Balgathurus Phryngialis és Cynophillus Crumplisthes

Csigabigarebegény öt kötetben
Jókai Mórtól
biológia, zoológia, malakológia
szóelválasztás

I. kötet

Szénsavas mész mint bájital

A Balgathurus phryngialis a csigaország királya. Minden lény, mely hátát házán viseli – azaz hogy várjunk csak, nézzük meg ezt a zoológiában – ahá! megfordítva áll a dolog, – tehát minden lény, mely házát hátán viseli, a Balgathurus phryngialis alattvalója. Azért annyi millió csiga között ő az egyetlen Csigmond, mely amazokhoz ugy aránylik, minta Zsigmond a Zsigákhoz.

A Balgathurus phryngialis épen nagy díszebédet adott. Az asztalok görnyedeztek a sok nyalánkság alatt. Volt ott Cryptobranchus-pástétom szarvasgombával, Holothuria-steak Kakophonia-salátával, Balektryo virginalis-zárizom Smarnicerkus cervalatus-fimbriákkal garnírozva stb. stb. Szóval nagyszem tengeri menu.

E díszebéd oka pedig az volt, hogy a hatalmas Csigmond bájos leányát Madregeporát eljegyzé a legtekintélyesb csigacsalád egyik sarjadékának, a dúsgazdag Potrochias Salonnichiensisnek.

A Potrochias Salonnichiensis vőlegényi boldogságában elfeledte az egész világot, még önmagát és menyasszonyát is, a bájos Madregeporát; mert a csigák emlékező tehetsége igen feledékeny és ők csak feledékenységből emlékeznek valamire.

A bájos Madregepora még igen fiatal volt. Tizenöt csigaéves, a mi egyenlő 150 emberi évvel, mert a csigaidő sokkal lassabban halad mint az emberé. Mint sok más fiatal leány, ugy ő is sápkorban szenvedett és szerette a falakról lekaparni a meszes vakolatot, – azon falakról t. i. melyeket a korallok a tenger fenekén építenek.

Midőn a csigéző és sápkóros Madregepora észrevéve, hogy vőlegénye, a Potrochias Salonnichiensis ily feneketlen örvénybe merült, fehér héja megrendült s ő ájultan rogyott szomszédja vállára.

E szomszéd a csigairodalom koszorús költője, Lantipengus Zengibongos volt.

Midőn a halvány Madregepora héja fölső csúcsával a Lantipengus Zengibongos vállára borult, azt önkénytelen megkarczolá s néhány paránykát levakart belőle. Ah, e vakarás mily jól esett a szelid dalnoknak!

De a levakart parányok Madregepora szájába estek, ki azonnal megismerte azoknak mész-izét, mert a csiga héja szénsavas meszet tartalmaz. E mész eloszlatta ájulását s a sápkóros herczegnőre bájitalként hatott.

E percztől szerelmes volt Lantipengus Zengibongosba és leste sovárgva a csigodalom napját.

II. kötet

A Lantipengus Zengibongos szerelmei

Midőn a Potrochias Salonnichiensis föleszmélt, féltékenységet érzett.

A Lantipengus Zengibongos ugyanis épen zengvebongva pengette lantját (innen zoológiai neve) és ilyetén szerelmes verset intézett Madregeporához:

Csiga, csiga, csigabiga!
Iga van a nyakamon;
Iga, iga, igen iga,
Igazán iga vagyon.

Csiga, csiga, csigabiga!
Csigolyámon az iga!
Iga, iga, mindvégig a,
Igenis, de vig iga!

S a csiga-csigánybanda húzta a legvigacsigább nótát s a vendégség tapsolt.

De a Potrochias Salonnichiensis májában kigyúlt a düh. Egy lépés választá el a merész költőtől. Dühösen hozzálépett tehát, a mi háromnapi járásába került, mert a csigák lassan masíroznak.

Azután a szeme közé nézett, a mi némi nehézséggel jár, mert a Potrochias Salonnichiensisnek nincsen szeme, ő csak a fülével lát, mely szintén hiányzik. Ellenben az orrával hall, mely szervet egy nyelvforma kinövés helyettesíti. A Potrochias Salonnichiensisnek ez a természete.

A mint pedig odalépett, e lépés fáradsága miatt nagyon el volt csigázva, a mi a csigáknál gyakrabban megtörténik, mint az embereknél.

– Kagylóháton fogok még közelebb férkőzni hozzá, gondola, s ezért rögtön kagylóra kapott.

E kagyló neve Hippocamus equestris, s azon tulajdonsága van, hogy nem tud járni. Ezért mindig a vízben úszik. A kagylovaglás rajta igen kellemes, ámbár nyereg nincs a hátán, mert a Hippocampus equestrisnek háta nincs, csak hasa. És pedig két hasa: egyik a magáé, a másik a szomszédjáé. Ő a szomszéd hasába nyel, a szomszéd pedig az övébe. Ez a kagylovasság munkafölosztása, a conchyliologika vagy helyesebben konyhiliologiai socialismus. A Hippocampus equestris tehát Lassaliáner s a párisi commune elveihez szit.

Mily csodavilág ez a csigavilág!

III. kötet

Borzasztó események

Midőn a Potrochias Salonnichiensis egészen odaért a Lantipengus Zengibongos elé, mindenek előtt annak szemöldökét keresé, hogy oda fúrja csontos fulánkját, mert a szemöldök a Lantipengus Zengibongos legérzékenyebb része.

Tudta ezt a Lantipengus Zengibongos és ezért – nem is volt szemöldöke.

