Régi gyógyszerészi mértékegységek és kialakulásuk története

Rádóczy Gyula
orvoslás, gyógyszerészet, mértéktörténet
szóelválasztás

Régi receptek, taxák, előiratok, leltárak olvasásakor lépten-nyomon találkozhatunk különböző súly-, hosszúság- és űrmértékekkel, amelyek a mai metrikus rendszer előtt voltak használatosak. Ha nem ismerjük ezeknek a jelenlegi mértékegységekre való átszámítását, ezek a jelzett mennyiségek minden belső tartalom nélküli számok csupán. A természettudományos területen működőknek nem szükséges a mérés és a mértékegységek egymáshoz való viszonyának a fontosságát hangsúlyozni, ehelyett csupán Galileinek egy mondását legyen szabad idéznem:

…ami mérhető, azt mérd meg, ami nem mérhető, azt tedd mérhetővé!

Most ezeket a régi gyógyszerészi mennyiségeket szeretném ismét mérhetővé tenni az érdeklődők számára.

A történelem során, sorrendben elsőként a területmérés, illetve az ezzel kapcsolatos hosszúságmérés alakult ki, ugyanis a Nílus rendszeres áradása miatt Egyiptomban évenként ismételten ki kellett mérni a földeket. Így a földmérés, de nem utolsósorban a piramis- és templomépítkezések is sürgették a hosszúságmérés kialakulását. A kereskedelem fejlődése pedig a súly, illetve a tömeg mérését tette szükségessé, amit eleinte űrmértékek segítségével oldottak meg, nemcsak a folyadékok, de a száraz anyagok esetében is. A súlymérés jelentősége a történelem során csak akkor lett döntő fontosságú, amikor a kereskedelemben megjelent a pénz használata, ugyanis az első pénzdarabok nem mások, mint a kibocsátó által szavatolt súlyú és finomságértékű nemesfémdarabok. Tehát a pénz valódiságát és elfogadhatóságát súlyméréssel kellett ellenőrizni. A sorrendben csak ezek után jelentkezett az idő mérése, ami már bizonyos fokú csillagászati ismereteket is megkívánt. Meg kell jegyezni, hogy a csillagászati zodiákus (állatövi) jelek figyelembe vételével osztották fel mind a nappalt, mind pedig az éjszakát 12 egyenlő részre. Így tehát a 12-es számrendszer a 12 állatövre vezethető vissza.

A kereskedelem további fejlődése és a nagy birodalmak kialakulása elengedhetetlenül szükségessé tette a mértékegységeknek egy közös mértékrendszerben történő egységesítését, ami első ízben mintegy 3000 évvel ezelőtt Babilóniában valósítottak meg. Itt készítettek egy kocka alakú normáledényt, amelyből egy meghatározott nyíláson keresztül 1 nap alatt (időegység!) folyt ki a víz. A víz súlya lett a súlyegység (talentom), a kocka élhossza a hosszúság egysége (láb), űrtartalma pedig az űrmérték egysége (metretes). Az európai népek mértékrendszere a múlt század végéig – a metrikus rendszer bevezetéséig – ezen a mértékrendszeren alapult. Ugyanis Nagy Károly (német-római császár: 768–814) a birodalma területén 781 körül bevezetett mértékegység reformja az ókori mértékrendszert vette alapul, s a többi európai népek mértékegységei később ebből fakadtak.

Ezek után vegyük sorra mi is a történelmi kialakulás sorrendjében először a hosszúságmértékek, majd az űrmértékek és végül a súlymértékek kialakulását.

1. ábra
Ón mensurák a XIX. század végéről

Hosszúság mértékek

Mivel a hosszúság mérése a gyógyszerészi gyakorlatban ritkán fordul elő, e területet csak nagy vonalakban tekintjük át.

Ha veszünk egy olyan kocka alakú edényt, amelyben 1 babiloni kis talentom súlyú (29,221) víz fér el, akkor ennek a kockának az éle megadja az 1 babiloni kis láb hosszát. (A talentomot majd a súlymértékeknél tárgyaljuk.) Ezek szerint 1 babiloni kis lábhossza – mai mértékkel mérve – 308 mm-rel volt, egyenlő. Ezzel megegyezett az egyiptomi, a zsidó és az ó-görög láb hossza is, és ebből alakult ki a középkor folyamán a rajnai vagy leideni láb, amely 315 mm hosszúságú volt és az egész Felső-Németország területén elterjedt. Időben pedig ezt használták egészen a méter rendszer bevezetéséig. Ebből alakult ki a bécsi láb is, amely csupán 1 mm-rel volt hosszabb ennél, tehát 316 mm. III. Károly (magyar király: 1712–1740) a bécsi láb használatát az 1715. LXIII. törvénycikkel Magyarország területén is kötelezővé tette. Ennek a többszörös és törtrészei a következők voltak:

