Test és elme

Karl Popper
Részlet
filozófia, tudományfilozófia, tudat, tudás, Karl Popper

Tartalom

Köszönet
A szerző megjegyzései, 1993

  1. Objektív és szubjektív tudás
  2. A 3. világ autonómiája
  3. A 3. világ és az emergens evolúció
  4. Leírás, vita és képzelet
  5. Interakció és tudat
  6. Az én, a racionalitás és a szabadság

A szerkesztő utószava
Irodalom · Névmutató · Tárgymutató

szóelválasztás

1. Objektív és szubjektív tudás

(részlet)

4. kérdező: Két dolgot szeretnék tisztázni. Létezett-e a Hamlet mint színdarab Shakespeare elméjében? Ha, igen, akkor egyidejűleg létezett-e mind a 3., mind a 2. világban?


Popper: Kétlem, hogy a Hamlet mint egész létezett Shakespeare elméjében. Erre igen nehéz felelni: Úgy értem, mi a Hamlet mint egész? Bizonyosan Shakespeare elméjének műve. Az egyes részek nyilvánvalóan léteztek egy bizonyos állapotban. De az, hogy volt-e egyetlen olyan pillanat, amikor az egész darab Shakespeare elméjében volt, több, mint kétséges. Mozartról mondják – van egy levél, amelyben Mozart azt mondja – nem tudom már, egy nyitányról vagy egy szimfóniáról –, hogy az egységben létezett az elméjében. Szerencsére erről a levélről kiderült, hogy hamisítvány. Még mindig számos esztétikáról szóló könyvben idézik; de a levél nem eredeti. Nem hiszem, hogy Shakespeare-nek meglett volna a Hamlet, mielőtt valóban leírta volna. Nem úgy van, hogy először megvan az elménkben a dolog, pontos formájában, aztán leírjuk. Ez mindig az alkotás folyamata is egyben, a festő folyamatához hasonlóan. A festő áll a vászna előtt, tesz egy színfoltot valahova; hátralép, megnézi a hatást, és esetleg eltünteti a foltot. Vagy lehet; hogy azt veszi észre, hogy a színfolt megváltoztatja az egésznek az értelmét. A színfolt sugallhatja tervei megváltoztatását is. Új ötletek bukkanhatnak fel a festő elméjében. Cserekapcsolatról van szó – ez is egyike a fő mondanivalóimnak, nevezetesen, a harmadik és a második világ közötti állandó csereviszonyról. Még ha valamit alkotunk is, abban is állandóan adunk és kapunk. Számos író folyamatosan változtatgatja azt, amit ír, vagy újra meg újra átírja. Nem mindegyik: Bertrand Russell mutatta néhány kéziratát, ahol körülbelül egy javítás; egy kicsi javítás volt oldalanként. De kevés író ír rendszeresen így – úgy értem, legalábbis ami engem illet én úgy kezdek el írni, hogy azt gondolom, a dolog teljesen kész van a fejemben. De ami az igen-igen sok javítás után megjelenik, az már valami egészen más; mint ami a fejemben volt, és sokat tanultam abból, hogy mindent próbáltam leírni, kijavítani és továbbfejleszteni. Így hát azt gondolom, aligha mondhatjuk – biztosak nem lehetünk: lehetséges, de bizonyosak sem lehetünk róla, hogy Shakespeare elméjében a megalkotása előtt valaha is létezett volna a Hamlet, mielőtt valójában le lett volna írva. Az a valószínű, hogy ez inkább egy folyamat volt, amelyben a darab aktuális előrehaladása olyan új ötleteket sugallt Shakespeare-nek, amikre nem gondolt: Valószínűleg ilyenfajta adok-kapok viszony volt a szerző és e dolog között Én valóban azt gondolom, hogy csupán annyit mondhatunk, hogy létezik egy olyan entitás, mint a Hamlet, és hogy az nem a könyv, sem nem a kézirat, mivel a könyv pusztán a színdarab könyve, a kézirat pedig a színdarab kézirata. Sem az egyedi előadásokból nem áll. Épp úgy, ahogy az eredeti festmény reprodukciója különbözik az eredetitől, és igen rossz is lehet, egy darab előadása is lehet nagyon rossz. A Hamletnek mint darabnak a gondolata ilyen vagy olyan módon létezik a harmadik világban, amit a különböző elmék különböző módon értelmeznek.

Karl Popper (1902–1994) tudományfilozófus
Fotó: BBC
Forrás

Karl Raimund Popper: Test és elme. Az interakció védelmében. Fordította Káldy Zsuzsa. Budapest: TypoTex Kiadó, 1998. (Test és lélek.)