Gárdonyi Géza botanikai hagyatéka

Bárány László
Az egri Gárdonyi Társaság pályázatán jutalommal elfogadott pályamű.
biológia, növénytan, botanika
szóelválasztás

A növénytan akár füvészkedés, akár kertészkedés formájában régtől fogva kedvelt szórakozása és időtöltése volt a legkülönbözőbb foglalkozású, gondolkozású és hajlamú embereknek. Nemcsak a botanika története, hanem a kultúrhistória is számtalan példát sorol fel: államférfiak, főpapok, írók szeretettel gyűjtötték a virágokat, ápolták kertjük csemetéit, melegházuk palántáit. Néha pihenésből, néha kedvtelésből, néha tudásvágyból foglalkoztak a scientia amabilisszel. Nem egy e műkedvelő botanikusok közül idővel neves szakemberré lett.

A magyar irodalomnak néhány évvel ezelőtt elhunyt nagy alakja, Gárdonyi Géza, minden iránt érdeklődő, szemlélődő, mélyen gondolkozó lélek volt. Érthető tehát, hogy kedvelte a botanikát.

Nincs ebben semmi csodálni való. Hiszen költő és tudós sokban meg-- egyezik: mindegyiket örök vágy, örök sóvárgás vonja az Absolutum után. Mindkettő abban különbözik a hétköznap emberétől, hogy a világ ismert jelenségei és tüneményei benne mélyebben tükröződnek, rejtelmeseknek titokzatosaknak látszanak: más a problémalátásuk. (Kornis: Bevezetés a tudományos gondolkozásba.)

Ám a probléma megoldásában útjaik szétválnak. A szaktudós tudományának megalapozott s bevált módszereivel, lépésről-lépésre haladva, logikus rendszerességgel közeledik kérdésének kibogozásához. A költő intuícióval, a sötétben hirtelen felvillanó szellemi lángcsóvával világít rá a titokzatosra.

Gárdonyi a botanikus, elsősorban költő volt. Sok problémát látott meg az élők világában, amit talán a szaktudós nem vett volna észre. Az élet csodái érdekelték, izgattak foglalkoztatták hatalmas fantáziáját. Néha merész ötlettel gondolt a megoldásra, de néha megpróbálkozott a módszeres kutatással is.

Nagy dolgozószobáját, köröskörül hatalmas könyvszekrények övezik. A különböző tárgyú, nyelvű és alakú rengeteg könyv közt szép számmal láttam biológiai és egyéb természettudományi könyveket. E művek nagy része népszerűsítő. Vannak azonban szigorúan szakmunkák is. Mindezen írásokat gyakran forgatta, azonban az utóbbiakhoz nem volt meg a szükséges szakszerű előképzettsége.

Így egészen természetesnek kell találnunk, hogy az autodidakszis néha elárulja magát írásaiban. Ám ez könnyen érthető és magyarázható. Egyrészt: mert nem akart ő önálló kutató és felfedező lenni s nagy szellemét rendszerint egy-egy hirtelen felmerülő tudomány-részecske foglalkoztatta. A tudomány a maga pontosan kiépített tárgy és gondolatépületének zárt rendszerével előtte sablonosnak, ridegnek, élettelennek látszott. Másrészt: mert bár vizsgálódásaiban és szemlélődéseiben érintett több problémát, a módszer, mellyel ezeknek megoldásához lát, a költő fantáziájának uralma alatt áll. Ennek kedves példáját adja a kerekes féregről szóló kis novellájában. Mikor mikroszkópja alatt meglátja Rotifert, megörül, hogy új lényt, fedezett fel. Félrecsapom a kalapom, s úgy állok a Természettudományi Társaság elé, mint felfedező, mondja (Mai csodák). Mikor aztán Daday Jenőnek könyvét (A magyarországi tavak halainak természetes tápláléka) felüti és rájön, hogy e kiváló szerző 400 kerekes féregfajt ír le, elálmélkodik s mély elismeréssel hajlik meg a magyar tudósok munkája előtt.

Nyugodtan merem állítani, hogy az élőlények közül legjobban a növényeket szerette. Az emberektől régen visszavonult. Az állatokat is bizonyára nagyon kedvelte, hiszen a tyúkokról és kutyákról írt feljegyzései sok állatpszichológus érdeklődésére számíthatnak. De mióta átlapoztam herbáriumának immár sárguló íveit, számba vettem kis kertjének fáit, cserjéit és virágait, összegyűjtöttem örök értékű írásaiból azon részeket, hol a növényvilággal foglalkozik, azóta úgy érzem, hogy legtöbbet a virágokban gyönyörködött.