1 vég = 31 rőf
1 rőf vagy sing, könyök = 622,00 mm1
1 öl (°) vagy ulna = 1896,00 mm ( = 6’ = 72” = 864”’ = 10,368· )
1 láb (’) = 316,00 mm ( = 12” = 144”’ = 1,728· )
1 hüvelyk (”) = 26,34 mm ( = 12”’ = 144· )
1 vonal (”’) = 2,20 mm ( = 12· )
1 pont (·) = 0,18 mm2

A rőf a német Reifen = kötés, abroncs (v. ö. „ráf”) szótól kapta nevét. A sing az alkarcsont latin neve. Az öl a kitárt két kar ujjhegyei közötti távolságot jelentette, a neve is innen származik. A láb a talp hosszát jelentette (rendszerint a mértékegység reformot meghozó uralkodó talphosszát). A hüvelyk pedig a hüvelykujj szélessége (vö. „zoll”).

  • 1A vászon mérésénél ezt használták (pl. felkent tapaszok), nem a 777 mm-es bécsi rőföt, ami 2,5 lábnak felelt meg.
  • 2Fele a nyomdaiparban ma is használatos pont egységnek.
2. ábra
Díszes kereskedelmi font-súlysorozat külső tagja

Űrmértékek

Korábban kétféle űrmérték volt használatos, amelyek egymástól lényegesen eltértek. Az egyik a folyadékok mérésére, a másik a száraz anyagok mérésére szolgált. Ez utóbbi a súlymérést helyettesítette (pl. 1 mérő gabona), mivel ennek a gyógyszerészetben jelentősége nem volt, ezért nem foglalkozunk vele. A folyadékok mérésére használt űrmértékek kialakulását is csak nagy vonalakban tekintjük át:

A babiloni normál edényben, amelynek oldaléle 1 babiloni láb (331 mm) hosszú volt, 1 talentom 5/6-ának megfelelő mennyiségű (36,4 1) víz fért el és ez volt az űrmértékek alapegysége a metretes. (A számok nem egészen pontosan felelnek meg a beszorzások eredményeinek, mert abban az időben a víz hőmérséklete nem volt – hisz nem is lehetett – szabályozva.) A mértékegység reformjának idején Nagy Károly ezt gabona mértékké tette meg. Ez lett az alapja a híres kölni simmernek is és a magyar űrmértékeknek is, ugyanis ennek a másfélszerese lett a magyar akó vagy cseber.

Az űrmértékek egységesítését szolgálta Magyarországon az 1655. XXXI. törvénycikk, amely elrendelte az ország területén használatos összes mértékeknek a budaihoz való igazítását, ami az űrmértékek tekintetében a pozsonyival azonos volt. Az osztrák űrmértékek használatát 1858. június 8-tól császári pátens tette kötelezővé Magyarország területére nézve is. Ezelőtt az alapegység a magyar akó volt, ami 54,298 l-nek felelt meg és 64 itcére oszlott. A bécsi mérték bevezetése után alapegységül az 56,588 l-nek megfelelő bécsi akót vették, amit 40 pintre osztottak. Ennek kisebb egységei a következők voltak:

magyar bécsi
1 pint 1.696 ml 1.415 ml ( = 2 itce = 4 meszely = 8 verdung)
1 itce vagy média 848 ml 707 ml ( = 2 meszely = 4 verdung)
1 meszely 424 ml 354 ml ( = 2 verdung)
1 verdung 212 ml 177 ml

Volt egy speciális gyógyszerészi űrmérték is: a mensura vagy magyar nevén findzsa, ami a magyar pint 3/4 részének vagy a magyar itce 1,5-szeresének, súlyértékben kifejezve pedig 4 font víznek, azaz 1680 ml-nek felelt meg. Használták még a folyadékmennyiségek megjelölésére a kondér (congius) meghatározást is, ami 8 font, azaz 4,5 1 folyadékot jelentett. Kb. 2 kondér = 1 kanna (8,5 1) = 10 magyar itce.

A pint elnevezés a latin pinta, a meszely a német Messel (mindkettő űrmértéket jelent), a verdung a német vierding (= negyed rész, jelen esetben az itce negyed része) szóból ered. A mensura latin eredetű szó, jelentése űrmérték, a findzsa török eredetű, a kávéscsészét hívták így.

