Panaszkodni jó

fizika, üstökös-pályák, biológia, sejt, orvoslás, ortopédia, lőcsláb
szóelválasztás

Ó, barátom, az ember állhatatlan vegyület,
és a Föld meglehetősen alacsonyrendű bolygó.

Paul Émile Littré [1801–1881] francia nyelvész, filozófus

A nagy francia író válogatott leveleit olvasva, olybá tűnik, életét az alkotás, a társasági élet és a panaszkodás töltötte ki. Olykor azért szeretett is. Bosszantja kortársainak vélt és valós primitívsége:

A Père-Lachaise-ben mélységes és fájdalmas utálat fogott el az emberiség iránt. El sem képzeli a síroknak ezt a fétisizmusát! Az igazi párizsi bálványimádóbb, mint a négerek. Legszívesebben belefeküdtem volna az egyik gödörbe.

68. levél; George Sandnak

Tegnapelőtt Didon atya érdeklődött nálam maga felől. Kedves, sőt nagyon kedves ember. De sajnos pap. Márpedig én annyira borzadok minden szektástól, hogy még Robin barátomnak A nevelésről írt könyve is erős visszatetszést keltett bennem. A francia pozitivisták voltaképpen nem is pozitivisták! Rákapnak D’Holbachra, a lapos materializmusra. Mekkora különbség van köztük, meg egy Herbert Spencer közt! Ez aztán valaki! Mint ahogy annak idején túl matematikusok voltak, most meg kezdenek túl fiziológusok lenni. Ezek a fickók az embernek egy egész oldalát eltagadják, mégpedig a legtermékenyebbet és a legnagyobbat.

Mindegy! az evolúció elmélete nagy szolgálatot tett nekünk! A történelemre alkalmazva semmivé teszi a szociális álmokat. Figyelje meg, nincs is többé szocialista, kivéve az ásatag Louis Blanc-t.

68. levél; George Sandnak

Elkeseríti a kitörőben lévő francia-porosz háború:

Nekem háborog a gyomrom, émelyit a honfitársaim butasága. Az emberiség orvosolhatatlan barbársága fekete szomorúsággal tölt el. Legszívesebben fölfordulnék, csakhogy ne lássam ezt a lelkendezést, melyet semmiféle eszme nem fűt.

A derék franciák verekedni akarnak, mert:


1. azt hiszik, Poroszország kihívta őket;

2. az ember természetes állapota a vadság;

3. magában a háborúban van valami misztikum, ami elragadja a tömeget.


Visszatértünk hát a fajták háborújához? Attól tartok, hogy igen. A készülő iszonyatos mészárlásnak mégcsak ürügye sincs. Éppen csak verekedni akarnak, a verekedés kedvéért.

Sírnom kell, ha a fölrobbantott hidakra, bedöntött alagutakra, erre a sok kárba veszett emberi munkára gondolok, egyszóval erre a gyökeres tagadásra!

A békekongresszusnak pillanatnyilag nincs jogosultsága. Úgy látom, nagyon messze vagyunk a civilizációtól. Hobbes-nak igaza volt: Homo homini lupus.

72. levél; George Sandnak

Bírálja a „Kritikus Céh”-et:

Legutóbbi levelében a kritikáról beszélt, és azt mondta róla, rövidesen el fog tűnni. Én, éppen ellenkezőleg, azt hiszem, egyelőre legföljebb csak a virradatánál tart. Nem történt egyéb, mint hogy elkezdték az ellenkezőjét csinálni annak, ami eddig volt. La Harpe idejében a kritikus grammatikus volt, Sainte-Beuve és Taine idejében történész. Mikor lesz művész, semmi egyéb, mint művész, de vérbeli művész? Mutasson nekem olyan kritikát, amelyet maga a mű izgat, mélyrehatóan? Igen finoman elemzik a környezetet, melyben létrejött, meg az okokat, melyek létrehozták; de a nem-tudatos poétikája? honnét származik? a szerkezete? a stílusa? az író szempontja? Soha!

Az effajta kritikához nagy képzelőerő és nagy jóság kellene, vagyis mindig tettre kész képesség a lelkesedésre, továbbá ízlés, ami még a legjobbakban is ritka adomány, olyannyira, hogy egyáltalán nem is beszélnek róla.

Engem napról napra leginkább az háborít föl, ha látom, hogy egy-egy remekművet egy szintre helyeznek holmi silányságokkal. Fölmagasztalják a törpéket és ócsárolják az óriásokat; ennél mi sem lehet ostobább és erkölcstelenebb.

