Fölkarolom Kopernikuszt

1929
Móra Ferenc
fizika, csillagászat, Kopernikusz
szóelválasztás

Hosszú útra indulok. Kilométerben nem tudom mennyi, nem is nagyon érdekel, nem tartozom a kilométergyűjtő férfiak közé. Különben sem hiszek a kilométereknek, mióta a kunágotai nagyutcán kipróbáltam őket. Az olyan hosszú utca, hogy amint mondják, egyszer elindult az innetső végiről egy fiatal lány, és mire a túlsó végire ért, nagymama lett belőle. Hát én a túlsó végéről indultam el nagypapának, de nem lett belőlem fiatal legény, mire elvonszoltam magam az innetső végére.

Ahogy az úti marsallom állítja, most még ennél is hosszabb útra húzom fel a bocskort. Kezdődik itt a Tiszánál és odafelé tart a Gibraltárig vagy még azon is túl egy lépéssel. De nem bizonyos, hogy odáig érek. Lehet, hogy már sokkal előbb levetem a bocskort, beállok Milánóban angyalnak a temetőbe vagy Montecarlóban akasztott embernek, vagy Marseille-ben gályarabnak, ami mind nyugalmas életpálya ahhoz képest, amit most űzök. Az ilyen útnál, aminek nincs egyéb célja, mint messzire menni, könnyen megeshet, hogy már a végállomás előtt levackol az ember.

Hiszen mondhatnék én ennél okosabbat is, tudom. Például azt, hogy megkeresem Hamilcar Barcasa nyomait Barcelonában: ha lehet, előkerítem őt magát is, és megtudakolom tőle, milyen stádiumban volna most a népszövetség, ha annak idején Zámánál nem Scipiob hagyja helyben Hannibált, hanem a karthagói kultúra vágja el a római kultúra nyakát. Vagy hogy összehasonlító tanulmányt akarok tenni a magyar szélmalmok és a manchai síkságonc található szélmalmok közt. Vagy hogy interjút akarok kérni az utolsó török majomtól a gibraltári sziklák közt, és megmondani neki, hogy az ő becsületes neve magyarul kucsmás farkagonc, aminek bizonyosan az lenne a nevezetes zoográfiai következménye, hogy az utolsó európai majom fejest ugrana a tengerbe, átúszna a szerecsenek közé, és meg se állna a párducteve nyakorjánig.

  • aHamilcar Barcas – Hannibál atyja, a karthágóiak fővezére a rómaiakkal vívott első pun háborúban. Hajóhada elpusztulása után békét kellett kérnie, de Rómával továbbra is dacolni tudott, mert kilencéves küzdelem árán Hispánia (a mai Spanyolország) nagy részét érdekszövetségébe vonta, s ezen a területen feküdt az a telep is, melyből Barcelona fejlődött ki.
  • bPublius Cornelius Scipio Africanus Maior – Az ókori Róma egyik legelőkelőbb patrícius családjának sarja, aki római provinciává tette Hispániát, és Zamanál legyőzte Hannibált (i. e. 202).
  • cmanchai síkság – Spanyolország legjobb bortermő vidéke.

