„Un syllogisme in balordo”

Egy mindennapos poquelini következtetésforma
Visontay György
matematika, matematikai logika, szillogizmusok, Barbara Celarent, William of Shyreswood, irodalom, Molière
szóelválasztás

Molière – hiszen ki másról lehetne szó – Kénytelen házasság (Le Mariage Forcé) című darabjában (I. 4.) az Arisztotelész-hívő filozófus, Dr. Pancratius imígyen szidalmazza Sganarelle urat:

Sais-tu bien ce que tu as fait? Un syllogisme in balordo.

Nem látod-e barom, mit csináltál? Syllogismus tuus est in balordo.

Kazinczy Ferenc fordítása, Illyés Gyula átigazításában)

Magyarázatul az alábbi – számomra kissé meglepő – jegyzet szolgál:

…szinte megmagyarázhatatlan latin zagyvalék; a tudós az ellenfél érvelését akarja vele jellemezni. »Szillogizmusod a balordo-képletet követi« (lásd még az Úrhatnám polgár jegyzetét.)

Tapasztalataim szerint, Molière műveire a legkevésbé sem jellemző a pontatlanság, a zavarosság – legalábbis a felhasznált anyagok tekintetében. Műveltségét a jezsuiták híres Clermont Kollégiumában alapozta meg, ahol kiválóan megtanult latinul (Plautust, Terentiust eredetiben olvasta, Lucretiust versben fordította). Utána az egyetemen jogot és filozófiát tanult (a hagyomány szerint 20 éves korában már képzett jogász volt). Az így szerzett ismereteket élettapasztalataival állandóan bővítette, sőt színdarabjaiban felhasználta azokat. Súlyos betegségét is a maga javára tudja fordítani, hiszen – nem éppen pozitív – tapasztalatait, a halála előtt néhány nappal bemutatott Képzelt beteg (Le malade imaginarie) című darabjában hasznosítja. Ebben olvasható a világirodalom talán legszebb orvosi átka. Amikor monsieur Argan kivonja magát az orvos iránti kötelező engedelmesség alól, kezelőorvosa – Purgó doktor – így beszél hozzá (III. 5.):

Azzal a bejelentéssel tartozom, hogy uraságodat ezennel kiszolgáltatom gyarló szerveinek, nevezetesen renyhe beleinek, bomló vérösszetételének, savanyodó epéjének, nyálkásodó nedveinek. […] S előírom, hogy négy nap leforgása előtt váljék állapota aggasztóvá! […] Hogy essék uraságodba a bradypepsia! […] A bradypepsia után a dyspepsia. […] A dyspepsia után az apepsia! […] Az apepsia után a lientéria. […] Lientéria után dizentéria. […] Dizentéria után hydropisia. […] Hydropisia után pedig maga a létfunkció megszűnése, ha már esztelenségével magára zúdította.

Illyés Gyula fordítása
Francia és itáliai komédiások az 1660-as, 1670-es években
(Ismeretlen festő, XVII. század)
A kép bal szélén Molière látható a Nők iskolája Arnolphe szerepében

Mire hát akkor a megmagyarázhatatlan, latin zagyvalék? Esetleg a szerző korabeli szlenget használt? Szó sincs róla! A balo latin jelentése bőg, béget, átvitt értelemben botorul beszél, míg a balordo olaszul együgyű-t, oktalan-t, tompa elméjű-t jelent. Ráadásul, a francia balourd jelentései: 1. nehézkes, esetlen, faragatlan (ember, nő) 2. bamba. Molière életrajzából tudjuk, hogy színjátszásban az olasz Scaramuccit vallotta mesterének, s kezdő íróként olasz komédiákat dolgozott át. A vándorévek alatt több ilyen olaszos játéka született, továbbá, a Királyi Palota színpadán kénytelen volt osztozni az olasz együttessel. Feltehetően ez az olasz szó használatának magyarázata. De továbblépve, a Kénytelen házasság fentebb idézett jelenésben Dr. Pancratius így fenyegetődzik:

Megdönthetetlen érvekkel és kétségbe vonhatatlan argumentumokkal fogom in barbara bebizonyítani, hogy kelmedet senkinek sem hívják, én viszont íme vagyok juris utriusque, Dr. Pancratius.

Kazinczy Ferenc fordítása, Illyés Gyula átigazításában

In barbara, tehát Barbara Celarent, melyet feltehetően William of Shyreswood Introductiones in Logicam című logikai kézikönyve (XIII. század első fele) közöl elsőként.

…a szillogizmusokról szóló részben tűnik fel először a híres emlékeztető versike, a Barbara Celarent, mégpedig a következő formában:

Barbara celarent darii ferio baralipton
Celantes dabitis fapesmo frisesomorum
Cesare campestres festino baroco; darapti
Felapton disamis datisi bocardo ferison.

Ebben minden szó egy érvényes módozatot jelöl, és a következő szabályok alapján értelmezendő: az első három magánhangzó a szillogizmust alkotó három kijelentés mennyiségi és minőségi sajátosságára utal, a jelöli az általános állító, e az általános tagadó, i a részleges állító, o a részleges tagadó kijelentést; az első négyet kivéve minden szó első mássalhangzója azt jelzi, hogy a szóban forgó módozat az első négy közül arra vezethető vissza, amelyiknek ugyanaz a kezdőbetűje; a magánhangzót követő s azt jelzi, hogy a magánhangzóval jelölt kijelentés a visszavezetés során egyszerűen megfordítandó, míg a p ugyanilyen helyzetben azt jelzi, hogy a kijelentés részlegesen (per accidens) fordítandó meg, az m pedig, amikor a szó első két magánhangzója között foglal helyet, azt jelzi, hogy a premisszák felcserélendők; az első két magánhangzó egyike után elhelyezkedő c azt jelzi, hogy a megfelelő premisszát a reductio per impossibile céljából a konklúzió tagadásával kell helyettesíteni. A versike itt adott változatának az a hibája, hogy az egyes sorok nem felelnek meg pontosan az egyes alakzatoknak, ezért azután számos későbbi szerző tette próbára a képességeit azzal, hogy megkísérelt rajta javítani.

