A földrengésekről

Cholnoky Viktor
szóelválasztás

Valamelyik francia földrajztudóstól származik az a kijelentés, hogy mi mindnyájan „örökös vulkánon táncolunk”. És nagy részben igaza is van, mert az a külső szilárd réteg, amelyen mi élünk, a föld óriási tömegéhez viszonyítva nagyon is csekély, alig több száz kilométernél. Ha alapul vesszük ugyanis, hogy a meleg a föld belsejében átlag harminchárom méterenkint egy fokkal emelkedik, száz kilométernyire már a hőség 3000 fokra rúg. Ilyen melegben pedig már szilárd testek nincsenek, itt már minden cseppfolyóssá válik. Körülbelül bizonyos tehát, hogy földünk szilárd rétege nem több száz kilométernél.

Óriási vastagság ez is, de mégis szinte elenyésző a föld egész tömege mellett. A föld átmérője 12 000 kilométer, a szilárd réteg tehát alig 1/120 része. Az arány körülbelül ugyanaz, ami a tyúktojás héja és belső része között áll fenn.

A forrongó, izzó belső tömeg ezt a vékony réteget szüntelenül lökdösi, mozgatja, változtatja. Ennek a működésnek látható, általunk felérzékelhető megnyilvánulásai a tűzhányók munkái és a földrengések. A földrengések sokkal gyakoribbak, mint általában hiszik, de nagy részükről egyáltalán nem is veszünk tudomást. A hírlapok csak a nagy szerencsétlenségekkel járó földrengésekről közölnek tudósításokat, a kisebbekről vagy a szintén igen nagy számú tenger alatti földrengésekről egyáltalán nem értesülünk.

Hogy milyen óriási munkát végeznek a föld belső erői, legjobban mutatják a nagy hegységek, amelyek a külső földkéreg összegyűrődéséből származtak. Legnagyobb ilyen gyűrődés az Andesek vagy Kordillerák hegylánca, amely végig vonul egész Dél-Amerikán. Sok tízezer, sőt százezer év telt el, mióta ez a hegylánc képződött, de a belső tűz működése itt még mindig nem szűnt meg. Rendkívül gyakoriak itt a földrengések, és igen nagy a működésben levő tűzhányó hegyek száma. A föld másik oldalán a Szunda-szigettenger és Japán a tűzhányók és földrengések országa. Japánban átlag ötszáz földrengést jegyeznek fel évenkint.

Ezen a két helyen kívül azonban a földön vonul végig még egy vonal, az úgynevezett földközi-tengeri mélyedés, amelynek mentén a külső kéreg szintén elég jelentékeny mozgásoknak van alávetve.

Földünket majdnem a közepén egy óriási mélyedés osztja két részre. Ez a mélyedés a Földközi-, Vörös-tengeren, a Szunda-szigeteken, a Csendes-óceánon, a Panama-szoroson és az Atlanti-óceán közepén vonul végig. Ha csak egy pillantást vetünk a térképre, láthatjuk, milyen sok tűzhányó esik erre a vonalra, és ha kissé ismerjük a legutóbbi évezredek földtani tüneményeit, tudjuk, hogy itt fordultak elő legnagyobb számban a földrengés okozta óriási szerencsétlenségek. A Földközi-tenger környékén különösen Portugália, Spanyolország, Algír, Szicília és a régi Hellasz azok a vidékek, amelyeket a földrengés gyakorta meglátogat. Itt volt a rettenetes 1755-iki lisszaboni földrengés, amely harmincezer ember életét oltotta ki. Fél századdal előbb, 1693-ban egy talán még nagyobb földrengés a Földközi-tenger medencéjének középső részében pusztított, és Szicíliában, Dél-Olaszországban, Görögországban állítólag hatvanezer embert ölt meg.

A földmozgások, amelyek ezeket a rettenetes pusztításokat előidézik, háromfélék. Legrettenetesebbek a merőleges lökések, amelyek felfelé irányulnak. Ezek a sziklákat, épületeket, hajókat a magasba vetik, és így döntik romba.

A vízszintes lökések oldalra döntenek mindent, ami útjukba kerül. Gyakran előfordul ilyenkor, hogy az épületek felső részei romba dőlnek, míg a földszint meglehetősen sértetlen marad.

Végül vannak még hullámszerű földrengések is. Ezek különösen Japánban gyakoriak, és ott például előfordult az 1891-iki nagy földrengés alkalmával, hogy a vasutak egészen kígyózó alakot öltöttek, és hatalmas vashidak a szó szoros értelmében összegörbültek.

