Hamuban sült pogácsa

Mit adhat messzi földre induló legkisebb fiának az édesanya, az Alma Mater?
matematika, fizika, tanítás
szóelválasztás

Csekő Árpád tanár úr emlékének ajánlja

Marx György
Bay Zoltán
a George Washington Egyetem professzora, az MTA tagja, az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

A gyulai [Cisztercita] Gimnázium [már az 1900-as években] tudományt népszerűsítő előadásokat rendezett a szomszéd falvakban is. Egy vasárnap délután a fizikatanár több fizikai kísérletet mutatott be. Észrevette, hogy egy kisfiú áll átszellemült arccal az első sorban, tágra nyílt szemmel, lélegzetét visszafojtva, miközben a légszivattyú és a Segner-kerék működését figyeli. A fizikatanár a kisfiúhoz fordult és megkérte, hogy ismételve magyarázza el az eszközök működését. A kisfiú a sok csoda láttán meg se tudott szólalni. Otthon azután édesapja – aki az eset tanúja volt kijelentette: „Ez a fiú úgysem viszi semmire.”

Francis S. Wagner: Bay Zoltán. Akadémiai Kiadó, 1985, 12. p.

A Debreceni Református Kollégiumban eltöltött 8 diákévre (1910–1918) a mai napig hálával gondolok. Már akkor büszkék voltunk a Kollégiumra, mert tudtuk, hogy ez Magyarország egyetlen iskolája, amely 450 éve megszakítás nélkül működik. Az ország első főiskolája, amely 200 évvel ezelőtt bevezette a magyar oktatási nyelvet. Szabó Marci bácsi már harmadikos [13 éves] koromban megtanította a Hold, a bolygók járását, a tömegvonzást. Hatodiktól fölfelé Jakucs István és Nyári Béla olyan tanításban részesített minket, amely – ma visszatekintve elmondhatom – kiállotta a versenyt az ország, sőt a külföld összes középiskoláival. • Hogy az iskola mennyire követte az európai művelődést, akkor láttam, amikor a kollégiumi könyvtárban nyolcadikos koromban [18 évesen] kezembe került Newton könyve, a Principia fóliáns kötésben, első lapján a beírással: Georgius Marothy; ő vásárolta Amsterdamban valamikor az 1700-as években. Íme, Newton könyve, melyről akkoriban azt mondták, hogy megfejtette a világ titkát, az 1687-es megjelenése után néhány évtizeddel már a Kollégiumban volt! Föltételezem, hogy Maróthy György tanította is. Az általa hazahozott Newton-könyv sokáig kísértésben tartott, hogy latinról lefordítsam magyarra. El is kezdtem, de érettségi után beláttam, hogy a gondolat naiv, mert a könyv tartalma akkorra már átment a köztudatba. • Arról is kell néhány szót szólnom, hogy az iskola milyen szabadelvű volt. Még vallásórákon is szabad volt vitatkozni a tanárral, egyéb órákon pedig fesztelen viták indultak meg. A tanári tekintély csak azt kívánta, hogy a diák nem tehetett rosszindulatú megjegyzéseket, nem gúnyolódhatott, de különben a tanár neheztelés nélkül elismerte, ha a tanulónak volt igaza. Református iskola volt, mely hittételek kényszere nélkül tanított és nevelt.

Bay Zoltán: Emlékeim a 450 éves Debreceni Református Kollégiumról. Fizikai Szemle 38 (1988) 12. 441. p.
Békésy György
a Pázmány Péter Tudományegyetem és a Harvard Egyetem Nobel-díjas professzora, az MTA rendes tagja

Békésy György szülei magyar diplomaták voltak. Az elemi iskola négy osztályát Münchenben járta. Édesapját azonban 1909-ben Isztambulba helyezték. Az ifjú Békésy szellemi gondozását francia jezsuiták vették át. Az értelmes fiú a jezsuita atyák kedvence lett, képességeihez szabott egyéni tanterv szerint oktatták. • 1912-ben kirobbant az ifjútörök forradalom. Rövid magyarországi intermezzo következett: Egy tanító tökéletesítette Békésy magyar nyelvtudását, majd 1913 őszén az Attila utcai Gimnáziumban kezdte meg [az 5. gimnáziumi osztályt]. Apját azonban ugyanebben az évben kinevezték svájci követségünk tanácsosává. Békésy György német nyelvterületen, a zürichi állami Minerva Gimnáziumban tanult tovább. Ott lehetőség volt, hogy néhány tárgyból párhuzamosan látogathassa több osztály óráit. Ily módon egy év alatt két osztály anyaga is elvégezhető. Békésy György 17 évesen érettségizett.

Dániel József: Békésy György. Akadémiai Kiadó, 1990. (A múlt magyar tudósai)
Kármán Mór
(1843–1915)
pedagógus, kiemelkedő neveléstudós, egyetemi tanár, közoktatás-politikai szakember
Gutay J. László
a Purdue Egyetem professzora

Az iskola óriási befolyással van az emberre. A Jezsuita Gimnáziumba jártam Kalocsán, majd Budapestre kerültem a Széchenyi Gimnáziumba. • A történelem talán jobban érdekelt, mint a fizika. Egyenes természetű vagyok, ezért beleakadtam a hipokritákba, a talpnyalókba a jezsuitáknál is: azt mondtam, amit gondoltam, nem amit vártak, hogy gondoljak. 1949 után azért kerültem összeütközésbe a tanárokkal, mert tudták ugyan, hogy a véleményem helyes, de nem merték elismerni. Bántódásom nem esett, de figyelmeztettek: ezt nem szabad így mondani! Valahogy úgy éreztem: ha szabadon gondolkozom és azt kivitelezhetem, az fontosabb, mint az érdeklődésem. Ott kell dolgozni, ahol az ember szabad lehet. Ez vitt a fizikához, a matematikához: itt érezhettem, hogy szabad vagyok. • Főleg Molnár tanár úr hatott rám, a fizikatanárom. No meg a Középiskolai Matematikai Lapok. Együtt versenyeztem Zawadovszky Alfréddal, Gyapjas Ferenccel, Kardon Bélával. Surányi Péter, aki most Cincinnatiban professzor, nagyon sikeres volt. Az Eötvös Fizikai Versenyek is arra ösztökélték az embert, hogy kiemelkedjen a többiek közül. Szerintem nagyon fontos, hogy a Középiskolai Matematikai Lapokat kiszélesítették: ismét Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok címen jelenik meg. A matematikai gondolkodásra való tanítás kiváló volt, ami kémiából nem volt meg (legalábbis abban az időben nem). A fizikatanítás nem volt mindenütt ilyen jó. Matematikában nem lehet kikerülni a példamegoldást. Példák, példák, példák, ez a megismerés fokmérője. A fizikában lehet csak beszélni. Abszolút lényeges: ne úgy feleltessenek, hogy feláll a diák és elismételi, amit hallott.

