Georg Friedrich Händel betegsége

Schultheisz Emil
orvoslás
szóelválasztás

Johann Sebastian Bach egyik zeneelméleti munkájában1 a muzsikának a „kedélyt újjáteremtő” hatásáról szól. A zene kedélyformáló, bizonyos tekintetben pszichoterápiás hatásával pedig a modern pszichiátria sok kitűnő képviselője is behatóan foglalkozik. Kevés viszont azoknak a tanulmányoknak a száma, melyek a zenetörténet nagyjainak betegségét, illetve betegségük és alkotó munkájuk összefüggéseit vizsgálják.

  • 1 Gründlicher Unterricht des Generalbasses (Leipzig, 1778)

E szempontból tekintve különös érdeklődésünkre tarthat számot a barokk zene egyik nagy mesterének, G. F. Händelnek a pathographiája. Miután a pathographia csak a biográfia keretében érthető, lássuk előbb a legfontosabb életrajzi adatokat.

G. F. Händel 1685-ben – J. S. Bachhal azonos évben – született. Atyja Halléban volt udvari sebész, fiát jogásznak szánta. A nyolcéves korában már kitűnően orgonáló Händel minden energiáját később is további zenei tanulmányokra fordította. A jogi stúdiumok csak igen rövid intermezzót jelentettek életében. Zenei karrierjét templomi orgonistaként kezdte Halléban. Még egy évet sem tölt itt el, már Hamburgban találjuk, ahová 1703 tavaszán költözik át. Hamburgban, ebben a nagy zenei kultúrájú városban a XVIII. század elején az opera fénykorát élte. A később kritikusként híressé vált fiatal muzsikus, Johann Mattheson vezette be Händelt a Hanza-város zenei életébe.

1705 januárjában mutatták be átütő sikerrel Händel első operáját, az ’Almirá’-t, melyet alig néhány hét múlva a Nero, majd számos más opera követett. 1706 végén elhagyta Hamburgot. Olaszországba utazott, ahol három évet töltött. Olaszországi stúdiumai döntő hatással voltak későbbi munkásságára, különösen operakompozícióira. Itt ismerte meg alaposan az olasz operastílust, melynek saját műveiben való alkalmazása az ’Agrippina’ című opera nagy velencei sikeréhez vezetett, de itt került bemutatásra első oratóriuma is 1708 húsvétján.

Az olasz zenei életben „il Sassone” (a szász) csakhamar közkedvelt lett. Orgona és csembaló játékát utolérhetetlennek tartották. Mikor egy ízben a neves olasz zeneszerző, Domenico Scarlatti egy ünnepélyen csodálatos orgona hangokat hallott, így kiáltott fel: „Vagy az ördög játszik itt, vagy il Sassone”.

Olaszországból Händel a hannoveri udvarhoz kapott meghívást, ahonnan azonban rövid idő múlva Angliába ment, ahol második hazára talált. Londonban letelepedve lázas munkába kezdett. Rekordidő, 14 nap alatt írta meg ’Rinaldo’ című operáját, mely az angol fővárosban addig még nem tapasztalt nagy sikert aratott. Csakhamar elhalmozták zenei megrendelésekkel – ekkor született a ’Te deum’ és a ’Jubilate’. Kialakult ismeretségi, majd baráti köre is. Leghűségesebb, élete végéig kitartó barátja Arbunthnot dr. lett, London egyik közkedvelt gyakorló orvosa.

1719-ben I. György király egy opera együttes megszervezésével bízta meg. A következő évben már meg is kezdődnek az előadások, melyeknek sorát Radamistoja nyitotta meg. 1728-ig számos Händel-opera került bemutatásra (Julius Caesar, Tamerlan, Rodelinde stb.). Jóllehet ezek sikere kivétel nélkül jelentős volt, a vállalkozás mégis anyagi csődbe került. Ez azonban erejét nem törte meg, kedvét nem vette el. Ugyanezen év őszén egy Heidegger nevű színigazgató saját számlájára újabb opera együttest hozott össze, s az ő számára is több operát komponált. Öt év múlva azonban ez a vállalkozás is kudarccal végződött.

