A kegyes ölés

Cholnoky Viktor
1906
szóelválasztás

Arra a kérdésre, hogy szabad-e az orvosnak ölni, molière-i közelségben fekszik a pokoli ellenkérdés: hát miért kapta a diplomáját? Ölni, akaratlanul és a szándéka ellenére bizony szabad a doktornak, és Kínában volnánk, és nagy szerencsétlenség volna a társadalomra, ha büntetőpörbe lehetne fogni vagy akár csak fegyelmi úton is megrendszabályozni azt az orvost, aki – természetesen kizárva itt az ordító tudatlanság vagy lelkiismeretlenség eseteit – véletlenül halálát okozza a rábízott betegnek. Erre is volt már eset, de mivel a tudásunk korlátolt, és csak az ostobaságnak nincs korlátja, felelősségre ezért az orvost belátó ember nem vonja, ellene ilyenkor csak az ostobaság ordíthat.

Azonban a téma, amelyet ezúttal a hét eseményeinek vegyes felvágottjából tollunk villahegyére akarunk szúrni, nem az orvos véletlen öléséről szólt, hanem a szándékosról. Amerikában, Ohió államban valami überhumanista törvényjavaslatot nyújtott be az iránt, hogy az orvosnak szabadsága – sőt talán kötelessége – legyen fájdalmat nem okozó vagy minimális fájdalmat okozó méreggel megölni azt a beteget, akinek a halála már biztos, a szenvedései pedig olyan mértéktelenül nagyok, hogy az élete, a bizonyosan kialvó élete már teher neki is meg a környezetének is.

Hát Ohió állama elég benn van Amerikában arra, hogy efféle törvényjavaslatot terjeszthessenek a parlamentje elé, de annyira messze még sincs benn Amerikában, hogy a javaslatból törvény is válhassék.

Halálos betegség, amelyre az orvos hóttbizonyosan megjövendölheti, hogy elpusztulás lesz a vége, tudvalévően csak egy van a világon: az élet. Erről egyet bizonyosan tudunk, és körülbelül csak egyet tudunk bizonyosan, hogy halálos kimenetelű. Lethális bántalmaa az emberi szervezetnek. Minden más betegség csupáncsak egy vagy jó, vagy rossz jóslatú kór. És a rossz kórjóslatú betegségeknek a száma egyre csökkenik. Tudvalevő dolog, hogy Jenner előtt a himlő több embert vitt el évenkint, mint ma a tüdővész, tudvalevő az is, hogy körülbelül öt esztendő óta a tüdővész kezd behódolni a tudománynak, majdnem harminc százalékot visszahódítottunk már tőle a dezinfekció és a szabad levegő két hatalmas fegyverével. A kolera kezd eltűnni, a pestist minden kikötővárosban fülön lehet ma már fogni, az influenza csak egyszer tudott készületlenül rohanni meg bennünket, az egyiptomi szembetegség elszaladt a gálickőb elől (Napóleon idejében a trachomások még elkülönített falvakban éltek), a lepra pedig, az ókornak ez az átka, keresett orvosi kuriózummá vált.

  • alethális bántalom – halálos bántalom (Léthe: a görög alvilág egyik folyója, a feledés vize)
  • bgálickőásványtan közös neve a kénsavas réznek, kénsavas vasnak és kénsavas cinknek, vagyis a kék-, zöld- és a fehérgálicnak.

Kénytelen vagyok úgy tenni, mint a Fauszt uszkárja, előbb nagy körökben kerülni meg célba vett témámat, és a ragadós betegségek vargabetűjén át kanyarodni oda az igazi témához. Mert a témám hullámgyűrűinek szűkítésével kell kifejeznem azt, hogy a különböző és eddig az orvostudomány által pontosan szétadagolt és külön-külön beskatulyázott betegségfélék meg egyre nagyobb és egészségesebb körökbe kezdenek összeolvadni. Lassankint két kör alakul ki: a fertőző betegségek és a szervi bajok két köre. S az utóbbi körnek az r2Pí-je, a területe mindinkább kisebbedik. A szervi bajok osztályából mind több betegség utalódik át tudományos bizonysággal. Éppen ezen a héten tartotta szenzációs érdekességű felolvasását Robertson arról, hogy az agylágyulás, a mai kornak ez a réme nem szervi baj, hanem infekciós,c ugyanannak a természetes méreganyagnak (kurtábban baktériumnak) a pusztítása, amely a hátgerincsorvadást okozza. Ez annyit jelent, hogy a paralízis és a tábesz éppúgy gyógyítható és teljesen jó kórjóslatú betegség lesz, mint amilyen ma már a diftéria, a tüdőgyulladás, bizonyos tekintetben a tífusz, és egészen bizonyosan az a betegség, amelyet a keresztes hadjáratoknak köszönünk, és amelynek specifikuma az eleven kéneső. Erről a betegségről Brieux elkésve írta meg a darabját, mert ma már nem tragikum, hanem csupáncsak energia és szanatóriumi kezelés dolga.

