„Az ősi lajhár”

Lambrecht Kálmán
Részlet Az őslények világa című könyvből
biológia, őslénytan, lajhár, megatherium
szóelválasztás

Amikor Darwin a törékeny Beagle hajó fedélzetén világkörüli útját rótta, Dél-Amerikában, Buenos Airestől délre, Bahia Blanca kikötőváros környékén nagyon sokféle, ősi szabású, kihalt állat csontmaradványait ásta ki kicsiny, mindössze 20 négyzetméternyi területen. »Feltűnő jelenség – írja Egy természetbúvár utazása címen megjelent naplójában – hogy oly rengeteg, különböző faj csontmaradványait lehet egymás mellett megtalálni s ez azt bizonyítja, mily sok faj élhetett ezen a területen hajdan«.

Darwint a pampák óriás méretű ősállatai nem lepték meg különösebben, hiszen az első és egyik legnagyobb dél-amerikai ősemlőst jó félévszázada ismerték már Európában. Egyik-másik csontját még a tizennyolcadik század második felében megtalálták a pampákon, 1789-ben pedig teljes csontvázát ásták ki Lujánban, Buenos Aires mellett. 14 láb hosszúra és 8 láb magasra nőtt ez a hatalmas, valóban elefántméretű ősemlős, melynek csontvázát a spanyol alkirály Madridba küldte. Ma is a madridi múzeum dísze ez a megtisztogatott és gondosan összeállított csontváz, amelynek gipszmásolatát a müncheni múzeum bírja.

Garriga, spanyol tudós írta le a pampák óriását elsőül 1796-ban, de rendszertani helyét és rokonságát csak Cuvier tudta tisztázni. Ő nevezte el Megatheriumnak, vagyis nagy állatnak s ez az elnevezés találó is. Mert a mai lajhárok mindössze 65 centiméter hosszúra nőnek, míg a Megatherium hossza a 41/2 métert, tehát az elefánt méreteit is meghaladta. Vaskos combja szélességében háromszorosan is fölülmúlta az elefántokét. És ebben a kolosszális méretű csontvázban az agyvelőnek mindössze parányi kis hely jutott.

Az ősvilág tréfás kedvű költője, Scheffel a madridi őslajhár csontváza és Cuvier értekezése alapján írta meg a Megatherium románcát:

Az ősi lajhár

Őserdők déd-ük erdejében.
Három bivalynyi terebélyben,
Az egyik vaskos ágon lomhán,
Négykézláb körme akasztóján
Lóg, gyümölcsöt s lombot dőzsölve
Megatherium, lajhárok őse.

Bambán pislog evési kéjben,
Már eltünt szörnyű bendőjében
Ezernyi ág gyümölcse, lombja,
A fát pucérra kopasztotta,
Az embahuba-fán nincs semmi,
Nincs mit enni, – le kéne menni.

Mászni? Nem uri munka, kérem,
Van kurtább módja, hogy leérjen:
Elereszti magát s lepottyan,
Hogy nagyot puffan, meg se kottyan,
Puffan, nyekken, de meg se mozdul,
Ásit, hogy állkapcsa csikordul,
Dolgát jól végezvén eképen
Szendén mosolyg s elalszik szépen.

Testvér, ha kétkedsz a csodáikban
S ily óriási lajhárságban,
Eredj Madridba, ott meglátod
Csontvázként bár, ez ős barátod.
Derék ur volt, bizony kár érte.
Hogy a vizözönt tul nem élte
S hogy klasszikus nagy lomhasága
Fönn nem maradt e szép világra.

Testvér, a Megatherium bár
Hasonlit rád, ne légy oly lajhár,
Bendőd se bir annyit zabálni:
Ne lumpolj, járj el kollokválni,
S ha mégis előre nem látott
Fogas kérdést adna tanárod:
Vigyázz ebadta lajhárfajta,
Ugy essél, hogy átessél rajta!

Első pontos, minden részletre kiterjedő anatómiai leírását Owennek köszönhetjük, aki Darwin földkörüli útjának fosszilis csontjait tanulmányozta. »Fogazata annyira megegyezik az élő lajhárokéval – írja Owen – hogy arra kell következtetnünk: tápláléka szintén levelekből, nem pedig gyökerekből állott. Míg azonban a jelenkor könnyű, karcsú lajhárai kitűnően megtanultak fákon kúszni-lógni, úgy hogy voltaképen fán lakó állatoknak tekinthetők, addig óriásméretű kihalt őseik egész más módon férkőztek a levelekhez, hátulsó lábuknak nagy karmával eltakarították a gyökerek körül a földet és fölágaskodtak. Lábtő- és lábközépcsontjaik összenőttek, hogy el tudják viselni a rájuk nehezedő óriási terhet. Combjuk és lábszáruk aránylag rövid, de annál vaskosabb. Csak ilyen csontoszlopok bírhatták el az állat rettentő méretű medencéjét, melynek minden csontja kiszélesedett, mert ehhez tapadtak az állat hatalmas izmai. Ezeknek segítségével kapaszkodott meg az óriás őslajhár elülső lábaival a fák ágain, miközben egész testsúlya a hátulsó lábra és erős, vaskos farkára nehezedett. Elülső lábán három karmot viselt, amelyekkel átnyalábolta a fatörzset, az ágat s a lombot, apróbb hajtásokat s zsiráfok módjára legelte le«. Hogy mennyit: arra következtethetünk medencéjének méreteiből, amelyek közölt terjedelmes bélcsatorna gombolyodhatott össze.

A hatalmas oszlop-lábakon nyugvó óriás őslajhárt valóban bajos volna kúszva, ágakon függve elképzelni. Nincs az őserdőnek az a fája, amely ilyen hús- és csonttömeget elbírna. Két lábra ágaskodó, a fák lombjait legelésző szörnynek képzelhetjük csak el az óriás őslajhárt és a British Museum ősélettudományi osztályában is ilyen helyzetben állították föl csontvázát.

Argentína, Brazília, Chile, Ecuador, Közép-Amerika és az Egyesült Államok déli államaiban e kísérteties önlajhár több faját találták meg; legnagyobb alakjának (Megatherium giganteum) hossza meghaladta a 4,8, magassága pedig a 3 métert.

Amikor a múlt század negyvenes éveiben Cuvier, Darwin és Owen könyvei sorra-rendre hírt adtak a pampák rejtélyes ősállatairól, Hermann Burmeister, a hallei egyetem tanára lement Dél-Amerikába, hogy egész energiáját ennek a kérdésnek megvilágítására fordíthassa. Ő ásta ki a pampák agyagrétegeiből az óriás őslajhár rokonát, az őrlőfogú őslajhári. 1841-ben került ez a vízilónagyságú szörny a londoni orvosi kollégium múzeumába, ahol újabban Othenio Abel mesteri tolla örökítette meg vázlatos rajzban. Argentína és Texas őserdeiben és barlangjaiban élt ez az őslajhár (Mylodon) és ugyanúgy ágaskodott a lomb után, mint kortársa és vérrokona: az óriás őslajhár.

Cristóbal Aparicio Barragán
Illustrations for the book Los vertebrados fósiles en la historia de la vida
(Forrás)
Forrás

Lambrecht Kálmán: Az őslények világa. A Föld és az élet története. Budapest: Kultúra Könyvkiadó és Nyomda Rt., é. n. 220–222. p. (A kultúra iskolája.)