3. ábra
Egy teljes kereskedelmi font (csonka kúp alakú) súlysorozat

Súlymértékek

Mivel a gyógyszerészi gyakorlatban a mértékek közül a legnagyobb jelentőséggel a súlymértékek bírtak, ezért ezekkel részletesebben kell foglalkoznunk. A mai tudásunk szerint a legrégibb ismert súlyegység a talentom volt. Ez mind Babiloniában, mind pedig Görögországban 60 minára oszlott. Az attikai mina – ma használatos súlyegységben kifejezve – 654,9 g-nak felelt meg. Ennek fele (327,45 g súlyú) volt a római font, ami 12 unciára oszlott. 1 római uncia tehát 27,29 g súlynak felelt meg. Ezt a római fontot vették később a súlyrendszerük alapjául a Római Birodalom területén kialakult utódállamok.

Nagy Károly, aki igen nagy gondot fordított birodalma pénz és mértékrendszerének egységesítésére, 781 körül egy nehezebb súlymértéket léptetett életbe, amelyet „pondus Caroli”-nak vagy „karoling font”-nak neveztek. Erre pénzügyi okok késztették, mert úgy kívánt egy nehezebb pénzverési alapsúlyt hivatalossá tenni, hogy a súlyegységből kivert dénárok darabszámát ne csökkentse. Ezt úgy érte el, hogy a 12 római unciának megfelelő római fontot (327,45 g) felemelte 15 római unciának megfelelő súlyúra (15×27,29 = 409,31 g). Ez a 409,31 g-nak (Hóman Bálint szerint 408 g-nak) megfelelő súlyegység volt a „karoling font”.

Érdekes megfigyelni, hogy sok súlyegység elnevezése megegyezik valamilyen pénzegység elnevezésével (font, márka stb.). Ez onnan adódott, hogy korábban csak értékpénzek voltak forgalomban, ami azt jelentette, hogy az illető pénzdarab értéke a benne foglalt nemesfém értékét jelezte. Ezért nagyobb mennyiségeknél nem is számolták, hanem mérték a pénzeket súly szerint. Tehát például 1 font jelenthette az 1 font súlyt is, de jelenthette az 1 font súlyú ezüstből kivert pénzek mennyiségét is.

A középkorban elterjedt egy másik alap-súlyegység is, a skandináv eredetű márka (vagy gira). Mivel súlya kb. 8 római unciának felelt meg, ezért egyenlőnek tekintették 2/3 fonttal. A kontinensen először egy 1026-ban kelt holland oklevél említi, azonban itt már a karoling font felének vették, mert súlya nagyjából ennek felelt meg. (Ez a kettősség a későbbiek során megmaradt a gyógyszerfont és a kereskedelmi font esetében, ugyanis 1 márka 2/3 gyógyszerfontot, illetve 1/2 kereskedelmi fontot jelentett.) Ha átszámoljuk Wolfger passaui püspök 1203–1204. évi úti számadásainak pénzváltási adatait, akkor ezt a skandináv márkát 215,5 g súlyúnak találjuk. Érdekességképpen jegyezném meg, hogy Svédországban az 1192. évi pápai adókönyv szerint már ezzel a márkasúllyal számoltak, és csak 1855. január 31-vel szüntették meg a használatát.

4. ábra
Gyógyszerfont alapú súlysorozat (mindig szegletes!)

A keresztes háborúk során fellendült nagy kereskedelmi forgalom eredményeként a Rajna vidéki kereskedők Európa-szerte elterjesztették a márkasúly, pontosabban a kölni márkasúly használatát. A kölni márka mellett ugyanis még rengeteg helyi márkasúly alakult ki, amelyek helytől és időtől függően, állandó súlyérték változásban voltak. Sőt az egyes helyi márkasúlyok mellett használták még a kölni márkának az illető helyre speciális változatát, így pl. a bécsi márka mellett a bécsi-kölni márkát. De volt augsburgi–kölni márka, nürnbergi–kölni márka, stb. Természetesen ez még bonyolultabbá tette a számolást.

