A tizenegyedik esztendő

Miért forró az idei nyár?
Cholnoky Viktor
1904
meteorológia, időjárás, éghajlat, csillagászat, napfolt, napfolt-periódus, Atlanti-óceán
szóelválasztás

Ámbár a német közmondás szerint az időjárás nyomban megváltozik, amint valaki iparkodik okát adni az állandóságának, mégis a valószínűségnek igen nagy hányadával beszélek, amikor megnyugtatom az olvasót, hogy ez az abnormis hőség és szárazság, amely már majd két hónapja bosszant bennünket, nem fog megenyhülni a nyár még hátralévő részében sem, kitart felhő nélkül s napsütéssel mindaddig, amíg el nem jön az ősz.

Hogy e feltevés valószínűségének okát adhassam, ehhez szükséges röviden megmagyarázni azt a fűtőrendszert, amellyel a természet Európa háztartását ellátta.

Európa általában tengeri karakterű világrész, aránylag kicsiny területe nem olyan kompakt egész, mint például Afrika, s nem mutat olyan nagy összefüggésű földterületeket, mint Ázsia. A széle mindenfelé csipkézett, a területét mélyen benyúló beltengerek s nagyobb-kisebb öblök szaggatják meg. Európában mindenütt otthon van a tenger – csak éppen mi, magyarok tudtuk még benne is olyan ügyesen megválasztani a lakóhelyünket, hogy mindenféle tengertől a lehetőséghez képest legmesszebb essünk. De még nekünk sem sikerült ez egészen, Fiuméval mégiscsak ki kellett bukkannunk a tengerre, ami pedig az éghajlatunkat illeti, az tisztára tengeri, nem kontinentális, mint ahogy, leszámítva Oroszország legkeletibb részeit, egyáltalán nem kontinentális egész Európának a klímája.

Mert ezt a világrészt ellátja a tenger levegőjével, a tenger melegével s a tenger hűsességével, szóval a tenger minden áldásával az Atlanti-óceán, amelynek óriási víztükréhez hasonlítva, a mi szárazföldünk csak apró kis sziget számba megy. A mi telünk s a mi nyarunk mivoltát az Atlanti-óceán dönti el.

De míg a telünkre való befolyás – amennyire ismerjük a faktorait – nem nagyon komplikált, addig azok az eszközök, amelyekkel a nyarunkat kormányozza, meglehetős bonyodalmasan dolgoznak össze, s fűtik meg számunkra a kellemetlenül esős nyarat, a váltakozó, kellemes időt vagy azt a periodikus poklot, amelyet az idei nyár zúdított a fejünkre.

Még nem nagyon régen is úgy állt a dolog, hogy ha egy-egy tudós valami új elméletet állított fel az Atlanti-óceán által Európára gyakorolt befolyást illetően, rögtön tábora akadt, amely aztán minden előbbi vagy utóbb keletkező elméletet a „nagy egyházi átokkal” sújtotta. Ma már azonban megegyezhetünk abban, hogy mindegyik elméletnek igaza van: nem egy faktor dönt az időjárásunkról, hanem többnek az összeműködése. S azért igaza van azoknak akik a Golf-áram szerepére hivatkoznak, igaza van – különösen a tavaszi időjárás tekintetében – azoknak, akik az óceán vizére kerülő jéghegyek mennyiségével s olvadása tempójával argumentálnak, de főképpen igaza van azoknak, akik az Atlanti-óceánt nem magának a fűtőszernek, hanem csak a kályhának tekintik, amelyen keresztül a fűtőszer működik. Ezek a napfoltelmélet hívei.

Mert vajon olyan impozáns kályhának, mint a hatalmas óceán, amely két világrészt választ el egymástól, lehetne-e más fűtőszere, mint maga az arany Nap? A Nap a mi urunk, s az óceán temérdek vizével csak úgy szolgája neki, mint a fűszál, amelyen harmatcsepp ragyog.

Aliquando dormitat bonus Homerus;a a mi urunk is megengedi magának néha azt a kényelmet, hogy behunyja a fél szemét. Nem is a fél szemét, csak néhány ezret azokból a milliókból, amelyekkel alátekint az emberekre. A Napnak vannak foltjai, s néha, rendszeres időközökben, ezek a foltok megsokasodnak rajta. Mintha neki is pihenésre volna szüksége, néha-néha a föld felé fordított felületének egyes részein szünetet tartanak a kitörések, nagy területek elfeketednek, s velük arányosan csökkenik meg az a hőmennyiség, amelyet a napkorong földünkre alálövell.

  • aAliquando dormitat (etiam) (autem) bonus Homeruslatin Némelykor még a jó Homérosz is alszik, azaz: a legtökéletesebb ember is hibázhat.

A csillagászat nagyon régi tudomány, s így aránylag, más tudományhoz képest, óriási statisztikával rendelkezik. Olyan korán kifejlett egyes részeiben, megfigyeléseinek bizonyos köre olyan régi, hogy például még a modern tudomány is használ ptolemeuszi, sőt óegyiptomi adatokat is. S ezeknek az ősrégi adatoknak a mai megfigyelésekkel való kiegészítése tette lehetővé, hogy például a napfoltok visszatérésének a periódusait pontosan tudjuk. Hármas periódusban térnek vissza a napfoltok, az első 11 évig és 45 napig tart, a másik 111 évig és 3 hónapig, a harmadik 222 évig és 6 hónapig. Ezeknek az időköröknek a lefolyásával a Napnak időközben folyton változó arculata csaknem egészen ugyanolyanná változik vissza, aminő a kezdetükön volt.

