Molière orvoslása

Luzie Brach: Das medizinische Vokabular Molières. Bonn, 1970. 217 p.
orvoslás, 17. század
szóelválasztás

Abonni Frigyes-Vilmos Egyetem (Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universität Bonn) Orvosi Karán benyújtott disszertációt az Egyetem Orvostörténeti Intézete (vezető tanár: dr. Johannes Steudel) adta ki. – Molière-ről már egyik kortársa, Brécourt (maga is színműíró) megírta, hogy az orvostudomány „egyike volt azoknak a dolgoknak, amelyeket a leggyakrabban érintett…” (8. oldal, 3. lábjegyzet) Az utókor érdeklődésére pedig mi sem jellemzőbb, mint hogy 1854 és 1929 között francia, német, angol és olasz nyelven több mint 20 munka jelent meg ezzel a címmel: Molière és az orvosok. (9. oldal) Orvostörténeti szempontból azonban magának Molière-nek műveit kell vizsgálat tárgyává tenni. Mielőtt azonban szerzőnk ehhez hozzálátna, átkutatja a molière-i szövegek eddigi orvostörténeti kommentálását, mégpedig a következő szempontok szerint:

  1. Molière alapvető magatartása az orvostudománnyal szemben;
  2. állásfoglalása a vérkeringéssel kapcsolatos vitában és
  3. Alceste és Argan alakjának értelmezése orvosi szempontból.

Miután megállapítja, hogy ezek alapján nem lehet eljutni egységes megoldásra, Bemard Quemada: Introduction á l’étude du vocabulaire médical (1600–1710) című 1955-ben megjelent munkájának egyik meglátása alapján egybeveti a XVII. század francia orvosi műszavait azokkal, amelyeket Molière használ műveiben. A kutatásban abból indul ki, hogy Molière maga nem volt orvos, s ezért orvosi ismeretei nem haladták túl a kora általános műveltségéhez tartozó szintet. Ebből a szempontból történt azoknak a műveknek kiválogatása, amelyekből Molière orvosi ismereteit meríthette. Természetesen külön figyelemben részesültek azok a témák, amelyekre külön kitér vígjátékaiban: az érvágás, hajtószerek, klistir.

52 oldalnyi magyarázó bevezetése után – ebből 20 oldal foglalkozik „Párizs orvostörténeti helyzetével a XVII. században” – az 53-tól a 170. oldalig terjedő részben betűrendes szótárt nyújt Molière műveiből. – A zárófejezetek címei:

  1. A különféle magyarázók felfogása Molière orvosi zsargonjáról;
  2. Molière ítélete az orvosok nyelvezetéről;
  3. A XVII. század orvos szerzőinek nyilatkozatai saját nyelvezetükről;
  4. Végkövetkeztetések.

Összefoglalás és kimerítő bibliográfia teszi teljessé a könyvet.

Ha valaki egyszer elemezni fogja a magyar szépirodalomban tevékenykedő orvosok műveit, vagy klasszikus íróink orvosi műveltségére kívánna fényt deríteni, nagy haszonnal forgathatja majd ennek a munkának lapjait.

Vida Tivadar

[A XVII. század átlagorvosának] praxisát Molière szatírái hűen adják vissza. Különösen igaz ez a francia orvosi gyakorlatra. A párizsi egyetem orvosi fakultása volt akkoriban Európa legkonzervatívabb, legszárazabb orvosi iskolája.

Ízelítő a molière-i orvoslásból a párizsi Sorbonne Molière 21 című honlapja alapján:

Tiszta vizes fürdő (Bain d’eau pure et nette)

Il est à propos ensuite qu’il prenne un bain d’eau pure et nette, avec force petit-lait clair, pour purifier par l’eau la féculence de l’humeur crasse, et éclaircir par le lait clair la noirceur de cette vapeur;

Monsieur de Pourceaugnac, I, 8 (1669)

…a páciens fürdetése áttetsző, tiszta vízben, gyakori tejsavó-elegyítéssel, hogy a víz által megtisztítsuk a mocskos nedv üledékét, s a tejsavó által fehérítsük a fekete gőz csapadékát.

Gömböc úr, I. 8. Mészöly Dezső fordítása

Az élet forrása (Les esprits animaux)

La véritable source de tout le mal est ou une humeur crasse et féculente, ou une vapeur noire et grossière qui obscurcit, infecte et salit les esprits animaux.

Monsieur de Pourceaugnac, I, 8 (1669)

Minthogy pedig minden baj voltaképpeni forrása: avagy valamely sűrű, szennyes nedv üledéke, avagy valamely vastag, sötét gőz csapadéka, mely a vért, az élet forrását elborítja, bemocskolja és megfertőzi…

Gömböc úr, I. 8. Mészöly Dezső fordítása

Módszeresség (Méthodiquement)

Quoi qui puisse arriver, on est assuré que les choses sont toujours dans l’ordre; et quand on meurt sous sa conduite, vos héritiers n’ont rien à vous reprocher. – C’est une grande consolation pour un défunt. – Assurément; on est bien aise au moins d’être mort méthodiquement.

Monsieur de Pourceaugnac, I, 5 (1669)

Benne az ember megbízhat: akármi történik, minden a legnagyobb szabályszerűséggel megy végbe. Ha az ő kezei között hal meg, semmi panaszuk nem lehet az örökösöknek. – Milyen fölemelő tudat egy elhunytnak! – De milyen! Örül az ember szíve, hogy milyen módszeresen hal meg!

Gömböc úr, I. 5. Mészöly Dezső fordítása

Je vous assure que je traiterai Monsieur méthodiquement, et dans toutes les régularités de notre art.