  • cinfekció – fertőzés

Még szűkebb kört. Ahogy eltűnt a kórházi üszök meg a gyermekágyi láz, úgy el fog tűnni sok más olyan betegség is, amelyet szervi hibának gondoltunk eddig. De amelyekről, mióta a Zsigmondy immerziós mikroszkópjával dolgoznak, kezd kiderülni, hogy infekciók. És – ezt tessék jól megjegyezni – ha a mai orvostudomány egy betegségről egész határozottsággal ki tudja mondani, hogy fertőző természetű, akkor egyúttal azt is kimondta róla, hogy gyógyítható. Mert a szérumterápia teljes kifejlődése már nem elméleti haladásnak, hanem csupán gyakorlati előrelépésnek a kérdése ma. A Rubikonon itt túlvagyunk.

Még szűkebb kört, és azzal magához a témához érünk. Ahhoz a nagy és modern igazsághoz, amely körülbelül ezeresztendős, és kifejeződött már ebben az egészen modern mondásban is: dum spiro, spero.d Ezt körülbelül ezer esztendővel ezelőtt mondták, és ma is igaz. Ma igaz csak igazán…

  • ddum spiro spero – amíg élek, remélek.

Az úgynevezett halál abban a pillanatban áll be, amikor a szív megáll. Nem az izmok elbénulása, nem az izmok leszerelődése, nem is az agy munkabeszüntetése jelentik a halált, hanem az a pillanat, amelyben megáll az emberóra ketyegése. A halál, orvosi felfogással kifejezve, mindig csak szívbénulás, helyesebben. szívszélütés. Még az agyszélütés is csak akkor válik halállá, amikor az agyvelőben vagy túlságosan felhalmozódott, vagy pedig a megrepedő éren át a szövetek közé utat találó vér olyan visszahatást gyakorol a szívre, hogy az vagy a belefeszülő vértömeg ellenállását nem bírja tovább a rugalmasságával, vagy pedig kiürül úgy, hogy nincs mit kilöknie többé, és megáll, szert nem lát munkát maga előtt többé. „Die Uhr steht still.”e

  • eDie Uhr steht still – Az óra csendben megáll

És ezt a pillanatot, a szív megállásának a pillanatát nem láthatja előre semmi orvos. Ha kristálytiszta diagnózist állított is fel, ha számol minden emberi biztossággal, akkor sem tudja megjövendölni a pillanatot, amelyben a szív megáll. Legfeljebb retteg ettől a pillanattól, és éterrel, kámforral, kodeinnel akarja odább tolni.

És amíg a szív él, addig minden él. Amíg az óra ketyeg, addig időt is mutat, és a mutatója ráfordulhat a jövendőre. Ölni addig nem szabad, amíg a szív mozog – azontúl lehet, mert már lehetetlen. Halálos vagy a meghalásnál is rosszabb kínok nem jelentik még a halált, és a tudományos optimizmusnak ott kell a legerősebbnek lenni, ahol kitárul a legcsikorgóbb ajtó, a halál ajtaja. Mert a húsz órán belül elmúló gyomorrontásnak a kínjai nagyobbak és halált kívántatóbbak, mint a tüdővész utolsó pillanatai, a fogfájás, sőt a tyúkszemfájás is viharosabb erővel kívántatja velünk az elmúlást, mint az aggkor nyugalmas és óhajtott elalvása.

Ohióban azonban azt gondolják, hagy az orvos meg tudja látni a vég kezdetét. Még ez sem igaz. A közelgő halálnak nincs biztos jele. A facies hippocraticaf és a tagok elmerevedése, kihűlése ma már Salernóbag való jele az elmúlásnak. A kín, amelyet az úgynevezett haldokló szenved, lehet éppúgy életjelenség is, mint ahogy haláljelenség, És még ha haláljelenség is, és ha megváltásnak tetszik is az elmulasztása, akkor sem szabad az orvosnak megfeledkezni arról, hogy a halálos ágyunkon mindnyájan, férfiak és nők egyaránt madame Dubarryvá válunk, és a lelkünkben üvöltve, kétségbeesett életragaszkodással kiáltjuk:

– Hóhér úr, még egy percet!

  • ffacies hippocratica – a haldokló ember elváltozott arckifejezése
  • gSalerno – régi, híres orvosi iskola színhelye

A Hét 1906. 73–74. p.

Forrás

Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1980. 245–249. p. (Magyar Hírmondó.)