Hevesy György
a budapesti, koppenhágai, freiburgi, stockholmi egyetem Nobel-díjas professzora

Hevesy György a Piarista Gimnáziumba járt, 1903-ban érettségizett.

Palló Gábor: Hevesy György Magyarországon. Fizikai Szemle 35 (1985) 4. 145. p.
Kármán Tódor
a Jet Propulziós Laboratórium (USA) alapítója

Kilencéves koromban beiratkoztam a [Trefort utcai] „Mintá”-ba, amelyet édesapám [Kármán Mór – A szerk.] alapított. A „Mintagimnázium” édesapám pedagógiai elméleteinek ékköve volt. Terve szerint ezt az iskolát egy egyetemi professzornak kell irányítania, de meg kell őrizni az iskola függetlenségét. A „Minta” ma is meglehetősen híres Magyarországon. Nemrég az Observer elitképzőnek nevezte, mint Eton a konzervatív képviselők vagy Le Rosey az exkirályok és más arisztokraták számára. • Számomra a „Minta” hatalmas élmény volt. Apám erősen hitt abban, hogy mindent – latint, matematikát, történelmet – meg lehet tanítani a mindennapi élettel való összefüggésein keresztül. A latint például nem nyelvtannal kezdtük. Azt mondták: tegyünk egy sétát a városban, és jegyezzük fel a szobrokon, templomokon, múzeumokon lévő latin feliratokat. Amikor az összegyűjtött szövegeket bevittük az iskolába, a tanár megkérdezte: melyek azok a szavak, amelyeket már ismerünk. Rendszerint fel tudtunk ismerni néhány szót; ha nem, kikerestük a szótárban. Azután megkérdezte: felismertük-e ugyanazt a szót különböző formákban? És e különböző esetekben mi volt a szó mondatbeli szerepe? Így folytattuk, amíg meg nem értettük, mi van és miért az emlékműre írva. E gyakorlat eredményeként szert tettük némi latin szókincsre, kikövetkeztettünk néhány ragozási szabályt, egyúttal megtanultunk valamit Magyarország múltjáról is. • Akkoriban mohón tanulmányoztam a matematikát, ezt mindennapi statisztikák segítségével tanították, ami újra meg újra elbűvölt. Például táblázatot és grafikont készítettünk a magyar búzatermésről több évre visszamenően, kijelöltük a búzatermelés maximumát és minimumát. Ez elvitt a differenciálszámítás küszöbéig. Gyakorlatilag tanultuk meg tehát a mennyiségek kapcsolatát, és – mint a latinnal – megtanultunk valamit az ország változó társadalmi, gazdasági erőiről. • Sohasem memorizáltuk a szabályt könyvekből, magunk próbáltuk kialakítani őket. Ez jó nevelési módszer. Az, hogy az iskolában miként tanuljuk meg a gondolkodás elemeit, meghatározza későbbi intellektuális képességeinket. Nekem a „Minta” alapot adott az induktív gondolkodásra, arra, hogy speciális példákból általános szabályokat vezessek le. Olyan megközelítés ez, amelyet egész életemre magammal vittem. • A „Minta” volt az első magyar iskola, amely véget vetett a Habsburg Birodalomban akkor fennállt merev viszonynak tanár és tanítvány között. A „Minta” folyosóin a tanárok tanítványaik között mozogtak, a diákok beszélhettek a tanárokkal a tantermen kívül is, megvitathattak nem szigorúan iskolai dolgokat. Magyarországon a „Minta” működési szabályzata deklarálta először írásban, hogy a tanár akár kezet is foghat a diákkal, ha az osztálytermen kívül találkoznak. • A többi magyar iskolához hasonlóan a „Minta” is bátorította a diákok tanulmányi versenyét a természettudományok területén. Minden évben Eötvös-díjat ítéltek oda a matematikában és tudományos gondolkodásban kiváló tanulónak. Válogatott középiskolások egy teremben olyan problémákat kaptak, amelyek kreatív, sőt merész gondolkodást követeltek meg. A díjnyertes tanulók tanárai nagy megbecsülést élveztek. A verseny éles volt; a tanárok komolyan dolgoztak, hogy felkészítsék legjobb diákjaikat. Én is megpróbáltam elnyerni a díjat, és nagy örömömre sikerült. A hazájukat elhagyott magyar tudósok fele szintén elnyerte az Eötvös-díjat: Teller Ede, Szilárd Leó, Pólya György, Neumann János. Neumann és köztem 20 év a korkülönbség, ebből megítélhető a verseny folyamatossága. Gondolom, az ilyen verseny alapvető jelentőségű nevelési rendszerünk szempontjából. Szívesen látnék több ilyen versenyt Amerikában is.

Theodore von Karman: The Wind and Beyond. Little, Brown, Boston, 1967, 20–23. p.
Napóra a Fasori Gimnázium épületén
Kemény G. János
a Dartmouth Kollégium, USA professzora

Nagyon boldog voltam a Berzsenyiben, és rendkívül szerencsés. Volt egy csodálatos matematikatanárom. Nagyon sajnálom, hogy később nem találkozhattam Bölcsházy [Árpád]* tanár úrral, meghalt a háborúban.

Nagyon boldog voltam a Berzsenyiben, volt egy csodálatos matematikatanárom. Kemény G. János beszélgetett Marx Györggyel. Fizikai Szemle 39 (1989) 5. 164. p.

