A Szajna vize

Cholnoky Viktor
1910
árvíz, folyószabályozás, Szajna, Tisza
szóelválasztás

Egyáltalán nem fantasztikus hasonlat, hanem szinte ijesztő igazság az, hogy a Tisza árvize és a Szajna árvize között ugyanaz a különbség van, mint a Petőfi költészete azután meg a Coppée, Beranger és Baudelaire költészete között. Ahogyan a Néva áradása, amelyet a mérhetetlen és keserű tengervíz nyom vissza Pétervárra, a Téli Palota ostromára, szintén nem egyéb, mint a lassú folyású, szerteömlő, folyton fenyegetődző, de azután megint csak lehiggadó orosz forradalom. A vizek jelzik az embereket.

Mi a Tisza árvize? Az őrült letépi a láncát s szilaj örömmel vágtat a rónán át. Elindul a Tisza a máramarosi hegyekből mint szilaj fickó és tépi, szaggatja magával a sziklát, vad hegyi patak itt még, tépi a porfírt, a trakhitot, a lávát és iszappá őrli, úgy cipeli magával. Tokajnál aztán megrészegedik és elálmosodik. A síkságra érve lassú lesz a folyása s az iszap, amit ott fenn magába szedett, bosszút áll rajta most, lerakódik az ellustult vízből a meder aljára és emeli, emeli lassan, de irtózatos bizonysággal folyton a Tisza vizének a felszínét. Ezért való hiába ellene minden árvízgát s mivel mélyen alatta a talaj agyag, ami át nem ereszti a vizet, ha tavaszi olvadáskor megindulnak a hegyek erei s futva fulladnak bele a Tiszába, akkor tépi le ezt a láncát, akkor énekli a szabadság dalát s szilaj harsogásával akkor önti el a rónaságot. A Tisza árvize mindig felülről jön, mindig, a maga vizével önti el a veszedelem helyét, a gáton nől túl, vagy a gátat tépi szét. Petőfi. Ezért nem értette meg: Paleocapa, az olasz mérnök, aki először kezdett hozzá a szabályozásához és korlátokat akart vetni neki, – neki! És ezért értette meg Vásárhelyi Pál, a legnagyobb magyar lángelmék egyike, aki a szabályozó tervében kitomboló helyeket engedett neki, amiket mesterszóval, prózai nyelven „árvízraktárak”-nak hívnak. Vásárhelyi tervét elvetették, talán azért, mert Széchenyi István volt a szószólója, megszabályozták a Tiszát olasz módra és a Tisza emeli most is folyton szakadatlanul a saját medrét s eljön az idő még, amikor Szeged szomorúbb lesz, mint volt.

Árvíz, Szeged, 1879
Forrás: szeged.hu

Egészen más ember a Szajna. Alig hogy elindul a langresi sziklákról, mindjárt Champagne síkjára ér és lassú, lomha folyással kanyarog oda Párizs alá. És ott azután egyszerre nyárspolgárrá változik. Mert nem Nürnbergben, nem is Dorkingban, hanem Párizsban teremnek meg a legjobb nyárspolgárok. A lassú folyású, sekélyes felszínű, de vagyongyűjtögető Planchet-h és Durand-ok. Ilyen szürke, kopott és unalmas hétköznaposként a Szajna is, de éppen ilyen vagyongyűjtő is. Mert neki nem kell az, hogy más raktározza be a vizét, beraktározza ő saját magát. A medre alatt, az egész folyása alatt nem agyag, nem márga a talaj, hanem dolomit. A mészkőnek az s legszegényebb, legalázatosabb formációja, amelyik még a vizet is elkoldulja a fölötte lévő földesúrtól, a humusztól és ezer szakadékában, milliónyi apró réseiben, kisebb-nagyobb barlangjaiban elrakja, mint az ürge vagy a hörcsög a gabonát – télre. A Szajna vizének a talaja laza, ez a foldó tehát nem tavasszal dagad meg igazán, mert akkor a hóolvadás okozta vízfeleslegét odaadja a földnek. Maga pedig folyik tovább, kissé romantikusan, kissé patetikusan, kissé unalmasan s néha-néha műfelháborodásokat mutogatva, mint Coppée költészete. És valószínűen maga sem tudja, hogy most a szertelennek vélt és lerázott energiafeleslegével a földalatti Párizst tölti meg. Azt a földalatti Párizst, ahol a katakombák vannak, ahol a pincelakásokban a Murger-k s Beranger-k születnek.

