A Kis Föld

Babits Mihály
Részlet az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényből
biológia, ősnemzés, modellezés, szimuláció
szóelválasztás

A könyv, mely e hosszas fejtegetésekre alkalmat adott, egyike volt azoknak az úgynevezett „regényes életrajzoknak”, melyek a XX. század közepén még java divatjukat élték. Hőse egy híres természettudós, kinek nevét egy valóban szenzációs kísérlet s némely különös kaland tette annak idején emlegetetté. Az életrajz írója nem azonosította magát hősével. Inkább bizonyos fölénnyel kezelte, mint egy érdekes kuriózumot. Ahhoz az iskolához tartozott, amely szerette a történelem nagy alakjainak nimbuszát megtépni, s felfedezni bennük a „nagyon is emberit”. Hőse, mint biológus, egyike volt az utolsóknak azok közül, akik az élet titkát s az ősnemzés problémáját kutatták. Különös sikere (vagy balsikere) után a kutatásnak ez az iránya teljesen kiment a divatból, annál inkább, mert gyakorlati haszonnal nemigen kecsegtetett, s a tudományos erőket mind kizárólagosabban háborús célok foglalták le. Az örök harc előkészítésének kora volt ez. A fölényes életíró finom iróniával világít rá a disszonáns helyzetre, hogy míg körös-körül óriás népek izgatottan fegyverkeznek egymás ellen, sohasem sejtett emberpusztító gépek épülnek, milliárdok árán, s a városok munkátlanainak éhes tömegei mind fenyegetőbben lepik el az utcát: addig hőse, a tudós, az Isten titkaival játszik, mintha semmi sürgősebb dolog nem volna, s költséges kísérleteket végez, hogy az élet keletkezését e földön meglesse. Ez a tudós inkább Don Quichotte, mint hős; többszörös kudarcai, ámbár véletlen, mondhatnám, kozmikus okokból származnak, a megérdemelt fölsülés benyomását teszik. Életrajzához jól illik előszóul a harc, a cselekvés, a kollektív és materiális érdekek elsőbbségének kifejtése, melyek lépten-nyomon és szükségszerűen megcsúfolják a szellem gőgjét, a békés kultúrakaratot, az elméleti tendenciákat s az egyén lázadó és szeszélyes kíváncsiságát.

Mulatságos volt például olvasni a szavakat, amiket az életrajz tudós hőse egy interjúvoló újságíró előtt mondott kutatásairól. Vezérszólama a régi orosz író híres mondása volt: „Az ember valami nagy.” Nem mintha a tudós köteles szerénységét nélkülözte volna.

– Nem énrólam van szó. A tudomány személytelen. Én csak láthatólag illusztráltam azt, aminek elvét és lehetőségét rég tudta már minden szakember. De ez volt az utolsó lépés. Robogunk, röpülünk, a nap rajzol nekünk, a villám világít, nincs távolság. Látjuk és halljuk, ami túl van hegyen és tengeren. A veséket vizsgáljuk, mint az Isten. Tenger alá szállunk, s biztos utunk van a sztratoszférákba. Ez mind semmi. Ez mind csak külsőség. Csak most hatolunk be a titokba. Az Ember most lett a Természet ura: teremtő.

Joggal is érezhette magát teremtőnek. Mint az Isten, ő sem mindjárt magát az életet hozta létre, hanem az életfeltételeit létesítette, egy valóságos új földet alkotva kicsiben, melynek az életet önmagától kellett kitenyésztenie. Óriási költséggel, s a különböző szakmájú tudósok egész táborkarának közreműködésével dolgozott, geológus, palaeontológus, botanikus és sejtkutató asszisztensek vették körül, s ő maga szinte éjjel-nappal ott ült mozgatható székében, egy különös mikroszkóp előtt, lesve a Kis Föld életjelenségeit.

– Egy egész világ ébredését kell figyelnem – magyarázta. – Ez a miniatűrföld csak a mi szemünknek olyan miniatűr. Voltaképp a maga kicsiségében nem kevésbé gazdag, mint a nagy planéta, amelyiken élünk. Kémiai és geológiai összetétele egészen hasonló. Nedvességi és hőmérsékleti viszonyai ugyanazok. Minden a skálától függ. A legkisebb égitest éppannyi életet és gazdagságot zárhat magába, mint a legnagyobb. Az én kis tekémen minden egy meghatározott mérték szerint sűrűbb és gyorsabb. A Föld egész élete zsúfolódik itt, térben és időben.

– Időben is? – kérdezte az újságíró, kissé elcsodálkozva.

