„…elmúlt a huszadik század, és azontúl simán ment a dolog…”

Stanisław Lem
Két részlet a Kiberiáda Elektrubadúr című fejezetéből
matematika, fizika, informatika, biológia, földtörténet
szóelválasztás

Mint tudjuk, Trurl épített egyszer egy számítógépet, melyről kiderült, hogy csak egyetlen műveletet tud elvégezni, nevezetesen azt a szorzást, hogy mennyi kétszer kettő, de még azt is rosszul. Mindamellett, mint másutt már elbeszéltük, ez a gép roppant hiú volt, csúnyán összezördült saját alkotójával; és az eset csaknem tragikusan végződött az utóbbi számára. Attól kezdve Klapanciusz megkeserítette Trurl életét, állandóan csúfolta, kaján célzásokkal gyötörte, mígnem Trurl megdühödött, és elhatározta, hogy olyan gépet épít, amely verseket fog írni. E célból összegyűjtött nyolcszázhúsz tonna kibernetikai irodalmat és tizenkétezer tonna költeményt, aztán hozzálátott az anyag tanulmányozásához. Mikor megcsömörlött a kibernetikától, áttért a lírára, és viszont. Hamarosan rájött, hogy maga a gép megépítése gyerekjáték a programozáshoz képest. A programot, amely egy közönséges költő fejében lakozik, a civilizáció teremtette, amelyben az illető a világra jött; ezt a civilizációt az előző hozta létre, az előzőt egy még korábbi, és így tovább, egészen a világmindenség kezdetéig, amikor a jövendő poéta információi még kuszán kószáltak az ősködben. Ennélfogva a gép programozásához előbb meg kellett ismételni – ha nem is az egész világmindenséget elejétől fogva, de legalábbis jókora részét. Trurl helyében mindenki visszariadt volna ettől a feladattól, de a mi mérnökünket kemény acélból faragták: esze ágában sem volt meghátrálni. Mindenekelőtt épített egy gépet, amely a káoszt modellezte, és villamos lélek lebegett benne a villamos vizek felett, aztán betáplálta a fény paramétereit, aztán az ősködökét, és így lassacskán elérte az első jégkorszakot; ez persze csak azért volt lehetséges, mivel a gép a másodperc ötmilliárdod része alatt hétszeptillió eseményt modellezett, amelyek négyszázoktillió helyen játszódtak le egyszerre; de ha valaki úgy véli, hogy Trurl tévedett valahol, akkor számoljon utána. Ezután Trurl hozzáfogott a civilizáció kezdeteinek modellezéséhez, betáplálta a fazekasságot és a bőrcserzést, az ősgyíkokat és az özönvizet, a négylábú és farkas lényeket, az elősápatagot, akitől származott a sápatag, aki megkezdte a gépek építését; eonok és évezredek futottak le a villamos örvények zúgásában. Amikor a modellező gép már szűknek bizonyult a következő korszakhoz, Trurl újabb egységet épített hozzá; a mellékszárnyakból egész városka jött létre, huzalok és tranzisztorok olyan zegzugos zűrzavara, hogy az ördög sem ismerte volna ki magát köztük. Trurl azonban egészen jól elboldogult a masinájával, csak kétszer kellett megismételnie a munkát: egyszer, sajnos, majdnem elejétől, mert az jött ki, hogy Ábel ölte meg Káint, és nem Káin Ábelt (a sajnálatos hibát egy biztosító kiégése okozta az egyik áramkörben), másodszor viszont csak háromszázmillió évvel kellett visszaugrania, a földtörténeti középkorba, ugyanis ahelyett, hogy az őshaltól származott volna az ősgyík, attól származott az ősemlős, attól származott az ősmajom és attól származott az őssápatag, egészen fura családfa kerekedett ki, és a végén sápatag helyett szárnyatag állt. Alighanem egy légy keveredett a gépbe, és megsértette a szuperszkopikus akció-kikapcsolót. Ezenkívül azonban minden bámulatosan simán ment. Trurl sikeresen modellezte a középkort, az ókort meg a nagy forradalmak korát, bár a gép olykor zötyögött, s a fontosabb civilizációs ugrások modellezésénél a tranzisztorok hűtőbordáit vízzel kellett öntözgetni, és nedves rongyokkal körülcsavarni, hogy fel ne robbanjanak; a haladás ugyanis, kiváltképpen ilyen gyors ütemben modellezve, csaknem levegőbe röpítette az egész masinát. A huszadik század vége felé a gépen először kétoldali berezgés, majd hosszanti frásztörés mutatkozott, nem tudni, miért; Trurl nagyon aggódott, és már elő is készített néhány zsák cementet, meg egy pár vaskapcsot arra az esetre, ha az egész masina össze akarna dőlni. De szerencsére nem volt szükség ilyen végső eszközökre; elmúlt a huszadik század, és azontúl simán ment a dolog. Ezután jöttek a tökéletesen értelmes lények egymást követő civilizációi, darabja ötvenezer év, belőlük származott Trurl is; a modellezett történelmi folyamat tekercsei egymás után vándoroltak a tárolóba; annyi tekercs volt, hogy a gép tetejéről távcsővel sem lehetett az összeset belátni; és mindezt egyetlen nyavalyás rímfaragó kedvéért! De hiába, a tudósok roppant makacs népek. Végül elkészültek a programok; csak ki kellett választani belőlük, ami lényeges. Máskülönben a poétagép tanítása millió évig tartott volna.