Hát ez mind nagyon szép kitalálás lenne, de egyik sem volna igaz. Nem akarok én a világon semmit sem, csak menni messzire, messzire, messzire. Nem a menés a fő, hanem a messzi. Messzire a tintapocsolyától, az ólomszérűtől, az iktatókönyvtől, a postakönyvtől, a telefontól, a torokfájástól és szívfájástól, a grippszin teától és az autogram adástól, a reggeltől és az estétől, az igazgató úrtól és az író úrtól, a muszájoktól és a „legalább most az egyszer”-ektől. Szóval idült Wertheritisz?d No, már olyan csúffá mégsem teszem magamat. Nagyon szittya vagyok én ahhoz, annak is kiskun. Csak szeretnék egy irgalmatlan nagyot aludni, ennyi az, egész. Tíz-húsz esztendőre valót, nem eljövendő, hanem kiszolgált évtizedekre szólót. Azt sem egészen magamért, hanem az édes szülikémért. Mostanában még többször gondolok rá, mint ezelőtt. Egyszer csak megjön a paléta odaátról, a fekete kapun túlról. „Gyere, Fercsikém, egyetlen kis szívem, jól szolgáltam az Úristennek, a nevemre telekkönyveztetett egy csillagot, itt akarom én most már az örökkévalóságig az ölemben ringatni a kisfiamat.” Mármost hogy lesz az akkor, ha én oda hazaérek? Szülikém megkérdezi, nem szúrtam-e meg a tejúton valami csillagkavicsban a lábamat? Arra én ásítva rázom a fejemet. Aztán kérdez az otthoniakról. Megint csak ásítok. Mutatja a drága szép palástokat, amiket csak azért szabatott magának a legdrágább angyal szabókkal, hogy tapsikoljak örömömben, ha elém jön bennök. Ásítok. Kérdezi, hogy melyik kispárnát gurítsa a fejem alá? Galambpehelypaplannal takarjon-e be, vagy elég, ha csak a kötőcskéjét takarja rám? Eloltsa-e a csillaglámpást vagy csak a keszkenőjét borítsa rá, ahogy régen szokta? Ásítok, ásítok, ásítok – ó, de csúf kis Fercsike leszek! És szülikém, ahelyett hogy kinyitná a mennyország ablakát, és féllábamnál fogva kilógatna rajta egy kicsit az abszolút zéruspontra, ami, gondolom, mínusz kétszázhetvenhárom, Celsius szerint, kisírja mind a két drágakő szemét, és az Úristen aranyasztalát verdesve fogja számonkérni, hogy ki cserélte így ki az ő kisfiát?

  • dWertheritisz – Móra tréfás szóalkotása, annyi mint Werther-betegség, azaz a Goethe regénye nyomán még fokozottabban megnyilatkozó emberkerülő magányba kívánkozás.

Hát ezért kell nekem magamat még az innetső világban kialudnom, s ezért kellett most egy hétig még arról a kis alvásról is leszoknom, amit eddig kiporciózhattam magamnak.

Mielőtt elindul az ember hetedhétország ellen, előbb rendben hagy mindent, amiért ő a felelős. A család felett való impériumot átadja ifj. Ferencnek, akiről tudja, hogy részrehajlatlanul fog uralkodni, mindenkit abszolút terror alá görnyesztvén. Az intézeti pókhálókat egyenkint átolvasom Jánosnak, akinek az elérzékenyedett tekintetéből megnyugvással látom, hogy egy szál híja sem lesz a pókhálóknak, legföljebb többet találok, mint amennyit itthagytam. A csontvázaknak, akiket a múlt esztendőben hazahordogattunk a határból, lelkükre kötöm, hogy ne szökjenek vissza a föld alá, mert az egyrészt hűtlenség, másrészt oktalanság volna. Utóvégre, aki már csontváz, az igazán kibírhatja az életet a föld felett is.

