Ibrahim Müteferrika Magyarországon

Horváth J. József
technika, nyomdászat, Müteferrika, Törökország

Közismert tény, hogy a török kultúra kiemelkedő alakja, az első török nyomda megalapítója, Ibrahim Müteferrika magyar származású volt. Ezt a tényt maga is hangsúlyozta, amikor Riszále-i iszlámije címen ismert, kéziratban maradt memorandumát1 ezekkel a szavakkal kezdi:

„Én igénytelen, szegény szolga, Magyarországon, Kolozsvár városában születtem”.

  • 1ESAT EFENDI Kütüphanesi, No. 1187.

Életének korai szakaszáról azonban vajmi keveset tudunk. Voltaképpen azt sem sikerült még tisztázni, hogyan került Törökországba. A legelterjedtebb életrajzi változat szerint a kálvinista protestáns papnak készülő ifjú 1693—1694 körül, tizennyolc éves korában, utazás közben egy portyázó török csapat fogságába esett, majd miután nem volt senki, aki váltságdíjat fizessen érte, az isztambuli rabszolgapiacon eladták. A tehetséges ifjú gyorsan megtanult törökül, majd arabul és perzsául, megismerkedett az iszlám alapelveivel, hamarosan muszlimmá lett, így visszanyerte szabadságát.

Ibrahim Müteferrika képzelt arcképe

Ez a változat makacsul tartja magát az Ibrahim Müteferrikával foglalkozó szakirodalomban (a szerzők többnyire egymásra hivatkoznak), mindezideig azonban semmilyen dokumentum nem került elő, amely ezt alátámasztaná. A legautentikusabb életrajzi forrásnak De Saussure naplójának2 egy fejezete tűnik, hiszen ő Rákóczi udvarában személyesen is kellett, hogy ismerje, adatai azonban nem mindig megbízhatók. Még azt sem tartotta fontosnak feljegyezni, hogy mi volt az eredeti neve, holott ez nagy mértékben megkönnyítené a kutatást a magyarországi és erdélyi levéltárakban, halála évét is 1738-ra teszi (1745 helyett), és azt írja, hogy ezt követően a nyomda beszüntette tevékenységét, holott utána még évekig működött. Az utóbbi időben egy másik, megfontolásra érdemes feltevés is napvilágot látott. Niyazi Berkes egy tanulmányában3 megkérdőjelezi az általánosan elfogadott életrajz számos elemét. A fent említett Riszále-i iszlámije elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy Ibrahim Müteferrika nem kálvinista protestáns vallású volt, hanem az Erdélyben akkoriban eléggé elterjedt unitárius hitet követte. Az unitáriusok fokozódó üldözése, majd kolozsvári templomuk és iskolájuk 1689-ben bekövetkezett bezárása után több hitsorsosával együtt önként emigrált Törökországba. Berkes szerint ekkor húsz éves lehetett, tehát születése idejét is valamivel korábbra, 1670-re vagy 1671-re kell tennünk. Mindenesetre tény, hogy az unitáriusok közül sokan menekültek Törökországba, s Isztambulban elég népes magyar kolóniát alkottak.

  • 2THALY KÁLMÁN: Lettres de Turquie et notices de César de Saussure; De Saussure Czézárnak … törökországi levelei és feljegyzései. Budapest, 1909. Újabb kiadása Antal László fordításában: Törökországi levelek és útirajzok 1730—1739. Budapest, 1999.
  • 3BERKES, N.: İlk Türk matbaası kurucusunun dini ve fikri kimliği Belleten. c. 26. (1968) 715—737. p.

Létezik azonban a magyar hagyományban egy harmadik változat is, amely sajátos keveréke a legendáknak és a történelmi tényeknek. E szerint Ibrahim Müteferrika nem kálvinista, nem is unitárius vallású volt, hanem az úgynevezett „szombatos” szekta tagja lett volna. Ez a szekta — nevét onnan kapta, hogy a keresztényeknél szokásos vasárnap helyett, a zsidókhoz hasonlóan szombaton ülték a heti ünnepet — hitelveiben oly mértékben eltávolodott a bevett keresztény felekezetektől, hogy már nem is tekintették annak, inkább a zsidó vallás és a kereszténység közötti sajátos átmenetnek, sőt a közvélekedésben sokan egyenesen zsidóknak tekintették a szombatosokat.

