Hamlet dán királyfi: Simonyi Úr

Előadóművészeink
In memoriam SIMONYI KÁROLY
(1916–2001)
Budapesti Műszaki Egyetem, fizika, elméleti villamosságtan, Simonyi Károly, Műegyetem, Vicinális Dugóhúzó
szóelválasztás

Kiváló alkotók esetében csak nagyon ritkán tartom elfogadhatónak a túl komor/komoly megemlékezéseket. Lássuk inkább a műveiket – feltéve, hogy ennek nincs szerzői jogi akadálya. Ha viszont ebbe ütköznénk, segít(het) a Vicinális Dugóhúzó (esetünkben 1974, 17–19. p.). Az itt következő 12 kép Simonyi professzor úr előadásain készült – talán éppen elektronfizikát ad elő –, és az összeállítás vásott, de az előadót feltétlenül tisztelő szerzője Hamlet nagymonológjából választott képaláírásokat, melyeket gondos szerkesztőként – ezzel is ellensúlyozva az általam elkövetett egyéb hibákat – a Shakespeare összesben található Arany János-fordításhoz pontosítottam. (Valahogy csak be kellett bizonyítanom, hogy rám is szükség van.) Az összeállítás a TAN-TUSA rovatban jelent meg, amely a Vicinális Dugóhúzó legfőbb rovata. E rovat előző címei a ma hozzáférhető [1974] múltban:

1921 „A Katedráról”
1927 „A t. tanári kar”
1925 „A kathedráról”
1928 „A katedra mellől”
1926 „Kathedráról”
1929 „Röhögnünk szükséges”
1930 Külön cím nélkül váltakoznak érdektelenebb vagy még érdekesebb cikkecskékkel rovatocskákkal, vagy sorakoznak egy-egy darabig ennek a rovatnak a verzál- vagy kövérbetűs tanárnevekről jól felismerhető, az egész könyv nagyobb részét kitevő oldalai.
1933 „A katedráról”
1936 Mint 1930-ban.
1939 Mint 1936-ban.
1944 Mint 1939-ben.
1964 Jó 25 oldalnyi, múltbeli és közelmúlt-beli idézetes visszatekintés az 1902-es, 1910-es és 1911-es GM-I HÍRHARSONÁ-ra, az 1907-es, 1911-es, 1921-es és a fenti V. D.-kra, az 1928-as és 1937-es RETORTA-SZIPORKÁ-kra, továbbá az 1929-es, 1933-as és 1935-ös MEGFAGYOTT MUZSIKUS-okra, majd megemlékezés NEMES TIHAMÉR (1895–1960), VIKÁR TAMÁS (1913–1956) szerkesztőinkről (19. p.) és PATYI BÁ-ról (1885–1956), tanáraink örök mintaképéről (25. p.). Azután a rovat címe (33. p.): „Ma is van még, aki odafigyel!”
1968 (fejléc) VAN MÉG, AKI ODAFIGYEL
1974 (címoldal és fejléc) TANTUSA TANTUSA, TANTUSA.”

Sajnos a rendelkezésemre álló nyomat nem túl jó minőségű, ezért a képek némi kívánni valót hagynak maguk után.

Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés
(Arany János ezt a megoldást jegyzetben adta meg. A fordítás szövegében a monológ első sora: „A lét, vagy a nem-lét kérdése ez.” A színpadi gyakorlat az előbbi megoldást szentesítette.)
Akkor nemes-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Ha majd leráztuk mind e földi bajt
E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,

A hívatalnak packázásait
– a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó –
[…] inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni?
Eképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
De csöndesen!
A szép Ophélia jő.
Forrás

Vicinális Dugóhúzó 1974, 17–19. p.

Életrajz

SIMONYI Károly (1916–2001): mérnök, fizikus, egyetemi tanár, akadémikus, A fizika kultúrtörténeténeka szerzője.

  • a Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Lektorálta Mátrai László, Vekerdi László. 3., átdolgozott kiadás. Budapest: Gondolat, 1986

Egyházasfaluban született, Sopron vármegyében, 1916. október 18-án. Édesapja meghalt, még mielőtt ő, a hetedik gyerek, megszületett volna. Mire iskolába kezdett járni, a falu egyetlen, kéttantermes iskolájába, az országhatár is közelebb jött hozzá, a falutól alig néhány kilométerre húzták meg Ausztria határát.

A tehetséges kisgyerekre az iskolát látogató plébános figyelt fel, az ő segítségével került Budapestre, távoli rokonokhoz, gazdag nevelőszülőkhöz. Tízéves korában beíratták az óbudai Árpád Reálgimnáziumba, ahol hamarosan kitűnt matematikából és fizikából. A Faragó Andor által újra indított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat mégsem az iskolában adták a kezébe, hanem nevelőapjától kapta, aki a Ganz gyár jónevű mérnöke, Kandó Kálmán munkatársa volt. Akkor már egyik bátyja is vele lakott a nevelőszülőknél, s a két testvér egymással versengve oldotta meg a kitűzött feladatokat, s küldte be a megoldásokat Faragó Andor lakására – ott volt akkor a „szerkesztőség”. Faragó Andor vezette be, hogy évente egyszer a legjobb megoldók fényképeit is közli az újság, így került a 15 éves Kari gyerek portréja is az 1931. évi összeállításba.

