Curie Péter

Cholnoky Viktor
1906
fizika, kémia, rádium, radioaktivitás, Maria Skłodowska-Curie, Pierre Curie, Henri Becquerel
szóelválasztás

Curie Péter valóban megérdemelt volna a tudomány géniuszától annyit, hogy legalább tragikus módon halhasson meg, és ne olyan ostoba szórakozottság és véletlenség okán, mint aminőt – de ártatlanabb formában – a fliegendebelia hosszú hajú tudósokkal szokott elkövetni az elmerültségük és az a kétségtelen tény, hogy az agyvelőember még az utcán is gondolkozik, ott, ahol mi, szememberek csak nézünk, és nem belülről kifelé, hanem kívülről befelé szedjük az érzéseinket, impresszióinkat. Vajda Jánost, az utca nagy monológusát egyszer a hajdani Csigavendéglő előtt ütötte el egy társzekér, Beöthy Ákost pedig, az utca másik nagy magánbeszélőjét a szemem láttára mentette meg egy hordár ébersége és galléron ragadása az Erzsébet körúton a villamos-elgázolástól.

  • aFliegendeFliegende Blätter: humoros, képes német hetilap, a múlt században Magyarországon is népszerű volt.

Curie Péter szerencsétlenebb volt ezeknél a még utcán is gondolkozó elmetársainál. Őt a Dauphin utcában, amely Párizs egyik legforgalmasabb, de egyúttal legszűkebb utcája is, a Pont Neuf közelében leütötte lábáról a társzekér, és keresztülment – milyen gaz iróniája a sorsnak – éppen az agya velején.

Ostobán, tragédiátlanul, szinte karikatúraszerűen mállott így egy kásává a párizsi utca fekete sarával a huszadik század eddig legnagyobb tudományos feltalálójának az a része, amiben a gondolat lakik. Curie Péter meghalt úgy, ahogy a napszámban dolgozástól és pálinkaivástól kimerültek az agyvelőtelenek szoktak meghalni.

A Curie-pavilon a Rádium Intézetben, 1925
by Association Curie Joliot-Curie

Pedig, mondom, a huszadik század első legnagyobb találmánya, az a kitalálás, amely a fizikát kiforgatta eddigi sarkaiból, a Curie nevéhez van fűzve, mert az ő agyavelejéből kelt. Sőt ami még különállóbb az egész tudomány történetében, nagy felfedezésével megcáfolta a legnagyobb embert is: Shakespeare-t. „Ó, mért nem születhetik ember, hogy félig asszony is ne segítsen hozzá” – kiáltja a Lándzsarázó, a világnak Schopenhauer mellett legnagyobb asszonylenézője, és ekkor megéri a világ, hogy a fizika öröknek vélt tételeit, a megingathatatlannak látszókat felforgatja Curie Péter a – felesége, Szkłodovszki Mária segítségével. Mert Curie-né, ez a második legintelligensebb szláv fajból, a lengyelből származó Szkłodovszki Mária segítette hozzá az urát a radioaktív anyagok dönthetetlen bizonyítékának, a rádiumnak a felfedezéséhez.

A radioaktivitás új, felforgató, sőt forradalmi fogalma a Curie házaspár nevével függ össze. A Pont Neufnél szerteloccsant koponya és a Sorbonne vidékének egyik, nem tudom, milyen nevű utcájában gyászoló özvegyasszony tudása és invenciója vitték el a fizikát megint addig, ameddig egy szerencsétlen, a bidermájerekb és dárdás polgárok által őrültnek, féleszűnek nevezett neuraszténiás, ingerült idegzetű, szédelgő fejű és lombrosói külső típusú alak emelte, akit úgy hívtak, hogy Newton.

  • bbiedermájer – biedermaier itt: kispolgár

Newton, aki nem mert kocsira ülni, akinek a gyomra felémelyedett, ha a partról nézte is a tenger hullámait, és aki aszerint pofozta fel naponta a gazdaasszonyát – húszévi szenvedésének sorstársát –, ahogy a beleiben többé vagy kevésbé gyülemlettek meg a gázok, mondom, Newton felállította az emanáció elméletét. Azt vallotta, hogy a hő és a fény: kisugárzás, az okozójuk anyagának milliárdnál több apró részre való oszlása, tehát folytonos energiacsökkenés vagy legalábbis energia-átváltozás.

Ekkor jött a másik nagy angol [valójában holland származású – A szerk.], Huyghens, a hideg, az okos és számító. És ő, némileg Bernouilli Dániel segítségével bebizonyította, hogy az anyag örök, az energia is örök, és hogy a hő meg a fény nem emanáció, nem anyagkisugárzás, hanem éterrezgés. Diagnosztizálta újból a természetet, felállította újból a kórképét, és úgy konstatálta, hogy Bernouillinek igaza van, az anyag is, az energia is örök, és mindig megmaradó.

Dogmájává lett ez a fizikának, és amikor az elektromos felfedezések révén némi aggodalmas jelenségek kezdtek mutatkozni, akkor is inkább a tényeket nyalták simára a hivatalos tudósok, semhogy a tételek merev négyszögeiből engedtek volna valamit. Ezek a keretek csak akkor reccsentek meg az összeomlás végzetes és félreérthetetlen hangján, amikor egy magyar embernek, Lénárdnak az észlelése nyomán Röntgen megállapította, hogy a villamos áram mínusz sarkán olyan sugarak is jelentkeznek, amelyek nem világítanak és nem melegítenek, de azért mégis keresztülhatolnak addig sugártól áthatolhatatlannak vélt rétegeken keresztül is.