68. levél; George Sandnak

De amit végképp elviselhetetlennek tart, az az írásra való felkészülés, sőt maga az írás:

[…] egy egész, kegyetlenül fárasztó hetet töltöttem Párizsban. (Napi hétkilenc óra fiákeron: szép kis módja az irodalom útján való meggazdagodásnak. De hagyjuk!)

Most néztem át újra a tervemet. Mindaz, amit még meg kell írnom, elrémít, vagy inkább hánytatóan undorít. Mindig így van, mikor újra munkához látok. Ilyenkor unom, unom, iszonyúan unom! De ez most minden eddigin túltesz. Ezért félek annyira attól, hogy megszakítsam a munkámat. Mégse tehettem másként. Végigvonszoltam magam a Temetkezési Vállalaton, a Père-Lachaise temetőn, Montmorency völgyén, a kegytárgy-üzletek során stb.

Egyszóval; még négy vagy öt hónap van hátra. Hogy föl fogok lélegzeni, ha vége lesz, és nem kell többet polgárokat rajzolnom! Legfőbb ideje, hogy egy kicsit szórakozzam.

68. levél; George Sandnak

Két héten belül visszatérek a kunyhómba, és hozzálátok megírni a Két írnokomat. Pillanatnyilag a Könyvtárban töltöm napjaimat. A jövő héten kimegyek a Clamart temetőbe hullát boncolni. Igen, asszonyom, még ilyesmire is rávisz az irodalom szeretete. Láthatja, milyen messze vagyok azoktól az egészséges eszméktől, amelyekből Taillandier tanácsai szerint erőt kellene merítenem.

86. levél; Madame Roger des Genettes-nek

És ezek után mit mondjak? Nyakig vagyok második fejezetemnek, a természettudományokról szólónak az előmunkálataiban, és ezzel kapcsolatban rengeteget jegyzetelek, fiziológiát és terapeutikát, komikus szempontból, ami nem kis munka. Aztán, mindezt meg is kell értetni, ki is kell emelni. Azt hiszem, eddig még senki sem próbálkozott meg az eszmék komikumával. Lehet, hogy belebukom, de ha sikerül, nem lesz méltó rá a földgolyóbis, hogy a hátán hordjon. Végül is kell valami hóbort, hogy az ember kibírja ezt a kutya életet.

102. levél; Madame Roger des Genettes-nek

Tegnap este érkeztem haza. Most aztán neki kell látnom a munkának, ami nehéz és unalmas dolog. Mindent megnéztem ezen a kis kiránduláson, amit látnom kellett, és most már semmi ürügyem sincs rá, hogy ne írjak. A természettudományokról szóló fejezettel egy hónap alatt végzek, és remélem, a következővel (a régészetivel és történelmivel) is leszek már valamennyire, mikorra Párizsba megyek.

103. levél; Zolának

Ma, illetve ma reggel nagy megkönnyebbüléssel sóhajtottam egyet, mert befejeztem utálatos természettudományi fejezetemet. Anatómia, fiziológia, gyakorlati orvostudomány (Raspail szisztémájával egyetemben), egészségügy, geológia: mindez harminc lap, párbeszédekkel, kis jelenetekkel és másodrendű szereplőkkel. Kész a játszma. De még a harmadánál sem tartok a műnek. Legalább három évem van hátra vele! Soha semmivel nem volt még ennyi aggályom. Ó, ha bele nem törik a bicskám, micsoda könyv lesz! Mit bánom én, ha kevesen értik is; az a fontos, hogy nekem tessék, nekem, magának, és még néhány embernek.

104. levél; Madame Roger des Genettes-nek

Eközben sorra születnek nagy művei, melyekben a figyelmes olvasó sorra felfedezheti a kor tudományos ismereteit. Egy valódi orvosi dinasztia íróvá „fajzott” tagjaként, egyik regényében (1858) felvázolja egy orvos, valójában egészségügyi tiszt (officier de santéa) alakját, és mesterien ábrázol benne egy mérgezéses halálesetet; nagy filozófiai művében (1872) pedig – mintegy mellékesen – olvashatunk az üstökös-pályák matematikai tulajdonságairól:

Ó, Feljebb! Feljebb! Tovább!

Egyre több a sziporkázó csillag. A Tejút a zeniten úgy bomlik ki, mint egy mérhetetlenül nagy öv, melyre közönként lyukakat fúrtak. S e fénynyílásokban sötét terek tátonganak. Mindenfelé csillagzáporok, aranyporáramok, tündöklő ködgomolyok áradnak ki és tűnnek el.