Ez idő tájt Händel már kimerültnek, betegnek érezte magát. Orvosa tanácsára 1735 nyarán a dél-angliai Tunbridge Wells fürdőhelyre utazott. Az eredmény aligha lehetett kielégítő, mert munkatempója jelentékenyen csökkent, ami arra késztette, hogy a következő évben visszatérjen Tunbridge Wellsbe. Ez a kúra vagy talán a pihenés, úgy látszik, hatásosabb volt. Régi munkakedve visszatért, amiről egyebek között fél év alatt megírt három operája tanúskodik. Teljesen egészséges azonban nem lett. A kortárs J. C. Smith – aki titkár, impresszárió és kottamásoló volt egy személyben – leírásából ismeretes, hogy Händel ekkoriban súlyosan deprimált volt. Rossz anyagi helyzete nem lehetett ennek egyedüli oka. Depressziója egyben kifejezett koncentráció-zavarral járt, ami nagyon megijesztette. Utóbbiról barátja John Hawkins számolt be.

1737. április 13-a volt az az ominózus nap, amikor Händelt „féloldali teljes bénulás” érte.2 Az agyvérzésnek tartott cerebralis insultusa első napjaiban sensoriumab is zavart volt. Agyvérzésről ír Stefan Zweig is ’Sternstunden der Menschheit3 című művében olvasható Händel-tanulmányában. Az orvosi beavatkozások kevés javulást hoztak. Mikor valamelyest mégis összeszedte magát, nagy nehézségek közepette – orvosai tanácsára – Aachenbe utazott, hogy az ottani fürdőben keressen gyógyulást. Aacheni fürdőkúrájáról egy másik kortárs, J. Mainwaring tudósít.4 Eszerint a beteg komponista az izzasztófürdőkben háromszor annyi ideig tartózkodott, mint általában szokás volt. Aki csak egy kissé ismeri e fürdők hatását, csodálattal kell, hogy adózzék Händel minden betegsége ellenére hatalmas erejének, mint ahogy a fürdő orvosai és kezelőszemélyzete is csodának minősítették a beteg muzsikus állapotának gyors, szemmel látható javulását. A kúra közben bénulásai teljesen megszűntek, ereje visszatért, úgyhogy október végén egészségesen utazhatott vissza Londonba. A ’Daily Post’ című újság 1737. november 5-i számában ez olvasható: „Mr. Händel teljesen gyógyultan visszatérhetett Aachenből”.

  • 2 Burney, Ch.: Nachricht von Georg Friedrich Händel’s Lebensumständen (Berlin, 1785)
  • a cerebralis insultus – agyi sérülés.
  • b sensorium – az érzékek helye, tudat.
  • 3 Stefan Zweig: Georg Friedrich Händel feltámadása. Csillagórák. Történelmi miniatűrök. (Gondolat Kiadó, 1970) – A szerk.
  • 4 Mainwaring, J.: Memoirs of the Life of the Late George Frederic Handel (London, 1760)

Gyógyulása valóban teljes volt: ragyogó művek egész sora, egyebek között a ’Xerxes’ bizonyítja ezt. Anyagiakat illetően ekkor különösen rosszul állt, mégsem volt deprimált. Financiális nehézségei nem csorbították alkotóerejét. Nyilvánvaló tehát, hogy a betegségét megelőző hetek-hónapok depressziója már a betegség előjele, nem pedig külső körülmények reakciója volt.

1738 márciusában egy koncertsorozat átsegítette a legsúlyosabb anyagi válságon. Betegsége után zenei munkásságában igen nagy változás észlelhető. Elfordul az operaműfajtól, s megkezdődik a híres oratóriumok hosszú sora. Még a ’Xerxes’ című opera bemutatásának évében jelenik meg két hatalmas oratóriuma: a Saul és Izrael Egyiptomban. Utóbbit 1738 októberében, tehát egy évvel az életrajzok által gutaütésnek tartott agyi inzultus után, három hét alatt komponálta! Túlmenne e rövid dolgozat keretein az ebből az időszakból származó művek akárcsak puszta felsorolása is. Tény, hogy ez Händel munkásságának legtermékenyebb, muzsikáját illetően pedig – a zenetörténészek egybehangzó véleménye szerint – legelmélyültebb periódusa.