Az azonos súlyegységek értékeinek helytől függő változásai Zellveger német történész szerint onnan adódtak, hogy az áru szállítási költségei úgy térültek meg, ha a súlyegység értéke a termelési helytől távolodva arányosan kisebbedett, az áru ára azonban változatlan maradt. (Ezen az alapon feltételezhetjük, hogy a kereskedelmi és a gyógyszerfont közötti különbség jelentette a gyógyszerész hasznát.) Azt hiszem azonban, közelebb járunk a valósághoz, ha a régi súlyegységek értékének változásait a flogiszton elméletre vezetjük vissza: mint tudjuk, a flogiszton elmélet szerint a fémek (súlyetalonok) oxidációjakor eltávozott a flogiszton, tehát az könnyebb lett. (Ismeretes, hogy pont az ellenkezője történt: oxigént vett fel, tehát súlyosabbá vált.) A téves elmélet értelmében tehát a korrodálódott súlyetalonokat a megújításukkor mindig felfelé korrigálták, súlyosabbakkal cserélték fel. Ez eredményezte a még azonos típusú márkasúlyoknak is a számos változatát.

A márkasúly elterjedését még az is nagy mértékben előmozdította, hogy 1524-ben a Német Birodalom pénzverési alapsúlyául a márkát, pontosabban a kölni márkát tették meg, sőt még az 1857-ig érvényben volt pénzkonvenció hivatalos alapsúlya is a 233,86 g súlyú kölni márka volt.

A márkasúlyok alapján (2 márka = 1 font) az európai kereskedelem két legfőbb vonalán – a Rajna és a Duna mentén – két különböző kereskedelmi font alakult ki: a Rajna mentén a könnyebb 480 g-os kölni kereskedelmi font, a Duna mentén pedig a nehezebb 560 g-os bécsi kereskedelmi font. Mint láthatjuk, 7 rajnai font felelt meg 6 dunai fontnak. Az 1715. LXIII. törvénycikk ez utóbbi használatát vezette be Magyarországon is.

Az ún. budai márka 1271-től 1690-ig 245,54 g-nak felelt meg, majd 1727-ig 248,87 g-os lett. Ennek mindenkori kétszeres súlya volt a budai kereskedelmi font, amit a XIII. század első felében összeállított Buda Város Jogkönyve is kötelező érvényűnek vezetett be. Ezt erősítette meg és tette egységesen kötelező országos súlyegységgé Zsigmond (magyar király: 1387–1437) az 1405. évi I. decretumában. Mivel ez csupán írott törvény maradt, s a gyakorlatban nem jutott érvényre, ezért Rudolf (magyar király: 1576–1608) az 1588. évi IV. decretumának 16. törvénycikkében ezt megerősítette és ismét elrendelte. A török hódoltság alatt, az amúgy is számos mértékegység mellett, a török súlymértékek is meghonosodtak hazánkban, s hogy ebben a káoszban rendet teremtsen III. Ferdinánd (magyar király: 1637–1657), az 1655. évi IV. decretumának 31. törvénycikkében ismét megerősítette az erre vonatkozó korábbi rendeleteket:

…mindennemű mértéket........................büntetés alatt a budaihoz vagy vele egyáltalán azonos pozsonyihoz kell alkalmazni és mindenütt megtartani

(A rendelet szövegének ezt a szószerinti idézetét a későbbiek miatt érdemes megjegyezni.)

A magyar és az osztrák mértékegységeknek egymástól való eltérése mindig akadályként jelentkezett a Habsburg uralkodók birodalom-egységesítési terveiben. A török kiűzése után végre megérlelődött a helyzet a bécsi mérték kizárólagossá tételét illetően. Bár III. Károly ezt elhatározta, de ennek véghezvitele a legkevésbé sem volt egyszerű, mivel ehhez országgyűlési határozat volt szükséges. A kérdésnek az országgyűlés elé vitele pedig könnyen politikai kérdést csinálhatott az ügyből, mert mint ismeretes, a magyarok minden összbirodalmi egységesítési terv ellen már eleve tiltakoztak. De ez természetes is volt, hiszen az amúgy is erősen vitatható önállóságunk, függetlenségünk forgott kockán. Így válhatott egy kereskedelemben hasznos intézkedés, politikailag káros, sőt veszélyes ténnyé.

Végül is úgy oldották meg a kérdést, hogy Bécsben előásták III. Ferdinánd előbb idézett rendeletét, amelyben az állt, hogy a budai mérték azonos a pozsonyival. Ez azonban csak az űrmértékek vonatkozásában volt igaz, egyéb tekintetben nem! Pozsony Bécshez való földrajzi közelsége, valamint a hódoltság ideje alatt Budától való érthető eltávolodása, Béccsel mind szorosabb kapcsolatba hozta Pozsonyt. Ezek a körülmények spontán kialakították Pozsonyban a bécsi mértékegységek használatát. Amikor az 1715. évi országgyűlés az 1655. évi IV. decretum 31. törvénycikkére való hivatkozással elfogadta, illetve elrendelte a pozsonyi hossz-, súly- és űrmértékek használatát (1715. VIII. törvénycikk), tulajdonképpen hatályon kívül helyezte mindazokat a korábbi törvényeket, amelyek Magyarország területén a budai mérték kötelező használatát rendelték el. Így a magyar országgyűlés nem kellő éberségét kihasználva, ezzel az ürüggyel fogadtatta el az uralkodó Magyarország területén is a bécsi mérték kötelező használatát, pozsonyi mérték néven. Ezzel a metrikus rendszer bevezetéséig (1876. január 1.) a bécsi mérték lett hivatalos hazánkban is. Ez a súlyegység az 560,01168 g-os bécsi kereskedelmi font volt, ami 32 latra oszlott. A márka – mint a font fele – 16 lattal volt egyenlő. A gyógyszerfont pedig – mint látni fogjuk – 24 latra oszlott.

