Lagadói nyelvtudomány

Jonathan Swift
Részlet a Gulliver utazásai-ból
Gulliver, Jonathan Swift, Lagado, nyelvtudomány, szimbolika
szóelválasztás

Ezután átmentünk a nyelvtudományi intézetbe, ahol három professzor tanácskozott honi nyelvük megtisztítása ügyében.

Első tervük az volt, hogy az emberi beszédet meg kell rövidíteni, mégpedig azáltal, hogy a többszótagú szavakat egyszótagúra redukáljuk, az igéket és igeneveket meg mind egy szálig kidobáljuk; hiszen a valóságban előforduló minden elképzelhető dolog úgyis csak főnév.

Másik tervük abból állt, hogy egyáltalában ki kell irtani az összes létező szavakat, amit azzal indokoltak, hogy mind az egészségügy, mind az időmegtakarítás szempontjából rendkívüli előnyökkel járna. Hiszen világos, hogy minden szó, melyet kiejtünk, fogyasztja a tüdőt; következésképpen nagyban hozzájárul életünk megrövidítéséhez. Ennélfogva a következő megoldást javasolták: tekintettel arra, hogy a szavak tulajdonképpen mind tárgyakat jelképeznek, sokkal kényelmesebb volna minden ember számára, ha mindjárt magukat a tárgyakat cipelnék a hátukon, kiválogatva azokat, amelyek éppen szükségesek, hogy egy bizonyos témával kapcsolatban megmutathassák, miről is akarnak értekezni. Ez a találmány már régóta általánosan elterjedt volna a nép legnagyobb kényelmére és egészségére, de az asszonyok, szövetkezve a csőcselékkel és egyéb műveletlen népséggel, azonnal országos lázadással fenyegetőztek, ha megtiltják nekik, hogy továbbra is a szájukkal beszéljenek, amivel már apjuk és ükapjuk is ősidők óta beszélni szokott; ez is mutatja, hogy az alsó néposztályok mily engesztelhetetlen és örök ellenségei a tudománynak. Mindezek ellenére a tudósok és bölcsek legkiválóbbjai változatlanul ragaszkodnak a tárgyakkal való kifejezésmódhoz, aminek azonban egy némileg kellemetlen járulékát is fel kell tulajdonképpen jegyeznem: ugyanis ha valakinek a témája igen bő és nagyon sokfelé ágazó, ennek megfelelően kénytelen a tárgyakból sokkal nagyobb batyut cipelni a hátán (ha csak nem olyan jómódú, hogy egy vagy több izmos hordárral kísértetheti magát). Gyakran láttam ilyen tudóspárokat, amint majdnem összeroskadtak zsákjaik súlya alatt, akárcsak a házalók odahaza nálunk; mikor ezek összetalálkoznak az utcán, szépen lerámolták óriás batyuikat a földre, kiborították azoknak minden tartalmát, és így vagy egy óra hosszat „társalogtak” egymással; utána szépen összepakolták kellékeiket, majd segítettek újból egymás vállára emelni súlyos terhüket, és ilyenformán el is búcsúztak egymástól.

Persze, rövidebb beszélgetések céljára az ember a zsebébe is dughatja (vagy akár a hóna alá) a kellékeket, mindössze annyit, amennyi a gyors szükségletekhez valóban nélkülözhetetlen – otthon meg úgysem jön senki sem zavarba: hiszen azok a szobák, ahol olyan társaság gyűl össze, mely ezt a speciális társalgási művészetet gyakorolja, eleve úgy vannak berendezve, hogy a legkülönbözőbb tárgyak rögtön a résztvevők keze ügyében legyenek, és így bő anyagot szolgáltathassanak a művi úton lefolytatott társalgás fent leírt módjához.

Másik remélhető előnye ezen találmánynak abban áll, hogy az emberiség egyetlen közös nyelve lehet a jövőben, melyet megértenek minden civilizált országban, ahol a használati tárgyak és egyéb eszközök nagyjában úgyis egyformák szoktak lenni, vagy legalábbis erősen hasonlítanak, úgyhogy a „tárgynyelv” könnyen megérthető. És valóban: ily módon diplomatáink a legnagyobb könnyedséggel tárgyalhatnának idegen uralkodókkal és államtitkárokkal, akiknek nyelve egyébként teljesen érthetetlen volna számukra.

JONATHAN SWIFT
(1667–1745)
angol író, költő, anglikán pap

Szerzőnk természetesen csak saját kora tudományán gúnyolódhatott. Napjaink a „tudományos zsákjaiba” szimbólumok és fogalmak definícióinak ezrei, ha nem tízezrei kívánkoznak. – A szerk.

Forrás

Jonathan Swift: Gulliver utazásai (Travels into Several Remote Nations of the World by Lemuel Gulliver). Fordította Szentkuthy Miklós. Illusztrálta Hincz Gyula. Budapest: Magyar Helikon, 1979. 304–305. p.