Bárminők is legyenek azonban a földrengések, abban mind megegyeznek, hogy mindig több lökés követi egymást. Ezek a lökések nagyon különböző hosszúságúak. Némelyik alig tart negyed másodpercig, viszont vannak olyanok, mint az 1833-iki casanicciolai földrengés, amelynek lökései tizenhat másodpercig is eltartottak. Vannak olyan földrengések is, amelyeknél a lökések rövid időközökben heteken-hónapokon át ismétlődnek. Így például 1856-ban egy héten át 108 lökést jegyeztek fel. Hawai szigetén pedig 1860. március hónapjában ezernél többet. Japánban 1892-ben egy alkalommal tizenkét nap alatt 1368 lökést számoltak meg. A leghosszabb tartamú lökések közé tartozik, amely 1886-ban Nizza és Menton nagy részét romba döntötte. Ez másfél percig tartott.

Rendkívüli változó a földrengések kiterjedése. Némelyek óriási területekre terjednek ki, így az 1755-iki földrengés, amely Lisszabont romba döntötte, hárommillió négyszögkilométer területen volt érezhető. 1884-ben a nagy spanyolországi földrengés végső rengéseit északon Orleánsnál, keleten pedig Cattaróban érezték.

A gyorsaság, amellyel a földrengések lökései haladnak, szintén nagyon különböző, és másodpercenkint 6000 és 500 méter között váltakozik. Megfigyelték azonban, hogy síkságokon, de különösen sivatagokon a földrengések mindig erősen veszítenek gyorsaságukból. A nagyobb sivatagok pedig valósággal útját állják a földrengéseknek.

A szárazföldi földrengéseknél nem kevésbé rettenetesek a tengerfenék rengései, különösen a partok közelében.

A tenger néha pillanatok alatt messze visszavonul a partoktól, azután hirtelen előrohan, és egyetlen óriási hullám alakjában, amely néha harminc méternél is magasabb, mindent elpusztít, megsemmisít, ami útjába kerül. A perui Callaot a XVIII. század folyamán egy ilyen hatalmas hullám teljesen elsöpörte, és a hajókat négy kilométernyire hajította be a szárazföldre. Japán keleti partján egy ilyen földrengési hullám háromszáz kilométer hosszúságban pusztította el a partokat, és harmincezer embert ölt meg.

A földrengések, tűzhányók kitörései mind a föld belsejében működő örök tűz hatásai, amely a fölötte levő vékony réteget szaggatja, emelgeti. Azok az anyagok, amelyek a föld belsejének izzó tömegét alkotják, valószínűleg nagy mértékben vastartalmúak.

Éppen ezért minden vulkanikus kitörést, földrengést elsősorban a delejtűk éreznek meg.

Valahányszor egy-egy lökés megreszketteti a föld felületét, a csillagvizsgáló állomások delejtűi rögtön hatalmas ingásokat mutatnak. Ez a mágneses vihar. Lehetséges, hogy valamikor, a földrengések tüneteinek behatóbb megfigyelése után, amelyhez majd a legcsekélyebb lökéseket is feltüntető műszerek tökéletesítése is járul, valamikor előre is látjuk majd az ilyen szerencsétlenségeket. Sok jel azt is mutatja, hogy a földrengések a napfoltok szaporodásával vannak összefüggésben. Hanem ez még csak feltevés, és semmi bizonyosat sem tudunk.

Történelmileg bebizonyosított tény azonban, hogy a régi idők földrengései sokkal nagyobbak és rettenetesebbek voltak, mint a mostaniak. Tudomásunk van róla, hogy 526-ban olyan irtózatos földrengés rázta meg a Földközi-tenger környékét, hogy áldozatainak száma 120 000200 000 között volt. Kína évkönyvei is regélnek nem egy rettenetes földrengésről. A Kr.u. VII. században egy olyan földrengés vonul végig délről északi irányban a mennyei birodalom területén, hogy számtalan várost romba döntött, a folyók irányát megváltoztatta, és egész vidékeket felismerhetetlenné tett. A krónikák szerint akkor egymillió ember pusztult el.

Van-e valami tudományos oka, hogy ilyen rettenetes földrengések manapság nem fordulnak elő? Bizonyára, de ezt az okot nem ismerjük, mert a belső tűztömeg hűlése egy évezred alatt olyan jelentéktelen, hogy az itt nem jöhet számba. Talán a tudomány haladása a jövőben erre is megadja a választ.

Mozgai Pali, a gyermekhős

Forrás

Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1980. 290–294. p. (Magyar Hírmondó.)