[…] Newton különbséget tesz a „jelenségekből dedukálható” törvények és az okokat megadó magyarázó tételek között. A gravitációs erő hatását leíró négyzetes erőtörvény levezethető a tapasztalati adatokból, „benne van” azokban — a Kepler-törvények révén. A Kepler-törvények azonban nem tartalmaznak semmiféle utalást arra, hogy miféle erő (ok) az, amely a bolygókat a mozgástörvényeknek megfelelő pályákon tartja; a törvények egyszerűen azt a szabályszerűséget írják le matematikai formában, amely a bolygók egymáshoz viszonyított helyzetében és mozgásában megnyilvánul. Az okozatból az okra következtetni más típusú feladat, mint felfedezni a tapasztalati adatokban megnyilvánuló (matematikai) szabályszerűséget. E szabályszerűségek érvényesülésének miértjére választ adni, az okot megadni már magyarázat, a spekuláció és a „hipotézis”-alkotás veszélyét rejti.

Ezért a kauzális magyarázat és maga a kauzális kapcsolat is problematikussá válik Newton számára. A problémák főleg az „erő” fogalma körül kristályosodnak ki. A „mi a gravitáció oka?” kérdésre azt válaszolni, hogy „a gravitációs erő”, ez valamiféle arisztoteliánus, okkult kvalitásokkal való bűvészkedésnek, „hipotézis”-alkotásnak tűnik Newton szemében, hacsak nem sikerül — az új fizika fogalmainak felhasználásával — jellemeznie, hogy mi ez az erő s milyen, a testek szerkezetében és felépítésében rejlő összefüggések hozzák létre. Az „erő”-k, „virtus”-ok a peripatetikus természetfilozófia [peripatetizmus — Arisztotelész görög filozófus követőinek, a peripatetikusoknak tanítása, akik a materializmus és az idealizmus között ingadoztak] terminológiájához tartoztak, a dolog „természetében” rejlő, redukálhatatlan diszpozíciók voltak. (Ezt az arisztoteliánus magyarázó modellt tette nevetségessé Molière, amikor egyik művében az orvos arra a kérdésre, hogy miért altat a morfium, azt válaszolja, hogy azért, mert „virtus dormitivá”-val, „altató erő”-vel rendelkezik.) A newtoni fizikában az erők a mozgás princípiumai; egy bizonyos erőt ismerni ezért egyrészt annyi, mint ismerni azt a mozgástörvényt, amely szerint az erő hat. A tehetetlenségi erő, a vis inertiae hatását pl. a három híres mozgástörvény fejezi ki. Az erő mibenlétéről azonban ezzel még semmit nem tudtunk meg. Kérdés tehát — másrészt —, hogy ezek az okok (erők) maguk redukálhatatlanok-e (ez volt az arisztoteliánus megoldás), vagy pedig redukálhatók, azaz visszavezethetők valamilyen még mélyebben rejlő struktúrára, a létezők szerkezetében és felépítésében fellelhető tényezőkre. Az okok kutatása mármost felveti az ok-okozat viszony, a kauzális kapcsolat mibenlétének kérdését is.

A kauzalitás-probléma (s vele az „erő”-fogalom) empirista elemzését és kritikáját a 18. század közepén David Hume adta meg, mondván, hogy az oksági kapcsolat fennállása levezethetetlen a tapasztalatból. …

Az idézet szövege Fehér Márta tudományfilozófus, Newton válogatott műveihez írt utószavából származik.

ELSŐ DOCTOR
Engedelmével az urnak,
S mind e tudós doctoroknak
És tanult assessoroknak:
A bölcs baccellierustól,
Kit tisztelek meritumból,
Annak kérdem okát primum is omnium:
Mért hoz álmot az opium?

BACCELLIERUS
Tőlem a tudós doctor ur
Annak kérdi okát primum is omnium:
Mér hoz álmot az opium?
Erre így felelni:
Hogy őbenne lelni
Álomhozó erőt,
Mely a szivet és főt
El tudja altatni.

CHORUS
Méltó, méltó ő kegyelme
Ebb’ a mi tudós rendünkbe.

(Illyés Gyula fordítása)