A látás kérdése Witelon (Vitellio) Peri Optices (1275) című munkájában

Stanisław Szpilczyński
fizika, optika, biológia, látás, Witelo

A látás kérdése az ókori gondolkodókat is foglalkoztatta, így Hipparkhoszt, Püthagoraszt, Leukipposzt, Démokritoszt, Empedoklészt, Platónt, Arisztotelészt, Epikuroszt, Plutarkhoszt, Apollónioszt, Damianoszt, Theodosiust, Lactantiust, Cicerót és másokat. Munkáik alapján a látással kapcsolatos elképzeléseiket a következőkben foglalhatjuk össze:1

  1. Püthagorasz követői a látást a tárgyért nyúló kézhez hasonlították: a lélek sugara a pupillán keresztül éri el a tárgyat, amelyet letapogat, és így ismeri fel az értelem az alakot és a színt.
  2. Epikurosz és követői úgy vélekedtek, hogy az ember a környezetében levő tárgyakról leszakadt képet – egy légies ködön keresztül – a pupilláján át érzékeli. Így válik az ember számára láthatóvá a tárgy, és a fény terjedésének sebességével azonos időben érzékeli.
  3. Az atomisták szerint a szemlélt tárgyról leszakadt atomok áramlanak a szembe, és így alkot az értelem képet a világról.
  4. Arisztotelész szerint a megvilágított tárgyról visszaverődő fény a közvetítő levegőn át érkezik a szemhez.
  5. Platón szerint a látás a lelki kisugárzás és a tárgyról jövő sugár találkozása a pupillánál, és ennek közvetítésével formálódik a tárgy árnyképe.
  • 1 Albertus Novicampianus: Fabricatio nominis. Cracoviae 1551. M3–M5 p. (Sensus autem interpretes); W. Szokalski: Stanowisko naukowe Ciołka (Vitelliona) w šredniowiecznej optyce, vol. IV. Ataneum (1877), 554–556. p.

Az előbb felsorolt elméletek kölcsönösen kiegészítették egymást, nem voltak függetlenek egymástól. A szemmel kapcsolatos szubjektív véleményekből nem alakulhatott ki objektív tudomány, mint az újkorban az optika, a szem és a látás első helyes elmélete, a teljes visszaverődés felfedezése és helyes értelmezése (Kepler). Ettől a pillanattól a régi elméletek helyébe fizikai törvények léptek és az optika tükrében vizsgálták a jelenségeket. Ugyanakkor a szemnek tulajdonított szerep némileg csökkent, nagyobb jelentőséget kapott az optikai eszköz (lorgnettek, fotóeszközök stb.). Természetesen az előbbi nem jelenti, hogy az ókori nézetek elvesztették volna jelentőségüket a tudományos életben. Arisztotelész elmélete alapul szolgált Huygens (1629–1695) és Cartesius fényhullám-elméletének kialakulásában, Epikurosz szemlélete pedig Newton és Gassendi emissziós elméletéhez. Az ókori, a látással kapcsolatos elméletek megőrizték az újkorban is időszerűségüket, és hatásuk kimutatható az optika, a dioptrika és a katoptrika területén.

A látással kapcsolatos ókori ismeretek és elméletek jelentkeznek a „keleti reneszánsz”, a kora középkor arab tudósainak munkáiban is. Itt kell említenünk al-Fárábit (Abu Naszr Muhammad; +1010), Alhazent (Abu Ali al-Haszan ibn al-Haiszam) a XI. századból, Ptolemaiosz munkáinak fordítóját.

A látás kérdésének elmélyült kutatása csak a XIII. században jelentkezett. E tárgykörben nevezetes Roger Bacon Perspectiva című értekezése2, John de Peckham (Pisanus de Canterbury) hasonló című munkája3, Dietrich Freiburg (1250–1311) De iride et radialibus impressionibus címet viselő könyve,4 valamint a jeles türingiai lengyel tudós, Witelon (Vitellio) (1235?–1290?) Peri optices című kézirata.5

  • 2 R. Bacon: Opus maius. ed. J. H. Bridges. Oxford 1897, t. 1–2, London, 1900 t. 3. (Perspectiva).
  • 3 A. Bednarski: O rysunku anatomicznym oka Jan Peckhama arcybiskupa z Canterbury. Arch. Hist. Fil. Med. vol. IX (1929) Poznań 73–80. p.; O krakowskich rękopisach Perspektywy Jana arcybiskupa Jana Peckhama. Arch. Hist. Fil. Med. vol. XII (1932), 1–14. p.
  • 4 A. Crombie: Nauka średniowieczna i począctki nauki nowożytnej. Warszawa 1960, vol. I, 138–139. p.
  • 5 A. Bednarski: Die anatomischen Augebilder in den Handschriften des Roger Bacon, Johanni Peckham und Witelo. Sudhoffs Archiv 1931 vol. 31.
Peri optices
Norimbergae, Apud Io. Petreium, 1535