Ezt az óriási munkatempót az aacheni fürdőkúra után 14 éven át csaknem egyenletesen tartotta. 1751-ben a 66 éves mester hirtelen fokozódó látásromlásról panaszkodott. Szembajáról a Jephta kézirata tanúskodik (1751). A mű végén sajátkezű feljegyzése számol be bal szeme világának elvesztéséről. A londoni Guy’s Hospital szemészorvosa, Samuel Sharp diagnózisa: gutta serena, ami az akkori nomenklatúra szerint zöldhályogot jelentett. Három ízben operálták emiatt, sajnos látását megtartani nem sikerült. Az egyik műtétet a hírhedt ophtalmiather John Taylor „lovag”, álneves és sarlatán vándorszemész végezte, aki egy évvel előtte J. S. Bach szemét operálta ugyanolyan siralmas eredménnyel. Látászavara rövidesen másik szemén is kialakult. A londoni Evening Post 1753. január 31-i száma szomorúan ad hírt Händel teljes megvakulásáról.

Az elkövetkező öt évben a vak mester néha még lediktálta egy-egy kompozíciója hangjegyeit, zenei munkássága nagyobbrészt azonban már csak az orgonálásra szorítkozott. Játéka még így is magával ragadó volt, teremtőereje azonban megtört. 1758 elején az addig ritka nagy étvágyú ember étvágytalanná vált, fogyott, testi ereje rohamosan gyengült. 1759. április 6-án egy Messiás-előadás végén hirtelen összeesett. Nyolc nappal később, április 14-én elhunyt.

Händel életében az 1737-ben lezajlott súlyos betegség kétségkívül fordulópont, mely után művészete bizonyos változáson ment át. Ebben a zenetörténészek egyetértenek.

Ami az orvostörténészt érdekli, az most az a kérdés: mi volt ez a betegség? Agyvérzés, amiről az életrajzokban olvasunk, éppoly kevéssé valószínű, mint az agyi erek trombózisac vagy egy cerebralis embolia.d Még kevésbé jön számításba az emollitio.e A betegség egész lefolyása, a bénulások meglepően gyors visszafejlődése ezek ellen szól. 1737. április 13-án érte az inzultusf és október végén már tünet- és panaszmentes volt, erejének és alkotóképességének teljében tevékenykedett.

  • c trombózis – rögösödés a vérben.
  • d cerebralis embolia – agyi érelzáródás.
  • e emollitio – lágyulás.
  • f inzultus – ütés, sértés.

Alig képzelhető el, hogy agyi érelmeszesedést követő ictus,g trombózis, embolia után vagy akár az agyi ereken lejátszódó és átmeneti bénuláshoz vezető arteriitis obliteransh mellett olyan alkotások születhettek volna, mint a Saul, Izrael Egyiptomban, Messiás, Sámson, Judás Makkabeus és Jephta! Ezeket az oratóriumokat Händel mind az agyi inzultus után írta.

Egy kórkép jön itt számításba, s ez a cerebralis lues, annak vagy gummosusi formája vagy egy ictus paralyticus,j amely ezt a tünetegyüttest előidézhette, mely után hosszú ideig tartó tünetmentes állapot, sőt intellektuálisan különösen termékeny periódus következhetett. Klövekorn professzor, aki elsőként vonta kétségbe Händel bénulásának agyvérzéses eredetét, ugyancsak az inzultus luetikus eredetre gondolt.5 Lueses eredetre utal már magának a gyógyfürdő helyének megválasztása is. Aachen kénes thermái a XVI. századtól egészen a XIX. század végéig mint a szifilisz és következményei balneoterápiájánakk legkitűnőbb fürdői voltak ismeretesek.

  • g ictus – bénulás.
  • h arteriitis obliterans – elzáródásos érfalgyulladás.
  • i gummosus – harmadlagos vagy késő szifilisz. gumma – harmadlagos vagy késő szifiliszben mutatkozó jellegzetes sarjszövet.
  • j ictus paralyticus – bénulásos roham.
  • 5 Klövekorn, G. H.: Georg Friedrich Händel in Aachen. Sudhoffs Archiv 41 (1957) 104. p.
  • k balneoterápia – fürdők, ásványvizek gyógyászati alkalmazása.