Kemény János Los Alamosban találkozott Szilárd Leóval, Wigner Jenővel, Neumann Jánossal, Teller Edével, ők mind Budapest ugyanazon kerületéből jöttek. Nem csoda, hogy a Los Alamosban dolgozó tudósok elfogadták azt az elméletet, hogy ezer esztendővel ezelőtt egy Marsról érkezett űrhajónak kényszerleszállást kellett végeznie Közép-Európában. A magyarok marsi eredetének három minden kétséget kizáró bizonyítékát idézték: a magyarok még most is sokat változtatják a helyüket; egy rendkívül egyszerű és logikus nyelvet beszélnek, aminek semmi kapcsolata sincs szomszédaik nyelvével; és sokkal okosabbak a földlakóknál. • Ehhez John G. Kemeny enyhén marsi akcentussal hozzáfűzte: annyival könnyebb magyarul írni és olvasni, mint angolul, hogy a gyerekeknek sokkal több idejük marad a matematika tanulására.

[Tim Clark: All Things We Do, He Does Better.] Yankee Magazine, March 1980, [pp. 61–71, 120–36.] – Az írás címe, szerzője és a megjelenés pontos helye hiányzott; a szögletes zárójelek közti adatokat az következő kötet irodalomjegyzékében találtam: Stephen James Nelson: Leaders in the Crucible: The Moral Voice of College Presidents. Greenwood Publishing Group, 2000. — A szerk.

Miért van olyan sok jó magyar matematikus? Van néhány terület, ahol meglepően sok magyar ér el kiváló eredményt: a matematika, az elméleti fizika és Hollywood. Nem emlékszem, melyik hollywoodi rendező szobájában volt kitéve a tábla: „Magyarnak lenni nem elég, tehetség is kell!” Nem hiszek Gail Young elméletében, aki szerint ugyanis a magyar nyelv olyan nehéz, hogy annak megtanulását csak a legzseniálisabb gyerekek élik túl. Az azonban biztos, hogy matematikusok és elméleti fizikusok nevelése szempontjából nagyon jó a magyar iskolarendszer. Gimnáziumi matematikatanárom megállta volna a helyét bármelyik jó amerikai egyetemen. Már előtte is szerettem a matematikát, de ő nagyon sokat tett azért, hogy erősítse érdeklődésemet a matematika iránt.

Ez a tanár jobb volt, mint bármelyik tanárom az Egyesült Államok középiskolájában. Igen, sokkal jobb! • Magyarországon a matematikai versenyek nagyon fontosak voltak a középiskolás diákok számára, e versenyeknek nagyon régi hagyományai vannak. Ha valaki tehetséges volt, a gimnázium utolsó három évében erre a versenyre készült. Azon sikeresen szerepelni nagy megtiszteltetés volt nemcsak a diák, hanem iskolája számára is. • Hadd mondjak egy példát. Amikor [1940-ben] elindultam az Egyesült Államokba, az egész osztály kikísért a pályaudvarra, hogy elbúcsúztassanak. Velük a matematikatanárom. Nagyon szívélyes búcsú volt, és a tanár mondott valamit, amit egész életemben soha nem felejtek el. Azt mondta, örül, hogy elutazom, mert nagyon aggódik, mi fog történni Magyarországon. Másfelől nagyon szomorú, mert még soha nem volt verseny-nyertes tanítványa. Istenem, még négy és fél év választott el még attól a versenytől, de ő, a tanár úr már akkor arra gondolt, hogy megnyerhettem volna a versenyt! • Hadd hasonlítsam ezt amerikai tapasztalataimhoz. New Yorkban volt egy verseny, a Pi–Mü–Epszilon [Fizika–Matematika–Angol] Vetélkedő, ezt csak véletlenül tudtam meg. Meghallottam, hogy egy másik iskolában a tanárok segítik diákjaik fölkészülését a versenyre. A mi iskolánkba 5000 diák járt, de nem akadt egyetlen tanár sem, aki fölajánlotta volna a segítségét. Így utolsó előtti középiskolai évünkben egy barátommal indultunk a versenyen, hogy megtudjuk, hogyan megy az. A következő tanévben azután kettesben készültünk a versenyre. Úgy emlékszem, harmadik lettem. Talán nem is olyan rossz helyezés, ha figyelembe vesszük, hogy egy tanár sem volt, aki a segített vagy csak részvételre bátorított volna…

Mathematical People—Profiles and Interviews. Edited by D.J. Albers & G.L. Alexanderson. Birkhäuser Boston, 1985, p. 153. Magyarul: Magyarországon a tanulmányi versenyeknek régi hagyománya van…. Beszélgetés Kemény G. Jánossal. Fizikai Szemle 43 (1993) 5. 183–186 p.
Kürti Miklós
az Oxfordi Egyetem professzora az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

Az evangélikus elemibe jártam, majd 1918-ban a Trefort utcai „Mintagimnázium”-ba iratkoztam be. Oberle Károly volt az igazgató. Jó tanuló voltam. Amikor 45 év múltán újra meglátogattam az iskolát, azt mondták: igen, Kürti nagyon jó tanuló volt, de kétszer megbukott tornából. Alaposan megnézték az osztálykönyveket! Matematikatanáromról pozitív emlékeim vannak. Ő Kármán Tódor öccse volt [Kármán Ferenc*], bátyjánál 15 évvel fiatalabb. Fizikát Kronberger tanított, ő nem volt különös. Nem foglalkoztunk sokat fizikával, humán gimnázium volt. A görögöt nagyon szerettem, a latint nem annyira. Német, magyar, matematika, fizika érdekelt. Teller Edét ismertem az iskolában, egy évvel idősebb volt. Nem volt nagyon népszerű az iskolában, kicsit strébernek tartották.

