A tátrai obszervatórium

Cholnoky Viktor
1910
asztronómia, meteorológia, obszervatórium, Tátra
szóelválasztás

Ennek a hétnek a szerdáján jelentették a lapok zürichi távirat nyomán, hogy a Mont Blancon volt két meteorológiai obszervatórium közül az egyik, az 1892-ben épült Gaussen-obszervatórium, amely világszerte híres volt, összeomlott az idén abnormis mennyiségben hullott tavaszi hó terhe alatt. Drága műszerek, talán feljegyzések, de mindenesetre még drágább, mert vakmerően szép emberi gondolatmegvalósulás veszett oda a goromba tavaszi hó esetlenül és váratlanul nagy súlya alatt.

Ne gondolja senki se azt, hogy ez csupán csak a legridegebb és legérthetetlenebbnek látszó tudományoknak, az asztronómiának és a meteorológiának jelent veszteséget.

Ennek a légköri jelenségeket megfigyelő és az élettel tüstént összekapcsoló időjárás-megfigyelő állomásnak a pusztulása nem csupán tudományos szerencsétlenség, hanem csapás a féltelkes gazdára csakúgy, mint a nagymarosi kirándulókra, a balatoni fürdőpublikumra, sőt börze-embertársainkra is. Mert egy kiesett láncszem abból a gyönyörűen összeláncolt időellenőrző és az elkövetkező időjárást ha nem is sokkal, de legalább órákkal, sőt napokkal előre megmondó tudományos műhelyek láncolatából, amelyek ma már egész Európának minden nagyjelentőségű hegységének a csúcsait, tehát a meteorológiai megfigyelésre legalkalmasabb pontjait nemcsak koronázzák, hanem egymással az elektromosság erején közvetetten kapcsolatba is hozzák.

Egy ilyen hegyi obszervatóriumnak a pusztulását ma már nemzetközi ügynek kell tekinteni, mert hangsulyomi kell újra, hogy ma már ezek az obszervatóriumok nem pusztán és elvontan tudományos érdekeket szolgálnak, hanem nagyon fontos és mindnyájunk jólétével, gazdasági és egészségbeli jobb boldogulásával összefüggő érdekeket; talán még elsőbb sorban, mint, régi szóval mondva, absztrakt tudományos célokat.

A Mont Blanc egyik obszervatóriumának az összeomlása tehát nem pusztán a svájci köztársaságnak és a meteorológusok köztársaságának az ügye, hanem mindnyájunké. És szinte elsősorban Magyarországé, amelynek a jóvolta vagy szerencsétlensége minden egyes esztendőben a föld termésétől, tehát az időjárás mivoltától függ. A meteorológia tudománya és leghasznosabb, legalkalmasabb segítői, a hegyi megfigyelő-állomások, változtatni ugyan nem tudnak – szinte szeretném itt közbeszúrni azt a szót, hogy egyelőre – az időjáráson, de ma már szinte kétségtelen bizonyossággal mondják meg huszonnégy órára a bekövetkező időjárást, rengeteg tapasztalatot és megbecsülhetetlen értékű statisztikai adatot gyűjtenek egybe.

A mi időjárásunk itt Magyarországon mindig nyugat felől alakul ki, vagyis csaknem teljesen az Atlanti-óceán felett lefolyó légköri eseményektől függ. Mert Európának, ennek az elrongyolódott szélű és talán csak Oroszország legbensőbb részeiben valamelyest kontinentális klímájú világrésznek az ura, parancsolója, mi több, a kályhája, de egyúttal hűtőedénye is az Atlantikum. A vizére aláúszó sarki jéghegyek hidege és a Golf-áramnak még ma is nagyrészt misztikus levegőfűtő képessége az, amely meghatározza a mi időjárásunkat, a magyar föld termését, tehát alapjában véve mindnyájunknak a jóvoltát, a vidéki földesúr által az orfeumban egy éjjel elköltött száz szál birka árától elkezdve le egészen a gyermekgyilkolás legalávalóbb fajáig, a tejhamisításig. Magyarországra minden jó és minden rossz nyugat felől jön, amivel azonban a világért sem akarok politizálni.

És mivel ezek szerint épen Magyarországon a legfontosabb az időjárás kitapasztalása és az elkövetkező időjárási eseményekről való lehető leggyorsabb értesülés, tehát az egész nyugotinak számítható Európában mindez ideig éppen csak Magyarországon nincs hegyi obszervatórium, csak nekünk nincsen olyan megfigyelő állomásunk, amely az időjárást nem leveli békamódszer, nem is tyúkszem-rendszer, de még csak Falb-féle fantasztikumok szerint sem, hanem a tudomány bizonyosságával tudná előre megmondani.