Ez talán magyarázatot ad arra, hogy Joseph von Dierling, a bécsi udvar isztambuli rezidense, aki személyes kapcsolatban állt Ibrahim Müteferrikával, jelentéseiben többször is zsidó vallásúként emlegeti. Wilhelm Heinz ezek alapján kétségtelennek tartja a zsidó felekezethez való tartozását.4 Ezzel a véleményével azonban egyedül áll a szakirodalomban.

  • 4HEINZ, W.: Die Kultur der Tulpenzeit des Osmanischen Reiches. Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes. 61 (1962), 62—116. p.

Az 1630-as évek vége felé a szombatosok helyzete immár tarthatatlanná vált Erdélyben. Vezetőjüket, Péchy Simont kétszázötven társával együtt perbe fogták, fej- és jószágvesztésre ítélték, majd az ítéletet börtönbüntetésre változtatták. Péchy később visszatért a kereszténységre, további sorsa ismeretlen, halála idejét sem tudjuk.

Az a tény, hogy hívei közül sokan emigráltak Törökországba, illetve, hogy ő maga korábban többször is járt Isztambulban, és sok más nyelv mellett törökül is jól tudott, képezte az alapját annak a legendának, miszerint az első török nyomda megalapítója az isztambuli száműzetésben élő Péchy Simon volt, aki áttért az iszlámra és felvette az Ibrahim nevet.5 E nézet vallóinak nem tűnt fel az az ellentmondás, hogy Péchy feltételezett emigrálása (1638 után) és a nyomda tevékenységének kezdete (1729) között csaknem száz év az időkülönbség.

  • 5KOVÁCS ANDRÁS: Vallomás a székely szombatosok perében. Budapest, 1983. 340. p.

A legenda mindenesetre szívósan tartotta magát a szombatos szekta Erdélyben fennmaradt maroknyi közösségében, s a 19. században eléggé ismeretes lehetett, mert még egy budapesti lapban is terjedelmes cikket olvashatunk róla, mégpedig Erődi Béla tollából, aki egyéb munkái mellett a török és perzsa irodalom fordítójaként és egy török nyelvtan szerzőjeként vált ismertté. Kuriozitása miatt érdemes a cikkből bővebben idéznünk:6

„Magyarországban a szombatos felekezetnek prófétájaként működött Péchy Simon, apostolkodásának jutalmául hazáját elhagyni kényszerülvén, Törökországba menekült, s ott tudományának és tapintatos működésének gazdag jutalmát élvezte a törökök kegyéből. A nyomdászatot akkor még nem ismerték Törökországban. Péchy tehát, ki emigrálása után rögtön mohamedán hitre tért és Ibrahim nevet nyert, hozzáfogott e fontos vívmány meghonosításához. Török betűket öntött maga, és az első nyomdában, melyet berendezett, maga dolgozott fiával, ki szintén Ibrahim név alatt szerepel. A városrész, ahol a nyomdát felállította, ma is Madsar Mehalle (magyar városrész) nevet visel. Az első mű, melyet Ibrahim kinyomtatott, egy magyar renegátnak, Pecsevi történetírónak munkája volt.7 E munkát követte Dseoheri arab szótárnak török fordítása, Hadsi Halfának a török tengeri hadjáratokról szóló története, a khalifák története és több más történeti és földrajzi munka…”

  • 6ERŐDI BÉLA: Magyar-török renegátok. Fővárosi Lapok. 12 (1875, 160. sz.) 720—721. p.
  • 7Ibrahim Müteferrikának ilyen című nyomtatványa természetesen nincsen. Valószínűleg a névazonosság okozta a félreértést. Péchy neve törökül: Peçevi.

Unitárius vagy szombatos volt-e Ibrahim Müteferrika, ma még egyelőre eldönthetetlen, de bármelyik felekezethez is tartozott, ez megkönnyíthette döntését az iszlámra való áttérésre, hiszen a két felekezet szigorú monoteizmusa (mindketten tagadják például a Szentháromság létét) fontos kapcsolódó pontot jelentett az iszlámhoz.