Forrás: Wikipedia
Bonjour de Puteaux!
Képek az 1910-es párizsi árvízről

És azután, amikor eljön a tél, valami olyan abnormis tél, mint az idei, vagy például mint 1793 januárja, avagy 1848 februárja volt, akkor szólal meg a Szajna is földalatti hangján. A vízzel túltelt dolomitbarlangok elkezdenek a téli tavaszeső kopogtatására felelni, a mélység és sötétség keble indul meg és Villon, Gringoire Péter, Beranger énekelnek.

A pincékből és a katakombákból hangzik fel ez a dal. A Szajna árvize sohasem a rakodópartoknál jelentkezik először, hanem mindig a pincékben, a csatornákban, a katakombákban üti fel a fejét. Nem tombol és nem kihívó szilajságú, mint az ellenfelét mindig felülről támadó Tisza, hanem felbukkanik egyszerre mindenütt és gonoszul, kegyetlenül, mosdatlan szájjal mondja meg a palotáknak, hogy alattuk is pince van. A túlterhelt meder nem bírja a saját vize súlyát, azt is át akarja adni a dolomitnak, az pedig, torkig jóllakottan, beleokádja a terhet a vízverte Sodomába.

És csak akkor jön azután Baudelaire. A természeti nevén úgy hívják, hogy: Yonne. A Bourgogne bércéből fakad és sebes futással hagyva el Nivernaist, rászalad a Szajna tetejére. Lenézve és megvetve minden más vizet, egyszerre ő lesz úrrá a vizeken és megveri, meglüktetteti a Szajnát, hogy siessen már, hiszen az ő szíve úgy dobog, hogy mindjárt megreped. Ilyenkor kezdi el azután a Szajna is a nagy hullámot vetni, ilyenkor úsznak a vizén épületrongyok s virágos, szalagos koporsók, amiket ki tudja honnan ragadott el. És ilyenkor üvölt fel minden csatornának a sípja, ilyenkor rohannak elő a katakombákból a patkányok, ilyenkor inganak meg a paloták kőalapjai, ilyenkor mennek borzongó vidámsággal nézni a „kötőasszonyok”, hogy hogyan pusztít a tomboló elem. Mert ez nem szabadságharc, mint a Tisza árja: ez a forradalom…

A kommün nagyobb pusztítást végzett Párizsban, mint Moltkeék és Franciaország az öt milliárdot könnyebben heverte ki, mint azt, hogy Thiers és Mac Mahon következtek azután. Ez az árvíz sem fog ártani neki, annál kevésbé, mert Budapest székesfőváros már úgyis segítségére sietett tízezer koronával, amiben valószínűen benne van a te házbéred is, t. olvasóm. Hanem ami majd azután jön, az lesz nehéz az úgynevezett „világ közepé”-ek. Mert Párizsról, hála legyen a magyar montmartreistáknak, tudjuk azt, hogy csaknem olyan könnyen megkabarézható város, mint Budapest, de azt nem tudjuk, hogy csaknem olyan csatornázhatatlan, mint Pécs, vagy pedig Grác, ahol tudvalévően szifonnal kell kiszedni az emberekből az erkölcsi öntartalmat. A vízvezetéke pedig olyan, hogy nálunk még Kajlinger Mihályt, a világ második legjobb vízvezetékének a megalkotóját is felakasztanák érte.

És ebből kerekedik majd, különösen most tavaszra, az igazi veszedelem. Ezekből a Szajna otthagyta – miután előbb felkeverte – rettenetes malacságokból, amikről beszélni nem lehet, mert csak Mecsnikov, a baktériumok főpásztora ugrálhat örömében miattuk. Nagy, csúnya járványok várnak Szent Genovéva városára az árvíz multán és vigasztaló a jövő perspektívájában csak egy van. És ez az, hogy a bölcs párizsiak már most sem isznak vizet. Hanem bort, ami a vincellérek forradalma óta olyan olcsó Franciaországban, mint hajdan a régi jó időkben az emberfej volt. Viszont azonban: túlnyomóan suresnesi bort isznak, az pedig az a híres Chateau Rabvallateau, amitől kinyílik az ember zsebébent a bicska.

Forrás

Cholnoky Viktor: Beszélgetések. Szerkeszti Gömöri Jenő. Budapest: Politzer Zsigmond & Fia, 1910. 47–49. p. (Modern könyvtár, 19–20.)