Lánczos Kornél
a dublini Institute for Advanced Studies professzora, az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

Székesfehérvárnak nagyon kulturált, intellektuális társadalmi légköre volt. Nem jognak éreztük a tanulást, hanem kiváltságnak, amiért keményen meg kell dolgoznunk. Neveltetésünk a [cisztercita] gimnáziumban magas színvonalú volt. Nem arra gondolok, amit megtanultunk, hanem arra az attitűdre, ami életre szólóan kifejlődött bennünk. Csodálatos érzés volt, hogy kitettek mindazon ideák hatásának, amiket az emberiség alkotott. Ez az érzelmi megközelítés erősen hatott a prepubertás éveiben. Humán neveltetésünk sokfelé tárt fel ajtókat, ezeken át elindultunk a költészet, a művészet, a fizika felé. Önképzőkörben beszéltük meg intellektuális kalandozásainkat. Esszéket írtunk, előadásokat tartottunk. Elménk ráérzett e viták fontosságára. Távol tudtunk maradni a dogmatikus gondolkodástól, hiszen egy-egy téma különböző aspektusait tárgyaltuk meg egymással. Már a gimnáziumban elsajátítottuk azt a tapasztalatot, hogy ugyanazt többféle irányból lehet megközelíteni.

Lánczos Kornél tv-előadása a Manchesteri Egyetemen, 1972. [Lánczos (Ravid) György: A gyökerekről] Fizikai Szemle 43 (1993) 3. 88. p.
Rátz László (1863–1930)
Neumann János
princetoni Institute for Advanced Studies professzora, az amerikai Atomenergia Bizottság tagja, az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

Neumann János a korai 20. század magyar iskolájába járt, amelyik a legjobb volt, amit valaha is látott a világ, egészen az 1945-utáni japán iskoláig, ami a magyar iskola szoros utánzatának tekinthető. • Jancsi 1903-ban a gyorsan fejlődő Budapestbe született bele, amely a tudósok, írók, művészek, zeneszerzők és kivándorlás után milliomossá lett üzletemberek olyan egyetlen nemzedékét produkálta, amely csak az olasz reneszánsz városállamaihoz fogható. • A „gimnázium” szót a némettől kölcsönözték azok az európai országok, akik iskoláik kifejlesztésében Németországra tekintettek. A franciák a lyceum, az angolok a grammar school kifejezést használták. A japánok pedig, akik a gimnáziumi rendszer rendkívül hatékony változatát honosították meg, amerikai mintára a high school kifejezéssel élnek, noha iskoláik nem olyanok, mint a mindenkit befogadó amerikai high school. Az átlag japán 18 éves többet tud matematikából, mint az amerikai 18 évesek 99 %-a. Így lehetett 1914-ben a pesti gimnáziumokban is. A japán iskolák minőségi versenyében az számít, melyik tanulói érnek el jobb eredményt az egyetemi fölvételi vizsgákon. Magyarországon a gimnáziumok legjobb diákjaikat elküldik a matematikai és fizikai Eötvös-versenyre. Az Eötvös-érmet elnyert Jancsi később azt javasolta, hogy bölcs dolog volna, ha minden ország, az USA minden állama is rendezne ilyen versenyt. Kármán Tódor és Szilárd Leó Jancsinál korábban nyert Eötvös-versenyt, Teller Ede később. • Jancsi 1914-ben iratkozott be a Fasori Evangélikus Gimnáziumba, amikor a pesti gimnáziumok nevelési teljesítményeik csúcsán voltak. Jancsi matematikatanára Rátz László volt, mint Wigner Jenőé is. Mikor egy újságíró a késő 1970-es években megkérdezte Wignert: „Emlékszik Rátzra?” (Wigner ekkor már 60 éve elhagyta az Evangélikus Gimnáziumot,) ő ezt felelte: „Itt van!”, a hivatali szobája falán függő képre mutatva. Rátz azonnal fölismerte Jancsi rendkívüli talentumát. Meglátogatta Neumann Miksát, és elmondta neki, hogy értelmetlenség, sőt bűn volna fiát nem tanítani több matematikára, mint amennyit az osztályfoglalkozás, sőt maga Rátz nyújtani tud. Rátz fölajánlotta, hogy – minden külön díjazás nélkül – gondját viseli Jancsinak, hacsak édesapja ezt nem ellenzi. Az beleegyezett. Így Rátz az egyetemi matematikusokhoz fordult. Kürschák József professzor úr Szegő Gáborra bízta Jancsi matematikai képzését. Első publikációját 17 évesen írta. (Szegő a pesti egyetem után Stanfordban lett professzor, akárcsak Pólya György is. A Szilícium Völgy csodája nem kis részben innen eredt.)

Norman Macrea: John Von Neumann. Pantheon Books, New York 1992.

Neumann János a fasori Evangélikus Gimnázium diákja volt. Ez az iskola volt abban az időben talán Magyarország legjobb gimnáziuma, de valószínűleg a világon is az egyik legjobb iskola. Legalább két tanára végzett önálló kutatómunkát, ha szerény keretek közt is. A tanárok többsége odaadó figyelemmel tanított, nevelte a gondjaikra bízott fiatalokat. A tanári kar korán felismerte Neumann tehetségét. Rátz László szárnyai alá vette Jancsit, különórákat adott neki, és bemutatta az egyetemen. Az egyetemnek szoros kapcsolata volt néhány gimnáziummal, így Neumann ismert lett a budapesti matematikusok körében, mielőtt leérettségizett volna. Fejér Lipóttól származik a megnevezés: „Magyarország legnagyobb Jancsija.” Ez a név egész életére Neumannon ragadt. • Az iskolában Jancsi visszahúzódó volt. Mindenki tisztelte – vagy éppen irigyelte – a benne lévő intellektuális erőt. Szeretett beszélgetni, szeretett beszélni a matematikáról. Barátai gyakran későn értek haza a vele tett séta után.

Eugene Wigner: John von Neumann (1903–1957). Yearbook of the American Philosophical Society 1957, pp. 149–153. p. Magyarul: Wigner Jenő: Neumann János (1903–1957) tíz éve hunyt el. Fizikai Szemle 17 (1967) 8. 227. p.
Neumann János levele Fejér Lipóthoz

BERLIN, DEN 7. 12. 1929.

Igen Tisztelt Tanár úr!

