Mindvégig előttünk volt Hipparkhosz csillagkatalógusa

Balázs Richárd
fizika, csillagászat, Hipparkhosz, Kommentárok, csillagkatalógus, ókor, Farnese Atlasz
szóelválasztás

Egy valamivel több, mint 2 méter magas szobor, a Farnese Atlasz széles vállain helyezkedik el egy gömb, ami az éjszakai égboltot ábrázolja. A tudósoknak sikerült a gömbön látható csillagképeket összepárosítani Hipparkhosz egyetlen munkájában, a Kommentárokban leírt csillagképekkel, így azt a következtetést vonták le, hogy a gömb a görög tudós csillagatlaszának márvány mása.

Hipparkhosz hosszú ideje elveszettnek hitt csillagkatalógusa végig ott volt az orrunk előtt, pontosabban valamivel fölötte, nem kevesebb, mint 1800 éven át. Hipparkhosz az egyik legnagyobb ókori csillagász, aki legjelentősebb munkáit i. e. 140 és 125 között alkotta. Hat és fél perces pontossággal kiszámította az esztendő hosszát, kifejlesztett egy skálát a csillagok fényességének osztályzásához, elsőként jegyzett fel egy nóvát, elméleteket alkotott a Nap és a Hold mozgásáról, minőségi bolygó megfigyeléseket végzett és mintegy 1000 csillagot katalogizált.

Talán legfontosabb megfigyelése – ami a katalógusát tartó Atlasz beazonosításánál is kulcsfontosságú volt – a precesszió. A precesszió a Föld tengelyének egy lelassuló búgócsigához hasonló ingadozása, ami egy igen hosszú, 26 000 éves ciklus. Ez okozza a csillagok látszólagos vándorlását, például a sarkcsillag jelenleg az Északi-sark fölött helyezkedik el, azonban ez nem mindig volt és lesz így. Bradley E. Schaefer, a Louisiana Állami Egyetem munkatársa a precesszió ciklusok adatait kombinálta saját méréseivel, amit a Föld 70 különböző pontján végzett el, majd matematikai modellezéssel megállapította melyik időpontot ábrázolja az Atlasz éggömbje. Schaefer megállapította, hogy az eredeti megfigyelések i. e. 125 környékén lehettek ±55 évvel.

Az i. e. 125-ös dátum rögtön Hipparkhosz elveszett katalógusára terelte a gyanút, aki i. e. 129-ben alkotta meg csillagatlaszát. A dátum kizárja a korábban számba vett lehetőségeket is a katalógus megalkotására. Aratosz (i. e. 275), Eudoxosz (i. e. 366) és az asszír megfigyelő (i. e. 1130) mind túl koraiak, míg Ptolemaiosz munkája (i. sz. 128) túl késői, hogy egyezzen ezzel a csillagatlasszal. Emellett Atlasz éggömbje nem csak hogy nem mutat eltéréseket, de vissza is tükrözi azokat az egyedi jegyeket, melyeket Hipparkhosz a Kommentárokban ír a csillagképekről.

A Farnese Atlaszt i. sz. 150-re dátumozzák. A görög szobor jól ismert római mása 41 csillagképet ábrázol, és jelenleg a Farnese Gyűjteményben található a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban (Museo Archeologico Nazionale di Napoli). Atlaszt Zeusz ítélte az égbolt tartására – ez esetben Atlasz az éjszakai égboltot tartja a vállán.

A felfedezés talán legmegragadóbb része, hogy megtaláltuk az egyik leghíresebb ismert példát az ’elveszett’ ókori bölcsességekre

– összegzett Schaefer.