Nem tudom, másban is ébredt-e ez az érzés, de engem a Halley éjszakájaa úgy, ahogy Budapesten és más nagyvárosban is lefolyt, Boccaccióra emlékeztetett. És azért gyönyörűséggel, mi több, komoly örömmel gondolok rá, hogy így történt a dolog. Mert Boccacciót nagyon szeretni kell, nem a malacságai miatt, amelyeket becsületes lelkű vagy ép érzésű ember úgysem vesz észre benne, hanem a kifogyhatatlanul vidám forradalmisága, a minden póz nélkül való és szinte öntudatlan tekintélyrombolása, a szavaiból kiáradó szent szabad levegő miatt.

  • aHalley-üstökös — periodikus üstökös, amelynek pályáját Halley angol csillagász számította ki. Az üstökös megjelenéséhez számos babona fűződik, amelyek szerint ilyenkor veszély fenyegeti az embereket (háború, járványok, világvége stb.).

Boccaccio principessáib és marcheséic elmenekülnek a Firenzét pusztító rettenetes dögvész, a pestis elől, amely a templomban szorongó, halálra rémült köznépet is halomra ölte, a város mellé, egy kis nyaralóba, és ott vidám lakomákon, jókedvű történetek elmondása mellett várják, hogy vége lesz-e vajon az egész világnak, ahogyan a komor jövendőmondók mondták, vagy pedig elmúlik a veszedelem, mint ahogy a babonában már akkor megingott lelkek, a visszatérő pogányság derűjében már akkor bizakodóvá vált sejtelmek érezték. És ha még nem is a biztos tudás nyugalmával, de a már felszabaduló gondolkozás jókedvével várták a világ végét. Igen, igen, a reneszánsz! Boccaccio fullajtárja volt Keplernek és Galileinek.

  • bprincipessaolasz hercegnő.
  • cmarcheseolasz márki.

Szinte lehetetlenség volt tehát a Halley-éjszakának a híre hallatára valami Boccaccio-hangulatot nem érezni. Mert ha szerencsére sem ciángázt, szerencsétlenségre sem újabb okulást a tudósok számára nem hozott a Halley, valamit mégis hozott. E percben még azt sem tudjuk bizonyosan, hogy csakugyan itt járt-e, de ha még nem is volt itt, és ha már nem is jön el, egyvalamit, gondolom, minden okos embernek örvendetes valamit, mégis elhozott magával. Az új reneszánsz derűjét, a boccacciói pogány vidámságot. És Boccaccio Kepler és Galilei prodrómoszad volt.

  • dprodrómosz — hírnök

A Halley régi megjelenéseiről csupa komor dolgot jegyeznek fel a krónikák. Világrémület, járványossá váló vallásos tébolyodottság, embereknek egymás ellen való irtózatos támadásai, háborúk, amelyekre mindkét ellenfél azért kelt, mert diadalmi jelnek gondolta a feltűnő üstököst — ez a Halley régi krónikája. Attila Catalaunum felett az Isten segítségül küldött kardjának mondta. Szolimán, a Villám Bajazid fia Nándorfejérvár alatt kardnak látta, amellyel meghódítja Nyugatot. Hunyadi buzogánynak, amellyel visszaveri a pogányt Ázsiába. És ami vigasság kelt a Halley feltűnése nyomán, az nem boccacciói pajkos jókedv volt, hanem vagy breugheli pokolorgia, vagy hogarthi vonaglású haláltánc.

1910. május 18-án este pedig, virradó hajnalig, a polgári mulatság éjszakáját ülte a világ. Ki melyik nép a maga szája íze szerint, Párisban mi-carêmee volt ez az éjszaka, Olaszországban carnevale, nálunk afféle Szilveszteréjszaka, de a tavasz enyheségétől és egészségétől téve még vidámabbá. Valami fordul, valami kalendáriumi esemény készül, baj csakúgy nem lesz belőle, mint a húshagyókeddből vagy az újesztendőből, sőt még jobb a dolog, mert még borravalót sem szednek másnap. A világ úgynevezett végét immár egészen helyes értékeléssel csupán kalendáriumi eseménynek látta a nép. És ha ki lehetett csinálni a tavaszi napéjegyenlőségtől visszafelé számítva, ünnepnapnak a húshagyót, ha lehetett a föld befejezett ellipsziséből vallásos ünnepet csinálni, hát csinált a nép magamagának ünnepet szintén a csillagokból.