Szilárd Leóval többször volt alkalmam a math. phys. társulat tanulóversenyeiről beszélgetni, és arról a tényről, hogy ezen versenyek első helyezettjei úgyszólván összeesnek a később bevált mathematikusok és physikusok halmazával. A vizsgák általános rossz hírére való tekintettel pedig már az is egy nagy dolog, ha egy ilyen szelekció 50%-ra a helyeset találja el.

Szilárdot ezen eljárásnak német viszonyok között való alkalmazhatása nagyon érdekli, és erről a tárgyról is többször diskuráltunk. Miután azonban elsősorban a megbízható statisztikai tényeket szeretnők megtudni, a következő kéréssel fordulunk Tanár úrhoz: Nagyon szeretnők megismerni

1./ a tanulóversenyek 1 és 2 helyezettjeinek névsorát

2./ azoknak megjelölését, akik ezek közül tudományosan vagy másképen beváltak

3./ Tanár úr véleményét arról, hogy a díjnyertesek és a tehetséges emberek mennyire azonosak, és hogy pl. az előbbieknek mekkora hányada érdemelne állami támogatást tanulmányai lehetségessé tételére.

Bocsánatot kérek, hogy egy ilyen fárasztó szívességet kérek Tanár úrtól, de nagyon hálásak lennénk, ha lehetséges lenne a kért felvilágosítást megkapnunk – vagy utalást arra, hogy az említett anyag hogy szerezhető meg. Én még 17-ig itt vagyok.

Előre köszönve maradok Tanár úr hálás tanítványa

Neumann Jancsi.

Berlin, Kürfürstendamm 233,

bei Goldschmidt.

Victor Szebehely (Szebehely Győző)
a Texas Egyetem (USA) professzora

Nyolc évig a budapesti Cisztercita Gimnáziumba jártam. Szigorú iskola volt, aminek akkor nem örültem, de most hálás vagyok érte. Megtanítottak például a differenciálszámításra is. Amerikában ezt csak az egyetemen tanítják. Most Budapesten is leszoktak róla, amit nagyon sajnálok. Nekem nagy hasznom volt belőle. A gimnázium után a Műegyetemre iratkoztam be. Délutánonként átjártam a Tudományegyetemre matematikát és fizikát hallgatni. • A nagyszerű az volt abban, amit Magyarországon kaptam, hogy a tudomány alapjait teljesen meg kell tanulni.

Szent-Györgyi Albert
a szegedi és a budapesti egyetem Nobel-díjas professzora, az MTA tagja

A vallás fontos tényező volt a századforduló Magyarországában, de a felvilágosult Szent-Györgyi családban kisebb szerepet játszott. Albertet a Kálvin téri református templomban keresztelték meg, édesanyja katolikus volt. Gyermekkorának egyik fordulóján Albert harcos hívő lett. A gimnáziumban változott meg. A budapesti Református Gimnáziumban „volt egy tanárom, aki nagy hatást tett rám, nagyon intellektuális volt, igazán ő keltette fel az érdeklődésemet. Hát ez a tanár ateista volt.” • A korai tízes éveiben Albert félénk gyerek volt, és körülötte mindenki olyan okos volt! „Lassú gyerek lehettem. Nem szerettem a könyveket, semmit se szerettem. Senki nem tanított meg, hogyan használjam a fejemet. Hogyan értsem meg a világot, hogyan tegyek valamit.” De amint 16 éves lett, „valami hirtelen megváltozott a fejemben.” Bekövetkezett az intellektuális pubertás. Néhány héten belül húsz könyvet olvasott – egyidejűleg. A gimnázium utolsó két esztendejére kiváló tanuló lett belőle.

Ralph W. Moss: Free Radical: Albert Szent-Györgyi and the battle over vitamin C. Paragon House, New York 1988. magyarul: Ralph W. Moss: Szent-Györgyi Albert. Fordította Bakács Tibor. Typotex, 2012.
Szilárd Leó

A fasori villától Szilárd Leónak csak hat háztömböt kellett sétálnia, hogy eljusson a Rippl-Rónai és a Szondi utca sarkán lévő VI. kerületi Reáliskolába. Az iskolaépület új volt. A VI. kerületi „Reál” híres volt arról, hogy itt volt Magyarország legjobb kísérleti fölszerelése. • Ez idő tájt tanárai bizonytalanok voltak Szilárd Leó intellektuális képességeinek megítélésében, a szülők érdeklődésére ezt válaszolták: „Különös gyerek” (unique). • Serdülőkorában Leót leginkább az foglalkoztatta, hogy (saját szavai szerint) „megváltsa a világot”. Amikor 1914-ben kitört az I. Világháború, kijelentette: „Németország, az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország hamar veszíteni fognak, így nem fenyeget, hogy katonaruhát kelljen öltenem.” Osztálytársai zavartan hallgatták a hadviselőket furcsán csoportosító jóslatot. • A reál utolsó éveiben fizika [Balog Mór], kémia, matematika lettek Leó kedvenc tantárgyai, kitűnően érettségizett. Különösebb erőfeszítés nélkül lett második a fizika tanulmányi versenyen; e tárgy felé érzett legnagyobb hajlandóságot akkor is, amikor a Műegyetemre iratkozott be. „Jó, hogy ekkor tanultam fizikát Magyarországon” – jegyezte meg később – „mert az órák olyan rosszak voltak, hogy a hallgatónak magának kellett kifejlesztenie önálló gondolkodását és kreativitását.” [Egyik életrajzírója meg is jegyezte: „Ezt a módszert sok ország megpróbálta; érdekes, hogy csak Magyarországon működött ilyen sikeresen.”]

William Lanoutte: Genius in the Shadows, Szilard Leo, the Man behind the Bomb. Maxwell Macmillan International, New York 1992.

A Markó utcai főreálban végeztem középiskolai tanulmányaimat. Nagyon jó iskola volt. Matematikatanáromat Fröhlich Károly-nak hívták, mellette volt egy ideig Pólya György gyakorló tanárként. 1916-ban érettségiztem, utána részt vettem az országos matematika versenyen, amelyet Eötvös Versenynek neveztek (pedig Eötvös fizikus volt) és megnyertem az Eötvös-díjat. Ugyanekkor rendezték a Károly Irén Fizikaversenyt is. Ezt viszont Jendrassik György és Szilárd Leó nyerte. Én fizikából dicséretet kaptam. • A versenyen találkoztam először Szilárd Leóval. Verseny után beszélgettünk: „Te hogy fogtál hozzá?” stb. Azután vele és Jendrassikkal együtt a Műegyetemre iratkoztunk be. Hármunk között szoros baráti kapcsolat alakult ki. Szilárd agresszív ember volt. Velem kedves volt, de nézeteihez a végletekig ragaszkodott.