Monsieur de Pourceaugnac, I, 7 (1669)

Biztosíthatom önt, hogy az úrnak a legszakszerűbb ellátásban lesz része, s hívek leszünk mesterségünk módszereihez.

Gömböc úr, I. 7. Mészöly Dezső fordítása

A betegség megelőzése (Pour la maladie à venir)

Comme on boit pour la soif à venir, il faut se faire, aussi, saigner pour la maladie à venir.

Le Médecin malgré lui, II, 4 (1666)

Ahogy iszik az ember a szomjúság megelőzésére, úgy lehet eret vágni a betegség megelőzésre.

A botcsinálta doktor, II. 4. Kazinczy Ferenc fordítása Illyés Gyula átigazításában

Vérkeringés (La circulation du sang)

Mais sur toute chose, ce qui me plaît en lui, et en quoi il suit mon exemple, c’est qu’il s’attache aveuglément aux opinions de nos anciens, et que jamais il n’a voulu comprendre, ni écouter les raisons, et les expériences des prétendues découvertes de notre siècle, touchant la circulation du sang, et autres opinions de même farine.

Le Malade imaginaire, II, 5 (1673)

Ám a legjobb – és nekem mindenek fölött ez tetszik benne, mert e téren az én példámat követi – a legjobb, ahogy vakon kitart eleink elmélete mellett, vagyis hogy soha nemcsak elfogadni, de meghallgatni sem volt hajlandó századunk úgynevezett felfedezéseiről szól bizonyítékokat és kísérleteket, pédául a vér keringésének vagy más hasonsütetű elméletnek dolgában.

Képzelt beteg, II. 5. Illyés Gyula fordítása
Illusztráció William Harvey A vérkeringés elmélete című könyvéből

Rázkódó agyvelő (ébranler le cerveau)

Monsieur, cela ne fera que vous étourdir, et il ne faut rien pour vous émouvoir en l’état où vous êtes, et vous ébranler le cerveau. – Point, point, j’aime la musique,

Le Malade imaginaire, II, 2 (1673)

Nagyságodnak itt csak a fejét fájdítják. Pedig abban az állapotban, amelyben van, kerülnie kell az izgalmakat. Még belerázkódhat az agyveleje. – Ugyan, ugyan. Szeretem a zenét.

Képzelt beteg, II. 2. Illyés Gyula fordítása

Eleink elmélete (Opinions de nos anciens)

Mais sur toute chose, ce qui me plaît en lui, et en quoi il suit mon exemple, c’est qu’il s’attache aveuglément aux opinions de nos anciens

Le Malade imaginaire, II, 5 (1673)

Ám a legjobb – és nekem mindenek fölött ez tetszik benne, mert e téren az én példámat követi – a legjobb, ahogy vakon kitart eleink elmélete mellett…

Képzelt beteg, II. 5. Illyés Gyula fordítása

Diagnosztikai és prognosztika (Diagnostiques et prognostiques)

Comme ainsi soit qu’on ne puisse guérir une maladie, qu’on ne la connaisse parfaitement, et qu’on ne la puisse parfaitement connaître, sans en bien établir l’idée particulière et la véritable espèce, par ses signes diagnostiques et prognostiques.

Monsieur de Pourceaugnac, I, 8 (1669)

Minthogy egy betegség gyógyíthatósága csak azon esetben forog fenn, ha nevezett betegség ismeretének maradéktalan birtokában vagyunk – s minthogy nevezett ismeretnek maradéktalan birtokában csak az esetben lehetünk, ha a diagnosztikai és prognosztikai jellemzők segítségével megfelelő fogalmat alkotunk illető betegség tulajdonképpeni lényegéről és voltaképpeni jellegéről…

Gömböc úr, I. 8. Mészöly Dezső fordítása

Szépen zengő szózagyvalék (Pompeux galimatias)

Le plus grand faible des hommes, c’est l’amour qu’ils ont pour la vie, et nous en profitons nous autres, par notre pompeux galimatias

L’Amour médecin, III, 1 (1665)

…minden emberi gyöngeség között a legkizsákmányolhatóbb gyöngeség az élethez való ragaszkodás. Ékes handabandával miért ne mi zsákmányoljuk ki ezt a gyöngeséget?

Szerelem mint orvos, III. 1. Hubay Miklós fordítása

Ils savent la plupart de fort belles humanités; savent parler en beau latin, savent nommer en grec toutes les maladies, les définir, et les diviser; mais pour ce qui est de les guérir, c’est ce qu’ils ne savent point du tout. – Mais toujours faut-il demeurer d’accord, que sur cette matière les médecins en savent plus que les autres. – Ils savent, mon frère, ce que je vous ai dit, qui ne guérit pas de grand-chose, et toute l’excellence de leur art consiste en un pompeux galimatias, en un spécieux babil, qui vous donne des mots pour des raisons, et des promesses pour des effets.

Le Malade imaginaire, III, 3 (1673)

Tudnak, jobbadán, sok szépet az irodalomból, tudnak ékesen latinul, tudják a betegségek görög nevét, meghatározását, osztályozását; éppen csak a betegségek meggyógyításához nem konyítanak. – De abban mégis igazat adsz, hogy többet értenek hozzá, mint mások. – Ahhoz értenek, amit mondtam. S attól vajmi kevés baj gyógyul meg. Tudományuk veleje egy csomó szépen zengő szózagyvalék, megtévesztő csivogás-zsibogás, amely tény s ok helyett puszta szót nyújt, eredmény helyett pedig ígéretet.

Képzelt beteg, III. 3. Illyés Gyula fordítása

Aki meghalt, meghalt (Ceux qui sont morts sont morts)

Dieu merci, j’ai déjà établi mes petites affaires. Qu’il vente, qu’il pleuve, qu’il grêle, ceux qui sont morts sont morts, et j’ai de quoi me passer des vivants.