Azt hiszem, mindent elintéztem, ami eszembe jutott. Az elintézetlen leveleim százával összekötözött csomagjain megtágítottam a kötést, így tán az én szívszorongósom se lesz akkora. A hivatali helyettesemet megkértem, hogy a kultúrpalota tetején elsejétől ötödikéig gyászlobogót engedjen át a szelek játékának; a hónap hatodikától kezdve rendes boltos már úgyse küld számlát. Mára, az utolsó napra már csak közügy maradt, igaz, hogy ez nagyon súlyos. Karl Neupertnek a könyve: Harc a kopernikuszi világkép ellen. Körülbelül esztendeje lesz, hogy gyötör engem ez a német zseni, aki miszlikbe vágta Kopernikuszte az összes törvényeivel. Elég a könyvnek a tábláját látni, hogy az embernek elálljon a szívverése. Semmi sem igaz abból, amit eddig tudtunk a kozmoszról. Nincs világegyetem, nincsenek naprendszerek, tejutak, csillagködök, fényévek, elkápráztató távolságok. Földgömb, az van, más nincs is. Csakhogy ez a gömb belül üres. Egy óriási sütnivaló tök, amelynek a belső kérgén van az emberi világ: a kontinensek és a tengerek. A tök óriásnak az üregében van a világegyetem. Már az, amit eddig annak hívtunk. Középen az éggömb, a csillagos ég. Tulajdonképpen egy rádiumgömb, amelynek a kérge sok helyen ki van lyuggatva. Ezeket a lyukakat, amelyeken kisugárzik a rádium, nevezzük mi csillagoknak. Ezt a rongyos kis éggömböt veszi körül a naprendszer: a nap a bolygóival. Illetve a napocska a bolygócskáival. Mert az csupa merő kitalálás, hogy a nap olyan óriás tömegű tűzbolygó, s hogy olyan fölfoghatatlan távolságra van tőlünk. Rossz útra tévedt, nagy tudósok évszázadok óta bolondítják ezekkel a dajkamesékkel magukat meg az emberiséget. Egy szó sem igaz belőlük. Az édesanyám többet tudott, mint Galilei, Kepler, Kopernikusz, Newton meg Kövesligethy Radó, nekem is szeretett csillagász tanárom valamikor. Az édesanyám sohasem mondta másképp, csak úgy, hogy: napocska.

  • eNikolaus Kopernikus (1473–1543) – Thorni születésű német csillagász, frauenburgi kanonok. Világképének alapvonalait 1505–1511-ig dolgozta ki, de az erre vonatkozó vizsgálatait még élete végén sem tartotta befejezetteknek. E világkép lényege a heliocentrizmus volt, az, hogy a Föld és a többi bolygók a központi test, a Nap körül keringenek. A régi világkép a geocentrizmuson alapult; azon a hiten, hogy a Nap és a bolygók a Föld körül keringenek.

Mondom, körülbelül esztendeje, hogy megvettem ezt a könyvet, s azóta mindig készülök az ismertetésére. De egyrészt sohasem értem rá, másrészt meg nem is tudom, szabad-e azt nekem megtennem. Mert hátha ez új orientációra vezet a magyar bel- és külpolitikában? Hiszen mihelyst kisebb a világegyetem, azonnal nagyobbnak érzi magát az ember, és egészen másképp kalkulál, mint eddig. Hogy többet ne mondjak, azt is mindjárt meg lehet érteni, hogy mért nem találtak még most sem hőforrást Lillafüreden? Azért, mert mi tulajdonképp belülről kifelé fúrunk. A jó meleg földből fúrunk ki a hideg semmibe. Nem is tudom, nem azért volt-e olyan cudar az idei tél, mert a Bükkben átlyukasztották a tökhajat, s azon dudált be a szél a semmiből?

Ha ilyen hosszú útra nem készülök, valószínűleg most sem teszem szóvá a dolgot. De most megszólalt bennem a lelkiismeret. Mégsem hagyhatom itt tájékozatlanul a fajtámat, ha már a szakemberek figyelmét elkerülte a diadalmas neuperti világnézet.

Most írás közben figyelmeztetnek rá, hogy nem is kerülte el. Nemrégiben olyan kitűnő szakember foglalkozott vele, mint Karinthy Frigyes, a capillariai utazó.f Most sejtem már, hogy alighanem ebben az ügyben keresett, mikor a múltkor itt járt Szegeden. Ha akkor szót érthettünk volna egymással, akkor most talán nem nyomná még ez a gond is a fejemet. Nem tudom, Karinthy mire ment vele. Nem is akarom tudni. Magam akarok szemébe nézni a kérdésnek, mint macska a királynak. Még egyszer átlapozom a tudós könyvet. Csupa matematika, csupa képlet, csupa levezetés. Gyökvonások, hatványozások, logaritmusok. Nem hiszem, hogy Kopernikusz akkora matematikus lett volna, mint Karl Neupert. Ijesztő nagy elme, ha igaza van, ha nincs. Azt látom, ha emezt eldönteni nem tudom is. Hogy is tudhatnám? Hiszen a hatszorhéten túl már az egyszeregyben is akadozom egy kicsit.