A francia nyelvű Török grammatika a nyomda egyetlen latin betűs kiadványa
MTA Könyvtár

A tehetséges, sok nyelvet beszélő ifjú gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1715-ben egy okmány már müteferrika néven említi, s mint fontos diplomáciai feladatok ellátására is képes udvari hivatalnokot Bécsbe küldik, hogy tárgyalásokat folytasson Savoyai Eugen herceggel. Élete során többször is bíztak rá kényes diplomáciai küldetéseket.

Nekünk, magyaroknak azonban fontosabb az a tény, hogy miután az Ausztria elleni függetlenségi harc vezetője, II. Rákóczi Ferenc a végső vereség után száműzetésbe kényszerült, III. Ahmet szultán meghívására 1717-ben Törökországban, majd 1720-tól Tekirdag-ban telepedhetett le udvartartásával együtt, s 1718-ban éppen Ibrahim Müteferrikát bízták meg, hogy Rákóczi mellett a tolmácsi és török titkári teendőket ellássa. Ezt a munkakört egészen Rákóczi haláláig (1735) becsülettel ellátta. Mikes Kelemen, Rákóczi íródeákja — mai kifejezéssel személyi titkárnak mondhatnánk — Törökországi levelek című munkájában (először 1794-ben jelent meg nyomtatásban, ma pedig új török fordításban is olvashatjuk) többször is említi „Ibrahim efendi”-t, közelebbit azonban nem tudhatunk meg róla. Rákóczi halála előtt a Portához írt búcsúzó levelében, amely ugyancsak Mikes Kelemennél olvasható, meleg szavakkal emlékezik meg róla:

„A Császár kegyelmességébe ajánlom … kiváltképpen Ibrahim hív tolmácsomat. A mindenható Isten jutalmaztassa meg legdrágább áldásival velem tett jótéteményeit.”8

  • 8MIKES KELEMEN: Törökországi levelek és misszilis levelek. Kiadja Hopp Lajos. Budapest, 1966. 209. p.

Rákóczihoz és a magyar emigrációhoz fűződő kapcsolata, mint később látni fogjuk, meghatározó volt a magyarországi Müteferrika-kutatások szempontjából.

A török nyomdaalapítás híre futótűzként járta be Európát. A korabeli lapok már azt megelőzően hírt adtak a vállalkozásról, hogy az megkezdte volna tevékenységét.9 A „tulipánkorszak” szellemi pezsgése, III. Ahmet törekvése, hogy az európai hadszíntérről egyre jobban visszaszoruló országot átvezesse a modern korba, érdekessé tett az európai közvélemény szemében minden olyan eseményt, amely ezt a tendenciát erősíteni látszott.

  • 9A korabeli sajtóhíradásokról jó áttekintést ad: BABINGER, F.: Stambuler Buchwesen im 18. Jahrhundert. Leipzig, 1919.

Magyarország viszonylag későn szerzett tudomást a kulturális élet e fontos eseményéről. A legkorábbi híradást Decsy Sámuel Törökországot ismertető háromkötetes művében10 találjuk, beszámolója azonban alig haladja meg a pletyka szintjét. Az I. kötet 320. oldalán ezt olvashatjuk:

„Ahol könyvsajtók s könyvárus boltok nincsenek, ottan nehéz dolog jó könyvekre találni. Bonneval gróf ugyan e folyó száznak első felében, az akkori kinyílt szemű Nagy Vezérnek engedelméből, egy könyvsajtót állított fel Konstantzinápolyban, melyben holmi aprólék könyvecskék ki is adattak…”

  • 10DECSY SMUEL: Osmanografia, azaz a török birodalom … leírása. I—III. kötet. Bécs, 1789.

Figyelemre méltó, hogy gróf Bonneval, aki miután áttért az iszlámra, és Ahmet pasa néven fontos pozíciókat töltött be a török hadseregben, annyira ismert volt Európában, hogy még a könyvnyomtatás érdemét is neki tulajdonították.