Telegdi Bálint
a Chicagói Egyetem és a Zürichi Műegyetem professzora, az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

Az oktatás mindennapjainak közös küzdőterén az igazságért kell harcolnunk. A hallgató által nyert ismeret arányos az oktató tudásával, szorozva azzal a szándékkal, hogy ezt átadja.

Eötvös Loránd maradandó hatása hazájára nem is az egyetemen volt, hanem a középiskolában. Mindent megtett, hogy a fizikatanárok értsék a fizikát. Amikor a külföldön működő magyar fizikusok hálával szólnak a magyar gimnáziumokról és tanárokról, akkor ez a dicséret jogos. Ez Eötvös igazi öröksége. • Amerikában gyakorlatilag nem létezik középiskola. 18 éves korig alig tanulnak valamit, az iskolába járás célja a „társadalmi beilleszkedés”. Talán nem is a kiváló magyar tudósok a csodálatra méltóak. Azon kell meglepődnünk, hogy jó amerikai fizikusok is vannak.

A Fasori Gimnázium épülete
Teller Ede

Hogy a magyar iskola vagy a társadalmi viszonyok különös kombinációja okozta-e, hogy Magyarország ezen nehéz esztendeiben a budapesti gimnáziumokból tehetségek ilyen áradata virágzott ki, az világszerte spekulációk tárgya. Ragyogó férfiak csapata jött elő ezekből az osztálytermekből. Legtöbbjük zsidó volt és az Egyesült Államokba vándorolt, ahol döntő mértékben hozzájárultak Amerika tudományos sikereihez, különösen a magfizikában és a nukleáris energia területén. Wigner úgy jellemzi a századelőt Budapesten, hogy „sokkal több művelt társalgást lehetett hallani, mint amit az Egyesült Államokban hallhatunk, az emberek sokat beszéltek kultúráról, művészetről, irodalomról.” • Ez a kollektív ragyogás vezetett ahhoz a romantikus föltevéshez, hogy ezek az emberek [Kármán, Neumann, Szilárd, Teller, Wigner] talán egyetlen kiváló tanár tanítványai voltak. Amiben osztozkodtak, az Budapest rendkívül megtermékenyítő intellektuális légköre, ami abban a viharos félelemkeltő korban is jelenvolt. Lelkesen tanultak a gimnáziumokban. Az egyik híres iskola a „Minta” volt, amit Kármán Móric, Kármán Tódor édesapja alapított, hogy itt gyakoroljanak a tanárjelöltek. Ezt „Mintagimnázium”-nak nevezték, [a Trefort-utcában volt,] mert az egyetemről idejártak gyakorolni a tanárjelöltek. • 1918 tavaszán Teller Ede befejezte a négy éves Mellinger-féle elemi iskolát. Szüleinek dönteniük kellett, hol tanuljon tovább. Teller Ede szülei, mielőtt döntöttek, két másik iskolát is végiggondoltak. Egyik jelölt volt a Piarista Gimnázium, de ott a tanulónak kereszténynek kellett lennie. A másik jelölt az Evangélikus Gimnázium volt, ahová Wigner és Neumann is járt. A szülők végül is a „Minta” mellett döntöttek. • A tízéves fiú félénken lépett be a gimnázium kapuján. Lelkesen falta a könyveket, különösen Verne Gyula fantáziája ragadta meg. Az iskolában minden tantárgyat szeretett, kivéve a latint. Nem értette, miért van rá szükség. Komoly problémája mégis a matematikával támadt, ennek oka azonban nem a tudatlanság volt, hanem az unalom. Messze osztálytársai előtt járt. Az iskola fel is mentette az elsős matematika alól, de amíg ez a bölcs döntés megszületett, sok viszontagságot kellett átélnie. Van tanár, aki megaláztatásnak érzi, ha tanítványa túlragyogja. Épp ez történt Oberle Károllyal, aki nem csak Ede matematikatanára volt, hanem a „Minta” igazgatója is. Oberle kidolgozott egy algebrai levezetést a táblán, saját maga legnagyobb megelégedésére, és – úgy hitte – az osztályban ülő negyvenegynéhány fiú megelégedésére is. Hátrafordulva azt látta, hogy Ede keze a magasban van. „Valami nincs rendben, Teller?” – kérdezte enyhe gúnnyal. Edward azt mondta, hogy egyszerűbben is lehet csinálni. „Akkor gyere a táblához, és csináld te” –, mondta ingerülten az igazgató. Teller meg is tette, valóban fölülmúlva tanárát. Mire Oberle: „Szóval te zseni vagy. Hát tudd meg, hogy én nem szeretem a zseniket.” • 14 éves lehetett, amikor Teller Ede megszerezte Einstein könyvét a speciális és általános relativitáselméletről. Fizikatanára [Szíjártó József] azonban elvette tőle a könyvet, mondván, hogy a fiú még nem elég érett hozzá. Teller Ede utólag bevallotta, hogy a tanárnak végső soron igaza volt: az elméletet akkortájt a fizikusok se mind értették, és ő sem. Később, érettségi után visszakapta a könyvet: „Most már érett vagy, hogy elolvasd.” A tanárnak most is igaza volt.

Stanley A. Blumberg–Gwinn Owens: Energy and Conflict—the life and times of Edward Teller. G. P. Putnam, New York, 1976, p. 15.