L’Amour médecin, III, 1 (1665)

…én már az Úristen segedelmével jól megszedtem magam. Felőlem már akár cigánygyerekek is potyoghatnak az égből: aki meghalt, meghalt, az élőkre meg fütyülök.

Szerelem mint orvos, III. 1. Hubay Miklós fordítása

A természet magaa (La nature d’elle-même)

Mais enfin, venons au fait. Que faire donc, quand on est malade? – Rien, mon frère. – Rien? – Rien. Il ne faut que demeurer en repos. La nature d’elle-même, quand nous la laissons faire, se tire doucement du désordre où elle est tombée. C’est notre inquiétude, c’est notre impatience qui gâte tout, et presque tous les hommes meurent de leurs remèdes, et non pas de leurs maladies.

Le Malade imaginaire, III, 3 (1673)

– De maradjunk csak a kerékvágásban, öcsém. Mi a teendő, ha valaki beteg? – Semmi. – Semmi? – Semmi. Épp csak nyugton kell maradni. Az embert maga a természet, ha ráhagyják a dolgot, szép csendeskén kisegíti a bajból, amibe keveredett. Szerencsétlenséget csak a mi izgékonyságunk, türelmetlenségünk okoz. Legtöbb ember nem a betegségbe hal bele, hanem az orvosságaiba.

Képzelt beteg, III. 3. Illyés Gyula fordítása
  • aA második bécsi orvosi iskola (KARL ROKITANSKY [1804–1878], JOSEPH ŠKODA [1805–1881] és FERDINAND HEBRA [1816–1880]) működése idején, állítólag az alábbi mondás járta Bécsben: Škoda [a belgyógyás] felállítja a diagnózist és Rokitansky [a kórboncnok] igazolja a diagnózis helyességét. Ezt örökítette meg Száraz György Gyilkosok című drámájában. ŠKODA (Semmelweisre bök) Ne a gyerek előtt? Ej! A tanársegéd úr naiv egy kicsit, de már kinőtt a gyerekcipőből. Hadd edződjék. (Rosasra mosolyogva) Az persze túlzás, amit a kollégáim terjesztenek rólam: hogy nem hiszek semmiféle gyógyszerben és gyógy-eljárásban. De hogy a gyógyszerek legtöbbje szart se ér, az sajnos, igaz. Az egyetlen, amiben igazán hiszek: a természet gyógyító ereje. Az orvosnak az a dolga, hogy megpróbálja elősegíteni ezt a folyamatot. A többi: kuruzslás. Még akkor is, ha egyetemi katedrával jutalmaznak érte. (Nevet) Látja, Rokitansky barátom meg én nagyszerűen kiegészítjük egymást. Én, mint belgyógyász, megállapítom a diagnózist, ő, pedig a boncasztalon igazolja a helyességét.

A halál egy kúra (La mort est un remède)

Ha ! pour cela toujours il est assez bonne heure :
La mort est un remède à trouver quand on veut,
Et l’on s’en doit servir le plus tard que l’on peut.

Le Dépit amoureux, IV, 1 (1656)

Nono, arra bizony ráérünk máskor is még.
Mindig kéznél van a halál orvosszerül,
De ne éljünk vele, csak legvégezetül.

Szerelmi bosszúság, IV. 1. Rónay György fordítása
A 1600-as rajz egy franciaországi ún. kókler színházi előadást ábrázol, melynek célja, hogy rávegyék a betegeket a különféle gyógyszerek megvásárlására. Állítólag Molière is szerepelt fiatal korában ilyen előadásokon.

Az étel (Votre nourriture)

Que vous ordonne votre médecin pour votre nourriture? Il m’ordonne du potage. – Ignorant. – De la volaille. – Ignorant. – Du veau. – Ignorant. – Des bouillons. – Ignorant. – Des œufs frais. – Ignorant. – Et le soir de petits pruneaux pour lâcher le ventre. – Ignorant. – Et surtout de boire mon vin fort trempé. – Ignorantus, ignoranta, ignorantum. Il faut boire votre vin pur; et pour épaissir votre sang qui est trop subtil, il faut manger de bon gros bœuf, de bon gros porc, de bon fromage de Hollande, du gruau et du riz, et des marrons et des oublies, pour coller et conglutiner.

Le Malade imaginaire, III, 10 (1673)

– Orvosa milyen diétát rendelt? – Levest rendelt. – A tudatlan. – Szárnyast. – A tudatlan! – Borjúhúst. – A tudatlan! – Erőlevest. – A tudatlan! – Lágy tojást. – A tudatlan! – Vacsora után aszalt szilvát, a könnyebb emésztés végett. – A tudatlan! – És főképp, hogy a bort sok vízzel hígítva igyam. – A tudatlanság atyamestere. Sőt a tudatlanságosságé. Mondhatnám a tudatlanságosságosságosságé. A bort uraságodnak tisztán kell innia. Ennie pedig jó kövér marhahúst kell, jó kövér disznóhúst, jó kövér holland sajtot, jó sűrű darát, rizskását, gesztenyét és süteményt. Hogy bőven legyen pép meg csiríz. Az köt. Ettől lesz a ma még híg vére sűrű.

Képzelt beteg, III. 10. Illyés Gyula fordítása

Remediis aucunisb (Remediis aucunis)

Juras […]
De non jamais te servire
De remediis aucunis
Quam de ceux seulement doctæ Facultatis;
Maladus dust-il crevare
Et mori de suo malo?