Néhány évvel később Sándor István egymaga által szerkesztett és írt folyóiratában, a Sokfélében már valamivel pontosabb, de híradásában még mindig vaskos tévedéseket találunk:

„Konstantzinápolyban a könyvnyomtatást 1738-dig körül elsőként kezdette Ibrahim basa egy született, törökké lett, tudós magyar, mely mindazonáltal egynéhány esztendő múlva ismét megszűnt…”11

  • 11SÁNDOR ISTVÁN: Sokféle. 3. darab. Győr, 1795. 41. p.

Az első igazán fontos értesülésre azonban nem sokáig kellett várni. Még ugyanebben az évben napvilágot látott Pesten egy tudós piarista szerzetes, Horányi Elek, két évtizeddel korábban közzétett latin nyelvű írói lexikonának, a Memoria Hungarorumnak (Magyarok emlékezete) pótkötete.12 Ebben, a 140. oldalon a következő címszó olvasható: Anonymus Hungarus sub nomine Ibrahim effendi (Ibrahim effendi néven ismert névtelen magyar), majd hét teljes oldalon ismerteti a nyomda létrehozásának körülményeit, szinte hibátlanul felsorolva Ibrahim Müteferrika valamennyi nyomtatványát. (Csupán annyit téved, hogy Raşit és Çelebizade krónikáit egy műnek veszi.) Forrása, mint ezt maga is feltünteti, a kor legjobb e témába vágó műve, G. Toderini: Litteratura Turchesca című török irodalomtörténete volt, amely alig pár éve, 1789-ben jelent meg olaszul, majd egy évvel később német fordításban.

  • 12HORÁNYI ALEXIUS: Nova memoria Hungarorum… vol. I. Pestini, 1795. 140—146. p.

Közel nyolcvan évet kell várnunk, amíg újra találkozunk Ibrahim Müteferrika nevével. Ballagi Aladár, a magyar nyomdászat történetét tárgyaló művének egy külön fejezete foglalkozik a magyar nyomdászoknak a keleti könyvnyomtatásban játszott szerepével.13 Tótfalusi Kiss Miklóst, az első grúz betűk tervezőjét éppen csak megemlíti, a fejezet szinte teljes egészében Ibrahim Müteferrika munkásságával foglalkozik, az akkori ismeretek szintjén korrekten és durva tévedések nélkül.

  • 13BALLAGI ALADÁR: A magyar nyomdászat történelmi fejlődése 1472—1877. Budapest, 1878. 223—230. p.
Mehmet Efendi (ca. 1522—1588)
TARIHI HINDI GARBÎ (Nyugat-indiai utazás)
Istanbul: Müteferrika Press, 1730
American Treasures of the Library of Congress

Kuriózumként meg kell még említenünk, hogy az az Erődi Béla, aki évtizedekkel korábban a már említett hírlapi cikkben Ibrahim Müteferrikát Péchy Simon szombatos prédikátorral vélte azonosnak, 1917-ben megjelent Török nyelvtana 3. kiadásának függelékében a nyelvgyakorló olvasmányok közé beillesztette Ebuzziya Tevfik beynek a Muharrir című folyóiratban megjelent cikkéből a Müteferrikára vonatkozó részletet, mellékelve a magyar fordítást is. Talán így akarta jóvátenni ifjúkori tévedését.

A magyar sajtó a későbbiek során újra meg újra kísérletet tesz arra, hogy a nagyközönség számára „felfedezze” Ibrahim Müteferrikát. A többnyire másod- és harmadkézből származó értesülések hemzsegnek a tévedésektől, inkább az érdekesség szintjén; aligha voltak alkalmasak arra, hogy reális képet alkossanak személyéről, érzékeltessék tevékenységének jelentőségét. Néhány példa:


A török könyvnyomtatás 200. évfordulója kapcsán jelent meg Lampért Géza cikke,14 amely elsősorban De Saussure nyomán romantikus hangvétellel ismerteti nyomdászunk életútját, könyvei közül azonban egyet sem említ meg cím szerint.

Clauser Mihály rövidke cikke15 adataiban inkább félrevezet, mint tájékoztat, pedig állítása szerint az Ankara című francia nyelvű török lapból vette értesüléseit. E szerint a nyomda 1726-ban kezdte meg működését, s 1730-ban a Patrona Halil-vezette felkelés után (1730) már meg is szűnt. A nyomda első terméke közlése szerint egy arab—török szótár volt, amely 1726 és 1728 között készült stb.