Érettségi után két egyetemet végzett el párhuzamosan – anélkül, hogy erről bármelyik helyen tudtak volna: Pécsett jogi diplomát szerzett, Budapesten pedig villamosmérnökit. A műszaki egyetemen akkoriban jött létre – az Egyesült Izzó anyagi támogatásával – a Bay Zoltán vezette atomfizika tanszék. Nemsokára Simonyi Károly is itt dolgozott.

Kitört a második világháború. A Bay-csoport honvédelmi minisztériumi megbízással a radar hazai kifejlesztésén dolgozott. Semmi együttműködés senkivel – mindent maguknak kellett kitalálniuk. Bay Zoltán a csoportba több zsidó mérnököt és szakmunkást is bevett, sokuk életét mentette meg így. A háború végén már ez se működött: volt, akinek bujkálnia kellett, volt akit azonnal kivittek a frontra. Simonyi rövidesen amerikai, majd szovjet hadifogságba került, ahol 40 kilóra lefogyott, de megtanult oroszul.

Amikor hazakerült, bekapcsolódott a Bay Zoltán vezette Hold-radar kísérletbe, majd megpályázta s elnyerte a soproni egyetem fizika-elektrotechnika tanszékét. (Később a tanszéket kettéosztották, Simonyi az elektrotechnikát kapta meg…) Itt tervezte meg azt a van de Graaff rendszerű 1 MeV-es részecskegyorsítót, amelyért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. Ezt a soproni gyorsítót alig hogy felépítették, már le is szerelték s felvitték Budapestre. A Központi Fizikai Kutatóintézetben állították fel újra, alapkutatásokat végeztek vele. Simonyi Károly az Intézet egyik igazgatóhelyettese lett.

1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottsága elnökének. A forradalom leverése után csakhamar „megfagyott körülötte a levegő”. Önként távozott, majd 1970-ben kiderült, hogy a BME-n se tarthatja meg tanszékét. Akkor már tudni lehetett, hogy idősebbik fia, aki nyugati egyetemeken tanult, nem fog visszatérni Magyarországra. (Ő az a Charles Simonyi, aki ma a Microsoft egyik vezető szakembere az Egyesült Államokban.)

Állami feladatként megkapta az országos fizika-felvételi bizottság elnöki tisztét. Egyetemista diákjai, akik rajongtak érte, felkérték, hogy tartson számukra előadást a Várban, a BME ottani kollégiumában a fizikáról. Simonyi kultúrtörténeti háttérbe ágyazva adta elő a témát, nagy sikerrel. Még egy és még egy előadásra kérték fel az egyetemisták, s a hallgatóság soraiban mind több érdeklődő jelent meg.

1975 tavaszán már az ELTE TTK Múzeum-körúti Főépületében, a 200 fős XI. teremben tartott speciális előadást A fizika kultúrtörténete címmel. A siker nem maradt el, még a fal mellett is álltak. Átjöttek a mérnökhallgatók, de eljött sok aktív fizikatanár is a budapesti gimnáziumokból. Három sikeres félév után, 1976 nyarán Simonyi hozzáfogott A fizika kultúrtörténete megírásához. Először 1978-ban jelent meg a könyv, azután 1981-ben, 1986-ban (mindig át- meg átdolgozva), és jöttek a német nyelvű átdolgozások. Az 1952-es Kossuth-díjat a fizikai kutatások szempontjából nagy jelentőségű gyorsító berendezés hazai eszközökkel való megépítéséért, 1985-ben követte az Állami díj nemzetközileg is elismert tankönyv- és szakírói tevékenységéért, különösen A fizika kultúrtörténete című művéért, valamint kiemelkedő pedagógiai munkásságáért.

Az 1990-es években Simonyi Károly teljesen visszavonult minden nyilvános szerepléstől – irtózott az ünnepléstől, s romló egészségi állapotára is joggal hivatkozhatott. Akiknek szerencséjük volt őt otthonában meglátogatniuk, élvezték csillogó szellemét, mély humanizmusát, most fájdalommal és keserűen veszik tudomásul az élet konok rendjét s a tényt: 2001. október 9-én Simonyi Károly örökre itt hagyott bennünket. Velünk marad azonban a professzor sok-sok írása, könyve, köztük A fizika kultúrtörténete, s az elkezdett, de már be nem fejezett folytatás: A magyar fizika kultúrtörténete.

Emlékezetünkben megőrizzük Simonyi Károlyt, a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok egykori megoldójából lett humanista tudóst, a 20. század egyik utolsó polihisztorát.

Radnai Gyula megemlékezéséből (KÖMAL)