  • emi-carême — a nagyböjt harmadik hetének csütörtökje, Franciaországban a szórakozás napja, amelyen álarcos fölvonulásokat is tartanak

Hogy ez az ünnep egyelőre jórészt sör ízű volt, és veszedelmesen hasonlított, teszem fel azt, a gellérthegyi búcsúhoz, csak a felületesen sápítozók szemében lehet baj, vagy azokéban a dogmatikussá merevedett régimódi aufklaeristákéban,f akik még mindig ragaszkodnak az elavult tantételhez, hogy egyszerre kell tökéletessé tenni a világot. Alapjában véve nem baj ez, mert magára a Halley-üstökösre esküszöm, hogy immár a közelgő teljes lelki nyugalom korának a jele az, amikor a mai nemzedék a részben vele született, atavisztikus, részben beléje nevelt félelmet és babonát nem csodatévő amulétumra, nem is kártyavető cigányasszony reszelt kígyó májára váltja át, hanem egy pár tormás virslire, egy korsó sörre, egy csésze feketére.

  • faufklaeristák — a felvilágosodás hívei

Hiszen van ennek az éjszakának árnyékoldala is, de csodálatosképpen éppen ez az árnyék veti a legvigasztalóbb fényt a jókedvű. halleyistákra. Volt most is rémület, irtózás, halálvonaglásos félelem a világ végétől. De hol? Bajorországból jött a híre, hogy ott a nép ezrével csődül a templomokba, asszonyokon, leányokon kitört a vallásos tébolyodottság, férfiak kiirtották az egész családjukat az üstököstől való félelmükben. Miért? Én nem mondom meg az okát, de ha megkérdezitek a „Simplicissimus”-t, bizonyosan kaptok feleletet reá. És hol még? Olaszországban, ahol még a nagyon műveltek is sűrített oxigént szereztek be, mert az tudvalevően a legbiztosabb és már tudományos színezetű amulétum a ciángáz mérge ellen. Hogy miért? Erre én megint nem felelek, de ha megkérdeznétek netán a római „Asino”-t, abban megint csak megtalálnátok a feleletet. És hol még? Oroszországban, ahol a parasztok eladták és vodkára váltották fel a birtokukat, vad, tompa kábultságban várták a világ végét. És miért? De erre már felelek, mert Oroszországban nincsen sajtószabadság, tehát kívülről kell megmondani, hogy azért, mert ott a kalugyerg az úr, és a kalugyer ugyan hisz a világ végében is, de még biztosabban hisz abban, hogy a Pan Bogh ezúttal még meg fog kegyelmezni, s ezért — üzletet csinál a világ végéből. Mert az eladott muzsikföld árából nemcsak a vodkára jut, hanem marad a perselybe is.

A Halley-éjszakának ez az aversi oldala veti talán a legvigasztalóbb fényt a népösztön improvizálta budapesti Szilveszter-éjszaka igaz és becsületes és örvendetes voltára. Amit a legkritikusabbnak ígérkező pillanatokban senki sem ismert meg talán olyan higgadt és bölcs okossággal, mint Boda Dezső, aki ezúttal szinte még az ég legjobb főkapitányának is bizonyult. Nem adta tudtul előre, hogy ma éjjel szabad lesz fennmaradni — a Halleyből még ennyi csodát és ennyi előre való ijesztgetést sem szabad csinálni —, de szó nélkül, rendelet nélkül megengedte, hogy ez az éjszaka ne az elvonult rémületé, hanem a kíváncsi jókedvé legyen. És a kíváncsiság már fele — mégpedig alighanem a jobbik fele — a tudás kezdetének.

  • gkalugyer — görögkeleti szerzetes
  • hPan Bog — Úristen
  • iavers — az érem előlapja, „fej”

Nem igaz az, hogy ahol a babona elvégződik, ott mindjárt pont elkezdődik a tudás is. Van a kettő között átmenet, és ez — kövezzetek meg — a pogány derű. A középkor rémlátásait Boccaccio novellái vitték át a mai világlátás higgadtságába, nyugalmába, és azoknak az embereknek az unokái, akik a Halley-éjszakán még vagy már a Gellérthegyen tudtak vigadozni és tréfára venni mindest, azok unokái hetvenhat esztendő múlva, ha majd a Halley megtépett csóvával újra visszatér, olyan nyugodtan alusznak az ágyukban, mint ahogyan mi, öregek aludtuk keresztül a világverő éjszakát, és reggel éppen olyan pontosan és kellemetlenül zsörtölődve követeltük az orvos rendelte tejet és vajas kenyeret, mintha a legmegszokottabb hétközéjszaka után ébredtünk volna fel.

Nem a babona, nem a vakhit ád igazi nyugalmat, hanem a tudás az, ami megszerzi a lelkek egyensúlyát. És nagyon szomorú volna, ha a szelíd örömök kora nem vigassággal kezdődnék el. Keplernek és Galileinek a hírhozója Boccaccio volt.