A gyógyszerfont továbbra is követte a klasszikus, római sémát: 12 uncia jelentett egy gyógyszerfontot, tehát 1 márka 2/3 (pontosabban: 0,6682258) gyógyszerfonttal volt egyenlő. A kereskedelmi font ezzel szemben a karoling font alapján 16 unciás volt, így 1 márka 1/2 kereskedelmi fonttal volt egyenlő.

5. ábra
Az első gramm alapú gyógyszertári súlyok még szegletesek
(A képeket a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából Vékás Magdolna készítette.)

A gyógyszerfont tehát már a középkorban is elkülönült a kereskedelmi fonttól. II. Frigyes (német-római császár: 1212–1250) arab minta szerint rendezte 1224-ben a gyógyszerészetet. Többek között elrendelte, hogy az egyöntetűség kedvéért minden készítményt a salernói egyetem híres tanárának, Nicolaus Praepositus (vagy franciásan Prevost) francia orvosnak az 1087 és 1100 között Párizsban írt Antidotarium című munkája alapján készítsenek. (A munkát 1594-ben Bázelben ki is nyomtatták. Ma ismert egyetlen eredeti példányát a bázeli egyetemi könyvtár kézirattárában őrzik.) Ebben volt lefektetve a gyógyszerészi mértékrendszer is, amely szerint az attikai talentom (26.196,22 g) 6000-ed részének megfelelő drachma súlyt fogadták el az orvos-gyógyszerész súlyrendszer alapjául. A különböző országokban a kereskedelmi- és a gyógyszerfont grammban kifejezett súlyértékei a következők voltak:3

Kereskedelmi
font
Gyógyszer
font
Anglia és USA 453,59 g 373,25 g
Franciaország 489,50 g 375,00 g
Hollandia 494,09 g 369,13 g
Belgium 470,16 g 375,00 g
Északnémet államok 467,71 g 350,78 g
Svájc 500,00 g 375,00 g
Oroszország 409,50 g 357,85 g
Spanyolország és Latin-Amerika 460,09 g 344,82 g
Portugália 458,92 g 344,16 g
Dánia 500,00 g 357,66 g
Svédország 425,00 g 356,24 g
Norvégia 498,90 g 357,85 g
Habsburg birodalom 560,01 g 420,01 g
  • 3A súlyadatok Ereky és Strumpf után (lásd az irodalomjegyzéket)

A gyógyszerészi mértékek hitelesítés tekintetében is eltértek a kereskedelmi mértékektől. Amíg ugyanis a kereskedelmi mértékek hitelesítésekor az etalontól való eltérés „± %”-ban volt lehetséges, addig a gyógyszerészi mértékek esetében csak „– %”-ban. A felső határ maga az etalon volt.4

  • 4 Közgazdasági Lexikon. 11. köt. 649–650. p. (Budapest, 1898.)

Ausztriával való szoros kapcsolatunk miatt, az 1761. április 11-én kelt császári pátens alapján Magyarországon is az 560,01168 g-nak megfelelő bécsi kereskedelmi font és a 420,00876 g-nak megfelelő gyógyszerfont volt a hivatalos, amely a következő kisebb egységekre oszlott:

1 libra (tb) vagy font = 420,01 g ( = 12 ℥ = 24 L = 96 ʒ = 288 ϶ = 5760 gr)
1 uncia (℥) vagy oton = 35,00 g ( = 2 L= 8 ʒ = 24 ϶ = 480 gr)
1 lat (L) = 17,50 g ( = 4 ʒ = 12 ϶ = 240 gr)
1 drachma (ʒ) vagy
quintel, suszták, nehezék
= 4,38 g ( = 3 ϶ = 60 gr)
1 scrupulus (϶) vagy
terecs, kövecs
= 1,46 g ( = 20 gr)
1 granum (gr) vagy
szemer
= 0,07 g