Hanem nini, megálljunk csak! Mi van itt az Erdphysikg című fejezetben? Hogy Kopernikusz még az évszakok változását sem tudta kielégítően megmagyarázni? Az, hogy a nap hatezer kilométerrel közelebb van-e vagy távolabb, százötvenmillió kilométeres méretnél nem játszhat szerepet. Hát ez igaz. Bizony, szegény Kopernikusz pocsékká van téve. Hiszen még arra a kérdésre sem tudna felelni, hogy télen mért nem lehet a gyújtólencsével pipára gyújtani?

  • fCapillaria – Karinthy Frigyesnek (1888–1938) Jonathan Swift modorában, utazás formájában megírt szatirikus regénye.
  • gErdphysiknémet A Föld fizikája.

No, végre valami, ami nekem is a szakomba vág. Hogy én ezt már előbb észre nem vettem! Hoci csak azt a zöldpaklis, finom magyar kapadohányt meg azt a lupét.

Egy, kettő, három, négy, öt Mire eddig számolok, akkora füstmacska pöffen ki a pipámból, hogy beárnyékolja az egész neuperti kozmoszt. Szédíthet már engem akármilyen fantasztikus levezetésekkel és matematikai képletekkel! Ha ezt az egyetlen tételét ilyen könnyen megdönthettem, akkor nincs miért birkóznom a többivel.

Nyugodtan indulok el a hosszú útra. Távollétemben nem lesz semmi zavar, megmentettem a kopernikuszi világképet. Ha esetleg nem térnék vissza, például a spanyolok ott fognának az esetleg megüresedő diktátori állásra, amire nemigen találhatnának nálam alkalmasabb embert, legalább erről emlegessen meg a hazám.

Sokat vétettem ugyan a tekintélyek ellen, de megvédtem a thorni kanonok tekintélyét.

Magyar Hírlap 1929. március 3.

Jegyzet

„»A világ nyilvánosságának: ezennel kijelentem, hogy a Föld belül üres és lakható, hogy bizonyos számú szilárd és koncentrikus, azaz egymásba illeszkedő szférát tartalmaz, és hogy a két pólusán egy-egy tizenkét-tizenhat foknyi kiterjedésű nyílás található.« Az üreges Föld tanának (Hollow Earth Theory, Hohlweltlehre) ezen alapító mondatát az ohiói Captain J. Claves Symmes tette közzé a XIX. század elején. A század közepén aztán Cyrus Reed Teed elevenítette fel ezt a teóriát, azt állítván, hogy amit égnek hiszünk, az valójában a gömb belsejét kitöltő gáztömeg, fénylő, hibásan égtesteknek vélt zónákkal. Az első világháború után, Németországban, Peter Bender, majd Karl Neupert fejlesztették tovább az elméletet, s bár Byrd tengernagy, átrepülvén 1926-ban az Északi-, majd 1929-ben a Déli-sarkot, sehol sem talált semmiféle lyukat, azt beszélik, a második világháborúban néhány V2-es rakéta még mindig azért tévesztett célt, mert a német mérnökök, a röppályák tervezésekor, nem domború, hanem homorú földfelszínnel számoltak.” forrás

Forrás

Móra Ferenc: Fele sem tudomány · Utazás a földalatti Magyarországon. Szerkesztette, jegyzettel és magyarázatokkal ellátta: Vajda László. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960. 7–13. p. (Móra Ferenc összegyűjtött művei.)