Le Malade imaginaire, Troisième intermède (1673)

Esküszöl […]
Hogy olyan orvosságot
Írj elő, mint medikus
Miket approbálnak a bölcs Fakultások,
Nem bánva, ha morbidus
Stante pede sirba csusz.

Képzelt beteg, Harmadik közjáték. Illyés Gyula fordítása
  • bCsak a párizsi Általános Orvostudományi Kar által engedélyezett gyógymódokat, volt szabad alkalmazni.

Adj neki egy hánytató (Lui donner de l’émétique)

Et moi, je dis que sa maladie est une pourriture d’humeurs, causée par une trop grande réplétion: ainsi je conclus à lui donner de l’émétique. – Je soutiens que l’émétique la tuera.

L’Amour médecin, II, 4 (1665)

Én pedig azt mondom, hogy elrontott gyomrából következnek ama erjedő nedvek, amelyek betegségének közvetlen okozói. Ezért hánytatót neki!

Szerelem mint orvos, II. 4. Hubay Miklós fordítása

Vous voyez depuis un temps que le vin émétique fait bruire ses fuseaux. Ses miracles ont converti les plus incrédules esprits, et il n’y a pas trois semaines que j’en ai vu, moi qui vous parle, un effet merveilleux. – Et quel? – Il y avait un homme qui depuis six jours était à l’agonie, on ne savait plus que lui ordonner, et tous les remèdes ne faisaient rien, on s’avisa à la fin de lui donner de l’émétique. – Il réchappa, n’est-ce pas? – Non, il mourut. – L’effet est admirable. – Comment? il y avait six jours entiers qu’il ne pouvait mourir, et cela le fit mourir tout d’un coup. Voulez-vous rien de plus efficace?

Don Juan, III, 1 (1665)

Pedig hát, ugye, mi mindent beszélnek mostanában a hánytató borról. Csodás hatása megtérítette a leghitetlenebbeket is; nincs három hete, hogy jómagam is két szememmel láttam, milyen csodatevő ereje van. – Milyen? – Valaki már hatodik napja halódott, már nem is tudták, mit rendeljenek neki, mert annak már semmi sem használt. Utoljára jutott eszükbe a hánytató, azt adtak neki. – És jobban lett tőle, mi? – Nem, meghalt. – Bámulatos eredmény. – Engedelmet! Hat álló napig nem tudott meghalni, és attól tüstént meghalt. Kell hatásosabb szer ennél?

Don Juan, III. 1. Illyés Gyula fordítása

Páratlan számc (Nombre impair)

Tout ce que j’y voudrais ajouter, c’est de faire les saignées et les purgations en nombre impair.

Monsieur de Pourceaugnac, I, 8 (1669)

Mindössze azt szeretném hozzáfűzni, hogy érvágások és bélmosások páratlan számban eszközöltessenek.

Gömböc úr, I. 8. Mészöly Dezső fordítása

Monsieur, combien est-ce qu’il faut mettre de grains de sel dans un œuf? – Six, huit, dix, par les nombres pairs, comme dans les médicaments, par les nombres impairs.

Le Malade imaginaire, II, 6 (1673)

És kérem, sóból hány szemet tegyek a lágy tojásba? – Hatot, nyolcat, tízet; mindig párosával, amivel szemben viszont a cseppeket csakis páratlanul.

Képzelt beteg, II. 6. Illyés Gyula fordítása
  • cA páros/páratlan számú gyógyszeres kezelés babonájának kigúnyolása.

Tisztítsuk meg a tested (Nettoyer votre corps)

J’allais nettoyer votre corps, et en évacuer entièrement les mauvaises humeurs.[…] Et je ne voulais plus qu’une douzaine de médecines, pour vider le fond du sac.

Le Malade imaginaire, III, 5 (1673)

Épp azon voltam, hogy kitakarítsam a belsőségeit, hogy tökéletesen kihajtsam a rossz nedveit. […] Mindössze már csak egy tucat orvosság kellett volna, hogy úgymondjam, uraságodban a zsák fenekéig nyúljunk, s minden rosszat kirázzunk.

Képzelt beteg, III. 5. Illyés Gyula fordítása

Én gyógyítani a szavakkald (Je guéris par des paroles)

Monsieur, mes remèdes sont différents de ceux des autres : ils ont l’émétique, les saignées, les médecines et les lavements ; mais moi, je guéris par des paroles, par des sons, par des lettres, par des talismans et par des anneaux constellés.

L’Amour médecin, III, 5 (1665)

Uram, az én gyógymódjaim egyedülállók. Más orvosok ám gyógyítsanak hashajtóval, hánytatóval, érvágással, orvossággal, beöntéssel, én aztán nem, én szavakkal gyógyítok, hangokkal, betűkkel, igékkel, varázsgyűrűkkel.

Szerelem mint orvos, III. 5. Hubay Miklós fordítása
  • dHit a talizmánok és gyűrűk természetfeletti hatásában.

Kell egy kis levegőe (Prît un peu l’air)

Je crois qu’il serait nécessaire que votre fille prît un peu l’air, qu’elle se divertît à la campagne.

Le Médecin volant, sc. V (1645)

Azt hiszem, a lányának jó levegőre lenne szüksége; vidéken biztos erőre kapna.

Doktor Fregoli, V. Réz Ádám fordítása
  • eEzt a terápiát javasolták melankólia, hurut, idős kor stb. esetén. (1598)
Függelék

A barokk medicina korszaka

Schultheisz Emil

A XVII. század művészetében a késői renaissance művészet alapján nagyobb mozgalmasságra törekvő stílus alakul ki, a barokk. Ezzel egyidőben jelenik meg az új természettudomány (Galilei) és filozófia (G. Bruno).