Witelon szász-lengyel család gyermeke, sziléziai születésű, aki tanulmányait Párizsban és Paduában végezte. Nem tisztázott időpontban felkereste Róma közelében, Viterbóban Wilhelm Moerbecket, a neves fordítót és mély barátságot kötött vele. Moerbeck Aquinói Tamás részére fordította le az ókori mesterek munkáit. Hatására kezdett el foglalkozni a látás kérdéseivel és írta meg összefoglaló munkáját az optikáról (De perspectiva és Peri optices). A munkát 1275-ben fejezte be és mesterének ajánlotta. A munka teljes címe a következő: Vitellionis Mathematici doctissimi peri optices id est de natura, ratione et proiestione radiorum visus luminum, colorum atque formarum, quam vulgo perspectivam vocant, libri X. A kézirat nyomtatásban először 1535-ben jelent meg Nürnbergben, Jan Petrek nyomdájában (ss. 1–594).6

  • 6L. Wituski: O życiu i dziele optycznym Vitelliona. Poznań 1870; W. Szikalski loc. cit.; A. Birkenmajer: Witelo najdawniejszy śląski uczony. Katowice 1936; W. Melanowski: Vitello Thuringo-Polonus et son optique. Bull. et Mèm. de la Soc. Franc. d’Ophtalmologie. 1946, vol. 59.

A könyvek (fejezetek) élén definíció áll, amelyet a továbbiak során kifejt és megmagyaráz. Ezt követik az állítások és a kevésbé igényes bizonyítékok, majd a „theoremata”-k vagy paragrafusok, amelyek a címre és az egyes kifejezésekre vonatkoznak. A szöveget geometriai ábrázolások kísérik. Csodálatos a mű felépítése, rendszere, és e tekintetben a későbbi munkák példáját szolgáltatta.

A III. könyvben (fejezetben) találjuk a szem Galénosz szerinti leírását, valamint a látás ismertetését. A látás leírását Vitellio a szem keresztmetszeti rajzával illusztrálja. A szem – Vitellio szerint – gömbölyű, amelynek külső burka szaruhártyás rétegből (cornea) áll, és szorosan rátapad a szemfehérje feletti hártyákra (consolidativa); alatta a szemfehérje (albuginea) állománya található. A szemhártya külső oldalán lényeges a véredény-burok (vinea), az előrésznél látható a pupilla. A szemgolyó belső részében három lényeges képződmény van: a vizenyős-folyékony állomány (humor albugineus), közepén a tejszerű test (humor glacialis) és az üveges testek (humor vitreus). A szemgolyó hátsó részébe csatlakozik egy széles nyílás és ezen keresztül vezetődik be a látóideg (nervus optikus), amely a szemüregben kettős – belső és külső – burokba ágyazódik. Az első burok összekapcsolja a borító hártyával, a második a véredényekkel. Az ideg a szemgolyó irányában tölcsér formát vesz fel; a belső tér mellett található a látó-csatorna, amely az agyhoz vezet. A tölcsér belsejét pókhálószerű hártya (cella aranea) borítja, amely a szemgolyó egész belső terét is fedi, és ezen a csatornán hatol be a lélek „látó kisugárzása” a szembe. A szemben található jeges test az érzékelt fény közvetítő eszköze (organum virtutis visus). A világító piramis a látás alapja, a szemlélt kép közvetítője (pyramis radialis), ez vetíti a képet a szemlencsére, és arról átvéve kerül az ideg közvetítésével az agyba.

Ez a leírás a XVI. század végéig a látással kapcsolatos legpontosabb ismereteket tartalmazta; ezt Kepler munkájának megjelenésekor pontos fizikai törvények váltották fel.

A III. könyv továbbiakban a szem élettanával, a két szem látásának kérdésével, a két kép egy képbe való összesítésének problémájával foglalkozik.

