tizenöt évvel ezelőtt (35–40 éves korában) Wesselényi nem szenvedett olyan chronikus betegségben, ami elsősorban tehető felelőssé a vakságáért. Más szóval: a pontosan még ki nem derített okból (atrophia nervi optici? glaucoma simplex?) a vakság felé haladó vagy megvakult Wesselényinek később is keletkezhetett agytumora. Hogy látásromlását nem a hypophysis tumor okozta, azt a jellegzetes látótérszűkület hiányával, a látás időnkénti feltisztulásával s a két szem megvakulása közötti lényeges időkülönbséggel már fentebb indokoltuk.

Ha a hypophysis tumor okozta s általában a látópályákat közvetlenül sértő (komprimáló) folyamattól az előbb kifejtettek alapján eltekintünk, kíséreljük meg a szembaj és a vakság okát más oldalról megközelíteni. Wesselényi szembajáról nincsenek orvosi feljegyzéseka, ami persze nem jelenti azt, hogy esetleg a jövőben elő ne kerülhessenek. (Korányi Frigyes füzete is 85 évvel Wesselényi halála után jutott a Kari Könyvtár birtokába s még 25 év telt el, míg tartalma discussiók elindítójává vált.) Magyary-Kossa a maga lues-elméletét Wesselényinek naplóiból is visszatükröződő, erősen sexuális beállítottságára alapozta, ami a reformkor e kiváló harcosát fiatal éveiben sokszor a fertőzés lehetőségének útjára vitte, továbbá azokra a venereás tünetekre, lábszársebekre, végtagfájdalmakra, amik ellen már az 1820-as években több ízben is a korabeli antiluetikus kúrákban részesült (higanykenőkúrák, calomelpilulák, etc.). Megbízható orvosi leletek hiányában a különböző elváltozások luetikus eredetét kétségbevonhatatlannak tartani ugyan nem lehet, de nehéz elképzelni, hogy a napóleoni háborúk után újra elterjedt vérbaj tüneteit félreismerték volna s az éveken át folytatott antiluetikus kúrák procedúráján egy nem vérbajost járattak volna végig. A közvetett bizonyítékok – vagyis Wesselényi naplója, levelezése, az azokban foglalt s betegségére vonatkozó megfigyelések – jogossá tették Magyary-Kossa hypothezisét, aminek készen kapott kereteibe Grósz Emil és Sarbó Artúr logikusan illesztették a látóidegsorvadást.

  • aAmikor ezeket a sorokat leírtam, még nem volt tudomásom a pesti egyetem professzorainak 1839. február 2-án tartott consiliumáról s az annak alapján kiadott bizonyítványról (lásd majd később).

Ezzel szemen a Grósz Emil által egyébként indokoltan számításba vett glaucoma simplexre csupán az írásos hagyatékban rögzített szubjektív tünetek utalhatnak. Mellette szól a két szem különböző időben történt megvakulása, a baj fájdalommentes és fokozatos romlása, az időnkénti remissziók, de ezenkívül semmi egyéb. A glaucoma simplexet még a szemtükör felfedezése, még a glaucomát klinikailag és pathológiailag alapvetően rendszerező Albrecht Graefe munkássága után sem tartották glaucomának, s mivel a kis szemfeszülés-emelkedések nem okoznak typusos „inflammatios” tüneteket s a kis tensioingadozásokat műszer hiányában nem tudták regisztrálni, nem tartotta annak még a zseniális Graefe sem. („Amaurosis cum excavatione” néven jelölték.) Csak a 19. század 80-as éveiben ismerte fel Donders a glaucoma simplexben – a glaucomát. Tehát amíg Wesselényi szembajának tabeses látóidegsorvadásos volta mellett vannak a szubjektív szemtüneteken kívül egyéb valószínűsítő jelek és jelenségek, addig a glaucoma simplex mellett kizárólag a szubjektív látási zavarok szólhatnak.

