Az álomirtó

Cholnoky Viktor
orvoslás, alvás, fiziológia, láz, hipnotoxin, morfein
szóelválasztás

Laád Bulcsú doktor, az ifjan európai hírűvé lett fiziológus nagyot szippantott ópiumos egyiptomi cigarettájából, s ez után a diadalmas szippantás után letette a cigarettát annak a kalitkának a tetejére, amelyben fehér szőrű házinyulacska majszolta jó étvággyal a káposztalevelet.

A cigaretta nehéz szagú, kék füstje kanyarogva szállt alá, bele a kalitkába, egyenesen a nyulacska orra alá. A kis állat megrázta az orrocskáját, aztán rágta tovább a káposztát, az ópiumos füst nem ártott neki: hetvenkét óra óta ébren volt. S ébren is fog maradni annyi időn át, amennyiben Ananké, a Sors, jónak látta megállapítani a házinyúl életének a hosszúságát. Mert be volt oltva, Laád doktor a bőre alá fecskendezte világraszóló új találmányát, amely egy hét múlva hódító körútra fog indulni laboratóriumából: az álomirtó hipnotoxint, ezt a csodálatos szert, amely meg fogja szabadítani az emberiséget egyik legősibb, legnagyobb ellenségétől, az alvástól.

Nemcsak a filozófusok, hanem a nemzetgazdák is régen megállapodtak már abban, hogy az alvás a legnagyobb kártevő a világon, egyharmad, sőt öt tizenketted részét is ellopja a nemzeti munkának. A fiziológus előtt pedig egyszerűen nevetséges és megszégyenítő az a gondolat, hogy az ember időközönként kénytelen periodikusan visszatérő ájulásba esni. Olyan ájulásba, amely az abszolút nemléttől nem különbözik egyébben, csak a szervek automatikus továbbműködésében.

Laád Bulcsú doktor élete feladatául azt tűzte ki, hogy ettől a csapástól, az alvástól szabadítja meg az emberiséget, s most, amikor a már hetvenkét óra óta nem alvó házinyúl vidáman rágcsálta előtte a káposztalevelet, évek óta tartó, keserves nagy munkájának a koronáját látta maga előtt lebegni a lelke szemével.

Mert évekig tartott a munkája. Majd négy éve volt már annak, amikor az a gondolata támadt, hogy az alvás tulajdonképpen nem egyéb, mint betegség, ebből az egyetlen, puszta gondolatból állította fel nagy teóriáját, amely a gyakorlatban a hipnotoxin feltalálására vezette.

Az alvást minden tünete a betegségek közé utalja. Az öntudatlanság, a test megcsökkenő érzékenysége, hőmérsékletének emelkedése, a fokozódó izzadás és kipárolgás, mind e mellett a feltevés mellett beszél. Viszont azonban az is igaz, hogy az alvás szükséges, mert aki hosszabb ideig kénytelen alvás nélkül lenni, az meghal vagy megőrül. A fiziológiai igazság ebből következtetve tehát az, hogy nem maga az alvás a betegség, hanem az álmosság, az a csodálatos mámor és félöntudatlanság, amely megelőzi az elalvást.

Hajdan az orvosok a lázat külön betegségnek tartották, és kininnel, miegymással gyógyítani akarták. Ma már tudjuk, hogy ez a láz nem egyéb, mint a test reakciója a betegségre, a szervezet küzdelme a beléje jutott mérgező anyag, bacilus vagy más egyéb ellen. Vagyis legjobb segítőtársa az orvosnak.

Laád doktor teóriája szerint az alvás sem volt egyéb, mint ilyen reakció az igazi betegség, az álmosság ellen. Hiszen van erre paralella is.

Az alvás nemcsak az álmosságnak a gyógyítószere, hanem például a részegségé is. A mámorát kialvó részeg ember: gyógyul, az akut alkoholmérgezést heveri ki. Avagy az idegesség ellen nem álmot rendelnek-e az orvosok? Akár testi kifárasztás, akár unalom, akár bróm, klorál vagy szulfonál alakjában.

Ahogy az alkoholista önként terheli meg az idegsejtjeit a szesz mérgével, úgy terhelődnek meg magának az életnek a funkcióitól valami eddig ismeretlen méreggel ezek a sejtek. Erre is van analógia. Tudjuk, hogy a testi munka folytán az izomsejtekben erős méreg gyülemlik össze: a tejsav. Ez a felgyülemlő tejsav okozza az egyes testrészekben a fáradtság érzését, s a megszaporodásának végzetes következései lehetnek annál, aki pihenéssel módot nem nyújt a vérének arra, hogy ismét dekomponálja, alkotórészeire bontva szét ezt a gyilkos mérget.

A tejsav nem egyéb, mint égéstermék, a munkában égő test terméke. De nemcsak az izmok, hanem az idegek is végeznek munkát, s azoknak a sejtjeiben is felgyülemlik bizonyára valami égéstermék. Az lesz a titkos méreg, amelyet Laád doktor kutatott, s amelyet már előre elnevezett morfeinnek.

Amint Laád így elméletben megállapította a morfein szükségszerű meglétét, rögtön hozzálátott ahhoz is, hogy megtalálja ezt a mérget az emberi testben. S ez volt feladatának a legnehezebb része. Ennek a keresésében teltek el esztendők. Kereste élő állatban, halott emberben, nem találta; s amikor egyszer az a szerencse érte, hogy egy ideges álmatlanságban elhunyt újságírónak a hulláját kaphatta kése alá, annak az agyában nem talált semmit – egyáltalán semmit.