A II. világháború előtt készült lexikonainkban hiába keressük Ibrahim Müteferrika nevét. Az 1960-as években kiadott Új Magyar Lexikon már tartalmaz egy rövidke címszót, de szinte minden adata hibás.

A hetvenes évektől szaporodnak a témát érintő újságcikkek.16 Valamennyinek ki nem mondott célja, hogy ráirányítsa az érdeklődő nagyközönség figyelmét a török—magyar kulturális kapcsolatok egy érdekes epizódjára. Olykor hibáktól, tévedésektől sem mentes jó szándékú írások ezek, amelyek népszerű formában összefoglalják a hozzáférhető szakirodalom alapján Ibrahim Müteferrikára vonatkozó ismereteinket. Ide sorolható e sorok írójának három cikke is.17 Érdekességként még megemlíthetjük, hogy egy szépirodalmi próbálkozást is felmutathatunk. László-Bencsik Sándor ifjúság számára írt könyvének18 egyik elbeszélése az élete alkonyán lévő Müteferrika egy képzelt napját meséli el, de bevezetőül összefoglalja, amit tudni vél róla, nem kevés fantázia szülte adattal feldúsítva a soványka életrajzot.

  • 14LAMPÉRT GÉZA: Az első török nyomdát magyar ember állította fel 200 éve. A Pesti Hírlap Vasárnapja 1929. február 24. 12—13. p.
  • 15CLAUSER MIHÁLY: Az első török nyomda magyar vonatkozása. Könyvtári Szemle 1935, 12. sz. 94. p.
  • 16SZABÓ-PAP L.: Ibrahim Müteferrika. Élet és Tudomány 1973, 3. sz. 129—132. p.; GERGELY P.: Arab betűs nyomda magyar alapítója. Magyar Nemzet 1978. március 8.; M. E.: Nyomdatörténeti ritkaságok. Magyar Hírlap 1978. május 18.; MÁTÉFY GYÖRKNÉ: Az első törökországi nyomda magyar alapítója, a kolozsvári születésű Ibrahim Müteferrika. Török Füzetek VI/1. sz. (1998); A török Gutenberg. RTV Újság 3 (2000) 41. sz.
  • 17HORVÁTH J. J.: Még egyszer Ibrahim Müteferrikáról. Magyar Nemzet 1979. március 21.; Magyar volt a török Gutenberg. Mai Magazin 1985. 4. sz. 24—26. p.; A kolozsvári Ibrahim efendi. A Könyv 1987. 2. sz. 131—134. p.
  • 18LÁSZLÓ-BENCSIK S.: Nagy magyarok idegenben. Budapest, 1971. 16—23. p.

Szigorúan vett tudományos publikációkról csupán a 20. század elejétől beszélhetünk. Érthető, hogy a magyar szakirodalomban az Ibrahim Müteferrikát érintő munkák elsősorban a Rákóczi-emigráció kutatásához kapcsolódnak, úgyszólván azok melléktermékei.

E korszak lelkes kutatója volt a 19—20. század fordulóján Thaly Kálmán, aki Rákóczi és társai tekirdağ-i éveinek számos dokumentumát kutatta fel és publikálta. E tevékenység egyik látványos eredménye volt Rákóczi svájci származású udvari nemese, a már említett César De Saussure naplójának és leveleinek felfedezése egy svájci magánkönyvtárban. A becses forrást Thaly a Magyar Tudományos Akadémia kiadójánál jelentette meg az eredeti francia szöveggel és hozzácsatolt magyar fordítással.19 A mű 93—96. (franciául), illetve 192—195. (magyarul) lapján olvasható a De l’imprimerie (A török nyomdászatról) című, sokat idézett fejezet.19a (Mellékesen: az újabb kori török — és erre hivatkozva az orosz szakirodalomban sűrűn előfordul egy rejtélyes Czezarnak (oroszul: Szezarnak) nevű szerző munkájára való hivatkozás. Maga Niyazi Berkes is ezt a névalakot használja a The Encyclopaedia of Islam 1971-ben megjelent 3. kötetének Ibrahim Müteferrika szócikkében. Ez nem más, mint a fenti kiadás magyar címlapján szereplő „De Saussure Czézárnak … levelei”-ben a szerző keresztnevének ragozott alakja (törökül: „De Saussure César’ın … mektupları”).