Vendégszemöldöket viselt, mint Jókai vendéghajat.

E vendégszemöldöket is csak akkor viselte, ha – nem esett szarva ügyébe; épen ellenkezőleg Jókaival.

Ezért a Potrochias Salonnichiensis nagy zavarban volt, melyből senkisem ránthatta ki mint – a Balgathurus phryngialis csigmondi udvarának első szakácsnéja.

Ennek neve Cynophyllus Crumplisthes volt. Azonnal eléhitták őt a konyhából s két hét lefolyta alatt már az étteremben volt.

Megtudván, mit kivánnak tőle, azonnal nyakon ragadta a Potrochias Salonnichiensist és kirántotta, de nem zavarából, hanem zsirba, még pedig annak saját zsírjába. Ok borzasztó sors!

A szegény vőlegény egészség-állapota ezen percztől kezdve fokonként ugy roszabbodott, hogy rögtön szörnyet halt.

Mit mondok? Szörnyet? – Dehogy azt. Szörnyeteget halt!!

IV. kötet

Önfeláldozás és gyilkosság

Madregepora ezalatt mindig csak azon delikát kénsavas mészre gondolt, melyből kedvencz költőjének héja állott.

Egyszer alattomban le is tört róla egy darabkát s azt jóízűen ropogtatta.

E nesz a költő éles szemét nem kerülhető el.

– Neked odaadom egész héjamat, rebegé a csigazi szerelem hangján.

És egy ugrással kibujt héjából s azt illedelmes bókkal átnyujtá Madregeporának, ki mohón beleharapott.

A Lantipengus Zangibongos most egészen csupasz volt.

Ezt megpillantván az épen szörnyeteget halni készülő Potrochias Salonnichiensis, igy szólt:

– Hahó! Várjunk még egy perczig.

S nekimenve a Lantipengus Zeugibongosnak, csontos fulánkját annak csupasz testébe merité, mintha az kanál vagy veder volt volna.

Egy perez múlva két holttest volt élettelenül a padló koczkáira vetve.

V. kötet

Befejezés

Madregepora ezalatt a Lantipengus Zeugibongos héjával megkötötte a szénsavas mész-alliánczot.

A mélyen megilletődött Balgathurus phryngialis ezt elismerte morganaticus házasságnak. Mily Fata Morganája a szerelemnek! Mily Fátum morganaticum!

Madregepora, önfeláldozó kedvese földi maradványait az utolsó porcsigáig – akarom mondani porczikáig megette.

Azóta sohasem volt többé sápkóros, hanem finom rózsaszínben díszeleg és fekete pettyekkel van tarkítva.

E fekete pettyek: tintafoltok Jókai tollából, mert Madregepora jelenleg Jókai Mór csigagyűjteményében szerepel – mint regényhős.

Forrás

Borsszem Jankó IV 176 (1871. május 14.) 746–747. p.

Jegyzet

„Az irodalmi stílusparódia általában nincs olyan magas szinten, mint az Ágai által szállított politikai életképek, melyek a műfaj elengedhetetlen absztrakciós mechanizmusa ellenére különösen plasztikusan adják vissza a közéleti szereplők személyiségének, attitűdjeinek finomságait.” Az korábban idézett részlet „rövidsége ellenére is viszonylag sok olyan stíluselemet ragad meg Jókai prózájából, melyek elbeszélői modorának általános jellemzői, s a szaggatott szövegrészben is felcsendül a regények félreismerhetetlen hangja.

Ez azonban nem mondható el a korszak többi Jókai-paródiájáról, melynek fő célpontja ezekben az években Az arany ember, az Eppur si mouve, A csigák regénye és legfőképpen A jövő század regénye. Ezek önmagukban rendkívül szellemes és ihletett humorú ferdítések, de nyilvánvalóan irodalomkritikai ambíció nélkül készültek. Eseti gyengeségekbe kötnek bele, mint például egy túl hosszúra sikerült bevezető Az arany ember esetében, vagy a gyakran gúnyolt tudálékosság, melyre az Eppur si muove elején található debreceni szómagyarázatokban is ráismerni vélnek. A legkedveltebb áldozat természetesen a talán túlságosan szabadon csapongó fantázia okán számos »sebezhető« pontot mutató Jövő század regénye, melynek tudományos megalapozatlansága kerül elsősorban terítékre. A Nyilt levelek Jókai Mórhoz című írásban neves agrárszakemberek (Girókuti Ferenc, Máday Izidor, Mórócz István) aláírásával »méltatják« futurisztikus mezőgazdasági elképzeléseit. Ugyanott a bukdácsoló gimnáziumi diák is »hálát ad« az írónak, mert az nagyvonalú képzelgéseivel feleslegessé teszi a tudományos ismereteket: »Mindezeknél fogva engedje meg, nagy költő, hogy egész osztályunk nevében egy ünnepélyes éljent rebegjek önnek, óhajtva, hogy legközelebbi regényei a grammatika, história és mathesis eltörlésével foglalkozzanak.«

A Jövő század regényének paródiája azonban túllép a Jókai-képen, mert időnként tényleg egy elképzelt »jövő század« képtelen világába csap át: az élcelődők maguk is láthatóan kedvüket lelik a civilizációs fejlődés és a sajtóviszonyok (mondhatni »média«) abszurd víziójának lefestésében, melynek apropóját az írófejedelem szolgáltatta.”

Renkecz Anita: „Parókai Jókai Mór”. A Borsszem Jankó életképei a kiegyezés utáni időszak Jókaijáról 1868–1875. Budapesti Negyed XV. évf. 3. szám (2007. ősz).