A tudománytörténetben a XVII. század a matematikus–filozófusok: – Descartes, Leibniz, Pascal; a fizikus–csillagászok: Newton, Galilei, Kepler, Gilbert; a kémikusok: Robert Boyle, Jean-Baptiste van Helmont, valamint a kísérletezés és megfigyelés filozófusának Francis Baconnak az évszázada. Nem csoda, ha ennek a századnak orvosi irodalma is kiemelkedő.

Az orvostan mindama ágai, melyeknek fejlődése a XVI. században megindult vagy felgyorsult, a XVII. században tovább fejlődnek. Az ekkor megnyílt új területek: a kísérletes élettan és a mikroszkópos anatómia, a szövettan. 1600 táján találták fel a mikroszkópot.

Az előző századok passzív megfigyeléseit most aktív kísérletezés egészíti ki. A funkciókat immár nem feltételezték, hanem a szövetek vizsgálatából nyert ismeretekkel kutatták és igyekeztek megmagyarázni a funkciót. A hagyományos ismereteket önállóan rendezik és foglalják rendszerbe, szisztematizálják, ami a gyógyászatnak különösen a késői barokk korban egyik jellemzője.

A XVII. század, de élettani, kórtani szempontból talán minden idők legnagyobb orvosi felfedezése a vérkeringés megismerése volt. Ez sem előzmény nélküli. A XIII. században Ibn an-Nafis (Kairó) nagyjából helyesen feltételezi a tüdő keringését. A szerencsétlen sorsú spanyol orvos Michael Servetus teológiai könyvében olvasható az első utalás a kisvérkörre.

Bizonyított, hogy a „keringés” szót Kelemen pápa udvari orvosa, a híres botanikus, Andrea Cezalpino (Cesalpino) (1524–1603) nemcsak használta már éspedig a mai értelemben, de mind a nagy, mind a kisvérkörről voltak jó elképzelései.

Beteg nőt vizsgáló orvos
Jan Steen (1626–1679) · 1660 körül

Élettan

A keringés tana mellett a XVII. század az élettan más területein is új felismerésekre vezetett.

Robert Boyle (1627–1691) angol kémikus rájött, hogy az állati élet nem a levegőtől általában, hanem annak egyetlen alkotó elemétől függ.

Robert Hook (1635–1703) kísérletével igazolta, hogy nem a mellkas mozgása a légzés döntő eleme. A mellkasfal eltávolítása után is életben tudta tartani az állatot, ha egy fújtatóval levegőt pumpált a légcsövön keresztül a tüdőbe.

Giovanni Maria Lancisi (1654–1720) három pápának volt háziorvosa; a szívbetegségeknek mesteri leírását adja. A XIX. századig senki sem mutatja be oly meggyőzően a moszkitó és a malária közötti okozati összefüggést, mint ő. A malária profilaxisra vonatkozó gyakorlati tanácsai ma sem érvénytelenek.

A genfi Théophile Bonet (1620–1689) Sepulchretum című híres könyvében megtalálható a kor egész patológiai–anatómiai ismeretanyaga.

John Grant 1662-ben kiadott Natural and Political Observation upon the Bills of Mortality című könyvében megjelenik az orvosi statisztika.

A kitűnő kémikus Jean-Baptiste van Helmont (1577–1644) az emésztés élettanát helyezte új megvilágításba: az emésztést erjedések sorozataként írta le, kimutatta a sósav jelenlétét a gyomorban. Egyébként ő irtotta ki azt az ősrégi gondolatot, hogy náthánál az agy nyákot választ ki. Ő fedezte fel a széndioxidot, ő alkotta a „gas” szót.

A kémia nem lévén olyan fejlett a XVII. században, mint a fizika, a légzés és az emésztés fiziológiájában nem lehetett akkora a fejlődés, mint a keringésélettanban. Ugyanez volt az akadálya annak, hogy a paduai Santiorio Santiorio (1561–1636) az anyagcsere folyamatok megismerésében egy bizonyos pontnál tovább jusson. Élettani problémák quantitatív megközelítése több új instrumentum szerkesztésére késztette (klinikai hőmérő, pulzusóra).

„A természet titkai kutatásának csodálatos eszköze” a mikroszkóp – írja Leibniz. Ezt az eszközt Anton van Leewenhoek (1632–1723) delfti amatőr tudós készítette és állította szolgálatba. Jan Swamerdamm (1637–1680) ennek segítségével írhatta le a vörösvértesteket (fontos egyébként még ama felfedezése, hogy a tüdő úszik a vízen, ha az elhalt újszülött már lélegzett). Legelsőként összetett lencséket mikroszkópként minden bizonnyal a holland Zacharias Janssen használt 1590 körül.

A mikroszkóp e korabeli története egyébként tipikus barokk jelenség. Használata egyidejűleg szolgálta a szórakoztató kuriózumok keresését és a tudományt. Innen a „microscopia ludicria” és „seria” elnevezések.

A makroszkópos anatómia XVII. századi fejlődését olyan nevek reprezentálják, mint Bartholinus, Wirsung, Cowper, Meibom, Peyer, Stensen de Graaf. A legmodernebb anatómiai könyvekből is jól ismert nevek.

A fizika és kémia orvosi alkalmazása

Nagy és úgy látszik, ellenállhatatlan kísértés volt a korszak két gyorsan, de nem egyenletesen fejlődő új alaptudományának, a fizikának és a kémiának orvosi alkalmazása. Visszatekintve ez egy nagy, de csak részben sikerült tudományos kísérletnek fogható fel, eredményeivel és nem kevés hibájával. Két nagy irányzat vette ezzel kezdetét, a iatrofizika, iatromechanika vagy iatromatematika és iatrokémia. A iatrofizikai felfogással a humorálpatológia csaknem másfél évezredes egyeduralmát követően a szolidárpatológia került előtérbe.