A „Mintagimnázium”-ba jártam. Ott Oberle Károly egyáltalán nem szerette, ha tudtam valamit matematikából, amit ő nem tanított. De egy tekintetben hálás vagyok. Nagyon megszabályozott minket, hogy tisztán és olvashatóan írjunk. Ezt én soha nem tanultam meg, de Oberle Károly nélkül még rosszabbul írnék. A fizika tanulmányi verseny viszont nagyon kellemes emlék volt, mert nyertem. Egy valamire különösen emlékszem. A versenyen megkérdezték: „Van egy pohár 0 °C hőmérsékletű vízben egy darab jég. Ha elég hőt adunk hozzá, hogy a jég elolvadjon, de a hőmérséklet ne nőjön meg, akkor a vízszint fölemelkedik vagy lemegy?” Világosan emlékszem, hogy ezt hogyan oldottam meg. Pár másodpercig gondolkoztam. Ekkor nem valamiféle logikai megfontolás, hanem egy dallam jutott eszembe. Volt egy dalunk: „Minden vízbe mártott test, kisangyalom, a súlyából annyit veszt, kisangyalom, mint ami az általa node kiszorított víz súlya, kisangyalom.” Ezek után nem kellett több logika. • A Maxwell-egyenletekkel 17 éves koromban ismerkedtem meg, bizony nagyon szépek voltak. Azokat ugyanaznap fejeztem be – elég gyorsan ment – mint amikor este a Vigadóban meghallgattam a IX. Szimfóniát, és ezt kicsit nehezebbnek találtam, mint a Maxwell-egyenleteket. • Az iskolában tanultam arról valamit, hogy az emberek valamikor a boszorkányoktól féltek. Nekem azt mondták, hogy úgy 1100 táján Könyves Kálmán királyunk valami nagyon okosat írt latinul: „De strigis, quae non sunt, nulla questio fiat!” [A boszorkányokról, akik ugyanis nincsenek, ne legyen semmi szóbeszéd.] Nekem azt mondták, hogy amíg világszerte (Amerikában is) boszorkányoktól féltek, boszorkányokat égettek, mi magyarok józanok maradtunk. Szeretném azt hinni, hogy ez a radioaktivitással is így lesz. Lesz talán egy új Könyves Kálmán, aki úgy törvénykezik a radioaktivitásról, hogy azt föl tudjuk használni, hogy annak alkalmazásait biztonságban élvezhessük. Hogy legalább a magyar iskolákban azt taníthassák: mi okosabbak voltunk.

Sajnálom, hogy nem lehetek ismét a magyar fizikatanárok között. Legutolsó látogatásom alkalmával Budapesten és Jászberényben láttam, hogy Magyarországon milyen jól végzik a fizika tanítását és az atomenergia realisztikus bemutatását a fiatalok számára. Biztosan sokkal jobban, mint Amerikában.

Teller Ede üzenete Kaliforniából az Országos Középiskolai Fizikatanári Ankéthoz. Fizikai Szemle 42 (1992) 10. [401–403. p.]

Azt szeretném, hogy a ma iskolája érdekes legyen. Én magam sokat tanultam az iskolában. Abból, amit tanultam, a tények fontosak voltak. De a kérdések még fontosabbak. Ha a tanárok világossá teszik, hogy hol vannak a tudás korlátai, hogyan kell azokon túllépni, akkor jól tanítanak. Remélem, ez a mai iskolának komoly része.

Én nagyon szeretek fát ültetni, de kérdésekre felelni még jobban szeretek. Teller Ede diákokkal beszélgetett. Fizikai Szemle 42 (1992) 1. 40. p.
Tisza László
az Eötvös Társulat tiszteleti tagja, a Massachussetsi Műegyetem (MIT) professzora

8 éves koromtól kezdve érdekelt a matematika. 14 éves koromban olvastam egy könyvet differenciál- és integrálszámításról. Ekkor szüleim elvittek Beke Manó professzorhoz, hogy kicsit „levizsgáztasson”. Ő bátorított, hogy haladjak tovább. Az első hét gimnáziumi osztályt a Werbőczy [Petőfi] Gimnáziumban jártam. Baumgartner Alajos volt a matematikatanárom, aki azután nyugalomba vonult, de később is gyakran meghívott magához. 15–17 éves koromban hetente jártam a lakására. Az iskolában emberileg Makoldi Viktor tanár úr gyakorolt rám nagy hatást. Ő követte figyelemmel, amit matematikában csináltam; akkor már rég túl jártam a középiskolai tananyagon. Magyar Kálmán tanár úr filozófiai írásait mutatta meg nekem. Hálával gondolok Szemere Samu-ra,* aki később a zsidó tanárképző igazgatója lett. Most is él; amikor 93 éves korában meglátogattam, jó erőben találtam. Iskolán kívül tartott filozófiai előadásai nagy hatással voltak későbbi munkámra. • A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat akkor Faragó Andor szerkesztette. A lap új sorozata gimnazista koromban indult. Küldtem be megoldásokat. (Később, amikor az egyetemre jártam, Faragó Andor kért tőlem feladatokat.) • Az 1924–25. évi Országos Tanulmányi Versenyen 3. díjat nyertem. Ősszel az Eötvös Versenyen is nyertem Teller Edével és Fuchs Rudolffal együtt.

Kunfalvi Rezső: Beszélgetés Tisza Lászlóval. Fizikai Szemle 25 (1975) 6. 236. p.
  • * Meghalt 1981-ben.
Wigner Jenő
a Princetoni Egyetem Nobel-díjas professzora, az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

Arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy mennyire tanárainknak köszönhetjük érdeklődésünket, magatartásunkat a tudomány iránt. Az én történetem Magyarországon kezdődött el a [fasori evangélikus] gimnáziumban, ahol matematikatanárom, Rátz László könyveket adott olvasásra, érzéket fejlesztett ki bennem tárgyának szépsége iránt.

Wigner Jenő: Beszéd a stockholmi városházán a Nobel-díj átvételekor. Fizikai Szemle 18 (1968) 7. 224. p.

Nehéz sok olyan jó tanárt találni, mint Rátz László volt; nehéz olyan iskolákat csinálni, mint a Fasori Gimnázium volt. Ezt nagyon erősen érzem Amerikában. A középiskolák ott korántsem olyan jók, mint a Fasori Gimnázium volt.

…azt kellene ünnepelni, hogy milyen jók a magyar iskolák. Wigner Jenő magyar diákokkal beszélgetett. Fizikai Szemle 38 (1988) 5. 176. p.

