Heidegger Eukleidész-értelmezése

(Vigyázat! Fikció!)
Steiger Kornél
matematika, geometria, Euklidész
szóelválasztás

Néhány év múlva szenzációs lelet kerül majd napvilágra: egy freiburgi magánarchívumban eddig ismeretlen Heidegger-kéziratra fognak bukkanni. A kézirat címe ez lesz: A PONT FENOMENOLÓGIÁJA.a HERMENEUTIKAIb RÁKÖZELÍTÉSEK EUKLEIDÉSZ GEOMETRIÁJÁRA. A mű nem kevesebbet fog tartalmazni, mint Heidegger egyedülálló értelmezését az eukleidészi definíciókkal, posztulátumokkal és axiómákkal kapcsolatban. Lázasan kutatják majd, vajon Heidegger előadta-e ezt a gondolatgazdag interpretációt vagy sem. Ha igen, kiknek? Ha nem, miért nem?

Az alábbiakban bemutatom – a majdan előkerülő kézirat alapján – az első három eukleidészi definíció heideggeri értelmezését.


Budapest, 1999. szeptember 30.

Steiger Kornél

  • afenomenológiagörög | a létező, mint jelenség megjelentetése, leírása | E. Husserl nevéhez fűződő nagy hatású idealista filozófiai irányzat.
  • bhermeneutikagörög értelmezéstan. Eredeti vallási iratok, régi szövegek magyarázata, értelmezése. Mint polgári filozófiai irányzat az értelmezés lehetőségeinek pontosságával, meghatározóival és határaival foglalkozik. Legtágabb értelmében az emberi kommunikáció bármely formában jelentkező közlései megértésének szabályait kutató tudományág.

Pont, vonal, szakasz – az ontikus létönfelnyílás eredendő ősigéi

Martin Heidegger

1. Σημεῖόν ἐστιν, οὗ μέρος οὐϑέν.

A matematikusok ezt szánalmas módon így fordítják:

Pont az, aminek nincs része.

Ez a fordítás azonban elégtelen és hiteltelen: egy olyan korszak talmi csinálmánya, amely már elfeledte a görög szavak őseredeti értelmét.

Első kérdésünk ez: mit jelent a σημεῖόν? Elsődleges jelentése szerint „jel”. Jel a tengernagy hajóján a zászló, jel a mérföldkő. A jel olyasmi, ami jelez valami olyat, ami nem ő maga: másnak a lényegét fejezi ki, önmaga azonban lényegtelenségében áll fenn (un-west). Jel továbbá a betegség szimptómája. A σὐμπτωμα eredeti jelentése: összeomlás. A σημεῖόν tehát lényegtelenségében összeomló.

A jel ugyanakkor megjelenés. Lényegtelenségében összeomló megjelenés. Második kérdésünk az ἐστιν-re vonatkozik. Mi az, hogy van? Egyáltalán hogyan illetheti meg a „vanás” a lényegtelenségében összeomló megjelenést? Csak úgy illetheti meg, mint a lényegtelenségében kibomlót (Das-in-sei-ner-Un-we-sent-lich-keit-Ent-wick-elt-es). A lényegtelenségében kibomló nyilván önmaga számára bomlik ki. Az önmaga számára való kibomlás kétségtelenül elég kellemetlen (un-heim-lich), azaz otthontalan dolog.

A μέρος szót lapos és gondolattalan félreértés „rész”-nek fordítani: sorsot jelent (vö. Moira).

Most megérkeztünk oda, hogy előzetesen előrefutva megmutassuk Eukleidész definíciójának valóságos értelmét:

Az önmaga számára otthontalanul kibomló, lényegtelenségében összeomló megjelenés az, ami sorstalan.

Ez a mondás tehát nem egyéb, mint az inautentikus, tevő-vevő-babráló létezés rendkívül világos, ragyogó, erőteljes ontologémája.c

  • contológianeogörög a létről mint olyanról, a legáltalánosabb létfogalmakról, a lét jelentéseiről és meghatározásairól szóló tanítás.

2. Γραμμὴ δὲ μῆκος ἀπλατές.

A matematikusok sápatag értelmezése szerint:

A vonal szélesség nélküli hosszúság.

Nem szabad persze csodálkoznunk ezen a gondolattalan és görögtelen megoldáson. Hagyjuk meg azoknak, akik kiötlötték.

Első kérdésünk tárgya a γραμμὴ. Mi a γραμμὴ? A γραμμὴ a γρὰφειν igéből származik. A γρὰφειν igének a szótári jelentése: „írni”. Van azonban a γρὰφειν igének – amelyből a γραμμὴ származik – egy archaikusabb, eredendő jelentése is (lásd ÍLIÁSZ 17, 599): „karmolni, karcolni”. A γραμμὴ tehát – amely a γρὰφειν igéből származik – valójában karmolat, karmolvány. Az ember, ha unatkozik, szorongásában a legszívesebben összekarmolná magát. Vagyis a γραμμὴ-ban (ez a γρὰφειν igéből származik) a Semmivel való szembenézés szorongása néz szembe szorongva a Semmivel.

