A csoda – égi információ

(Tudománynépszerűsítő párbeszédek)
Páskándi Géza
matematika, információelmélet
szóelválasztás

Most nem az információról mint tudásanyagról lesz szó, hanem elsősorban a kibernetikai információról. Hogy ez mi – az majd kiderül. Szokásunkhoz híven: népszerű, mindenki által hozzáférhető formában. Két rongyos, piszkos Barátpap megy az erdőben: az egyik Assisi (Szent) Ferenc, a másik egy átlagbarát, Ferenc arca szelíd, sebei láthatóak, kivéve a lentebbieket. Az átlagbarát azért átlag, mert sebei nincsenek.

Ferenc: Pihenjünk meg, barátom, Barát.

Barát: Pihenjünk meg, barát Barátom. (Megpihennek egy fa alatt.)

Ferenc: Elmélkedtél te már az információról?

Barát: Hogyne. Nagyon jól informált embernek tartanak.

Ferenc: No nem. De azon gondolkodtál-e, hogy az égő csipkebokor nem volt más, mint információ, amely lángol? Lángoló információ.

Barát: De igen. A Savonarola máglyája előtt elmélkedtem ezen. Arra gondoltam: a máglya nem más, mint információ arról: hogyan viselkedik egy eretnek teste az égő farakáson. Úgy, ahogy mondod: lángoló információ. Új adat, új hír egy viselkedésformáról bizonyos adott körülmények között.

Ferenc: Igen, ez is. De én most nem erre gondolok. Nem arra, hogy a kijelentés maga is információ, melyet az Úr ad önmagáról, hanem arra, hogy például a csoda… igen, a csoda nem más, mint égi információ.

Barát: Ezt nem értem.

Ferenc: A csoda valószínűsége ugyanis nem nagy. Namármost: vegyük a derült égből villámcsapás kérdését. A legkisebb valószínűsége van annak, hogy derült égből villám csapjon le. Ha ez azonban mégis megtörténik: csodáról beszélünk. A csoda tehát nem más, mint a valószínűség nullpontján jelentkező, mely a valószínűtlennel határos. Nomármost: képzelj el egy olyan tákolmányt, mint amilyen a hőmérő. Felfele a pluszok: ez jelzi a meleget. Mondjuk, ez a valószínűségek skálája. A nullpont alatt vannak a valószínűtlenségi fokok. Minél lejjebb megyünk, annál közelebb kerülünk a lehetetlennek tartottakhoz. Nos, a csoda a nullponttól lefelé kezdődik tulajdonképpen, s minél inkább megközelíti az abszolút valószínűtlenség pontját, vagyis a teljes lehetetlenségi pontot – annál inkább csoda.

Barát (álmélkodva): Ezek szerint nem minden csoda egyforma?

Ferenc: De nem ám! Annál értékesebb egy véletlenszerű kísérlet eredménye, minél kevésbé voltunk biztosak az eredményben. Igazi információt tehát csakis véletlen útján szerezhetünk. A csoda mint égi információ csupán az ember számára véletlenszerű: az Úr számára természetes megnyilvánulás. Az Úr tehát csodát tesz, de őt magát csoda nem érheti soha. A csoda csak számunkra csoda.

Barát: Mi a csoda? (Álmélkodik.) De hiszen te csak tudod: annyiszor tettél csodát.

Ferenc (szerényen): Az Úr tette. De most – amióta megismerkedtem a modern információs-elmélettel – rájöttem, hogy a csodáim nem érnek egy fabatkát. Válságba kerültem. A lelkem szégyenli magát. Alig vagyok több ama bűvésznél, szemfényvesztőnél, aki pontosan tudja, hogy a láng, amit nyel, nem igazi láng, nem égeti meg a torkát.

Barát: Ejnye, Ferenc! Több száz farkast megszelídítettél, és még te szerénykedsz… ki tudta volna ezt megtenni…?

Ferenc (látszik: a válság benne mély): Hagyjuk azokat a farkasokat. Ismerem a saját képességeimet… hidd el: igazi csodát nem tettem életemben. A szememnek olyan égő tüze volt, s én ezt jól tudtam, hogy a szegény állat elkábult tőle. Hangom zsongító volt. Meghatódott, amikor „farkas testvéremnek” neveztem. Az, hogy egyenrangúvá avattam magammal – szelíddé tette. Szóval ennyi volt az egész.

Barát: Ejnye. Ejnye, Ferenc. Nem tetszik nekem, ha az emberek kisebbíteni akarják saját érdemeiket. Amikor annyi ember van, aki érdemek nélkül is ágál, dicsekszik. Te pedig szerénykedsz, mint eme kis ibolya a bokor alján…

Ferenc (saját szavaitól a válság benne egyre mélyül): Nem, nem. Nem éltem helyesen. Kihagytam a véletlenszerűt tevékenységemből, a legfontosabbat, ami csodává tehette volna az egészet. Számomra rutin lett a csodatétel. Rutinos lettem a csodák véghezvitelében. Ó, a rutin pedig legnagyobb ellensége a csodának!

Sóhajt, az arcán eluralkodik a teljes reménytelenség, Barát aggódva nézi, Ferenc lassan könnyezni kezd.

Barát: Ne sírj, Ferenc, ne sírj. Lesz még szőlő, lágy csoda…

Ebben a pillanatban a tisztáson hatalmas farkas jelenik meg. Szeme villog, liheg. Látszik rajta: nagyon éhes, bordái majdnem kibökik oldalát, szőre csomókban: elhanyagolt külsejű farkas benyomását kelti.

Barát (észreveszi): Ne sírj, Ferenc! Itt a farkas. Tégy valamit! (Vacog.)

Ferenc (bús fejét felemeli): A szememben a könnyek eloltották a tüzet. (Hirtelen feláll, mert valami eszébe jut, közeledik: sebeit körmeivel felszakítja: hadd csurogjon a vér; a farkas szimatol, száját nyalja, nagyon ég a szeme, Ferenc közeledik.)

Barát: Mit csinálsz, Ferenc?… a sebeidet… vigyázz… a vérszag. (Nyög.) Szent Isten! A szemedben sincs a tűz, a szokásos tűz. A hangod se a régi, nem is beszélsz, némán közelegsz hozzá… hozzá…

A farkas most nagy lendülettel Ferencre veti magát, Barát feljajdul, szemét eltakarja.

Ferenc (arca kimondhatatlanul boldog): Az információ egysége az a tudásmennyiség, amelyet egy – két egyenlő valószínűségű kimenetellel járó – kísérlet végrehajtásával szerzünk. Tehát például: fej vagy írás. Egyenlő a valószínűsége a fejnek is, az írásnak is. De ez még mindig nem igazi csoda. A csoda itt kezdődik: több száz farkassal a tarsolyomban itt vagyok egy farkas szájában. (Arca boldog, a farkas arca is boldog.) Ne sírj, Barát! Végre igazi csodát tettem: már esz!

Most Barát arca is boldog, mert a jóllakott farkas eloldalog, boldog a függöny is, lemegy.

Assisi Szent Ferenc
(1181–1226)
Szerző

Páskándi Géza (1933–1995) erdélyi magyar író, költő, drámaíró.

Forrás

Páskándi Géza: A vegytisztító becsülete. Kriterion, 1973.