I. Herbáriuma

Egyik könyvtárszekrény alsó fiókjában őrzik Gárdonyi fiai a nagy író növénygyűjteményét. Mély megilletődéssel tettem le e vékonyka herbáriumot a tintafoltos íróasztalra, melynek kiszáradt kalamárisa mellett a költő gazdátlanul maradt tolla hevert. Az a toll, mely a dicsőséges magyar múlt, a hagyományokat megőrző, józan erkölcsű nép s a magyar polgári életnek oly sok tőről metszett alakját örökítette meg.

A herbárium a szokott, iskolákban használt növénygyűjtemény tábláiból és íveiből áll. Külsején lapidáris betűkkel: Dr. Mágocsy Dietz Sándor budapesti VI. ker. áll. főreáliskolai tanár utasítása nyomán összeállította Medvei Zsigmond.

Csak az első kilenc lap tartalmaz növényt. Ideiktatom őket sorrendben Gárdonyi jegyzeteivel együtt.

1. Rezeda. 1895. szept. 21. Szabolcska kertjéből.

2. Meghatározatlan. (Mar.) 1895. május 6. Istenhegy.

3. Meghatározatlan. (Rózsalevél.) 1895. Visegrádi várból.

4. Meghatározatlan. (Cser és Bióta.) Guyou Richard sírjáról. Scutari 1899. május.

5. Babér a konstantinápolyi Jedikulából. 1899. május.

6. Meghatározatlan. (Fészkes virág.) Pompéji romjai között, a Nagyszinkör szélén. 1902. ápr.

7. Meghatározatlan. (Pillangós virág.) A Vezuv alsó részén. 1902 ápr.

8. Meghatározatlan. (Szarvaskerep.) Petőfi állítólagos sírjáról, mikor még a sír be volt süppedve s egy korhadt oszlop jelezte csupán. (Dátum nélkül)

9. Fűszálak a Colosseum színteréről, ahol a vadállatok keresztényeket téptek széjjel. 1900. szept.

Amint e felsorolásból látható, a herbárium nem botanikai, hanem inkább históriai és irodalomtörténeti érdekesség. Elárulja, hogy Gárdonyi utazáskor a nevezetesebb helyekről emlékül hozott magával növényeket s ezeket gondosan lepréselte és szárította.

Érdekes, hogy a növények kivétel nélkül jó állapotban vannak, bizonyítékául annak, hogy Gárdonyi ügyesen és óvatosan preparálta növényeit. Ilyen, inkább érzelmi mint tudományos célt szolgálván a kis gyűjtemény, nem csodálkozhatunk azon, hogy nem törekedett az egyes növényeknek minden részét begyűjteni s legtöbb csak egy ág, levél, esetleg virágos ágat tartalmaz.

Ugyancsak egyik könyvtárszekrényben vannak biológiai eszközei is. Nevezetesen egy ismeretlen gyárból származó, kezdetleges mintájú mikroszkóp, melynek sem makro-, sem mikrométer-csavarja nincs, hanem a tubus kézi erővel emelhető és süllyeszthető. Van hozzá egy 3. számú occulár s egy ugyanily számú objektív lencse. Az író fia, Gárdonyi Sándor állítása szerint atyja valamikor Lendl Adolftól kapta, kivel baráti összeköttetésben állt. Tőle való az előszobaszekrényén levő hatalmas ragadozó madár. Ugyancsak tőle kapott Gárdonyi gyíkokat is, melyeknek életét sokáig érdeklődéssel figyelte. Többször fordult Lendlhez szakszerű kérdésekkel is.

A másik szerszáma egy Reichert gyártmányú, preparáló nagyító-készülék, három lencsével.

Hogy ezen eszközökkel Gárdonyi néha szórakozásképen dolgozgatott, bizonyítja a kerekes féregről írt s fentebb említett kis rajza.

II. Kertje

Sokan megírták már, legszebben Rákosi Viktor, annak történetét, hogy miképp telepedett le Gárdonyi Egerben. A város végén, a Hóhérparton, hol valamikor a hagyomány szerint akasztófák álltak, megvette a legszélső parasztházat s azt átalakította. Az első helyiségből hálószobát csinált, a hátsóból pedig mennyezetvilágítású dolgozót. A magasan fekvő ház ablakaiból látta az egri várat, s ezen túl a Hajduhegy mögött a Mátra ködbe vesző, lapos kalapját, jobbról pedig a felnémeti völgy mögött a Bükknek tölgyekkel, bükkökkel borított tompa kúpjait.

