A közelgő homunkulusz

Cholnoky Viktor
1906
biológia, homunkulusz, mesterséges fehérje, Paracelzus, Lavoisier
szóelválasztás

A homunkulusz,a vagyis a mesterségesen előállított ember, amelyet a laikus olvasó leginkább Goethe Fausztjából ismer, ahol azonban inkább humorosan, mint komolyan van kezelve: a híres-neves hohenheimi Bombasztusz Teofrasztusz Paracelzuszb találta fel. Azaz dehogyis találta fel, hiszen ha feltalálta volna, akkor már egészen jól volnánk, és az emberiség ráérne sokkal derűsebb és sokkal kevésbé komoly dolgokkal foglalkozni, mint aminő a szerelem.

  • ahomunkulusz – az alkimisták, elsősorban Paracelsus elképzelése szerint: lombikban, ű vegyi úton előállítható ember
  • bParacelzusz (1493–1541) – az alkímia legnevesebb és legnagyobb hatású művelője

Paracelzusz tehát nem találta fel a homunkuluszt, de az ő agyában kelt életre először a mesterséges ember Lehetőségének a gondolata. És ezzel a szegény Paracelzusszal nagyon mostohán bánt a világ. Életében kinevették a meg nem lévő homunkulusza miatt, amely a legolcsóbb viccek gyártására adott alkalmat az akkori kor útszéli humoristáinak, halála után pedig elfelejtették, s csak a szó szoros értelmében bombasztikus hangzású neve maradt fenn. Pedig, bár nem tudott szabadulni korának nagy és világot domináló babonájától, az alkímiától, egyike volt a legkiválóbb lelkeknek és a humanizmus meg a tudásszükség felismerése első képviselőinek. Mint orvos faluról falura járt, és ingyen gyógyította a parasztokat, akik ezért hálából kuruzslónak meg boszorkánymesternek kiáltották ki. Mint tudós pedig egész tanítványsereget gyűjtött maga köré, akiknek szinte mániákus rajongással prédikálta a tudomány jövőjét, s akik eltanulva kézbeli, diagnosztikus és orvosságkeverő ügyességét, pénzt csináltak belőle, a háta mögött meg kinevették a tudatlanság, a nem értés röhejével.

Annyit azonban Paracelzusz nem szenvedett semmiért, mint a homunkuluszáért. Azért egyenesen bolondnak mondták, és évszázadoknak kellett eltelnie, amíg íme, Paracelzusz kezd rehabilitálódni. Mert ma már egészen tudományos bizonyosság, hogy rövid időn belül képesek teszünk mesterséges életet idézni elő a holt szervetlen világból.

Az alkímia tudvalevően még ezelőtt nem is egészen kétszáz esztendővel komoly tudomány számába ment, és Lavoisier nevéhez fűződik a nagy átalakulás, amely a babonából tudományt csinált. No, Lavoisier-hez is elég hálásak voltak a kortársai; ezerhétszáz – azt hiszem – kilencvenháromban [1794 – A Szerk.] kettévágták, mert akkor arisztokratának számított mindenki, aki nem ordított együtt az ordítókkal.

Lavoisier után a kémia legnagyobb munkása, sőt a modern vegytudomány megalapítója Liebig Justus volt, aki a szerves kémiát alapította meg. Akkorra és abban az időben a biológia is haladt már annyira előre, hogy a tudósok felismerjék a szoros kapcsolatot, amely szerves és szervetlen világ között van. Malpighi és Spallanzani élettani kutatásai, a mikroszkóp és sok más körülmény a sejt fogalmát teljesen körülhatárolták, és úgy domborították ki, mint életegységet. A sejt az a legkisebb érzékelhető egység, amelyből az élet, még ha olyan komplikált tünet is, mint például az ember élete, összeáll, és… és szóval él.

A sejt tehát, mint az élet legalsóbb határa, mint a szó szoros értelmében való „létminimum”, amint megvoltak az eszközeink arra, hogy megközelíthessük, és belehatolhassunk a lényegébe, természetszerűen a legnagyobb mértékben elkezdte érdekelni az egész tudományos világot. És ekkor bámulatos dolgokra jöttek rá.