Descartes mellett – akinek gyanúsan spekulatív élettani művében olvasható a reflexjelenség első leírása – a iatrofizika neves képviselője Alfonso Borelli (1608–1679) az, aki az izomműködés helyes mechanikus magyarázatát adja.

A iatrokémikusok kevésbé érvényesültek, mint a iatromechanikusok.

A filozófia, természettudományok, társadalomtudomány, sőt politika ás a medicina egységére való törekvés megjelenítője Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716). Mégis csaknem minden orvosi és természettudományi írásának alapszemlélete a iatrokémia, illetve kémia.

François de la Boe (1614–1672) másik nevén Sylvius de Leyden ennek az irányzatnak jeles képviselője. A betegségeket „acidosis” vagy „alkalosis” címszó alatt igyekezett osztályozni. Míg a veseműködés Borelli felfogásában kizárólag mechanikai funkció, addig de la Boe szerint tisztán kémia.

Noha egyik irányzat hatása sem volt tartósan eredményes, szerepük a történelemben érdekes, mert klasszikusan példázzák sok esetben azt a veszélyt, amit alapvetően igaz tudományos adatok túlságosan korai alkalmazása jelent a klinikai orvostudományban, továbbá azt, hogy milyen hatalmas mennyiségű tudományos ismeretanyag szükséges megfelelő konstelláció esetében, az ún. „haszontalan ismeretek” hasznossá, alkalmazhatóvá tételéhez. Végül mutatja minden idők tudósainak azt az igényét, hogy rendelkezzenek megfelelő alapul szolgáló elmélettel, koncepcióval. E két tan túlzásainak reakciójaképpen hangoztatták az ún. „vitalismus” képviselői, hogy az élet jelenségei csak kémiai vagy fizikai fogalmakkal nem érthetők meg. Jól példázza ezt a vitalisztikus álláspontot az angol Francois Glisson (1597–1677) teóriája, mely szerint az irritabilitás az állati szövetek több tényező által létrejövő specifikus tulajdonsága.

A két teória kevés közvetlenül felhasználható adattal gyarapította a század klinikai orvostanát. A XVII. században mégis nagy klinikai fejlődésnek vagyunk tanúi. Számos beteg megfigyelésnek szentelt könyv tanúsítja a nagy klinikai teljesítményt.

Sydenham

Az „angol Hippokrates”, ahogy kortársai nevezték Thomas Sydenham (1624–1689) nem az egyetlen, de a legismertebb XVII. századi klinikus. A gyakorlat embere volt, mentes kortársai gyakran meddő spekulatív hajlamától. Sydenham eredetileg Cromwell hadseregének kapitánya, későn, 39 éves korában szerezte meg az orvosi licenciátust. Az orvos–filozófus John Locke barátja volt. Az ő nézetét vallotta a közvetlen megfigyelés döntő szerepéről, e szempontból bizonyára jogos a párhuzam Sydenham és Hippokrates között. Az a terve viszont, hogy a betegségeket úgy figyelje meg és osztályozza, mint a törvényeket, csoportok és osztályok szerint, távol áll a hippokrateszi gondolkodástól. Hippokrates a beteget, nem a betegséget vizsgálta. A tünetek pontos megfigyelése Hippokratesnél a betegek állapotának megítéléséhez kellettek, nem a betegségek klasszifikációjához.

Sydenham a betegségek „fajták” szerinti rendszerezésére törekszik. A botanikusok növényrendszertani beosztására hivatkozik. A „természetes betegségszisztémák” gondolatát ugyan kifejtette, de nem fejlesztette merev rendszerré. Eléggé praktikus ember lévén maga nem építette ki, így az egyébként nyilvánvalóan várható kudarcot elkerülte. A „természetes betegségszisztémák”-ról vallott elmélete a XVIII. század nozológiájában számos követőre talált.

Sydenham igazi nagysága klinikai megfigyeléseiben és a kor ismeretanyagához képest ésszerű terápiájában van. A maláriára, dizentériára, kanyaróra, vörhenyre vonatkozó vizsgálatai, a chorea minor leírása – mely nevét viseli – híressé tették. Legismertebb tanulmányát a köszvényről írta. Az az értekezése, melyben azt fejtegeti, hogy nem lázas betegségben szenvedő betegei mintegy felének tünetei olyan betegségekre vezethetők vissza, melyeket ma „pszihoszomatikus”-nak mondunk, a józan megfigyelés mesterműve.

Gyógykezelésében arra törekszik, hogy a természet gyógyító erejét (vis medicatrix naturae) támogassa, tapasztalatai, nem pedig teóriák alapján. A betegségek klasszifikációjának gondolatát logikusan egészítette ki a gyógyeljárások (methodus medendi) rendszerbefoglalásának elkészítésével. Szerencsére ebből nem csinált dogmát. Ezért fogadhatta el a Peruból 1630-ban beszerzett kínakérget mint specifikumot. Annak ellenére tette ezt, hogy a „Jezsuitapor”-t behozó és elterjesztő katolikus szerzetesek esküdt ellensége volt a puritán protestáns.

Új terápiás területek

A kinin felhasználása a század medicinájának érezhető terápiás lendületet adott. Eltekintve attól, hogy az akkor gyakori betegség tüneteit jól befolyásolta, lehetővé tette a malária objektív elkülönítését a többi lázas betegségtől, s ezzel a kor orvosai éltek is. Ez a differenciáldiagnosztikus eljárás Richard Morton (1635–1698) nevéhez fűződik. A kinin használata megerősítette azt a gondolatot, hogy vannak specifikus betegségek és specifikus szerek, keresni kell a közöttük lévő összefüggéseket. Érdekes módon a klinikai gyakorlatban a legtöbb orvos el tudott szakadni a merev irányzatoktól, ha elméletileg – ma azt mondanánk kutatóként – annak abszolut híve volt is.

