Az eset

orvoslás, patológia
szóelválasztás

Évtizedeken keresztül gondoltam azt, hogy – egy valódi váteszhez illően – az alábbi idézet szerzőjének nem volt humora. Vagy ha mégis, akkor az inkább a fanyar kategóriába sorolható. Nos, lássunk egy példát az életműből:

Aztán a bonctani gyakorlat. A bádogasztalon fekvő test egy nyomdászé volt, aki állítólag ólomkólikában halt meg. A kórboncnok, mintha a szagáról megérezte volna, hogy a belgyógyászok megint valami hallatlan melléfogást követtek el, ironikus tárgyilagossággal olvasta fel a diagnózist s a kórtörténet fontosabb adatait; miközben állandóan a halottat s a tulajdon gumikesztyűjét nézte, mintha csak arra vigyázna, hogy a kajánul csillogó szeme valami előleget ne adjon a mulatságból. Tíz-néhány esztendő elég volt, hogy a belgyógyászok fejében megtermő gondolkodási hibákat kiismerje, s amikor a hasban a perforált vakbelet megtalálta, még makacsabbul nézte a kesztyűjét, hogy diadala még frappánsabb legyen. – Érthető, mondta halkan. A belgyógyászok unják a mindennapi eseteket, szeretnének valami ritkábbal találkozni. S az illető szerencsétlenségére nyomdász is … Akármilyen borzasztó volt, hogy a kollégák, mint akik a mesterségükben rejlő sarlatánságba pillantottak, cinkos, beavatott nevetésre húzták a szájukat a holttest fölött, amely e diagnosztikai ínyenckedés nélkül élne és mozogna: Ágnesre is átragadt a vidámságuk, s úgy jött ki a bádogasztalos szuterénféle helyiségből, mint aki többet tud az orvosi munkáról.

Matrica
Betűöntő műhely
a XVI. században
Teljesítménye napi 500 betű (Egykorú fametszet nyomán)
Róvó Aladár: A betű. 12, 14. p.