Világ vége

Kosztolányi Dezső
fizika, csillagászat, üstökös
szóelválasztás

Megint megjósolták a világ végét s én ezeket írom a naplómba:

Egy üstökös – bozontos vörös zseni – közeledik felénk, aki nincs tisztában a világmindenség etikettjével.

Annyira haragszanak rá néhányan, hogy már égi varangynak nevezik.

Csak néhány repülőgép szállana föl, mint ahogy hajókról elindulnak a mentőcsónakok a szerencsétlenség pillanatában, és elsüllyednének a levegőben.

Minél tovább gondolkozom rajta, annál kevésbé találom félelmesnek. Ha most kiütéses hagymázt kapnék, az borzasztóbb lenne. Mert az egész nem jelentene többet egy-egy ember számára, mint a saját halálát. Hiszen halálos ágyunkon mindnyájan azt érezzük, hogy vége a világnak. Aztán nézetem szerint a halál sohase jöhetne szelídebb formában. Az a félelem, amit máskor egy ember visel el, most ezerötszáz millió részre oszlana, ahány ember él a föld hátán. Talán nem is jutna mindenkinek elegendő adag ebből a keserű méregből.

De az emberiség is megsemmisülne. És azután? Csak emberek vannak, Péterek, Jánosok, az emberiség csak papiros-fogalom. Péterért, Jánosért kár. Az emberiségért nem kár.

A föld pedig tovább rohanna a maga útján. Még csak le se csavarnák világító lámpását, a napot. Szikrázó fényben égne tovább az üres színpad és vége lenne az előadásnak.

A pesti ember pedig megkérdi: előadás után melyik kávéházban találkozunk?

Forrás

Kosztolányi Dezső: Tinta. Gyoma: Kner Izidor, 1916. 212–213. p.