A γραμμὴ egy μῆκος. Mármost a μῆκος nem egyszerűen „hosszúság”. A cicerói longitudo persze már fordítható hosszúságnak. Az már az a nevetséges „hosszúság”, amit az „idő”-vel meg a „sebesség”-gel együtt „képlet”-be foglalnak később a „fizikusok”. De merjünk korszerűtlenek lenni! A μῆκος magának a szorongásnak a hosszan kitartott szivárgása, amely előrefut a saját halálomhoz, majd a Semmi terhével megrakodva jó földmívesként ballag vissza hozzám.

Milyen ez a μῆκος? Ez a μῆκος ἀπλατές. A πλὰτος jelentése: mélység. A dolog mélysége (mélységességében illeszkedve-feszülve széttartó, keservesen vakaródzó .....................)1 abban rejlik, hogy belsővé váló emlékezés (Erinnerung) irányul reá, amely el nem rejtetté teszi az ek-szisztenciát, azaz a létbe mélyen beléágyazott önkiállást.

  • 1Itt a kéziratban öt sor olvashatatlan, mert a kis dr. Wolfgang Heidegger leöntötte marmeláddal.

Most már megpróbálkozhatunk ennek a rendkívül mély mondatnak a fordításával:

A Semmivel való szembenézés szorongásának karmolványa hosszan kitartott, elmélyülni képtelen, önkiállhatatlan szivárgás.

Döbbenetes az a mélységes erő, ahogy Eukleidész fölismerve világgá kiáltja a jelenvalólét alapszituációját


3. Γραμμῆς δὲ πέρατα σημεῖα.

A matematikusok gyötrelmesen és szégyenletesen frivol, téves fordítása:

A vonal határai pontok.

Az előbbiek fényében itt már csupán egyetlen szó értelmezése a feladatunk. Mi a πέρας? Szótáraink szerint „határ”.

A szótár (vocabularium) azonban latin szó, ezért ne használjunk szótárat! A törzsökös német Wörterbuch („szóbikkfa”) már közelebb áll hozzám, de a gót Waurd a latin verbumból származván olykor ennek használatát is elvetem.

A πέρας a πειρὰω igéből származik, amely ezt jelenti: „áthatolni, behatolni”. Köze van az έμπειρὰζω igéhez is, amelynek jelentése: „próbálkozni”. A πέρας tehát nem más, mint „gyötrelmes próbálkozás a behatolásra”. És ekkor máris előttünk áll a görög szellem egyik legnagyszerűbb ősmondata:

A Semmivel való szembenézés szorongása karmolványainak gyötrelmes próbálkozásai a behatolásra: az önmaguk számára otthontalanul kibomló, lényegtelenségükben összeomló megjelenések.

Szemben azzal, amit a Fankfurter Allgemeine Zeitung szeretne.

Képtelen lettem volna elviselni a humor szekcióban egy komoly, sőt komor Heideggert. Kitartó keresgélésem eredménye az alábbi portré. – A szerk.

MARTIN HEIDEGGER
(1889–1976)
német filozófus

Steiger Kornél (1945–) filozófiatörténész.

Tanulmányok: ELTE Bölcsészettudományi Kar, filozófia–magyar, 1966–71.

Életút: 1971– az ELTE filozófiatörténeti tanszékének oktatója, egyetemi docens, 1990– metafizika tanszékvezető. 1997 Széchenyi professzori ösztöndíjas. Az MTA Doktori Tanács filozófiai szakbizottságának tagja. 1998-ig a Magyar Filozófiai Társaság alelnöke. A Magyar Filozófiai Szemle felelős szerkesztője. Kutatási területe: az antik görög filozófia története. 1988–89 Soros-ösztöndíjas Princetonban. A filozófiai tudomány kandidátusa (1979). Főbb művei: fordítás, válogatás, kísérő tanulmányok: Arisztotelész: Eudémoszi etika, Nagy etika (1975), Sztoikus etikai antológia (1983), Parmenidész és Empedoklész töredékei (1985), Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások (1988), Delphoi jóslatok (1992), Bevezetés a filozófiába (szöveggyűjtemény, 1992), A szofisták (1993), A cinikus és a megarai filozófia (1994), Theophrasztosz: Az érzékekről (1995), Parmenidész és Empedoklész kozmológiája (1998), A lappangó örökség (1999), Filozófiai kislexikon (1999). – a Ki kicsoda 2003 szócikke alapján