A különböző államokban a gyógyszerfont felosztása sem volt egységes. A fenti felosztást követték a német államok, Svájc, Anglia, Skócia, Hollandia, Belgium, Dánia, Portugália, Szardínia, Svédország, Norvégia, Görögország, Velence és az Északamerikai Egyesült Államok. Más államok azonban más felosztást követtek:5

Font Uncia Drachma Scrupulus Granum
Spanyolország
és a latin-amerikai
országok
1 8
1
64
8
1
192
24
3
1
4608
576
72
24
Oroszország 1 12
1
84
7
1
336
28
4
1
8064
672
96
24
Toscana, Lombardia,
Róma
1 12
1
96
8
1
288
24
3
1
6912
576
72
24
Nápoly, Szicília 1 12
1
120
10
1
360
30
3
1
7200
600
60
20
Franciaország 1 16
1
128
8
1
384
24
3
1
9216
576
72
24
  • 5A felosztások Strumpf alapján (lásd az irodalomjegyzéket)

A gyógyszertárba bejövő kereskedelmi árut (kamilla, timsó, méz stb.) kereskedelmi font alapján vette a gyógyszerész, a gyógyszertárból kimenő árut (gyógyszerek) pedig már a gyógyszerfont alapján adta el.

A kereskedelmi- és a gyógyszersúlyok rendszerint már külsőleg is jól megkülönböztethetők egymástól. (Ennek ellenére nem ritka, hogy kereskedelmi vagy pénzsúlyokat mutatnak be régi gyógyszertári súlyokként.) A kereskedelmi font súlysorozat egymásba helyezhető csonkakúpokból áll, amelyeknek a legkülső tagja rendszerint díszes és tetővel van ellátva. A gyógyszertári súlysorozat pedig külön fatokban van elhelyezve, az egyes súlyok pedig dísztelen, tömör, négyszögű csonkagúla alakúak, amelyekhez a tok egy külön részében lemezsúlyok is tartoznak. (A metrikus súlyrendszer bevezetése utáni első patikai súlyok is még szegletesek voltak.)

A jelzésekkel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy az „S” betű (semis) vagy a görög „fi” a fél egység jele volt. PI.tb/3 = 1/2 font vagy § S = 1/2 uncia, azaz 1 lat.

A font szó a latin pondus (vagy a német pfund) = súly szóból származik. Az uncia szintén latin eredetű szó (unus), jelentése egység. A lat a német Iot (= mérőón) szóból vette eredetét. A scrupulus latin szó, kövecskét jelent. A szemer a nyelvújítás idejéből származó magyar szó, ma inkább úgy mondanánk: szemernyi.

Az uncia szónak elterjedt és az irodalom által is átvett obon szóval történt „magyarítása” nem valami szerencsés, mert ez az 1192. évi pápai „liber censuum” egy félreértett helyeként került a köztudatba, mint az uncia magyar neve. (Erre Pauler Gyula mutatott rá a Magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt című munkájában.)

A gyógyszerészeti gyakorlatban használtak még az előbbiek tört részeinek elnevezésére is kifejezéseket:

sesquuncia 1,5 uncia (52,51 g)
semissis 1/2 granum (37 mg)
triens 1/3 granum (24 mg)
quadrans 1/4 granum (18 mg)
sextans 1/6 granum (12 mg)
octans 1/8 granum (9 mg)
decima 1/10 granum (7 mg)

A drogokkal kapcsolatosan találkozhatunk még kevésbé egzakt mértékegységekkel is, de ezek külön magyarázatra nem szorulnak:

Fasciculus (F) vagy köteg kb. 1 uncia (35 g)
Manipulus (M) vagy marék kb. 1 lat (17,5 g)
Pugillus (P) vagy csipet kb. 1/2 drachma (2,2 g)

A metrikus rendszer bevezetéséig az orvos-gyógyszerész gyakorlat a most ismertetett mértékegységeket alkalmazta. Bár a metrikus rendszert Magyarországon az 1874. VIII. törvénycikk csak 1876. január 1-től tette kötelező érvényűvé, de jellemző az I. Magyar Gyógyszerkönyvnek a maga idejében modern szellemére, hogy bár 1871-ben jelent meg, és 1872. március 15-től vált hivatalossá, de már a metrikus súlyrendszert tette magáévá.