A logika fejlődése

Példa, a Barbara következtetési szabályra:

Minden ember halandó.
Minden görög ember.
Minden görög halandó.

Az Úrhatnám polgárban (Le Bourgeois gentilhomme) még tovább megy a szerző (erre utal a fentebb idézett jegyzet zárójeles része). A filozófiatanár a fenti versike teljes első sorát felhasználja, miközben a logika tudományát jellemzi a tanulni vágyó Jourdain úrnak (II. 4.):

Az a tudomány, mely az ész három műveletére oktat. […] Az első: a helyes fogalomalkotás az általános fogalmak segítségével. A második a helyes ítéletalkotás a kategóriák segítségével. És a harmadik: a helyes következtetés az egyes szillogisztikus formulák segítségével: »Barbara, Celarent, Darii, Ferio, Baralipton etc.«

Mészöly Dezső fordítása

Tudjuk, hogy a versike első közlését követően számos javított változat került forgalomba. Ezek között lehetett tréfás, sőt olasz nyelvű is. Mégis, a „szillogizmusod a balordo-képletet követi” legkézenfekvőbb értelmezése a következő: A szó eleji B azt jelenti, hogy a következtetés Barbara típusú (lásd a fenti példát). Az a–o–o magánhangzók szerint az első premissza általános állító, míg a második premissza, továbbá a konklúzió részleges tagadó. Esetünkben, a többi mássalhangzó nincs hatással az értelmezésre. Példa:

Minden görög ember.
Némely halandó nem ember.
Némely halandó nem görög.

Ebből látható, hogy a „balordo-következtetés” teljes mértékben és szellemesen idomul a Barbara Celarenthez, miközben jelentése együgyűen beszélsz/cselekszel lehet. Eddig jutottam az okoskodásban, amikor megérkezett a darab jegyzetekkel ellátott francia kiadása. Az ide vágó magyarázat először röviden összefoglalja a Barbara Celarent-tel kapcsolatos tudnivalókat, majd a folytatásban jelzi, hogy itt kettős „poén”-ról van szó, hiszen a commedia dell’arte egyik állandó szereplőjét, a „tudós” doktort, olykor Baloardo-nak hívják. Róla így ír a Színház világtörténete:

A másik népszerű padrone-típus a skolasztikus műveltségével kérkedő, bőbeszédű Dottor Graziano. Elődje a középkori sarlatán, aki városról városra vándorolva, nagy ékesszólással ajánlotta gyanús csodaszereit a járókelőknek. Ez a sarlatántípus a XVI. század elején még létezett, és Velencében igen népszerű volt. A Szent Márk téren, miután felnyitotta csodaszeres ládáját, félórás vagy még hosszabb beszédben nagy szónoki készséggel magyarázta s ajánlotta közönségének a bölcsességolajat, a villámcsapás ellen védő porokat, a különféle gyógyvizeket, emlékezőtehetséget erősítő kenőcsöket és a hasonló képzeletindító képtelenségeket. Általában feltűnő kosztümöt viselt és maszkot használt, a közönség pedig nem azért gyűlt köréje, hogy vásároljon, hanem hogy fantasztikus történeteiben, latin szavakkal megtűzdelt »tudományos« magyarázataiban gyönyörködjék. A megegyező tulajdonságokon kívül a sarlatán és a Dottore rokonságát az is mutatja, hogy a commedia dell’artéban egy »dottore Graziano ciarlatano«, vagyis doktor Graziano nevű sarlatán is szerepelt.


Természetes, hogy Graziano bolognai, Bologna ugyanis híres volt jól képzett jogászairól, orvosairól és matematikusairól. Ezek azonban túlságosan sokan voltak a városban ahhoz, hogy ismereteiknek megfelelően juthattak volna álláshoz. Aki képzettségét nem tudta érvényre juttatni, az az átlagembertől különc öltözködéssel és beszédmóddal különböztette meg magát.

A színpadi dottore kosztümje a valóságos bolognai dottore öltözetének volt a karikatúrája: fekete, fehér galléros ruhából, hosszú fekete köpenyből és óriási karimájú fekete kalapból állott. A dottore neve többnyire Graziano volt, de Balanzon Forbizon, Baloardo stb. is lehetett. Bemutatkozáskor nevetséges címekből és jelzőkből álló hosszú és hangzatos nevet használt, pl.: Plusquam dottore, Archimandritta di tutti i Dottori, vagyis valahogy így: Többmintdoktor, az összes Doktorok Főpásztora.

Megítélésem szerint, a Kazinczy(–Illyés)-féle „magyarítás” teljes mértékben összhangban van a fentiekkel, sőt, szellemesen utal a Barbara Celarent kiértékelésének módjára.

Amennyiben az Olvasó úgy érzi, hogy mindez hosszadalmas és felesleges eszmefuttatás volt, kérem, tekintse egyszerűen az egész okfejtést a commedia dell’arte szellemében fogant baloardói fontoskodásnak.

Felhasznált irodalom

Molière szobra Avignonban
Fotó: net-provence.com
Molière és La Fontaine síremléke a párizsi Père Lachaise temetőben
A Molière utca Párizsban
Molière műveinek 1747-es francia kiadása
A Kénytelen házasság 1839-es kiadása Kazinczy Ferenc fordításában