Az egyik (leteszi az újságot). Na ebből egy árva szót sem érthet az ember.

A másik. Miből?

Az egyik. Ez az Einstein vagy hogyhívják-féle izé.

A másik (fölényesen). Hja, az Einstein-féle relativitás elmélete? Nagyon érdekes dolog.

Az egyik (kis szünet után). Mért? Uraságod talán érti a dolgot?

A másik. Kérem, gimnáziumot végeztem. Szoktam foglalkozni az ilyen dolgokkal.

Az egyik (tisztelettel). Úgy?

A másik (önérzettel). Úgy. (Vagy hatvan kivágott újságcikket szed elő a zsebeiből.) Ezek a cikkek mind arról szólnak. Még angol cikkek is vannak köztük.

Az egyik. Uraságod angolul is tud?

A másik. Mért? Kegyed is tud talán?

Az egyik. Csak magyarul és németül. Németül bizonyára beszél uraságod is?

A másik. Németül nem. Csak angolul, franciául, oroszul és olaszul.

Az egyik (tisztelettel). Úgy?

A másik (önérzettel). Úgy. (A cikkekre mutatva.) Hát amint mondám, ezek mind az Einstein-féle relativitás elméletét tárgyalják. (Egyet kikeres.) Tessék például ezt elolvasni, ez laikusok számára van írva.

Az egyik (elolvassa és leteszi a cikket a többi mellé.)

A másik. Na? Most már érti?

Az egyik. A fene érti.

A másik. Pedig nagyon érthető cikk. (Fölveszi az újságlapot.) Aszondja, hogy „az idő és tér nem abszolút értékű képzetek, hanem csak relatívak” és hogy „két pont között nem mindig az egyenes út a legrövidebb”, de mindjárt meg is magyarázza, hogy miért van így, azt mondja, hogy „mert Földünk nem áll helyben, hanem egyrészt a saját tengelye körüli forgását végzi, másrészt pedig a Nap körüli pályáján is előre halad.” Most már tetszik érteni a dolgot?

Az egyik (csökönyösen). Nem én.

A másik. Nem értem, hogy némely embernek olyan nehéz a felfogása.

Az egyik. Ha uraságod talán volna olyan kedves és megmagyarázná a dolgot.

A másik. Kérem. Nagyon szívesen. Az egyik fontos tétel, ugyebár, hogy az idő nem abszolút értékű fogalom, hanem csak relatív értékű. Ezt, ugye, tetszik érteni.

Az egyik. Ezt? Ezt nem egészen.

A másik. Majd hozok egy példát. Mondjuk, hogy én az Andrássy-út egyik végénél állok, a Vilmos császár-útnál. Tetszik ezt érteni?

Az egyik (mohón). Hogyne.

A másik. Kegyed pedig az Andrássy-út másik végén áll.

Az egyik. A millenniumi szobor alatt.

A másik. Úgy van. Na már most kegyed is előveszi az óráját, én is előveszem az órámat. Ezt tetszik érteni?

Az egyik (boldogan). Ezt igen.

A másik (elismerően). Na látja. (Tovább magyaráz.) Na már most mind a ketten ugyanabban a pillanatban indulunk el, én a Vilmos császár-útról, kegyed a millenniumi emlékműtől. Pontosan félúton találkozunk és pontosan egyszerre érkezünk meg, én a ligetbe, kegyed a Vilmos császár-útra. És most megnézzük az óránkat és kiderül, hogy míg kegyed az órája szerint 30 perc alatt tette meg az utat, én az én órám szerint 35 perc alatt tettem meg. Mit jelent ez?

Az egyik. Mit?

A másik. Jelenti azt, hogy az idő nem abszolút valami, vagyis, hogy míg az én órám kissé késik, addig az öné siet. Vagy hogy egy másik példát hozzak. Eddig azt hittük, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Vagyis, ha kegyed innen az Emke-kávéházból Újpestre akar kijutni, leghamarabb akkor ér ki, ha egyenesen ebben az irányban nekivág az útnak. Én ezzel szemben nem megyek ki egyenesen Újpestre, hanem nagy kerülővel a Rákóczi-úton és Vilmos császár-úton végig, és mire kegyed a legrövidebb egyenes úton kikutyagolt Újpestre, én már régen kint leszek, hogy lehet ez?

Az egyik. Uraságod bizonyára felül az 1-es újpesti villamosra.

A másik (diadalmasan). Na látja! Hát most már csak érti az Einstein-féle relativitási elméletet.

Az egyik. Most már értem.

Pesti Hirlap 1920. október 1. 3. p.