Irodalom

  • Belházy János: A régi magyar pénzverési súlymértékek. Selmecbánya, 1889.
  • Corpus Juris Hungarici. (Millenniumi kiadás.)
  • Ereky Alfonz: Mérték-, súly- és pénzisme. Székesfehérvár, 1881.
  • Felletár Emil: Gyógyszerészet. Pest, 1866.
  • Finály Henrik: A régi magyar súlymérték. Erdélyi Múzeumegylet Évkönyvei. IV. 1866–67.
  • Gáty István: A régi magyar mértékek esmérete. Tudományos Gyűjtemény 1833. 6. köt. 88. p.
  • Dr. Hajas József: Gazdasági mértékegységek. Budapest, 1965.
  • Hóman Bálint: Magyar Pénztörténet 1000–1325. Budapest, 1916.
  • Káts István: A mértékeknek számvetése… Nagyvárad, 1904.
  • Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. III. köt. Budapest, 1931. 266–268. p.
  • Nagy Károly: A magyarországi mértékek. Pest, 1839.
  • Pethe Ferenc: Európai mértéktár… Kolozsvár, 1829–1830.
  • Strumpf, F. L.: Allgemeine Pharmakopöe… Leipzig, 1861.
  • Vámbéri Gusztáv: A font súly. Budapest, 1975.
Súly-(lat-)tartó 1700 körül
(Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest)
Ritkán gondolunk a régi súlymértékre, amikor ilyesféle fordulatokat használunk: „minden tudását latba veti” vagy „latra mér” (fukarul bánik valamivel) stb. A lat a font harmincketted része (1,75 dkg). A bronzból készült latsorozat díszes tartója Dél-Németországban készült, és Magyarországon használták.
Forrás: Az európai orvostudomány és gyógyszerészet emlékei
Egymásba helyezhető réz súlyok az 1800-as évekből
A súlyok teljes tömege 1 font
19. századi francia készlet, sárgarézből készült, csésze alakú egymásba helyezhető metrikus súlyok. Köztük a legnagyobb az ún. fedeles mesterkupa, amelybe a teljes készlet belehelyezhető. A készlet teljes tömege így pontosan 1 kg.
Forrás
Sárgarézből készült, szopogatótabletta-alakú patikai súlykészlet (felső és alsó nézetben)
Forrás
Bankár mérőeszköz arany pénzérmék súlyának meghatározására
Forrás
A készlet sárgaréz analitikai súlyokat tartalmaz
Forrás
9 „egész” (100 grammtól 1 grammig) és 8 „tört” súlyból álló metrikus készlet csipesszel, analitikai mérésekhez
Forrás
19. századi egymásba helyezhető súlyok
Forrás
Öt darabból álló lapos, kör keresztmetszetű, angolszász mértékrendszerű, sárgarézből készült súlykészlet.
Forrás
Ritka skóciai, pecsét formájú sárgaréz súly. Tömege 1 font. Edinburgh. 1871.
Forrás

Fekete Sas Patikamúzem

Patikamúzeum
Zusammenfassung

Die Studie behandelt die Herausbildung der Gewichtseinheiten des Apothekerwesens vor dem metrischen System und rechnet sie auf die Gewichte von heute um. Chronologisch gesehen entstand zuerst das Langenmessen als Folge des Feldmessens, Kirchen- und Pyramidenbaus. Die Entwicklung des Handels brachte mit sich, daß größere Mengen gemessen werden mußten. Die trockenen Waren werden zuerst auch mit dem Hohlmaß gemessen. Das Messen des Gewichtes hat sich erst später herausgebildet. Die weitere Entwicklung des Handels und das Zustandekommen der großen Reiche drang dazu, daß die verschiedenen Maßeinheiten in ein einheitliches System vereinigt wurden. Das einheitliche System ist – unserem heutigen Wissen nach – zuerst in Babylon entstanden. Hier wurde ein würfelförmiges Normalgefäß er fertigt, woraus durch eine gewisse Öffnung in einer Zeiteinheit das Wasser herauslief. Das Gewicht des Wassers wurde die Maßeinheit, die Kante des Würfels das Langenmaß, der Rauminhalt Einheit des Raummaßes. Das Maßsystem der europäischen Völker wurzelt in der Maßeinheitreform Karls des Großen, der auf das altertümliche Maßsystem zurückgriff.

Ein Würfel, worin ein kleines babylonisches Talent Wasser hineinging, drang zur Herausbildung der Längenmaßeinheit. Seine Kante: 308 mm, ein kleiner babylonischer Fuß, wurde die Einheit des Langenmaßes, das mit dem ägyptischen, jüdischen und altgriechischen Fuß identisch war. Daraus entwickelte sich zur Zeit des Mittelalters der 315 mm lange rheinische oder Leidener Fuß, der auf dem ganzen Oberdeutschen Raum verbreitet war. Der daraus sich entwickelte Wiener Fuß war nur 1 mm länger (316). Die Langenmaßeinheiten, die auf dem Gebiet des Habsburg Reiches bis Ende des XIX. Jhs. benützt wurden, veranschaulicht eine Tabelle.