Később a város, a ház előtti térből egy darabot ajándékozott, az írónak, hogy nyugalmát ne zavarják az ablaka alatt nótázó legények. Így a ház messzebb esvén az úttól előtte kis kertet kerített el vasrácssal. A telek emelkedő s hátával egy dombra támaszkodik. A porta elején, a bejárat mellett, másik ház lapul meg a hatalmas fenyők árnyékában. Itt laknak Gárdonyi

A nagy író az egész udvart gyeppel vetette be, kopár területet nem hagyott háza körül. A gyalogutak betonból vannak öntve, sok helyütt virágokkal szegélyezve. A domboldalon gyümölcsfák. Egyebütt díszbokrok és cserjék.

A kert növényei közt 43 fajt találtam:

Ha tudjuk, hogy a kert milyen kicsiny, s mégis ennyi növény él benne, bizonyossá válik, hogy Gárdonyi nagyon szerette a növényeket s az volt a törekvése, hogy minél többet lásson maga körül. Némelyikkel sokat próbált, többször átültette, kereste neki a megfelelő fény- és talajviszonyokat. Talán éppen a gránátalma cserélt háromszor is helyet s mégsem hozott virágokat egyszer sem Gárdonyinak.

A 43 faj közül néhány ritka és érdekes növény. Ezeket Gárdonyi ismert kertészetekből szerezte be. Könyvtárában sok kerti árjegyzék maradt. Rózsáit maga szemezte. Utazásaiból nemcsak szárított növényeket, hanem magvakat és töveket is hozott. Állítólag a vörös liliom hagymája Törökországból ily módon jutott Gárdonyi kertjébe.

Írásai

Gárdonyi Géza művei közt alig van olyan, amelyben növénytani vonatkozásokat ne találnánk. E helyeken természetesen nemcsak említést tesz egy-egy növényről, amint ez gyakori tájképeinek megrajzolásában; nem is hasonlatképen szerepelteti a növényeket, mint sok versében, hanem szemléli, boncolja, sőt néhol tudományosan megfigyeli.

Gárdonyi eddig megjelent művei nagyjában 250 növényről tesznek említést. Ezen szám természetesen nem ugyanannyi speciest jelent, mert bár néhol pontosan jelzi a fajt, sok esetben csak genust, vagy familiát említ.

A szövettani, fiziológiai vagy ökológiai viszonyokra több helyen tesz célzást. Így pl. „A hegyen álló fának már növendék korában erősödik a dereka” (Az én falum) vagy: „a nap olyan erősen süt, hogy a gólya orrú fű megkunkorodik, mint a dugóhúzó” (u. o.), „a láncvirág tavasszal a kapubálvány tetején jelenik meg, a szél fújta oda” (Két menyasszony), „a bakszakál csak reggel szokott nyitni. De essőre hajló időben délután is.” (Ábel és Eszter) — Itt kell megemlíteni a Napraforgó című rajzát is (Mai csodák) amelyben azon töpreng, hogy mi lelhette a napraforgót, miért nem követi pontosan a nap járását? Ebben mutatja be azt is, hogy mennyire érdekli egy-egy élettani probléma. Még a munkákat is felsorolja, melyekben e rejtély nyitját keresi.

Bármint kedveli Flórát, magát a tudományos botanikát s a szaktudósokat egy helyütt bizony lekicsinyli. „Ismeri őket (a virágokat) mindenki, csak a tudósok nem. A tudósok csak azt szeretik, amit egymásnak írnak, beszélnek. Oh, szobaszagú tudomány! A tudósok csak számokat tudnak meg neveket, meg külső és belső részeket. Az igaz, hogy ilyesmit aztán tudnak sokat… A világon csak az a kevés gyönyörködteti az embert, amit a tudósok még szét nem magyaráztak… a virág az Isten legszebb teremtése.” (Mai csodák: Virágok világa)

Itt vallja meg, hogy őt a növény lelke érdekli. A gyöngyvirágban az angyali alázatosság, a vadrózsában a részvét, a tulipánban a vidámság megtestesülését látja. Minden növény él, érez, szenved, könnyezik és örül Gárdonyi felfogásában… „a fa is lélegzik és érzés van benne. A virágzó barackfáim is lélegzenek, éreznek, sóhajtanak, remegnek, mintha tudnák, hogy pompájuk szép”. — „Az ágak meg levelek érintik, takarják, nézik egymást. A virágok ide-oda fordítják fejüket, hajladoznak, mint a susogó lányok. Egy lila-színű”, bájos mákvirág, mintha valamit keresne a földön. Egy liliom, mintha a szilvafára nézne. És a borsóvirágok erre arra hunyorgó, mosolygó szemek.” — „Este a fák úgy állanak, mintha értelem és akarat szállta volna meg őket. Rejtelmesek és titkolódzók. Néha mozdulatlanul állanak, mintha várnának valakit. A lombjaikat kiterjesztik. Az ember hallja, hogy susognak. Mit susognak? Nem érti senki.” (Az én falum)