Roux Vilmos például lassú, szinte emberfeletti türelmet kívánó kísérletezéssel elérte azt, hogy a békapete sejtjeiből, amelyekből rendes körülmények között csak egy állat fejlődik, két állatot fejlesztett ki (amelyek néha összenőve jöttek a világra, mint valóságos sziámi békák), Loeb Jakab pedig arra jött rá, hogy bizonyos sókkal való kezelés után a békahölgyek egészen normális fejlődésű utódokat tudnak létrehozni anélkül is, hogy kolostori zárkózottságukat ott a laboratórium üvegedényében gavallérok jelenléte megzavarná. Delage és Boveri még szenzációsabb eredményekre jutottak, amelyek azonban olyan bonyolult biológiai kísérletek kapcsán álltak elő, hogy csak a szakértőt érdeklik a fázisai. Elég annyit említeni, hogy Delage például tisztán hőhatásokkal dolgozva partenogenezisrec tudott késztetni gyenge nemhez tartozó békákat.

  • cpartenogenezis – szűznemzés

Az olvasó észreveszi, hogy ezek a kísérletek nagyon közel járnak ahhoz a határhoz, amelyen túl a homunkulusz lehetősége már megvan. De ezek a mesterséges élőlénynek még csak a fejlődéstani lehetőségei, és a tudománynak ma már vannak kémiai bizonyosságai is arra, hogy a műember lehetséges.

Tudvalevő dolog, hogy a szerves vegyülékek legkomplikáltabb faját a fejérnyeanyagok alkotják, tehát éppen azok, amelyekből minden eleven organizmus összeáll. A fejérnyéket tisztán csak a növények termelik, s a természet másik nagy szervezetcsoportja, az állatok s köztük az ember is, úgy építi fel a saját szervezetét belőle, hogy megeszi. Sőt a gyomrában meg sem emészti, a fejérnye csak a beleiben hull szét alkotórészeire.

Liebig Justustól kezdve, aki a növények fejérnyetartalma megszaporításának elvét állapította meg akkor, amikor feltalálta a műtrágyát, szakadatlanul feladatnak tűzte maga elé a kémia, hogy mesterséges úton tudja előállítani ezt a világfelépítő anyagot. És ma már azon a ponton vagyunk, hogy tudományos bizonyosság a fejérnye mesterséges előállításának lehetősége is.

A hírneves heidelbergi fiziológus, Kossel állapította meg először, hogy a fejérnye igen sokféle nitrogénsavaknak az összetételéből áll, és hogy bizonyos hatások alatt, amilyen például az emésztés is, a nitrogénsavak e valóságos labirintusa egyszerűbb összetételekre, peptonokra esik szét. Ezeknek a kutatásoknak nyomán Fischer Emilnek és Herlitzka Amadeónak sikerült nitrogéntartalmú savakból – úgynevezett amidosavakból – peptont állítani össze, illetve olyan nitrogénsavakat, amelyeket Fischer polipeptideknek nevezett el. És végül a múlt év júliusában Spiegelnek sikerült az, hogy formaldehid segítségével ezekből a palipeptidekből valóságos fejérnyét állítson elő.

Ezzel el van érve az, amire eddig csak a növény rostjaiban dolgozó természet volt képes.

És megvan a kémiai előfeltétele is annak, hogy szervezetet bírjunk mesterséges úton előállítani.

Rövid idő kérdése már csak, hogy az első mesterségesen, emberi kifundálás nyomán s emberi kézzel megszerkesztett élőlény létrejöjjön. Mert úgy a biológiai, mint a kémiai lehetőségek megvannak már az első emberi csoda megtörténésére.

A tudás nemsokára átlépi a lét vagy nemlét kérdésének határát, s a homunkulusz közeleg.

A Hét 1906. 186–187. p.

Forrás

Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1980. 181–185. p. (Magyar Hírmondó.)