Asztal-mozgásnak értelmezése

Jedlik Ányos
pesti egyetem természettani tanárától
fizika, Jedlik Ányos, asztaltáncoltatás
szóelválasztás

1. Mi módon jő a kezek lánczolata alatt létező asztal mozgásba?

Fennebb mondottak nyomán az embernek tagjai idegrendszerének izgékonyságához képest előbb vagy utóbb reszkető mozgást vesznek fel, ha folytonosan valamely kényelmetlen helyzetben tartatnak. Ennek következtében az asztal körül ülő, s rajta a közönségesen ismert lánczolatot képző személyek kezei is idegeik ingerlékenységéhez mért idő lefolyta után csakugyan reszketni kezdenek. Azon zsibbadás és bizsergés, melyet a lánczolatot képző személyek némelyike ujjaiban érezni szokott, aligha nem a beálló reszketésnek jeleül tekinthető. A reszkető kezek mozgásukat a velök érintkezésben levő asztallal is közlik, de az a kezek reszketésének kezdetével észrevehetőleg még meg nem mozdulhat részint azért, mivel a kezek reszketése kezdetben igen gyenge, részint pedig azért, mivel az asztalt körülülők kezeik egymásra vonatkozólag talán ellenkező irányokban rezegnek, és így egyik személy kézreszketése által létrehozandó mozgás a másik személy kezeinek ellenirányú reszketése miatt felemésztetik; de késöbben, midőn a kezek reszketése már valamennyire növekedett, a lánczolatot alakitó kezeiknek különirányu reszketései a rezgő testek rezgéseinek egymáshoz alkalmazkodási szabálya szerint lassanként öszhangzokká, az az egyidösekké és egyirányuakká lesznek, s mint ilyenek egy eredő erőt (vis resultans) állítanak elő mely az asztal érezhető megmozdítására már elégséges. – Ezen eredő erőnek létrejötte az asztalmozgásnak amaz időpontjára esik, melyben az asztal remegni, s ha tágult eresztékekkel bir, meg is roppanni vagy recsegni szokott; ekkor a lánczolatot képzők többnyire örömittasan elkiáltják magokat, hogy az asztal mindjárt mozogni fog; mi csakugyan rendszerint nem sokára meg is történik, mert a már összhangzólag reszkető kezek rángatolódzása gyorsan növekszik, és akkora eredőt nemz, mely a müködés alá vett asztalt gyors és különnemü mozgásokba hozhatja.

2. Miért szünik meg az asztal kezdő mozgása azonnal, mihelyt azt a lánczolaton kívűl állók közül valaki megérinti?

Mert az asztalmozgásnak kezdő stádiumában valamint a lánczolatot képző kezek, úgy a velök érintkező asztal is csak gyenge rezgéseket tesz, ha tehát ezen stádiumában a lánczolaton kivül állók közől valaki megérinti az asztalt, annak keze normális állapotban levén, azaz nem reszketvén, az asztal gyenge remegését ugy megszünteti, valamint a hangzó testek rezgéseit érintés által megállitatni tapasztaljuk.

3. Miért kivántatik tetemesb erő az asztal mozgásának megállitására, ha már az hevesebb mozgásba jött?

Mert az asztal hevesebb mozgása a rajta létező kezeknek hevesebb reszketése avagy rángatódzása által hozatik létre és tartatik fen; már pedig a tagoknak hevesebb s önkénytelen rángatódzása azt tanusitja, hogy azon tagok izmait mozgató idegek rendkivüli (abnormis) állapotban léteznek, melyben még különben gyenge testalkotású egyéneknél is gyakran meglepő erőkitüntetést tapasztalhatni, példaul a görcsökben, nehézkórban, forrólázban. Ebből egyszersmind azt is értelmezhetni, miképp vala lehetséges, hogy egy nehéz nagy asztal körülbelül 10 gyenge leánykából képzett lánczolat által élénk mozgásba hozatott, holott ugyanazon asztalnak hasonló mozgását 7 erős férfi ujjaiknak jól észrevehető megerőltetésével alig vala képes mechanikailag létesíteni.