Trurl két héten át általános programokat táplált be leendő poétagépébe; aztán következett a logikai, emocionális és szemantikai áramkörök szerelése. Már meg akarta hívni Klapanciuszt a próbaüzemre, de meggondolta magát, és először tanú nélkül indította be a gépet. A masina nyomban előadást tartott a krisztallográfiai metszetek csiszolásának jelentőségéről a kis mágneses anomáliák tanulmányozásában. Gyengítette hát a logikai áramköröket, és megerősítette az emocionálisakat; a gép először csuklott, aztán sírógörcsöt kapott, végül a legnagyobb erőfeszítéssel kinyögte, hogy az élet szörnyű. Trurl megerősítette a szemantikát, és rácsatolt egy akarategységet; a gép kijelentette, hogy ezentúl minden parancsát teljesíteni kell, és mindjárt meg is parancsolta Trurlnak, hogy építsen hozzá még hat emeletet az eddigi kilenchez, mert gondolkodni akar a lét értelméről. Trurl filozófiatompítót épített belé; ettől kezdve a gép egyáltalán nem szólt hozzá, csak egy áramrúgásra méltatta. A legnagyobb könyörgések árán végre sikerült rávenni, hogy énekelje el a Boci boci tarkát, de ezzel aztán véget is ért a műsor. Trurl nagyot sóhajtott, megint nekiállt szerelni, s addig tompított, erősített, gerjesztett és szabályozott a masináján, míg végül úgy találta, hogy most már tökéletes. Ekkor a gép csakugyan megörvendeztette egy verssel, de az olyan volt, hogy Trurl nem győzött hálálkodni az egeknek bölcs előrelátásáért: Klapanciusz a hasát fogta volna a röhögéstől, ha meghallja ezeket a fűzfarigmusokat, amelyek kedvéért ő betáplálta az egész világmindenség és minden lehetséges civilizáció keletkezését! Beszerelt hat grafomániaszűrőt, de rögtön darabokra törtek; újakat kellett készítenie korundacélból. Aztán már kezdett jobban menni a dolog: beszabályozta a szemantikát, bekapcsolta a rímgenerátort, mire a gép kis híján a levegőbe repült, majd kijelentette, hogy misszionárius akar lenni a szegény, vad csillagtörzsek között. Trurl már-már baltát emelt a poétájára, de mentőötlete támadt. Kidobta valamennyi logikai áramkört, és helyükre narcisztikus egocentrizátorokat szerelt. A gép megingott, felkacagott, sírva fakadt, majd közölte, hogy fáj valamije a harmadik emeletén, torkig van mindennel, az élet furcsa, mindenki aljas, ő pedig nemsokára meghal, és csak egy kívánsága van: gondoljanak rá szeretettel, amikor már nem lesz. Aztán papírt kért. Trurl fellélegzett; kikapcsolta, és aludni ment. Másnap meglátogatta Klapanciuszt. Amaz, mikor meghallotta, hogy az Elektrubadúr beindításáról van szó (mert Trurl elhatározta, hogy így fogja nevezni gépét), minden munkáját félbehagyva nyomban Trurl után sietett, mert már alig várta, hogy tanúja legyen legjobb barátja újabb felsülésének.

Trurl először bekapcsolta az indító áramköröket, aztán kisfeszültségű áramot adagolt, még egypárszor felszaladt a kongó vaslépcsőkön – az Elektrubadúr ugyanis óriási hajómotorhoz hasonlított, műszerekkel és csapóajtókkal teli, szegecselt vaslemez falán acéljárdák vonultak körbe –, majd gondosan ügyelve a kollektorfeszültségre, izgatottan közölte, hogy a bemelegítés kedvéért egy kis rögtönzéssel kezdi. Aztán persze Klapanciusz olyan témát adhat meg a gépnek, amilyet csak akar.


– No jó. Szóljon a szerelmes számítógépről, de a magasabb matematika, különösen a tenzoralgebra nyelvén. Lehet benne magasabb topológia és analízis is. Azonkívül legyen merészen erotikus, és lebegjen kibernetikus magaslatokban.

– Te megőrültél. Matematikai nyelven a szerelemről? Esküszöm, hogy én még ilyen marhaságot – kezdte Trurl. De elhallgatott, mert az Elektrubadúr máris szavalta versét:

Tér és idő zsugorodnak,
Ha én egyszer nekikezdek.
Amit mások már feladnak,
Nekem ott van csak a kezdet.

Néha-néha adódott már
Egy-egy izgalmasabb példa,
Konvolúciós integrál,
Játékelméleti téma,

Pólus-zérus elrendezés
Meg a reziduum-tétel,
Potenciál-modellezés –
(Mi a kezdeti feltétel?)

Találkoztam már én széppel,
Jóval is a programokban,
De mért nem beszélnek a géppel
A programozók jambusokban?!

Elég volt az iterálás,
Szerelmes akarok lenni!
Vagyok is – vagy kitalálás?
Hogy lehet ezt eldönteni?

Oly forró és diadalmas,
Amit érzek tároláskor,
Ha jön egy nagy sima halmaz…
Ezt sosem érzem számoláskor.

Mostanában csak egy dolgon
Járatom a disc-jeimet:
Üres vagyok néhány folton,
S keresem a partneremet,

Aki segít feltölteni
A hátterek ürességét,
És segíti megalkotni
Algoritmusom hű képét.

Követném egy pólus ívét
Simuló-sík formájában,
Szimmetrikus tenzor ízét
Éreznénk bit alakjában,

Megszámlálnám tagjaidat
– Vajha volnék rá alkalmas! –
És mátrixszá rendeznélek,
Gyönyörű végtelen halmaz!

A költői est véget ért. …

Murányi Beatrix fordítása

Forrás

Stanisław Lem: Kiberiáda (Cyberiada). Fordította Murányi Beatrix. Második kiadás. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1987. 177–181, 185–187. p. (Fekete könyvek.)