Természetes tehát, hogy miután, apró mellékkörülményektől eltekintve, földünk időjárásának a minéműségét a Nap szabályozza, a napfoltperiódusok egyes esztendei nagyjából hasonlítani fognak egymáshoz, az időjárás tizenegy évenkint mintegy visszatér. S valóban azt látjuk a meteorológia adatgyűjteményeiből, hogy 1892 és 1893 nyara száraz és forró volt, bár a hőség nem érte el azt a fokot, amelyet az idén ki kellett állnunk. S ugyancsak forró volt a nyár az 1882–1883, 1870–1871, 1857–1858 esztendőkben. Sőt a múlt századnak a legforróbb nyara – az egyetlen, amely az ideihez fogható – az 1826-iki is beleesik a tizenegyes periódusba. Régebbi feljegyzésekből felemlítem itt még ezeket a nyarakat, mint rendkívül forrókat: 1725, 1637, 1536–1540, 1470, 1303, 1138, 872. Akinek kedve van utánaszámítani, meg fogja látni, hogy vagy a 11-es, vagy a 111-es, vagy 222-es periódus mindegyikre beválik, az idéntől visszaszámítva.

Mindebből mi most már a konklúzió? Természetesen ugye az, hogy abban az esztendőben, amikor a Napon a legkevesebb a folt, amikor fénye legtöretlenebb, akkor fogja sugarait a leghevesebben alálőni a földre, akkor lesznek a legforróbb nyarak. Vagyis az idei nyáron – gondolja a tikkadt olvasó – nincs a Napon egyetlen szemernyi folt sem, tányéra olyan fényes, ragyogó, mint a jó szakácsné tányéra a falon.

Ellenkezőleg áll a dolog. A tizenegyes napfoltciklus az idén kulminál, a Nap most sötétebb, mint tavaly volt, s mint jövőre lesz, olyan sötét, aminő csak tizenegy esztendő múlva lesz megint. Ami pedig a forró és száraz nyarakat illeti, azok periodikusán éppen a napfoltokkal együtt térnek vissza, éppúgy, mint az esős nyarak (pl. 1896., 1897., 1784., 1675. stb.) a periódus másik kritikus pontján amikor a foltok csaknem egészen eltűnnek.

Ennek a megfordítottságnak magyarázata pedig nem valami kabbalisztikus titok, nem valami csoda, a megérthetősége abban a titokban rejlik, ahogy a Nap a földet fűti.

Ami hőséget a Nap kisugárzik, azt a levegő egyszerűen átereszti magán, s csak a föld meg a víz fogja fel. Ez a magyarázata annak, hogy magasan fekvő helyeken nyáron is hidegebb van, s a havasoknál nem olvad le a hó. A felső légréteg mindig hideg, az Ikarusz-legenda megfordítva igaz, az ember a felülről jövő hőt mindig alulról kapja. Valóban édesanyánk a föld, legdrágább táplálékunkat, a meleget máshonnan veszi, de nekünk ő maga adja.

Mármost ahhoz, hogy Európa csöppnyi kis szárazföldjét kohóvá melegítse át, untig elég volna a Nap felületének a fele is; vagyis a mi földünk csakúgy izzóvá melegszik a folttalan Naptól, mint az ideitől, amelynek a korongja sötétebb, kialudt helyektől tarka.

Hanem az Atlanti-óceán az nagy úr. Ez az irtózatos víztömeg kietlen mélységeivel képvisel akkora erőt, hogy harcra mer kelni a Nappal, amikor az teljes fényével, fegyverzete teljes ragyogásában veti rá magát, akkor kapitulál. Kebléből óriási gőztömegek szállnak fel, a párolgás okozta hőcsökkenés következtében felhővé sűrűsödnek, az alattuk lehűlő levegő elkezd a felhevült kontinens forró, tehát ritka levegőjébe beleáradni: nyugati szél támad, amely esőt hoz.

De amikor a Nap fényében megtörve kel küzdelemre a vízzel, akkor az óceán magára borítja a télen magába szítt hideg páncélját, s nem ád vizet. Párolgása rettenetesen megcsökkenik, elmarad a nyomán kelő hideg is, a kevés gőz nem képes felhővé sűrűsödni, libeg egy ideig a levegőben, aztán visszahull a tengerbe. A kontinens pedig, amelyet átfűteni a gyenge Napnak is gyermekjáték, katlanná válik, az ég változatlan impertinenciájú kékséggel mosolyog le rá, a gazdák sírnak, a vendéglősök mosolyognak, mi pedig, poros földi halandók, égünk, fürdünk, panaszkodunk, de enyhülést nem találunk egyikben sem.

A napfoltperiódus tizenegyedik esztendejét éljük, ezért nyújtózkodnak olyan nagyot Reamur és Celsius üvegből vetett Prokrusztész-ágyukban, s ezért lehet megjövendölni, hogy a nyár még hátralevő része sem hoz majd enyhülést.

Sőt forró lesz a jövő nyár is; aki a hűs, esős nyarat szereti, feküdjék le aludni, s ne keljen fel előbb, csak 1909-ben, akkor lesz része szélben, esőben, hidegben.

A Hét 1904. 511–512. p.

Forrás

Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1980. 269–274. p. (Magyar Hírmondó.)