Szinte egyidős és egészen bizonyosan kongeniális volt ezzel a felfedezéssel Becquerel észlelete, hogy a laboratóriumában őrzött matériák egyike olyan sugarakat lövellt ki magábul, amelyek anyagiak, amelyek tehát az anyag és energia szoros elkülönítésének az elméletét megdöntik, és arról tesznek tanúságot, hogy az anyag átalakulhat energiává is, az energia pedig alkalomadtán anyaggá. Ezzel feldőlt a szigorúan monisztikus világnézet, mert – még monisztikusabbá vált. Úgy derültek meg az élet nagy rejtelmének dolgai, hogy a világ még a meglévő kettességében sem kettő, hanem csak egy. Az energia és az anyag azonos, és csak megjelenésbeli különbség.

És ekkor következett ehhez az új világnézethez a döntő bizonyíték – a rádium. Ami Huyghensszel szemben tökéletesen Newtonnak ád igazat. Ami, az éter feltevésével, de be nem igazoltságával és megtapasztalatlanságával szemben szinte prófétája, új hirdetője annak a newtoni elméletnek, hogy csak anyag van a világon, s hogy az úgynevezett energia sem egyéb, mint az anyag megnyilatkozása. A teljes monizmus, a világ egységének és egyetlenségének a koronatanúja.

És ezt a koronatanút a tudomány ítélőszéke elé Curie Péter és Szkłodovszki Mária, a felesége idézték. A szurokfémből ők állították elő a héliumot, a polóniumot és az aktiviumot, amelyekről csakhamar kiderült, hogy mind a három egy: rádium.

Az új, titokzatos elem meg volt találva, a fizika régi törvényei halomra dőltek, a Bernouillinek anyagmegmaradásról szóló törvénye tarthatatlanná vált, a tudomány – csak pár éve még ennek – rászorult arra, hogy új világnézetet kutasson ki magának.

Ma még nem találta meg a világnak ezt az új látását, ma a legnagyobb zavarban van még. És amikor a legnagyobb szüksége lett volna arra, hogy minden hozzáértő munkása teljes erejével álljon munkába, akkor jött egy ostoba kocsi, és elgázolta az e dologban legbeigazodottabb, legelmélyedtebb agyvelőt. Curie Péter ostobán, tragédia nélkül, utcai balesetnek lett az áldozatává.

Pedig annyit legalább elvárhatott volna a rádiumtól, hogy az tegye a mártírjává. Ahogy Richman az elektromosságnak, Zambeccari a levegőnek, Müller orvos pedig a pestis bacilusainak lett az áldozatává, úgy Curie-nek is megtehette volna ezt a szívességet a rádium, hogy ő ölje meg.

De a rádium hálátlan, mint minden igazi nagyság. Odaadta a felfedezőjét az utca teherkocsijának.

És Curie tragikuma az, hogy nincs a halálában semmi tragédia.

A Hét 1906. 295–296. p.

Pierre Curie
(1859–1906)
Nobel-díjas francia fizikus
A sajtó 1914-ben a legkülönfélébb várakozással tekintett a rádiumra, egyebek közt energiaforrást vártak tőle.
képforrás: A tudomány csodálatos világa
Los Angeles Herald Examiner
Forrás

Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1980. 412–416. p. (Magyar Hírmondó.)

Életrajz

Cholnoky Viktor Veszprémben született, 1868. december 23-án. Középiskoláit szülővárosában végezte el. Azután jogi pályára lépett. Jogász volt Győrött, később Budapesten. Majd ismét Veszprémben, apja ügyvédi irodájában dolgozott egy darabig.

Közbe azonban sokat írt már veszprémi lapokba. Mikor aztán 1894-ben, huszonhat éves korában, szerkesztőjévé lett a Veszprémi Hirlapnak, teljesen szakított a jogi pályával. Másik két lapot is szerkesztett még Veszprémben, azonban egyikkel sem volt sikere, s így 1899-ben Budapestre költözött. Itt nemsokára munkatársa, majd pedig segédszerkesztője lett a Pesti Naplónak.

Politikai és társadalmi cikkeket számos fővárosi napilapba és folyóiratba írt, különösen A Napba. Politikai, társadalmi és tudományt népszerűsítő cikkei, továbbá novellái, most leginkább csak a Pesti Napló és A Hét hasábjain jelennek meg. A Hétnek is utóbb segédszerkesztője volt egy darabig. Cikkei, tanulmányai közül különösen a tudományt népszerűsítők váltak igen kedveltekké és népszerűekké. Ezek a legértékesebbek is, bennök Cholnoky mély és nagy tudásának pazar tárháza nyílik meg előttünk.

Két könyve jelent meg idáig: a Füstkarikák című elbeszéléskötet még Veszprémben, és Tammúz címen második elbeszéléskötete most legutóbb Budapesten. A Tammúznak igen nagy kritikai sikere volt.

Mint polihisztor, a repülés problémájának egyik legalaposabb ismerője hazánkban. Sokat írt a repülés problémájáról és a repülés tudományos kérdéseinek népszerűsítése terén kiváló érdem illeti meg őt.

Az irodalom kérdései közül különösképpen sokat foglalkozott a Shakespeare-kérdéssel és a nagy angol drámáival, amelyeknek szintén egyik legalaposabb ismerője és legrajongóbb népszerűsítője.

Mint műfordító is elsőrangú. Sokat fordított Rudyard Kipling, Jacobsén, Jensen, Ewers, Maupassant és mások. novelláiból, lefordította Zola Travail-ját Munka címmel, azonkívül Shaw, Gustav Wied és Henri Bernstein színműveiből fordított le többet. Maeterlinck Szent Antal csodája című legendája is, mely Könyvtárunkban jelent meg, az ő fordítása.