A iatrofizikus Baglivi azt vallotta, hogy a betegszobába lépve minden elméletet félre kell tennie és hippokratészi módon kell eljárnia.

Az angol Thomas Willis (1621–1675), akinek nevét agyanatómiai kutatásai őrzik („circulus arteriosus Willisii”) elméletileg iatrokémikus volt, klinikusként a gyermekágyi láz, hastífusz, myasthenia gravis tünettanának remek ismertetője. Leírja a cukorbetegek vizeletének édes voltát. Egyike volt az elsőknek, akik a hisztériát nem az uterus, hanem az idegrendszer betegségének tartotta. A paralysis progressiva egyik legkorábbi leírója.

Francois Glisson kórleírása a rachitisről oly tökéletes, hogy minden előző ismertetést (Reusner, 1582) felülmúl. Anatómusként is jól ismert.

A XVII. század klinikai fejlődése részben már azon a kapcsolaton alapszik, mely a patológiai-anatómiai adatokat a betegmegfigyeléssel kötött össze. Ez érvényes Sylvius ragyogó tuberkulózis-értekezésére is, aki a betegágy melletti oktatást Leydenben újra bevezette.

Ebből a gyakorlatból született Raymond Vieussens (Montpellier, 1641–1717) klinikailag és kórbonctanilag egyaránt kitűnő leírása az aortainsufficienciáról és a mitralis stenosisról.

Új szakterületre vezette az orvosokat Bernardino Ramazzini (1623–1714). Klasszikussá vált könyve a foglalkozási betegségeket tárgyalja. A híres Rembrandt képről közismert anatómus Dr. Tulp a trópusi betegségeket tanulmányozta a holland gyarmatokon, elsőként írta le a beri-berit.

Sebészet, szülészet, törvényszéki orvostan

A sebészet a XVI. században elért színvonalát tartotta, újat nem produkált. Fabricius von Hilden (1560–1634) munkássága mindkét évszázad sebészetét reprezentálja. A XVII. században már a szülészet is egyre gyakrabban lesz orvosi feladat. Királyok és főrangúak veszik igénybe segítségüket feleségük vagy maitresseik szülésénél, ezáltal a nép is megbarátkozik a szülészorvosok beavatkozásának gondolatával. Szülészként ekkor Francois Mauriceau (1637–1709) a legnevesebb. A tubaterhesség leírása, sok tévedés eloszlatása fűződik nevéhez. Ebben a periódusban alakult tudományággá a törvényszéki orvostan, melyet e században Paolo Zacchias (1584–1659) és a lipcsei Johann Bohns (1640–1719), valamint Jan Swammerdam munkái képviselnek.

Akadémiák, egyetemek

A fentiekben említett kiemelkedő orvosok tudása és gyakorlata nem jellemző a század átlagorvosára. Ezeknek praxisát Molière szatírái hűen adják vissza. Különösen igaz ez a francia orvosi gyakorlatra. A párizsi egyetem orvosi fakultása volt akkoriban Európa legkonzervatívabb, legszárazabb orvosi iskolája. Betűrágó, meddő „vitáit” egyik dékánja, Guy Patin szószátyár levelei tükrözik.

Sokkal jobb a többi egyetem sem volt. A nagy felfedezések nem a fakultásokon belül, hanem az akkor egymásután alakult tudós társaságokban születtek. Boyle, Malpighi, Leeuwenhoek dolgozatait a londoni Royal Society publikálta. A Királyi Társaság az 1645-ben alapított ún. „láthatatlan kollégium”-ból jött létre, szabályait 1662-ben erősítették meg nyilvánosan. Hasonló, az egyetemektől független társaságok, akadémiák sorra alakultak meg: Accademia del Lincei, Rómában 1603-ban; a francia Tudományos Akadémia Párizsban 1665-ben; Németországban a lipcsei Academia Leopoldina 1677-ben.

Az egyetemek XIX. századi újjászervezéséig a tudományos kutatás támogatói és a nem formális, valódi tudományos viták színhelyei. Ezek adják ki részben a XVII. századtól már többé-kevésbé rendszeresen megjelenő orvosi folyóiratokat.

Babona és gyógyítás

A sok, valóban nagyjelentőségű természettudományos és orvosi felfedezés ellenére a XVII. század is tele volt babonával, kuruzslással. A „magnetotherapia” Európa-szerte divatozott (akárcsak ma!).

A híres angol alchemista, Sir Kenelm Digby titokzatos pora „meggyógyította” a sebet, ha sikerült rácsempészni arra a fegyverre, mely a sérülést okozta.

A skrofulosisban szenvedők tömegesen gyógyultak, ha a francia vagy az angol királyok keze érintette a betegeket, vagy akár csak néhányat is közülük. A rózsakeresztesek misztikus szövetsége fénykorát élte.

A felvilágosult medicina

Mindezek mellett, avagy ellenére a XVII. század medicinája a felvilágosodás jegyeit viseli magán, legalábbis ennek irányába mutat. John Locke, Isaac Newton munkássága, legjellegzetesebben pedig az utolsó nagy polihisztor és az első enciklopedista Leibniz tanait a medicinát is fellendítik. Míg azonban a XVIII. században kiteljesedő felvilágosodást magát elsősorban a francia enciklopedisták munkássága jelentette, a XVII. századi Franciaországban a fejlődés állt. Itália még mindig a medicina és a tudomány központja, miközben Anglia és Hollandia a tudomány nagyhatalmai lettek. Németországot a harmincéves háború és következményei pusztították, ennek megfelelően kevésbé volt produktív, a kis Svájc viszont meglepően nagyszámú, kitűnő orvost adott Európának. Merőben új, a jóléti társadalom először Leibiznél felmerülő gondolata, teljességét a francia felvilágosodás hozza.