A IV. könyvben a szerző a látás feltételeivel foglalkozik. Elgondolkodik azon, hogy egyetlen tárgyat sem lehet teljes egészében látni, csak részleteiben, és azon: hogyan történhet a részletek összegezése vagy az egész kép felaprózása. Vizsgálja a teljesség, a távolság, a mélység, a helyzet és a pihenés kérdéseit, valamint a mozgó tárgyak nézésének kérdését. E kérdéseknél főleg Euklidész ismereteit veszi alapul, helyenként már saját felismeréseit is közli.

Az V. könyvben találjuk a tükröző felületekről visszaverődő fényhatásokat. Részletesen ismerteti a fény visszaverődésével kapcsolatos ismereteket; főleg a visszaverődés és a beesés szögét mérő eszközöket – sík, homorú és domború üvegeket – mutat be. Rendkívül érdekes az a leírása, amikor egyetlen síküveg segítségével történő, a párhuzamos sugarak egy gyújtópontba való összesítéséről szól, bár maga is állítja, hogy ez csak gyűjtőlencsékkel lehetséges.

A VI. és VII. könyv a henger, a kúp- és a gömb alakú tükrökről szól, a VIII. könyv pedig a domború üvegek három fajtáját ismerteti.

A IX. könyv a homorú, a hengeres és a gömb alakú tükröknek a párhuzamos sugarakkal kapcsolatos viselkedését, a fénysugarak összegyűjtését és a tűz fellobbantására való felhasználását tárgyalja

A X. könyv a fénytörés eszközeit ismerteti. Felfigyelt arra, hogy a ferdén bevetített sugár a különböző sűrűségű és az átlátszó közegben eltérő törésszöget kap, s hogy ez kapcsolatban áll a bevetítés szögével. Az ezzel kapcsolatos ismereteit csak Cartesius köze 1400 évvel későbbi felfedezései múlták felül. A könyv további részében Witelon a tárgyak helyzetével s az ezzel kapcsolatos látási kérdésekkel foglalkozott. Itt már munkájának számos asztronómiai vonatkozása is van.

Witelon, szemben Alhazennel, több teret szentel a geometriának, a matematikai levezetéseknek, s munkáját valóban az optikai kutatások alapjának kell tekintenünk. Alapvető munkája mintául szolgált a XIII. század számos, a látással kapcsolatos feldolgozásának (R. Bacon, J. Pisanus-Peckham, Dietrich Freiburg), és nem véletlen, hogy pont az ő munkája ért meg több nyomdai kiadást. Alapvető munkák hivatkoztak rá, pl. a Margarita Philosophica (1486–1535), amelynek szerzője Guitilon volt. A könyvnyomtatás századában Witelon munkája három kiadást ért meg (1535, 1551, 1572).

Witelonis Perspectivae Liber Primus. Book I of Witelo’s Perspectiva. An English Translation with Introduction and Commentary and Latin Edition of The Mathematical Book of Witelo’s Perspectiva by S. Unguru. Wrocław 1977. (Studia Copernicana XV)

Biography

Witelo—also known as Erazmus Ciolek Witelo, Witelon, Vitellio, Vitello, Vitello Thuringopolonis, Erazm Ciołek, (born ca. 1230 probably in the village Borek in Lower Silesia—died after 1280, before 1314), was a Silesian and Polish friar, theologian and scientist: physicist, natural philosopher, mathematician, precursor of perception psychology science. His mother was from Polish knightly house, father was a settler from Thuringia. He called himself Latin “Turingorum et Polonorum filius”—“son of Poland and Thuringia”. He studied at the university in Padua around 1260 and then went to Viterbo. He became friends with William of Moerbeke, the translator of Aristotle. Witelo’s major surviving work on optics, called Perspectiva was dedicated to William of Moerbeke. In Perspectiva, Witelo refers to other works that he had written. Most of these have not survived, but De Natura Daemonum and De Primaria Causa Paenitentiae have been recovered.

Perspectiva was largely based on the work of the Arab scholar Alhazen and was powerfully influential on later scientists, and in particular on Johannes Kepler. However, it also has much material on psychology, where it outlines doctrines that are close to our own notions of the association of ideas and the subconscious. It also has Platonic metaphysical discussions. He argues that there are intellectual and corporeal bodies, connected by causality (corresponding to the Idealist doctrine of the universal and the actual) emanating from God in the form of Divine Light. Light itself is, for Witelo, the first of all sensible entities, and his views on light are similar to those held by Roger Bacon.

There is Vitello crater on Earth’s Moon, named after Witelo.

Source: Wikipedia in Answers.com

Forrás

Orvostörténeti Közlemények 87–88 (1979) 219–222. p.