Írásaiból azt kell következtetnünk. hogy legkedvesebb neki a gyöngyvirág, liliom és tulipán. A gyöngyvirágot megkapóan énekli meg az Útrakészülődés című versében, a liliom hatalmas történeti regényén, az Isten rabjain vonul végig, mint Szt. Margit ártatlanságának szimbóluma. A tulipán pedig Az én falum egyik poétikus rajzának alapmotívuma. De ezeken kívül még sok helyen szerepel mindegyik.

Kétségtelen, hogy Gárdonyi azok közé tartozott, akinek szaglási esztétikájuk igen fejlett. Kiderül ez az Útrakészülődésből. Az illat roppant erősen hat rá. A virág lelke az illat, mondja. Az ibolyákról ezt írja: „lelketek valami ismeretlen világba mámorít, mely nem hasonlít sem a keresztény, sem a pogány túlvilághoz. (Mai csodák: Ibolya.)

Mint említettem s a bemutatott részletekből nyilvánvaló, sokszor megszemélyesíti és emberiesíti a virágokat. Ez az eljárása egyrészt gyökerezhet a magyar faj sajátos pszichéjében, mely mindenütt magához hasonló élőt lát, Másrészt a keleti bölcseletben, név szerint a buddhizmusban, melynek tanulmányozása Gárdonyinak állandó foglalkozása volt. E színes és érdekes filozófia hatása sok írásában nyilvánvaló.

Dolgozatom előbbi részében beszámoltam Gárdonyi kertészkedéséről. Munkáimban is sokszor találkozunk e térről vett gondolatokkal. Az Isten rabjainak egyik hőse, Jancsi, kertészfiú s apjától érdekes kertészeti tanácsokat kap örökségül: milyen földet szeretnek a különböző virágok, mért nem szabad berkenyefát ültetni stb. Saját tapasztalatait az Ipomeáról írt kis rajzban közli (Mai csodák). Itt büszkeséget érez kertészete sikerei fölött.

Kertészkedése nem nyilvánul a fák agyonnyírásában, virágok leszedésében s vázában való elsorvasztásukban. A növényt a természetes helyén s eredeti formájában kedveli. Nem szereti a nyesett fákat s a pontosan kaszált pázsitot.

Külön meg kell emlékeznünk arról is, hogy írónk sok növénynek népies elnevezését említi fel. Így beszél a cicamacafáról (kecskefűz), a vasfű, vagy lakatnyitó fűről (Verbéna), a temondádfűről (csucsor), föld füstjéről (Fumaria), Boldogasszony hajáról (Aranka), szarvasgyökérről (ezerjófű).

Ismeretes, hogy Gárdonyinak sajátságos és erősen egyéni ortográfiai meggyőződése volt, amelytől az Akadémia szabályai sem térítették el (első, Karácson stb.). Ezen szokását megtartotta a növénynevek kiírásában is. Az idegen neveket pedig mindig magyaros fonetikával írja, néha tévesen is: matiolusz, hesperusz, deucia, glokszinia, filadelfusz stb.

Gárdonyi kezéből korán hullt ki a toll. Árván maradt hatalmas íróasztala, pipatóriuma, Virágos kertje. Ő maga ott alussza örök álmát az egri vár fokán, a Bebek-bástyán, honnét a magyar rónaság végtelenbe vesző síkja tárul ki a szemlélő előtt. Méltó helye van, az egri vár hősi eposzának megírójához méltó.

Sírját gyakran borítja el a koszorúk és virágok tömege. Életében „láthatatlan embernek” hívták, mert lakóhelyén kevesen látták s még kevesebben voltak, akik barátságával dicsekedhettek. Most mindenki elzarándokol sírjához, aki csak Dobó városában megfordul. Nyugvóhelyét, egyszerűségéhez illő hatalmas, tölgyfából ácsolt kereszt jelzi s talán nemsokára díszes mauzóleum fog föléje borulni. Pedig ő maga sokkal egyszerűbbnek képzelte sírját: „Ha meghalok, azt szeretném, ha egy jegenyefát ültetnének a síromra. Nekem kedves az a gondolat, hogy egykor jegenyefa leszek s állok, mint éltem: magányosan, hallgató lombokkal, folyton az eget nézve: nappal a felhőket éjjel a holdat, csillagokat”.