4. Miért nem sikerül az asztalmozgatás mindenkor, bár melynemü és koru személyekből képzett lánczolat által?

Mert különböző személyek idegeinek izgékonysága is igen különböző lehet; ennélfogva ha kevésbé izgékony idegű személyekből képeztetik a lánczolat, megtörténhetik, hogy azok előbb kifogynak türelmökböl, mintsem az asztal mozgása, vagyis inkább ezen mozgást okozó kezeik reszketése beállna. Ezen nézetnél fogva érthetővé válik azon felötlő s annyiaktól tapasztalt körülmény, hogy az asztalmozgatás a nőneműeknek s különösen a leánykáknak könnyebben sikerül, mint a sokkal kevésbé izgékony idegű erős férjfiaknak. Továbbá azon meglepő s többektől észrevett tünemény is értelmezhető, hogy némely személynek lánczolatbani léte az asztal mozgását gátolja vagy legalább késlelteti; ilyeneknek ugyanis a lánczolatbóli kilépése után az asztal nemsokára megindul, isméti belépésök által pedig megint nyugvásba jő. Efféle személyek kezei t. i. erős idegekkel bírván nem jőnek reszketésbe, tehát a többieknek kezeiben keletkező gyenge reszketést szilárd tapintatukkal gátolhatják; már pedig ha a kezeknek kezdő reszketése, mely mindig igen gyenge, bár mi által folytonosan akadályoztatik, akkor az látható rángatolódzássá, melynek az asztalt mozgásba tenni kellene, nem növekedhetik. Az asztal mozgása tehát a mozgást okozó személyekben nem valamely kitűnő hatási tehetséget, hanem csak azon személyek idegeinek nagyobb ingerlékenységét tanusitja.

5. Miért nem marad a megindított asztal folytonosan egynemü mozgásban, hanem eleinte remeg, azután majd düledezik majd forog, majd pedig valamely irányban halad, némelykor megmegáll, későbben a mondott mozgásoknak valamelyikébe ismét belekap?

A lánczolatot alkotó személyek kezei önállólag kezdik meg reszketésöket, s mielőtt ezek egymással nem egyezkednek, az asztal csak remegő mozgást vehet fel, mert majd az egyik majd másik személy kézreszketése által majd ez majd más irányban gyengén izgattatik; de ha egyszer a kezek nőttön növekedő reszketésének iránya és ideje meglehetős öszhangzásba lép, már ekkor az asztal remegését másnemű mozgásokkal váltja fel, ezek közől előttem legegyszerübbnek látszik a düledező, vagy himbálódzó mozgás, minthogy az a több személyből képzet lánczolat által is épen ugy hozatik létre, miként azt a fenemlitett egyes nőszemély által láttam létesíteni. Ha a kezek reszketései akkép egyezkednek egymással, hogy mindannyian egy eredő erő létesitésére öszmunkálkodjanak, akkor az asztalnak ezen eredő irányában haladnia kell. – Ha a lánczolatot képzö személyek kézreszketésök irányára nézve, ugy szólván két öszhangzó csoportozat képeznek, s egyik csoportozat reszketéséböl keletkező eredő erőnek iránya csak közelitőleg is egyközü (parallela) a másik csoportozat reszketéséből származott, s külön tájék felé ható eredő irányával, ezen estben forgó mozgásnak kell előállani. Továbbá ha az egyenközös irányu s külön tájékok felé, de az asztalnak külön pontjaira ható eredő erők, vagy az asztal forgása által, vagy egyik másik személy kézreszketésében történt változás miatt egymással ellenirányba jőnek, nagyságukra nézve pedig egymástól semmit vagy csak keveset különböznek, akkor ezen erők egymást megsemmisítik és az asztalnak megállnia kell; mi azonban a padlózat egyenetlensége miatt előforduló akadályok által is megtörténhetik. Ha az asztal azért állott meg, mivel a kezek reszketéséből keletkezett eredő erők egymással egyensulyba jöttek, akkor ezen ellenkező irányu eredő erők is kevés idő mulva a kézreszketések egyezkedésének következtében egyirányuakká válhatnak, és a megállott asztalt ujonan megindíthatják. Végre ha az asztal mozgását a padlózat egyenetlensége miatt folytatni gátoltatik, akkor a kezek reszketései mintegy ösztönszerűleg oly irány felvételére egyezkednek, melyben az asztal mozgása kisebb akadályt talál, és így ezen esetben is újonnan megindítják azt.

