A tudós és a Tudósító

(Beszélgetés a Nobel-díjas természettudóssal)
Karinthy Frigyes
Így írtok Ti!
szóelválasztás

– Tessék, a tanár úr várja önt a laboratóriumban.

Szívdobogva lépek be. Egy perc múlva szemtől szembe fogok állni André Krepecská-kával, a jelenkor egyik legmélyebb kutatójával, a világot átalakító, régi világnézetünket forradalmi felfedezésével felrobbantó Nobel-díjas nagy emberrel.

A laboratórium, mint valami boszorkánykonyha, tele varázslatos műszerekkel. Fizikai műszerek, mérőeszközök,

csupa olyan tárgy, ami a komoly kutatás céljait szolgálja,

egyebet, például piperecikkeket, nadrágtartót, csúzlit, cipőfelsőrészt, női próbababát csak elvétve látni, szerelmespárt ábrázoló akvarellfestményt egyetlenegyet se, első percben megérzi az ember,

hogy örök törvények feszegetőjének szentélyébe léptünk.

Alig veszem észre a tanár urat, aki még e pillanatban is görebei fölé hajol.

Alacsony, ősz fejű ember Krepecska. Nincs rajta semmi különös, rendkívüli – mozdulatai, arckifejezése, hangja

egyszerű és természetes,

a nagy emberek finom és tartózkodó szerénysége ömlik el rajta, kerülve minden vásári feltűnést, az álla alatt bőr van nekije, fülbevalót nem hord, kezei nincsenek tetoválva, körmeit se festi, egy

valódi tudóst

találok itten, a karok nélkül született lábzongoraművész helyett, amilyennek a közönség nyilván elképzeli Krepecska tanár urat. Görebei fölé hajol, rengeteg göreb az asztalon és még annál is görebb.

Szívélyesen

üdvözöl

és elém siet.

– Parancsoljon – mosolyog, és elém siet –, szívesen állok rendelkezésére.

– A közönséget a legnagyobb mértékben érdekli tanár úr véleménye. Mit szól a leszerelési konferenciához?

A tudós egy pillanatra eltűnődik, és elém siet.

– Bennünket, tudósokat – kezdi aztán azon a vontatott, megfontolt hangon, ami a tudósokat annyira jellemzi – a politika nem érdekel. Bennünket – ön talán csodálkozni fog, de ne igen terjessze –, bennünket elsősorban

a tudomány haladása érdekel.

Csodálatosan hangzanak e szavak az egyszerű, cikornyátlan laboratórium falai közt…

– Mily keresetlen szavak –

jegyzem meg.

– Hát bizony – bólint –, a szavaimmal nem sokat keresek. De ha szerény munkásságom érdekli…

– Bizonyára – sietek megjegyezni.

– Jelenleg a fénytörés interferenciájának, más szóval az úgynevezett „interferenciá”-nak problémája áll a kutatás homlokterében.

– Bocsánat, tanár úr – vetem közbe –, de a közönséget nagyon érdekli, sikerült-e eredményt elérni a „homloktér” nagy jelentőségű kérdésében. Létezik ez a homloktér valóban, vagy egyelőre csak tudományos feltevés?

– Elgondolkodik, mint aki tömör fogalmazást keres, hogy a laikus is okuljon belőle.

– Hogyne. Némely embernek igen nagy tér van a homloka mögött – jegyzi meg aztán, s jelentősen néz rám, vajon felfogtam-e ennek a kijelentésnek a horderejét.

– Vagyis ha jól fogtam fel, ami a fénytörést illeti…

– Nem is a fénytörésről van szó – vág közbe komoran (nyilván a kutatással együttjáró nehézségek jutottak eszébe). – Egész más törésről van szó. Mondjuk a nyavalyatörésről.

– Az orvostudományokkal is összefüggenek ezek a fénytani kutatások? – csodálkozom lelkesen.

– Hogyne – nyilatkozik azonnal, jelentősen hunyorítva. – Többször fordult elő, hogy a fénytan iránt érdeklődő tudósítót kitörte a nyavalya.

– Mily érdekes – rebegem.

– Nagyon érdekes. Éppen azért, ha megengedi…

S a valódi tudósokat annyira jellemző szórakozottsággal, megfeledkezve jelenlétemről, görebei fölé hajol.

Lábujjhegyen távozom, hogy ne zavarjam.

Az Est, 1934. július 21.

Forrás

Karinthy Frigyes: Szavak pergőtüzében. Válogatta és a szöveget gondozta Ungvári Tamás. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. (Karinthy Frigyes összegyűjtött művei.) 471–473. p.