Végre azután diadalmas gondolata támadt. Az eddigi kutatásai kétségtelenné tették előtte, hogy az álomméreg rendkívüli gyorsasággal elillan az emberi testből, mégpedig éppen a gyógyulás processzusa, vagyis az alvás alatt. S ekkor a villám lobogó fényénél ötlött egyszerre az eszébe, hogy milyen ostoba volt eddig! Nem élőkön kell kísérleteznie, sem pedig halottakon, hanem – alvókon! Íme, ismét egy Kolumbusz tojása, amelyet olyan nehéz volt a hegyére állítani, amíg ki nem találta az egyszerű és természetes módját.

Az új gondolat fonalán elindulva azután Laád Bulcsú doktor csodálatos mellékhelyiséggel bővítette kis laboratóriumát. Szokatlan, a tudományok történetében páratlan lojalitást építtetett mellé, olyat, aminő a Wundt híres fiziológiai laboratóriuma környékén sem volt található: hálószobát. S benne minden éjjelre alvóhelyet adott néhány hajléktalan embernek, mert meg volt győződve, hogy ha máshol nem, a meglehetősen zsúfolt hálószoba levegőjében meg fogja találni a morfeint! A hálószoba csövekkel volt összekötve a laboratóriummal, s e csövekből szivattyúk szorították bele a levegőt a laboratóriumban levő kondenzátorokba.

Az elméletben így megoldott dologhoz a gyakorlatban aztán nem volt már egyébre szükség, csak kevés türelemre. A légsűrítőkben meggyülemlő levegőt elektromos áram segítségével felbontotta elemeire, a megmaradt gázt víz alatt felfogta, s csakhamar sikerült neki kiválasztani belőle valami alkáliás természetű, rendkívül illó anyagot, amely a kísérleti állatok bőre alá fecskendezve momentán jelentkező alvást idézett elő. Ez az alvás semmiben sem különbözött a természetes álomtól, csak intenzívebb volt, úgyhogy amikor Laád doktor egyszer önmagán is kísérletet akart tenni, s kissé nagyobb dózist fecskendezett be a bőre alá, két nap és két éjjel aludt felébreszthetetlenül.

Hogy a nagy felfedezés megvolt, s a hipotetikus morfein kézzelfogható valósággá vált, gyerekjáték volt már elkészíteni az alvás, vagyis inkább álmosság betegségének a szérumát. A morfeinnel kezelt házinyulak vére csakugyan megtermette az álomszérumot, mint Behring állatjai a diftériáét, Mecsnikovéi a veseatrófiáét.a

  • aveseatrófia – vesezsugor

S amikor az első fecskendőre elégséges mennyiségű szérum a kezében volt, Laád doktor sietett vele a házinyulai közé. Hetvenkét órával ezelőtt történt ez, akkor ébredt fel egészséges álmából az a nyulacska, amely most ott majszolja a káposztát a gazdája örömtől ragyogó szeme előtt. A felébredés után rögtön a bőre alá fecskendezte neki maga Laád az új szérumot, a hatalmas hipnotoxint, az álomirtót, amely új korszakot fog deríteni az egész emberiségre.

Hetvenkét órával ezelőtt történt ez, s a házinyúl hetvenkét óra óta nem aludt, még csak álmosságot sem mutatott. De nem aludt maga Laád Bulcsú doktor sem, vagy legalábbis nagyon keveset, mert a folytonos izgatottság nem engedte aludni. Még amikor hol diadalmas, hol szorongó gondolatai közepette el is nyomta néha az álom, fel-felriadt, s szaladt a laboratóriumába, a saját szemével győződni meg arról, amit nem mert hinni a famulusainak: a nyúl nem alszik!

S most, amikor a háromnapos próba meggyőzte arról, hogy a széruma bevált, lázas izgatottsággal iparkodott kiszámítani a feltételeket, amelyek szerint a hipnotoxint az ember számára adagolni kell, hogy a kellő hatást megtegye, de túl ne lépje.

A kalitkából ment egyenesen az íróasztalához, s elővette a jegyzeteit. Bár lelkiismeretesen feljegyzett minden mennyiséget, minden időpontot, mégsem volt könnyű a feladata. Számításba kellett vennie azt az álomméreg-mennyiséget, amelyet beleoltott a szérumtermelő nyúlba, meg annak a hipnotoxinnak a mennyiségét, amelyet a másik nyúlba fecskendezett bele. Nem volt szabad számításon kívül hagynia a házinyúl átlagos életkorát, testsúlyát, vitalitását, ugyanezeket a momentumokat ki kellett számítania az emberre is, és akkor még összehasonlító számvetésre volt szüksége a nyúl kora és a beoltandó ember kora között, hogy megállapíthasson egy alapdózist.

A számsoroknak és egyenleteknek csakhamar egész serege feketéllett előtte a papíron. Mind jobban és jobban belemerült a munkájába. Észre sem vette, hogy már alkonyodik, hogy szeme előtt kezdenek összefolyni a számok. A feje mind lejjebb és lejjebb hajolt a papiros fölé, a szeme mind zavarosabb lett, az utcáról beható nesz mintha egyre távolabbról s távolabbról hangzott volna a fülébe. Egyszer csak egészen odafeküdt a feje a papirosra, a szeme lecsukódott, a lélegzete egyenletesre, hosszúra vált. Laád Bulcsú doktor, az ifjan európai hírűvé lett fiziológus, a hipnotoxinnak, a hatalmas álomirtónak a kitalálója aludt.

Aludt mélyen s boldogan, álmodva a tudomány csodálatos álmát, azt a tarka reménységgel átszőtt ábrándot, hogy az ember képes lesz valaha legyőzni két legnagyobb ellenségét, a két legjobbik barátját: az alvást és a halált.

Forrás

Cholnoky Viktor: Az álomirtó. Szeged: Lázi, 2001. 167–171. p.