Harvey

Mégis, a vérkeringés útjának és folyamatának megállapítása („a vérkeringés felfedezése”) az angol William Harvey (1578–1657) érdeme, aki ezt a De Motu Cordis című, először 1628-ban megjelent könyvében tette közzé. A keringésről nem puszta elméletként ír. Matematikai, morfológiai és kísérletes érvekkel bizonyítja felfedezése helyességét. Egyetemi előadásaihoz készített jegyzeteiből kiderül, hogy legalább 1616 óta dolgozott elméletének kimunkálásán. Harvey mint tudós, abban különbözik elődeitől, hogy nemcsak az elméletből vagy csak az anatómiából indul ki, hanem egyidejűleg a kvantitatív meghatározásokat és kísérleteket is elvégzi. A „modern” kutató gondolkodása vezette, amikor az általa kutatott fenomént izoláltan vizsgálta. Hogy minden fázist bizonyítani tudjon, kizárólag a keringés mechanikus mozzanataival foglalkozott. Azt a kérdést, hogy mi lesz a vérrel a májban, szívben, agyban – tehát ha elhagyja a Harvey által megismert pályát – szándékosan nyitva hagyta. Nyilván abból a meggondolásból, hogy az első kérdésre, a vér útjára adott válasza minél teljesebb lehessen. Ha hitt is a szervekben képződő „spiritus” galénoszi teóriájában – ami kora gyermeke lévén, nem valószínűtlen – nem tesz róla említést.

Harvey mechanisztikus álláspontot képvisel, ami megfelel kora szemléletének, a „mechanizmus” felfogásának. René Descartes francia filozófus (1596–1650) az emberi test egész működését mechanikusan fogta fel. Az ember egész teste egy gép, kivéve a hypophysist, mely a racionális lélek helye. (Descartes nyirokteóriája egyébként egy évszázadon át elfogadott volt az orvostanban.) Szerencsére ezt a kizárólagosan mechanisztikus szemléletet Harvey egyedül a keringés kutatásánál képviselte, melynek működése túlnyomórészt tényleg mechanikus jellegű. Nem akarta az életműködéseket általában tisztán mechanikusnak tekinteni. Elkerülte ezzel azokat a veszélyeket, melyek az ún. iatrofizikusokat fenyegették. Az egyoldalúan alkalmazott mechanisztikus szemlélet ti. ugyancsak meddő spekulációhoz vezetett. Mint más jelentős felfedezőknél látható, Harvey is megmaradt kora emberének, aki miközben azon munkálkodott – eredményesen -, hogy Galénosz egyik legfőbb tételét megdöntse, ügyelt arra, hogy saját megfigyelései alátámasztására Galénoszt is tanúul hívja. Egyébként az életelveket illetően Arisztotelész híve volt.

A keringésre vonatkozó első bizonyítékai morfológiai érvek voltak, melyeket állatok szekciója és viviszekciója alatt észlelt. Rámutatott a szívbillentyű és nagyerek struktúrájára, azoknak az ereknek a helyzetére, melyek a foetalis keringésnél a tüdőt kikapcsolják, bizonyította, hogy a vér egész tömegének keresztül kell jutnia a tüdőn, miközben a jobb szívfélből a balba jut. A vénabillentyűk struktúrája – melyeket Harvey tanítómestere Fabricius kitűnően írt le, de funkciójukat rosszul értelmezte – megerősítette a vénákban történő, kizárólag centripetális mozgás feltevését.

Második érve matematikai és kvantitatív volt, megállapítva, hogy a vér összmennyiségének állandóságát csak konstans cirkuláció biztosíthatja. Állatkísérleteivel igazolta, hogy a vena cava lekötése után az szív üreges marad, míg az aortaligatura a vér felgyülemléséhez vezet a szívbe. Mikroszkóp hiányában az arteriából a vénákba jutás módját nem tudhatta. A kapillárisok felfedezésével ezt a hiányt Marcello Malpighi (1628–1694) pótolta. Mikroszkópos megfigyeléseit kiterjesztette a tüdő, lép, vese, máj és bőr szövetének vizsgálatára. Joggal viseli több szöveti struktúra Malpighi nevét.

Harvey másik érdekes, bár jóval kisebb jelentőségű könyvében De Generatione Animalium (1651) embriológiával és összehasonlító anatómiával foglalkozik.

A vérkeringés felfedezésének közlése heves ellentmondást váltott ki. Voltak azonban olyanok is, akik a keringés megismeréséből azonnal logikus következtetéseket vontak le: Sir Christopher Wren, intravénás injekció formájában juttatott gyógyszert a szervezetbe. A gyakori szövődmény miatt ez az eljárás csak a XIX. században honosodott meg.

A vérkeringés megismeréséből fakadt a transfuzió gondolata es gyakorlata. Richard Lower (1631–1691) angol anatómus 1665-ben friss állati vért ömlesztett egy másik állatba. Jean Denis, XIV. Lajos udvari sebésze végzett először transzfúziót emberen. Egy 16 éves anaemiás fiúnak fecskendezett be birkavért szövődmény nélkül. Szerencséje volt. Követőinek nem. A szövődmények halmozódtak, a transzfúziót megtiltották.

Forrás

Forrás

Orvostörténeti Közlemények 66–68 (1973) 309. p.