Eddigi fejtegetéseim zömét – amelyeket az Orvostörténeti Társaság „Wesselényi symposionja” után az Orvostörténeti Közlemények szerkesztőjének felkérésére írtam – már befejezettnek tekintettem s cikk formájában rendeztem is, amikor Trócsányi Zsolt a dolgozatban többször idézett tanulmánya a kezembe került. Abban bukkantam rá az orvostörténeti kutatók előtt ismeretlen, vagy általuk eddig soha nem ismertetett consiliumra s a consultánsok szerkesztette orvosi bizonyítványra, amelyről Trócsányi a következőket írja:

1839. febr. 2-án már együtt ül az egyetem orvosi karán az elítélt számára orvosi bizonyítványt kiállítandó konzultáció: Lenhossék helytartótanácsos, Almási Balogh Pál, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (Wesselényinek ez idő tájt kezelőorvosa), az egyetemi professzorok közül Reisinger János, Birly Flórián Ede, Johann Gottlieb Fabini, Veleczky János, Schordann Zsigmond, Bene Ferenc, Csausz Márton, rajtuk kívül Szabó János volt országos szemorvos, Bey ezredorvos s (külön rang nélkül) Stáhly »Medicine Doctor«. A bizonyítvány Wesselényi egészségi állapotát általában rossznak tartja (vérömlések, vesekövek, »dipscrotische Krankheiten« nyomai, vízkóros daganatokra való hajlandóság); a legsúlyosabb szemének állapota (bal szemén teljesen kifejlett szürkehályog, jobb szemén kezdődő – valójában lueses – idegsorvadásról van szó). A gyógymód: feloldó-erősítő kezelés (diétával együtt), s amellett: kedélynyugalom, tiszta levegő, sűrű és erős testmozgás és szemének kímélete.18

  • 18Cit. Trócsányi. Századok. 1960. 799. p. (A bizonyítványról lásd a 7. pontot).

Érthető, hogy milyen meglepetéssel olvastam ezeket a sorokat, amelyek minden tendenciózus voltuk ellenére – hiszen Deák Ferenc ezzel az orvosi bizonyítvánnyal készült érvelni Wesselényi büntetésének felfüggesztése (elhalasztása) mellett – mégis az első komoly és érdemleges orvosi tanúságtétel Wesselényi állapotáról és szembajáról. De még meglepőbb a bizonyítvány szemészeti passzusa, amely – legalábbis Trócsányi értelmezésében – a vakság okának magyarázatképpen a szürke hályogot nevezte meg!

Ennek a megállapításnak frappáns újszerűsége, amelyről Wesselényi látásvesztésével kapcsolatban egyetlen feljegyzés sem tesz említést, késztetett arra, hogy ne csak a fordított és idézett bizonyítványt, hanem az eredeti okmányt is tanulmányozzam. Az Országos Levéltár kérésemre fotókópiát készíttetett az okiratról (lásd az ábrát), amelynek szemészeti része német eredetiben a következőképpen hangzik:

b) Schwerer und bedenklicher ist das Leiden der Augen des Herren Barons: indem das linke bereits gänzlich erblindet, mit einem vollkommen entwickelten schwarzen Staare (amaurosis perfecte evoluta) behaftet ist; im rechten aber ebenfalls unzweifelhafte zeichen eines in der Entwicklung begriffenen schwarzen Staares (amaurosis incipiens) zu erkennen sind, sorgfältige und passende Behandlung zu verhindern möglich ist.

Összevetve az eredeti szöveget Trócsányi értelmezésével, a félreértés nyilvánvaló, amennyiben Trócsányi a „schwarze Staar” (feketehályog) kifejezést szürkehályognak fordította, nyilván abban a nem-orvos hitben, hogy ami hályog, az csak a laikusoktól is legjobban ismert szürkehályog lehet. Ő – mint történész – nem tudhatta, hogy a szem belsejében s a szemfenéken levő minden látásrontó folyamatot, aminek külső vizsgálattal semmiféle magyarázatát nem tudták adni, a szemtükör felfedezése (1850) előtti időkben „feketehályog”-nak neveztek.19