– Természetesen: gyorsabb a mozgás, gyorsabbak a folyamatok. Csak így lehetett elképzelni, hogy bevárható időn belül megjelenjék az élet. Ahogy mappányi területen világrészek férnek, egy nap alatt évszázak gördülnek le. Épp ez teszi a Kis Földet alkalmas tárgyává a tudományos megfigyelésnek.

– Egy mesterséges égitest, egyenesen a mikroszkóp alá – formulázta az újságíró.

– Úgy van. Annál inkább, mert az élet, ami ezen a kis gömbön tenyészni kezd, valóságos mikroszkopikus jelenség lesz. Azért kell ez az új szerkezetű optikai készülék, mely lassítja a mozgásokat, és nőtteti a méreteket.

Az újságíró maga is odaillesztette szemét az úgynevezett kronomikroszkóp fölé. (Schulberg megjegyezte, hogy ennek a szerkezetnek gyártását, hadicélokra nem lévén használható, azóta beszüntették, s elméletét is meglehetősen elfeledték.) Az újságíró gúnyolódva közli, hogy nem látott egyebet, „csak mintha valami nyálkás sár ülepedne”. Ez a sár azonban már eleven volt. A földi élet ősjelensége, mely a kellő feltételek beálltával a Kis Föld talaján is megjelent, megcáfolva azt a hipotézist, mintha az élet idegenből, kozmikus erők folytán, a világűrön át hányódó csírákkal hullt volna földünkre.

Schulberg professzort mindez rendkívül érdekelte. Nem éppen tudományos szempontból. Ebben a tekintetben a Kis Föld története valóban csak egy érdekes kuriózum emlékét hagyta hátra. Kamuthyné még emlékezett gyermekkorából a fantasztikus eseményre: mikor a híres üstökös, melynek csóvája abban az időben légkörünkön átvonult, a laza szerkezeten lebegő Kis Földet a saját gravitációs körébe vonta, s mint valami új bolygót, csöppnyi holdat, magával vitte az Űrbe. Harminc év múlva az üstökös még egyszer elvonult a földközelben: ez volt az a megjelenése, melyről a babonás nép még ma is állítja, hogy az örök harc jövetét jósolta meg. A Kis Föld ekkor ismét a megfigyelés távolába jutott. De ez az idő már sokkal nyugtalanabb volt, hogysem tudományos értékű vizsgálatok maradtak volna. A miniatűr bolygóval igazában csak alkotója törődött, ő azonban a háború kitörését megelőző izgatott napokban váratlanul és rejtélyes módon eltűnt, s vele együtt vesztek el följegyzései.

Kamuthyné erre is emlékezett: valami homályos ügyről beszéltek, egy hadi találmányról vagyis inkább tudományos felfedezésről, melynek titkát a tudós nem akarta hadicélokra átengedni; s ezzel függött volna össze eltűnése.

– A harc győzött az elmélet fölött – mondta Schulberg. – Mint mindig. A Kis Föld és megteremtője lassankint a feledés zsákmánya lesz. Ki is érdeklődne még ily régi történetek s tudományos furcsaságok iránt? Hacsak mi nem, asszonyom. Javíthatatlan könyvbarátok. Olvasni mindenesetre érdekes ez a könyv; mulatságos rajzot ad egy régi tudósról, eltűnésének körülményeit új leleplezésekkel világítja meg, s különös alkotásáról, a Kis Földről, minden tudhatót összefoglal. Képzelje, asszonyom! Ezen a kis golyón azóta él az Élet. A földi élethez hasonló. De gyorsított ütemben. E néhány évtized alatt sok-sok ezer év folyt ott le. A geológiai korszakokon keresztül ma már talán az emberig ért. Talán megkezdte a világtörténetet. Talán már el is végezte. Ha igaz, hogy viszonyai és összetétele pontosan másolják a földieket, ez a történet is mása a miénknek. Csakhogy mikroszkopikus kicsiségben. De minden relatív. A mi nagy földünk – ahogy a régi csillagászok mondják – csöppet sem kevésbé mikroszkopikus a világűr távol napjaihoz képest, mint a mi szemünkben ez a kísérleti bolygó, amit játékból alkotott egy avult tudomány adeptusa. S ha egész nemzetek megfulladnak, ha a fél emberiség egyszerre elpusztul a háborúban: az nem fontosabb esemény a világon, mint e mikroszkopikus történelem szenzációi. Olvassa ezt a könyvet, asszonyom. Kölcsönadom.

Az ősleves
Forrás

Babits Mihály: A gólyakalifa. Kártyavár. Timár Virgil fia. Elza pilóta. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982. (Babits Mihály művei.) (Magyar Elektronikus Könyvtár)