6. Miben áll a lánczolatot képző személyek nézési iránya, és az asztal mozgási iránya között gyanitható összefüggés?

Sokan az asztalmozgatók közül azt tapasztalák, hogy az asztal vagy egyéb tárgy mindig azon irányban mozog, melyben a lánczolat személyei néznek.Ezen állításnak megvizsgálása végett jelenlétemben is történetek kisérletek, melyeknek nyomán biztosan nem állithatom, hogy az asztal mozgésa a személyek nézésével szabályszerűleg egyirányban történik; mert a bebizonyitandó állításra nézve a kisérletek majd állítólag majd tagadólag estek ki.Azonban nem lehetetlen, hogy a személyek nézési iránya legalább közvetve az asztal mozgásának irányára némi befolyást gyakoroljon; mert ha a lánczolat személyei nézésök irányát változtatják, fejökkel együtt testük felső részét, és avval reszkető kezeiket is valamennyire a nézés iránya felé forditják, mi természetesen az asztal mozgását a nézés irányára téritheti.

7. E módon az asztalmozgásnak általam észlelt tüneményei nagyobb részint a lánczolatot képző kezek reszketéséből már meg volnának fejtve, csak azt lehetne tagadhatatlanul bebizonyítani, hogy a lánczolatot alkotó személyek kezei az asztalmozgás közben valódilag rángatolódzási állapotban vannak, bátor azoknak, míg az asztallal érintkeznek, rángatolódzását észre nem vehetni.

Ennek bebizonyítására használható kisérletet nem volt alkalmam látni, de hivatkozhatom egy hitelesre, mely april hó 21-kén Majer István úr jelenlétében az angol kisasszonyoknál tétetett. Tudniillik a növendék kisasszonyok közül többen, miután kezeiket oly állapotba hozták, hogy azoknak lánczolata által bármely asztalt kevés idő múlva meginithatnának, kört képezének, kezeikbe vevén egy hosszu vörös posztó darabot, mely épen akkor a termökben létezett, és kevés idő mulva álmélkodva tapasztalák, hogy a posztó (t. i. az ő akkori véleményök szerint) elkezdé a szabadon tartott kezeiket ide s oda rángatni. Ezen eredményből már csak még is tisztán következtethetni: a.) Hogy nem a posztó rángatta a kezeket, hanem inkább a kezek rángatolódzása ingatta a posztót. b.) Hogy a kezeknek ezen különös rángatolódzása az illető tulajdonosaik öntudata és akarata nélkül történt. c.) Hogy az asztalra helyezett kezek rángatolódzása csak azért nem tünik fel, mert azok az asztallal, és ez által egymásközt is összeköttetésben levén szabadon nem végezhetik rángatolódzásaikat.

8. Ha az asztal mozgása csupán csak a reszkető kezek mechanikai hatásának tulajdonítandó tünemény, iben rejlik oka az többször előfordulni szokott különös hatásnak, melynek következtében a lánczolatbanlétező személyek egyike másika magát rosszul kezdi érezni vagy még el is ájul?

Ezen physiologiai tüneménynek oka véleményem szerint alig ha más, mint a tagoknak tovább tartó kényelmetlen helyzetbeni tartása által előidézett idegtulfeszités, s csak nem azt is volnék bátor állitani, hogy a láncsolatban roszul lett személyek valószinüleg akkor is roszul leendenének, ha kezeiket minden lánczolattól függetlenül hosszabb ideig hasonlóan tartanák. E valószinü állitásomnak némi támogatásaul szolgáljon egy eset, melyre, bátor már régecskén történt, mostanáig igen tisztán emlékezem. Papnövendéki koromban egy nagymise alatt néhány társaimmal a szokott szolgálatot tevén (assistálván) közülünk egy t. i. a gremialista, kinek tiszte vala a pontificans elibe kézmosáskor s még néhány más esetben is teritendő jókora nagyságu kendőt (gremiale) maga előtt tárt kezekkel kiterjesztve tartani, a Credo-nak huzamosb ideig tartó énekeltetése alatt észrevehetőleg sáppadozni kezde, s ha a körülállóktól jókor meg nem intetik, miszerint a kendőt összetevén kezeit kényelmesb helyzetbe tegye, valószinüleg néhány pillanat után el is ájult vala. Más magokban csekélységeknek látszó körülmények is vannak, melyek a gyengébb idegü személyekre igen kellemetlenül hatnak; így némelyek már a huzamosb kocsizás miatt is, mások ha a kocsiban a haladás irányára nézve háttal ülnek, rosszul érzik magokat: sokan a hintázást kevés ideig sem, hosszabb ideig tartó ingázást pedig, például a hullámzó tengeren hajózás közben, kevesen birják kiállani a nélkül, hogy idegeik szenvedő állapotba ne hozatnának. Ezekből kiviláglik, hogy az asztalmozgatásra összeálló személyek közül valamelyiknek rosszulléte korántsem kényszeriti az értelmezést, miként az a kezek lánczolata által létrehozandó villámos vagy delejes,vagy nem tudom miféle idegfolyam hatását válassza értelmezése alapjául annál is inkább, mivelhogy az eddig elősorolt, és csupán csak a kezek reszketéséből értelmezhető tüneményeknél, melyek kesztyűs kezek által is előállithatók, a villámfolyam és ezáltal előidézendő delejességre alaposan még gondolni sem lehet.