  • 19A „Schwarze Staar”-ról, a XVIII–XIX. századforduló legkiválóbb szemésze, J. Beer, a bécsi egyetem szemésztanára, a korszak szemészprofesszorainak – köztük a Wesselényit is vizsgáló Fabininak – mestere, a következőket írja: Die Benennung schwarzen Staar, – Amaurosis, Gutta Serena, Suffusio nigra, kann wohl nur jene Beschränkung oder vollkommene Aufhebung des Sehvermögens heissen, welcher zunähst ein krankhafter Zustand des Sehnervengebildes zum Grunde liegt. Majd a következő oldalon: …der schwarze Staar nicht immer eine für sich allein bestehende Augenkrankheitsform sein könne, sondern nicht selten als die symptomatische Erscheinung irgend eines andern Augenleidens vorkommen müsse wie das der Fall z.B. bei der Augenwassersucht … bei dem Glaukom, u. dgl. ist. (J. Beer: Lehre von den Augenkrankheiten. Wien, 1817. II. köt. 419, és következő oldalak.)

A bizonyítvány értékét emeli, hogy azt az ország akkori legkiválóbb orvosai – köztük a szemészet két olyan képviselője, mint Fabini professzor és Szabó János – fogalmazták s minden bizonnyal alapos, előzetes vizsgálat után. A szemészeti diagnózissal azonban – legalábbis pathogenetikai tekintetben – nem lettünk sokkal okosabbak, mert a jobb szemen „incipiens”, a balon „perfecte evoluta” amaurosisa („schwarze Staar”-vakság), éppen úgy fedhet látóidegsorvadást, mint glaucoma simplexet – hogy csak a már gyanúba vett szembajoknál maradjunk. A bal szem teljes vakságáról szóló tanúság inkább selective értékesíthető, amennyiben feltéve – de meg nem engedve! – hogy Wesselényinek hypophysis (hypophysis-táji) tumora lett volna, akkor egyetlen, még valamit látó, de heminanopiásan szűkült látóterű szemével nem lett volna képes vadászni, miként azt még 1843-ban is megcselekedte. (Trócsányi nem közli, hogy milyen forrás alapján írja: „…jobb szemén kezdődő – valójában lueses – idegsorvadásról van szó” megállapítását.)

Végeredményben azt kell mondanom, hogy a számba vehető kórokok közül a legnagyobb valószínűséggel a tabeses eredetű atrophia nervi optici a magyarázata Wesselényi Miklós vakságának. Ezt a véleményt a ma rendelkezésünkre álló adatok alapján nyilvánítom. De nem tudhatjuk azt, hogy milyen adatok bukkannak fel holnap, hogy nem kerülnek-e elő olyan írásos emlékek, amelyek arra fognak késztetni bennünket, hogy a nagy reformkori politikus tragédiáját újból vizsgálat tárgyává tegyük.

Zusammenfassung

Magyary-Kossa hat in seinem Aufsatz über die Augenkrankheit und Blindheit von Miklós von Wesselényi angenommen, daß die Blindheit von atrophia nervi optici luetischen Ursprungs verursacht wurde. Diese Behauptung hat er mit den Gutachten von Emil Grósz und Artúr Sarbó unterstützt. Das Notizenbuch von Frigyes von Korányi mit Wesselényis „Obduktionsfund“ ist im Jahre 1935 zum Vorschein gekommen. Aus den Aufzeichnungen seines Vaters hat Sándor von Korányi den Schluß gezogen, daß die Blindheit von tumor hypophysis verursacht wurde. Das ist aber falsch. Der Irrtum entstand daraus, daß Frigyes von Korányi statt glandula pinealis glandula pituitaria geschrieben hat, die mit der hypophysis identisch ist. In Wesselényis Krankengeschichte wissen wir von keinen Sehfelddefekten, die doch die charakteristischsten Symptome des Hypophysentumors sind; ferner machen auch die zeitweiligen Besserungen im Verlauf der Krankheit die atrophia nervi optici luetischen Ursprungs hoch wahrscheinlich.

Jegyzet

A tanulmány megjelent Orvosi Hetilap 1972., 37., 2231–2235. p.

Forrás

Orvostörténeti Közlemények 77 (1976) 57–66. p.