  • 19Lásd a 2. számú jegyzetet.
  • 19aAz új kiadásban: 131—133. p.

A 19. század második felétől Törökország és Magyarország között kialakult szívélyes, baráti viszony lehetővé tette, hogy magyar tudósok a törökországi könyvtárak és levéltárak kincsei között is kutathassanak. Így nyílt lehetőség arra, hogy egy tehetséges fiatal tudós, a sajnos korán elhunyt Karácson Imre az isztambuli könyvtárakban kutathasson. Munkája során számos Ibrahim Müteferrikával kapcsolatos dokumentumra is bukkant, köztük a Riszále-i iszlámije címen ismert memorandumra, amelyet egy történelmi folyóiratban magyarul is ismertetett.20 Ezt megelőzően azonban már 1910-ben közzétett Ibrahim Müteferrika címen egy cikket a Tárih-i Oszmáni Endzsümeni medzsmuaszi 1. évfolyamának 4. számában. Az azóta is sokszor idézett dolgozatot Koós Károly neves magyar építész és irodalmár jóvoltából magyarul is olvashatjuk, aki kétéves isztambuli tanulmányútja alatt rábukkant a cikkre és nyomban lefordította magyarra.21 A cikk fontosságát jelzi, hogy a Müteferrika című török könyvtörténeti folyóirat napjainkban is szükségesnek tartotta, hogy ismét megjelentesse.22 Az összegyűjtött anyagot Karácson Budapesten kötetekbe rendezve jelentette meg,23 de magyarnyelvűségük miatt a külföldi kutatók csak kevéssé tudják felhasználni.

  • 20KARÁCSON I.: A sztambuli mecsetek magyar vonatkozású kéziratai. Századok 1911. 3. sz. 196—199. p.
  • 21KOÓS KÁROLY: Hármaskönyv. Bukarest, 1969. 49—58. p.
  • 22Müteferrika 4 (1994), 145—155. p.
  • 23KARÁCSON I.: A Rákóczi-emigráció török okmányai. Budapest, 1911. — Török-magyar kori oklevéltár. Budapest, 1912.
A Nyugat-indiai utazás egyik illusztrált oldala
American Treasures of the Library of Congress

A török-magyar történelmi kapcsolatokat, illetve a Rákóczi-kort érintő számos forráskiadványban találhatunk még Ibrahim Müteferrikával kapcsolatos dokumentumokat, ezekről azonban a szaktudomány nemigen vesz tudomást, vagy azért, mert a publikációk magyar nyelvűek,24 vagy azért, mert más témakörrel foglalkoznak elsősorban, így a bennük rejlő adatok rejtve maradnak.25

Káldy-Nagy Gyula professzor tanulmánya26 szélesebb témakört ölel fel ugyan, így Müteferrikának csupán pár mondatot szentel, de a jegyzetekben bőségesen ismerteti a kérdés legfrissebb szakirodalmának bibliográfiáját, így értékes segítséget nyújthat a további kutatásokhoz.

Magával Ibrahim Müteferrikával foglalkozó önálló könyvet mindössze egyet tud felmutatni a magyar könyvkiadás. Ez Simonffy Aladárnak, a Budapesten megjelenő német nyelvű Pester Lloyd című újság egykori isztambuli tudósítójának ugyancsak németnyelvű műve.27

  • 24Például: D’Andrezel vicomte és Rákóczi levelezése. (Ed. Köpeczi B.) Vaja, 1984.
  • 25Például: FEKETE L.: Die Siyāgat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung. Budapest, 1955.
  • 26KÁLDY-NAGY GYULA: Beginnings of the Arabic-letter Printing in the Muslim East. The Muslim East, Studies in Honour of Julius Germanus. Budapest, 1974. 201—211. p.
  • 27SIMONFFY A.: Ibrahim Müteferrika, Bahnbrecher des Buchdrucks in der Türkei. Budapest, 1944.

