Költői párhuzamok

Arany és Weöres
matematika, természettudományok

Szabó T. Anna érdekes Facebook-bejegyzéséből keletkezett az alábbi összeállítás. – A Szerk.

szóelválasztás

„Sanyi legendásan hanyag diák volt. A szidásokat nem vette zokon, de nem is igen változott meg tőlük. Sokszor elkésett, majdnem mindig hiányzott valami a felszereléséből. Hol a könyv, hol a füzet, hol a rajzeszközök. Az öltözete is mindig rendezetlen volt. Ekként őrzi az emlékezetem: lóg az inge, félregombolva a kabátja. Majd elesik a kibomlott cipőfűzőjében. El lehet képzelni az ezekből adódó megjegyzéseket, gúnyolódásokat, diáktréfákat. Egy alkalommal Schlosser tanár úr történelemórájára szédeleg be jókora késéssel. Haja kócos, kabátja alól kilátszik a hálóinge. Már várjuk a dorgálást. Sándor zavartan motyogja: »Tanár úr, ne haragudjon, hogy megint elkéstem«. Schlosser József, aki nem először tapasztalt már hasonlókat Sanyitól, csak odamordul: »Nem haragszom én, Weöres, csak beírom hiányzónak«.

Nem mindenkivel volt ilyen könnyű dolga. Mennyire lehet komolyan venni azokat a sorokat, amelyeket Jenő bácsi félig-meddig idézett is a Szombathelyi emlékpohárból: »De két tanár pikkelt, azt mondták, nem érek egy rossz huszas nikkelt s elüldöztek engem, a lézengő rittert.«

Nem mondhatnám, hogy pikkeltek rá. Az üldözés is túlzás. Korholások, figyelmeztetések persze akadtak. Ezek közül helyi szállóigévé lett Szomoru Árpád tanár úr mondása: »Nem megy a szinusz-tétel, Sándor«. Ez hatodikban volt az egyik matematikaórán. Sanyi ott toporgott a tábla előtt. Karinthynak A rossz tanuló felel című novelláját idéző helyzet volt, amikor a tanár úr lemondóan befejezettnek nyilvánította a javítási kísérletet. Ebből lett aztán később a vers. A tanár úr nevezetes mondata minden szakaszban egy sorral hátrébb kerül:

»’Nem megy a színusz-tétel, Sándor.’
Fehér kréta, fekete tábla
és én szürkén tapogatok csak –
(’Sándor, négyesre vagy lezárva…’)
Az egész már egy messze álom.

Eridj csak helyre, lóg a fejed,
nem megy a színusz-tétel, Sándor.
Lesznek, akik értik a dürgést,
akiknek keze tettre bátor.
Ez már az élet. Nincs itt helyed.

A végtelenbe tapogattam,
ott kerestem a befogókat.
Nem megy a színusz-tétel, Sándor,
hiába susogsz gyáva szókat,
hogy: a táblába lelket adtam

végtelen éje volt a tábla
a kréta tévedt messzi vándor
s a számok a síkon remegtek –
nem megy a színusz-tétel, Sándor,
bújj vissza és szüless meg újra.«

És a vége, amikor az utolsó sorba kerül, és átértelmeződik az »ítélet«:

»Én, végtelenben kréta-vándor,
nem találtam a befogókat…
Jaj, nem való e tábla-élet
végtelenbe tapogatóknak,
nem megy a színusz-tétel, Sándor.«”

„Érdemes elolvasni hozzá [Weöres verséhez], amit Arany ír a Bolond Istók második énekében, szövegszerű párhuzamok is adódnak:

»22

Nem mintha geniális hetykesége
Böcsmérlené a tisztes tudományt:
Sőt a tudásnak vonzaná is vége
Akármi szakban, s mindben egyaránt;
Ismerni ő mindent hő vággyal ége,
A Zend-Avesztát úgy, mint a Koránt:
De azt az iszonyú ’kásahegyet’
Keresztül enni, míg tud csak egyet!

23

Oh, hányszor elmereng a tiszta mennybe,
Hol a tejút és többi napkörök
Egy-egy láncszem tovább, a végtelenbe,
Hol milliárd nap és bolygó görög;
A Sirius-hossz, ily távollal szembe,
Már semmi, hát még ez a földi rög!…
De iskolában rettenté a sok
A + b, nagy √, a dűlt ∞-asok.

24

Zsúfolva is van termök: ő tanára
Alig százötvenedrész gondja volt;
A tábláig sem ért el szemsugára,
A legszebb képlet rajta – szürke folt;
’Folytassa Istók!’ ’X, emelve á-ra’…
Szegény myopsunk csak ötölt-hatolt; –
S ha csillagásztak, ő nézvén a csőbe:
Sipkát akasztott más lurkó elébe.

25

Szerette volna ő ismerni, oh nagy
Természet, alkotó kezed müvét!
Keresve, hol szűzen található vagy,
Erdők virágát és a bérc kövét;
De a padokban (ah, szánni való agy!)
’Magolni’ kelle kő, virág nevét;
S ha kézről-kézre járt valami ásvány:
Brúgó- darabbá vált körútazásán.

26

Isten, világ, ember: a tiszta ész
Nyitját ezekhez vágya feltalálni:
De, ami pár évezred óta kész,
Belátta, hogy neki kell megcsinálni.
Mind ’térj-meg-utca’ ez, bármerre méssz;
Így kedve nem sok volt philosophálni; –
Egy ismerethez mégis eljutott:
’Hogy semmit nem tud, annyit jól tudott.’

27

Nem volt erős fej: kategóriák
Szerint sehogysem járt bolond esze;
A logikában nincs gyöngébb diák,
Major- s minorban ő nyakig vesze,
Vagy az okot nem lelte, vagy fiát;
Kivéve, mint pók, ha mit éreze:
Mert (amin elbámulna Kant, Spinoza)
Észtanszerűbb volt verse, mint a próza.

28

(Tudnillik azt is irt ő; hogyne? stultis,
Pictoribus… s mi még a harmadik?) –
Történelemből ha micskét tanult is,
Meg elfelejté a vizsgálatig;
Mert a fonál, ha oly hosszúra nyult is,
Nem az volt, mi szellemnek mondatik;
De a föld minden évszáma s királya,
Meg a tanító körmönfont irálya.

29

Classicusokhoz épen szíve vonta:
Kedvence volt Horác, Virgil, Homér;
De szót hüvelyből nem örömest bonta,
Virágot nem tiport el a gyomér’;
Ő az egésznek bátran nékironta,
Kileste, hol foly az a fínom ér,
Melyen halad cselekvés, érzet, eszme –
Habár egy szócska néhol kárba veszne.

30

Egy szóval ami tesz egy jó diákot,
Abból kevésre ment Istók szegény;
Az érdemlépcsőn nem magasra hágott,
Se’ a tanúló hosszas évekén;
A pálya fele-útján félre vágott,
Nem, mint amolyan kirugó legény:
De csüggeszté e taposó malom
Egyhangusága és az únalom.

31

Tanúlni ugyan annyit a ’tanárnak’
Iparkodott ő, ’a becsűletért’,
Hogy nem nevezték publice szamárnak.
S elfújta hangosan, amit nem ért;
Jobb ’calculusa’ is alig egy párnak
Lőn, mire az esztendő véget ért;
Azonban őt ez mind nem boldogítá:
Sőt, hogy időt lop, azt érzé, gyanítá.«”

A diák Weöres Sándor