1915-ben Budapest tele volt jó középiskolákkal. A Fasori Evangélikus Gimnázium valószínűleg Magyarország legjobb iskolája volt; talán az egész világon a legjobb iskola. Tanáraink kitűnőek voltak; többen önálló kutatásokat végzett, de ami fontosabb: legtöbbjük a tanítást minden másnál jobban élvezte. Felkelteni az érdeklődést és terjeszteni a tudást a fiatalok között, ez volt, amit igazán szerettek. A tanítás töltötte ki életüket. Nem a tények halmazával kápráztattak el bennünket, hanem a tudás iránt mutatott intenzív szeretetükkel. • A tanárok együtt étkeztek. Szombat esténként gyakran találkoztak kávéházban, hogy egyetemi kollégáikkal munkájukról beszélgessenek. Néha engem is meghívtak ezekre a találkozókra. Amerikai középiskolákban ismeretlen az ilyen társadalmi közvetlenség tanárok és diákok között. A magyar tanárok figyelemmel kisérték tehetséges tanítványaikat. Fantasztikusan sokat tanultunk az Evangélikus Gimnáziumban. Nem csak információkat memorizáltunk hűvösen, hanem a szívünkbe fogadtuk a tudást. • Mikola Sándor volt a fizikatanárom. Bejött, kinyilvánította bölcsességeit, azután elment. Megmosolyogtuk gyöngéit, de tiszteltük tudását. Jó tankönyvet írt. Tudta annyira a fizikát, hogy lássa: az a fizika, amit tanít, nem teljes fizika. De nem oldódott föl, hogy megsejtesse a fizika többi részeit. Ha a fizikát egy nagyvárosnak tekintjük, akkor benne Mikola hivatásos idegenvezető volt, de olyan, aki csak a saját kerületét ismeri. Mikola órái mégis hasznosak voltak számomra: ez volt az utolsó fizikakurzus életemben, amit kijártam. • A gimnáziumban volt egy diák-önképzőkörünk. Ez önkéntes volt, mégis majdnem mindenki eljárt rá. Itt egyszer a relativitáselméletről tartottam előadást. Utána Mikola magához szólított, és rákérdezett: miért hiszem el a relativitáselméletet. Némi szemléltetéssel leírtam neki a Michelson-kísérletet és annak logikai következményét. Mikolának nem tetszett, hogy erre emlékeztettem. De tudomásul vette lelkesedésem, ezzel a megjegyzéssel: „A következő rét mindig zöldebbnek tűnik.” • Az Evangélikus Gimnázium sok kiváló tanára közt matematikatanárunk volt a legnagyobb, Rátz László. Szeretett tanítani. Ismerte tárgyát, és tudta: hogyan kell iránta érdeklődést kelteni. A legmélyebb megértésig vezetett bennünket. Sok gimnáziumi tanár van, aki érti a hivatását, de senki nem volt képes úgy elénk varázsolni tárgya szépségét, mint Rátz László tanár úr. Ő volt a Középiskolai Matematikai Lapok egyik alapítója, amit országszerte olvastak. 20 éven keresztül szerkesztette a folyóiratot, és azt nemegyszer saját pénzéből postázta. • Amikor Gobi Imre igazgató nyugalomba vonult, a tantestület Rátzot választotta utódjául. Legtöbben ezt mondták volna: „Köszönöm az előléptetést. Igazán kedvesek.” De öt év működés után Rátz László lemondott az igazgatóságról, mert az új tisztség hátráltatta nevelői munkáját, és visszament egyszerű tanárnak. Tudta, sok energiára van szüksége, hogy felidézze a matematika legmélyebb szépségeit. Különös gondot fordított a legjobb diákok fölismerésére és inspirálására. Rátz kiváltságnak érezte, hogy olyan kiválóságot taníthat, mint Neumann János, ezért sohasem fogadott el érte pénzt. Azt mondhatná valaki: „Hát Neumann a 20. század egyik legnagyobb matematikusa volt. Persze hogy megérdemelte a különórákat.” De gondoljuk végig ezt a tanár szempontjából. Igen, lángész volt, de még nem volt világhírű, csak egy tízéves kisgimnazista, 20 más okos fiú között. Agya nyiladozott, de még nem voltak publikációi. Hogy tudhatná valaki, hogy ebből a tízéves fiúból egyszer majd nagy matematikus válik? Rátz mégis látta, mégpedig nagyon hamar. • Rátz László hozzám is nagyon kedves volt, majdnem annyit törődött velem, mint Neumannal. Nem adott különórákat, jól kiválasztott könyveket adott kölcsön, de elvárta, hogy azokat jó állapotban adjam vissza. Ő volt az egyetlen tanárom, aki lakására is meghívott. • Rátz László tanítványai számára innen-onnan „józan ésszel megoldható matematikai feladatok” gyűjteményét állította össze. Néhány példát sikerült megoldanom, de a legtöbbjüket borzasztó nehéznek találtam. Az azóta eltelt években, amikor nem volt kedvem dolgozni, könyvespolcomról elő-elővettem ezeket a „józan ésszel megoldható példákat”, hogy tovább gondolkozzam rajtuk.

Santon, A.: The recollections of Eugene P. Wigner. Plenum Press, New York, 1992.

Az ünneplés nagyon indokolt: azt kell ünnepelni, hogy milyen jók voltak a magyar iskolák, amikor engem tanítottak, és milyen jók – remélem – ma is, noha jelenleg nem vagyok diák. A Jó Isten segítse magukat!

Wigner Jenő köszönőbeszéde az ELTE díszdoktorává történt avatásakor. Fizikai Szemle 38 (1988) 5. [179. p.]

A magyar iskola eredményeit az IEA összehasonlító vizsgálataiban elért helyezések mutatják. Ezek alapján UNESCO berkekben szinte szállóigévé vált, hogy a magyar iskolarendszer egy nagy rejtély, mert a legrosszabbul fizetett tanárokkal a legjobb eredményeket éri el.

Orosz Sándor: Mit ér az alapiskola, ha magyar? Magyar Tudomány 38 (1993) 2. 199–203. p.