Der 5/6 Teil (36.4 l) Wasser des babylonischen Normalgefaßes wurde zur Raummaßeinheit und Metres genannt. Das bildete den Grund zum kölnischen Simmer. Anderthalb Simmer bildeten ein ungarisches Ohm, ab 1858 ist auch auf ungarischem Boden das Wiener Ohm eingeführt worden. Das ungarische Ohm beinhaltete 64 Halben, das Wiener Ohm 40 Pinten. Die Mensur war ein spezifisches Apothekerraummaß und identisch mit dem Gewicht von 04 Pfund Wasser. Auch die Benennung congius kam vor, die mit 10 ungarischen Halben identisch war. Den Vergleich der Raummaßeinheiten des Habsburger Reiches bis Ende des XIX. Jhs. zeigt auch eine Tabelle.

In der Apothekerpraxis sind die wichtigsten die Gewichtsmaße und so werden sie in der Studie detailliert behandelt. Nach unserem heutigen Wissen war die älteste Gewichteinheit das Talent, das 60 Mina enthielt. Eine Mina aus Attika wog 654,9 gr., deren Hälfte 1 römisches Pfund wurde und mit 12 Unzen identisch war. Karl der Große verordnete in seiner Reform ein schwereres, mit 15 römischen Unzen identisches Pfund, das den Namen Karolingerpfund trug.

Die im Mittelalter verbreitete Marke skandinavischen Ursprungs wurde zuerst als 2/3 Pfund betrachtet, weil sie ungefähr 8 römischen Unzen entsprach. Da sie aber zur Hälfte des Karolingerpfundes näher stand, wurde sie später als 1/2 Pfund berechnet. Diese Zweiheit hat sich beim Apotheker- und Handelspfund erhalten: 1 Marke bedeutet 2/3 Apothekerpfunde oder 1/2 Handelspfund.

Das Apothekerpfund wurde also schon im Mittelalter vom Handelspfund abgesondert. Das Apothekerpfund basierte auf dem klassischen römischen Schema: 12 Unzien machten 1 Apothekerpfund aus. Das Handelspfund aufgrund des Karolingerpfundes enthielt 16 Unzen. Im Jahre 1224 wurde von Friedrich II. auf arabisches Muster das Apothekerwesen reguliert. Der deutsch-römische Kaiser verordnete, daß das „Antidotarium” des französischen Arztes Nicolaus Praepositus (Prevost) als gültig zu betrachten sei, worin auch das Gewichtsystem vom Verfasser festgelegt wurde. Diesem System gemäß bildet 1 Drachme – d. h. ein 6000ster Teil des attischen Talents (26.196,22 gr.) – den Grund des Apothekergewicht-Systems.

Eine Tabelle veranschaulicht das Grammgewicht des Handels- und Apothekerpfundes der verschiedenen Staaten bzw. ihre Aufteilung auf kleinere Einheiten.

Die Legalisierung der Apothekergewichte stimmt mit der des Handelsgewichtes auch nicht überein. Bei der Legalisierung der Handelsgewichte war die Abweichung in „+ %” möglich, im Falle der Apothekergewichte aber nur in „– %”. Die oberste Grenze war selbst der Etalon.

Der Unterschied zwischen den Handels- und Apothekergewichten war äußerlich auch gut zu unterscheiden. Trotzdem kommt nicht selten vor, daß Handels- oder Geldgewichte als alte Apothekergewichte bezeichnet werden. Die Serie des Handelspfundes bestand aus ineinanderpassenden abgestumpften Kegeln, dessen äußerstes Glied als Behälter dient, mit einem Deckel versehen war mit regelmäßig reicher Verzierung. Die Apothekergewichtserie ist in einem selbständigen Behälter aufbewahrt, die einzelnen Gewichte ohne Verzierung, in voller, abgestumpfter Pyramidenform. In einem selbständigen Teil des Behälters befinden sich immer die Plattengewichte. Das Zeichen des Halbgewichtes war das „S” (Semis) oder das griechische „ß.”

Gy. RÁDÓCZY, Pharm.

Research Fellow of the

Semmelweis Medical Historical Museum, Library and Archives

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Budapest, Apród u. 1/3, Hungary, H–1013

Forrás

Orvostörténeti Közlemények 25 (1979) 229–241. p.