A Pireneusok egyik hatalmas ormán, a Pic du Midin, a Mont Ventoux-n, a magas Tauern-hegység legvakmerőbb csúcsán, a Sonnblicken, azután a Zugspitzen, a Boockenen, az Óriás-hegységben, a Schneekoppen, a Vezúvon, mindenütt vannak meteorológiai obszervatóriumok, sőt van légköri Megfigyelő-állomás, sőt Boszniáhan, a Prenj-hegység egyik hatalmas csúcsán, a Bjelasnicán is építtetett az osztrák kormány már 1903-ban megfigyelő-állomást.

De Magyarországon igazán magas hegyinek nevezhető megfigyelő-állomás egyáltalán nincsen. A Babiagora egyik lejtőjén 1600 méter magasságban van nagyon szerény kis megfigyelő-állomásunk, a Tátrában 1300 méter magasságban, tehát a hegységnek épen a fele magasságában, Dobsina felett 1111 méter magasságban a Csuntava hegyén van obszervatóriumunk. A legmagasabb állomásunk pedig, amely távíróval és telefonnal is el van látva, Tátrafüreden van 1015 méter magasságban. És mindezek az állomások primitívek, szegényes berendezésűek és a munkájuk kénytelen-kelletlen, nagyon szerény körre szoruló adatgyűjtésekben merül ki.

Vagy tizennyolc éve annak már, hogy a Magyar Földrajzi Társaság elkezdett foglalkozni a Magas Tátrán felállítandó hegyi obszervatórium kérdésével. Egyike a legkiválóbb meteorológusoknak, Hegyfoky Kabos, tanulmányozta akkor ezt a kérdést és meg is jelölte a legalkalmasabb csúcsokat, amelyek obszervatórium felállítására szolgálhatnának. Az egyik a 2650 méter magas Ferenc József-csúcs (előbb Gerlachfalvy-csúcs), a másik a 2450 méter magas Szalóki-csúcs. Ez az utóbbi, bár kétszáz méterrel alacsonyabb, mégis alkalmasabb volna az obszervatórium céljaira, mert könnyebben hozzáférhető is a Ferenc József-csúcsnál és izoláltabb fekvésénél fogva is jobban szolgálhatná a célt. A cél pedig – ezt most már harmadszor kell hangsúlyoznom – az, hogy megismerjük a magyar Alföld időjárásának a feltételeit, tehát mintegy őrálló hegyi várát építsük meg Magyarország évente visszatérő reménységének, a termésének.

Három évvel ezelőtt azután a Földrajzi Társaság akcióba is lépett a tátrai obszervatórium létesítéséért. Felhívással fordult a magyar közönséghez és igazán szerényen – talán valamelyes, de megbocsátható tudósi ügyetlenséggel – mindössze százezer koronát kért az obszervatórium létesítésére. Egy bronzszobornak a felállítása is többe kerül. És összegyűlt az obszervatóriumra eddig, három év alatt mindössze – 5200 korona, mond ötezer-kétszáz korona.

Úgy látszik tehát, hogy a magyar publikumnak vagy nincs meg a kellő érzéke ez iránt az elsőrendűen fontos érdekünk iránt, vagy pedig nincs elégséges anyagi eszköze arra, hogy ide is juttathasson pénzt. Most tehát, hogy a Mont Blanc obszervatóriumát elseperte a hó, talán nemzetközi akciót kellene indítani arra, hogy a veszteséget ne a Mont Blancon, ahol van másik obszervatórium is, hanem a Szalóki-csúcson, vagy a Ferenc József-csúcson pótolja a világ. Egészen szépnek gondolnám például, ha Ferenc József király nyolcvanadik születése napjára valami nagy, fejedelmi adomány adná az első gyémántkövet ahhoz a koronához, amely a magyar hegyek királyának, a Ferenc József-csúcsnak a homlokát fogja megkoronázni.

A magyar társadalom gyenge, vagy fáradt, avagy apatikus. Kormánykezdéssel kell lehetővé tenni tehát, hogy a tátra-obszervatórium meglegyen. És nem százezer koronáról szabad most már ábrándozni, hanem olyan összegről, amellyel Európa legkitűnőbb hegyi megfigyelő-állomását lehet felépíteni. És nemzetközivé kell tenni az ügyet, mert a tátrai megfigyelések nemcsak Magyarországra fontosak, hanem Romániára és Oroszország déli, gabonatermő részeire is. Pedig sem Romániának, sem Oroszországnak nincsen módjában, hogy hasonló állomást állítson fel. Romániában hiánya van ehhez a kultúrerőknek, Oroszország nyugati szélén pedig a hegyeknek.

A tátrai megfigyelő-állomás dolga tehát európai, nemzetközi érdek. És most a Mont Blancon történt szerencsétlenség alkalmát nem szabad elsiklatni a kezünkből, hanem szerencsére kell fordítani. Ennek a kérdésnek többé elaludni, vagy csupán tudományos folyóiratokra szorítkozni nem szabad.

Forrás

Cholnoky Viktor: Beszélgetések. Szerkeszti Gömöri Jenő. Budapest: Politzer Zsigmond & Fia, 1910. 58–61. p. (Modern könyvtár, 19–20.)