9. Hát a lánczolat alá vett személyek mi oknál fogva ájulnak el?

Nekem csak egyszer volt alkalmam a kezek lánczolatát egymás után két nőszemélyre alkalmaztatni; ámbátor mind a kettő ájulófélben szabadittatott fel a lánczolat alól (Pesti Napló 930. sz.), mind e mellett nem állithatom, hogy a kezek lánczolata alatt mindenkinek elájulnia kell, mert mások által férfiakon tett kisérletek e tárgyra vonatkozólag tagadóan felelnek. Azonban ha a sokszor emlitett kezek lánczolata alá vett száz személy közül csak egy ájult is el, már ez oly feltűnő tünemény, melynek okát kipuhatolni éppen nem volna érdektelen. Mi engem illet, nyiltan megvallom, hogy e módon okozott ájulásoknak, vagy egyéb physiologiai változásoknak értelmezésére eddigelő elégtelennek érzem magamat, és a helyett, hogy a kényes tárgyhoz avatatlan kezekkel nyulnék, annak megfejtését inkább értelmes physiologusoktól várom, kiknek különben is az élő lényekben előforduló, egyszóval a physiologiai tünemények értelmezése akképen tisztök, mikép physikusoknak az élettelen testek tüneményeinek fejtegetése.

Most már csak attól tartok, netán valaki abból akadjon fel, hogy ezen, a közönségnek játékul vélt tüneményt (asztalmozgást) oly részletes és komoly értelmezésre méltatám. E tekintetben szabad legyen nyilvánitanom, miszerint igen jól tudom, hogy a szóbanforgó asztalmozgásnak előttünk fent megkisérlett értelmezése jóval is szükebb térre összehuzható ugyan, de megjegyzendő, hogy én épp az asztalmozgatással mulatozó közönségfelvilágositásának tekintetéből bocsátkozám egy kevésbé részletesebb értelmezésbe. Hogy pedig az asztalmozgást mint természetvizsgáló komoly értelmezésre méltatám, annak egyedüli oka: mivel tünemény, sem több, oly tünemény, melynek oka nemcsak a nem tudósok, hanem a tudósok előtt is oly rejtélyesnek látszik; hanem hiányzanak is, kik az egész tüneményt az eddig ismert természeti törvények szerint megfejthetőnek állíták, eddig (legalább tudtommal) nem igen mutatkoztak, kik puszta állitásaikon kívül valószinü értelmezéssel álltak volna elő. Az asztalmozgás tehát mint tünemény bármely tudósra vagy természetvizsgálóra nézve nem lehet lealacsonyitó tárgy, ha annak létrehozásával és létrehozására folyó körülmények kutatásával a végből foglalkozna vagy foglalkozandik mikép ezen meglepő tüneménynek valódi okát minél határozottabban megismerje s másokkal is megismertethesse; mert tudvalevő dolog, hogy minden természetvizsgáló kitűzött czélja egyedül csak abban áll, miként minden előforduló tüneménynek, tehát az asztalmozgásnak is valódi okát vélhetőleg felfedezhesse, mi kutatás nélkül vajmi ritkán sikerül.


[S e sorokkal bezárjuk ezuttal az asztaltáncz kérdését, arra kérvén tisztelt levelezőink – s dolgozó kartársainkat, miszerint mindaddig, míg valami felette fontos tapasztalás a jelen nézeteket megczáfolni nem képes, – e tekintetben magukat további tudósításokkal fárasztani ne méltóztassanak. Szerkesztő.]

Pest, május 1-n 1853.

Jedlik Ányos
Forrás

Pesti Napló 1853. No. 950–951.