A régi török könyvek stílusát utánzó, sok illusztrációt tartalmazó ízléses könyvecske mindmáig a legjobb összefoglaló munka, ami Magyarországon megjelent. A szerző alaposságát dicséri, hogy a nyugati szakirodalom mellett felhasználta az ez időben hozzáférhető legjobb török szakmunkákat is (S. N. Gerçek: Türk matbaacılığı, İstanbul 1929, İhsan bey: İlk Türk matbaasına dair yeni vesikalar. Hayat 1928., S. İskit: Türkiyede neşriyat hareketleri tarihine bir bakış, İstanbul 1939.) A könyv anyaga először a Pester Lloyd 1944. január 1-jei jubileumi számában, ezzel egy időben magyarul a Kolozsváron (Ibrahim Müteferrika szülővárosában) megjelenő Ellenzék című lap 1943. december 31-i számában is napvilágot látott. Török nyelvű kiadása is ismeretes, Faruk Yener fordításában, Ankara, 1945.

A Magyar Könyvszemle, mint a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Széchényi Könyvtár könyv- és sajtótörténeti folyóirata mindig is fontos szerepet játszott a hazai és a magyar vonatkozású külföldi kutatási eredmények közkinccsé tételében. Több-kevesebb rendszerességgel értesülhetünk belőle a Müteferrika-kutatások állásáról is. Így Karácson Imre A konstantinápolyi könyvtárak című cikkében számolt be kutatásairól.28 Az 1919-es évfolyam 124—126. lapján pedig Zsinka Ferenc recenzióját olvashatjuk Franz Babinger: Stambuler Buchwesen im 18. Jahrhundert című máig nélkülözhetetlen munkájáról. Az 1970-es években több közlemény látott napvilágot Hopp Lajosnak a Rákóczi-kor azóta elhunyt neves kutatójának tollából. 1974-ben Ibrahim Müteferrika a török könyvnyomtatás megalapítója címen adott korrekt összefoglalást eddigi ismereteinkről.29 (Ennek változata megjelent a Helikon című folyóirat 1974-es évfolyamában majd 1975-ben francia nyelven az Acta Orientalia című szakfolyóiratban.) 1977-ben Zygmunt Abrahamovicz lengyel kutatóval közösen egy fontos felfedezésről számolt be.30

  • 28Magyar Könyvszemle, 1911. 1—9. p.
  • 29Magyar Könyvszemle, 1974. 126—131. p.
  • 30Magyar Könyvszemle, 1977. 178—181. p.

A Rákóczi-emigráció iratainak átvizsgálása után feltűnő, hogy Rákóczi udvarából soha senki sem tett említést arról (az egyetlen De Saussure-t kivéve), hogy Ibrahim Müteferrika nemcsak Rákóczi tolmácsa és a Porta összekötője volt, hanem egyidejűleg nyomdász is. Pedig tudniuk kellett róla, hiszen Rákóczi haláláig (1735) már 13 könyvet kinyomtatott, és bizonyára láttak is belőlük egyet-kettőt. A krakkói Jagello-könyvtárban Hopp és Abrahamovicz megtalálták Krusinski lengyel jezsuita pap törökül Terdzseme-i tárih-i szejjáh címen megjelent munkájának egy példányát (a művet Ibrahim Müteferrika maga fordította le törökre és nyomtatta ki). A könyvben Krusinski kezeírásával a következő latin nyelvű bejegyzés olvasható:

„Ennek a könyvnek a szerzője betegsége miatt végleg visszarendeltetvén Konstantinápolyból, akkor a nagyvezír akadályoztatása miatt a jelzett történetet nem tudta bemutatni, de Rakotski fejedelem kezébe adta bemutatásra, aki a szerző visszatérése után ezeket írta neki 1729. szeptember 8-án:

»Feltételezem, hogy Tisztelendőséged értesült páter Holderman révén arról, hogy a Perzsa Történetet bemutatták az én megbízásomból Ibrahim közvetítésével, az ő nevében és nem az én nevemben, de kérdéseire azt válaszolta, hogy azt egy fekete dervis állította össze az én kérésemre.«

Elolvasván a Történetet, szerette volna látni a szerzőt, és teljes egyetértéssel bocsátotta nyomdába…”31

  • 31Uo. 179—180. p.