Néha hirtelen egy-egy üstökös suhan tova. Aztán újra elömlik a megszámlálhatatlan csillagfény nyugalma.

Antal karját széttárva a Sátán két szarvára támaszkodik, s teljesen elfoglalja a szarvak közét.

Lekicsinyléssel gondol vissza régibb napjainak tudatlanságára, álmainak középszerűségére. Lám, most itt vannak a közelében ezek a tündöklő gömbök, melyeket odalentről megbámult. Látja pályáik kereszteződéseit, irányaik sokféleségét. Látja, amint messziről jönnek, s mint kő a parittyában, leírják kör- s hiperbola-vonalaikat.b

Egyetlen pillantással átfogja a Dél Keresztjét és a Nagymedvét, a Hiúzt és a Kentaurt, a Dorade-ködöt, az Orion hat napját, a Jupitert négy holdjával és a roppant Saturnus háromszoros gyűrűjét! Minden bolygót, minden csillagot, melyet az emberek valaha is felfedeznek majd. Szeme mohón issza fényüket, elméje lázasan méricskéli távolságukat. Aztán lehorgasztja a fejét.

De mi a célja mindezzel?

Tellér Gyula fordítása
  • aofficier de santé – A francia forradalom idején az orvoshiány enyhítésére, érettségi nélkül is lehetett orvosi tanulmányokra jelentkezni, de az így végzett orvosok csak „egészségügyi tisztek” lettek, korlátolt tevékenységgel, s tulajdonképpen a doktori címre sem voltak jogosultak; a törvény és a gyakorlat csak 1892-ben szűnt meg. (A fordítás, jobb megoldás híján, a szereplőt, bár nem az, általában doktornak titulálja.)
  • bA periodikus üstökösök többé-kevésbe nyújtott ellipszispályán keringenek a Nap körül. Az ilyen ellipsziseket már kis zavarások is parabolákká vagy hiperbolákká alakítják. Ezért a mondat inkriminált része tartalmilag helyesen így hangozhat: leírják orbitális-[bolygó-/ ellipszis-] és hiperbola-pályájukat. Egyébként az eredeti szöveg a következő: Il les voit venir de loin, – et suspendus comme des pierres dans une fronde, décrire leurs orbites, pousser leurs hyperboles. A tisztesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az egyébként igen szemléletes parittya hasonlat is könnyen megtévesztheti a fordítót.

Sőt, a művégén színre lép az élőlények (növények és állatok) elemi szervezete, a sejt (Theodor Schwann [1810–1882], 1839) is:

Végül apró, golyóforma lényeket pillant meg, melyek akkorák, mint egy gombostűfej, s csillószőrökkel vannak borítva. Remegve mozognak. ANTAL mámorosan. Ó, boldogság! Boldogság! Láttam az élet születését, láttam a mozgás kezdetét!

Tellér Gyula fordítása

Utolsó, mérnöki pontossággal megtervezett, ámde váratlan halála miatt befejezetlenül maradt regényében a tudományos módszer hiányából eredő visszásságokat gúnyolja ki. Munkájához konok elszántsággal, komoly felkészültséggel látott hozzá. A hagyomány szerint, körülbelül 1500 tudományos munkát tanulmányozott végig, vagy harminc különféle szaklapra fizetett elő, hogy híven ábrázolhassa a két főszereplő nyárspolgári lélek minden próbálkozását:

Átoknak kell lennie azon, akinek ilyen könyv jut az eszébe! Végre készen vagyok az első fejezettel, és fölvázoltam a másodikat; ez a Kémiát, Orvostudományt és Geológiát öleli föl, és harminc lapra rúg! ráadásul másodlagos alakokkal is, mert mégiscsak kell valami cselekményféle, valami folyamatos történetféleség, nehogy bölcseleti értekezésnek lássék a dolog. Csak az keserít el, hogy már nem hiszek a könyvemben. Olyan nehézségeket ígér, hogy eleve összeroppant. Penzummá vált számomra.

88. levél; Madame Roger des Genettes-nek

Panaszkodásra, bosszankodásra a XX. század második felében is bőven lett volna oka: bár műveit magyarul is olvashattuk, sőt szerethettük, ugyanakkor néhány természettudományos tartalmú szövegét pontatlanul fordítottuk, illetve a szükséges magyarázat nélkül hagytuk. A kritikusok sem sokat változtak. A század egyéb „ügyeiről” nem is beszélve.

Gustave Flaubert