Az elmúlt századokban is tudott volt persze, hogy a fürdőkezelés nem specifikus terápiája a szifilisznek. Sőt, ismertek és a XV. század végétől kiterjedten használtak is egy szert, a higanyt, mely valóban alkalmas a lues kezelésére. A higanyos kenőkúrákat Európa-szerte kielégítő eredménnyel alkalmazták a lues különböző formáinak gyógykezelésére. A dozírozás azonban nem lévén ismeretes, a kezelés folyamán nagyon gyakran kellemetlen mellékhatások jelentkeztek és az így létrejött súlyos higanymérgezés nem tartozott a ritkaságok közé. Nem volt ez ismeretlen már Paracelsus előtt sem, aki a higanyról így ír:

Az Arcanum a Mercurius, de helytelenül alkalmazzák és így számos új szenvedést okoz….

A higanyártalom elkerülésére, illetve csökkentésére volt jó az aacheni kénesfürdő.

A balneoterápia jelentősége elsősorban az anyagcsere folyamatokra való befolyásában keresendő. A kiválasztás mind a vesén, mind a bőrön keresztül fokozódik. Higanykúra esetén az egyidejű fürdőkezelés meggyorsítja a nehézfémsóknak a szervezetből való kiürülését, úgyhogy a szokásos higanyadagok – mérgezési tünetek jelentkezése nélkül – jelentősen túlléphetők. A detoxikálásra különösen alkalmasak a kéntartalmú vegyületeket nagyobb mennyiségben tartalmazó gyógyvizek.

Térjünk vissza röviden Händel betegségére. Egy Németországban megjelent tanulmány szerzője, W. Reinhard6 elveti ugyan az agyvérzés lehetőségét, de a lezajlott betegség magyarázatára egy nem kevésbé valószínűtlen elméletet konstruál. Händelnek a betegséget bevezető depresszióját endogenl pszichózisnak, átmeneti bénulását pedig egyszerűen rheumatikus bántalomnak, közelebbről periarthritis humeroscapularisnakm minősíti. Nem hihető, hogy valódi endogen depresszió minden előzmény nélkül jelentkezzék, majd minden nyom és következmény nélkül úgy szűnjék meg néhány hét múlva, hogy soha többé, még a vakság nehéz éveiben se mutatkozzék. Mint fentebb már írtam, látásának elvesztése ugyan lesújtotta Händelt – és ez természetes is –, de kóros pszichés reakciót nem váltott ki. Vakon tovább orgonált és remek improvizációkkal gyönyörködtette hallgatóságát.

  • 6 Medizinische Streiflichter bei Georg Friedrich Händel (1960).
  • l endogen – belső okokból keletkező, belső eredetű, önmagától fejlődő vagy keletkező.
  • m periarthritis humeroscapularis – a vállizületek fájdalmas mozgáskorlátozottsága az izületi kötőszövet gyulladása miatt.

Ami pedig a periarthritist illeti, nehéz elképzelni egy orgonaművészt és dirigenst, akinél egy néhány hetes „bénulást” előidézve, azon túl semmi panaszt ne okozott volna.

Mindezen körülményeket, tüneteket s az elvégzett kúrát tekintve, mégiscsak azt kell mondanunk, hogy a kortárs orvosok Händel betegségét helyesen tartották cerebralis inzultusnak és a fürdő javallata s különösen az aacheni fürdőknek e célra való kiválasztása arra enged következtetni, hogy kezelőorvosai a cerebralis inzultus aetiologiájátn is tudták.

Bizonyos, hogy Händel betegsége és ezt követő – szinte csodával határos – gyógyulása döntő változást jelentett zenei munkásságában.

Legnagyobb alkotásai mind ezután születtek. S hogy megszülethettek, abban Händel zenei zsenialitása mellett bizonyosan szerepe volt a gyógykezelésnek is.

  • n aetiologia – kóroktan.
Georg Friedrich Händel
Thomas Hudson (1701–1779) · 1741 · olaj, vászon
Forrás

Schultheisz Emil: Művészek és orvosok. Sajtó alá rendezte Gazda István. Szakszerkesztő Bodorné Sipos Ágnes. Schultheisz Emil „Fejezetek az orvosi művelődés történetéből” címmel a Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 62. köteteként 2006-ban megjelent munka „Művészek és orvosok” című fejezete. Budapest, 2006. (A Magyar Tudománytörténeti Intézet Tudományos Közleményei, 17.)