Mindez azt bizonyítja, hogy Rákóczi nemcsak tudott Ibrahim Müteferrika könyvnyomtatói tevékenységéről, hanem legalább egy művét kéziratban is elolvasta, és a maga eszközeivel támogatta annak megjelenését.

Ugyancsak a Magyar Könyvszemle hasábjain jelent meg egy Bécsben élő magyar tudós, Deréky Pál német nyelvű közleménye Origo typographiae Ottomanicae. Ein Beitrag zur Geschichte der türkischen Buchdruckerei in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts (Az oszmán nyomdászat keletkezése. Adalék a 18. század első felének török nyomdászattörténetéhez) címen,32 amely két korabeli dokumentum szövegét közli. Az első, német nyelven, az Olmützben megjelenő Monnatiche Auszüge alt- und neuer Gelehrten Sachen című folyóirat 1747. évfolyamának első kötetében jelent meg, s az akkori isztambuli osztrák követ beszámolóját tartalmazza. A második pedig ennek a bécsi Haus- Hof- und Staatsarchivban most megtalált latin nyelvű eredeti szövegét közli. A szerző megállapítja, hogy a latin szöveg maga is fordítás, az eredeti szöveg szerzője pedig nem más, mint maga Ibrahim Müteferrika. A követ néhány adattal még kiegészítette a szöveget. A kiegészítés még 1745 előtti, mert Ibrahim haláláról nem tesz említést, míg az 1747-ben megjelent német fordítás már igen.

  • 32Magyar Könyvszemle, 1978. 41—50. p.

A fellelt dokumentum jelentőségét növeli, hogy Ibrahim Müteferrikának valószínűleg ez a legkorábbi írása, amelyet valamely nyugati nyelvre lefordítottak.

Van azonban Ibrahim Müteferrikának egy másik műve, amely egy magyar tudósnak köszönheti, hogy a nyugati olvasóközönség megismerhette.

Az Oszmán Birodalom és a tengermelléki országok között dúló háborúkat ábrázoló térkép, 1729. A térképet tartalmazó kötet az első nyomtatott illusztrált török könyv és feltehetően Müteferrika műhelyének második darabja.
További metszetek a kötetből
MTA Könyvtár
A perzsa nyelv szótárának címoldala
MTA Könyvtár

1769-ben jelent meg Bécsben, majd még ugyanebben az évben Párizsban is Ibrahim Müteferrika talán legfontosabb munkája, az Uszúlül hikem fi nizámil ümem francia fordítása.33 A fordító egy magyar diplomata, a sok nyelven — egyebek között törökül, arabul és perzsául is — beszélő gróf Reviczky Károly Imre (1736—1798). A névtelenül megjelent fordítást valószínűleg Isztambulban készítette, ahol a hatvanas évek közepén az ausztriai követségen diplomataként dolgozott. Még egy keleti témájú munkája ismeretes. 1771-ben kiadta Háfiz divánjából tizenhat gazel latin fordítását, prózai parafrázissal és bőséges jegyzetekkel ellátva. Az Európában akkoriban még szinte ismeretlen perzsa költőt bemutató könyv nagy sikert aratott, még ugyanebben az évben angol, 1782-ben pedig német fordításban is napvilágot látott.

  • 33Traité de la tactique ou méthode artificielle pour l’ordonnance des troupes. Vienne, 1769.

Amint látjuk, a magyar kutatók nem csekély mértékben járultak hozzá Ibrahim Müteferrikával kapcsolatos ismereteink gyarapításához. Fájó hiányosság, de ez talán a nyelvi nehézségeknek is következménye, hogy könyv- és nyomdászattörténészeink egyetlen idevágó munkát sem tudnak felmutatni. Pedig a lehetőség megvolna rá, hiszen két nagy könyvtárunkban, az Országos Széchényi Könyvtárban és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteményében együttesen Ibrahim Müteferrika nyomtatványainak teljes sorozata eredetiben tanulmányozható.

Müteferrika sírkőve Isztambulban
a kerengő dervisek egykori kolostorának sírkertjében