Előljáró Beszéd

Diószegi Sámuel, Fazekas Mihály
biológia, botanika, Carl Linné
szóelválasztás

Ímé itt vagyon a magyar fűvésztudományból az első zsenge, azoknak számára, kik a növevényeket kedvelik, és azokkal esmérkedni kívánnak.

A természeti dolgok között a plántákkal való esmerkedés az, amellyel kiváltképpen minden lépten nyomon kínál bennünket a természet. Az állatok elmennek előlünk, és nem engedik hogy velek közelről bánjunk; az ásványoknak nagyobb része nehéz hellyen van, a hegyek gyomrába rejtve: de a plánták mindenütt a föld színén; erdőn, mezőn, kertben, hegyen, völgyön, szárazon, vízen, víz alatt, előttünk állanak, és őket tetszésünk szerént vizsgálhatjuk. A több állatoknak elég ha megtalálják ezekben az ő eledeleket; eszik azt amivel tápláltatnak, a többit tapodják: de az emberben az esméretre törekedő ész, amit meglát, azt esmérni és nevéről nevezni kívánja.

Talám nincs is olyan ember, aki ha meglát valamely különös fát, fűvet, vagy virágot; annak megnézésében valami gyönyörűségét ne találná, és ne kívánná tudni minek hívják azt? Sokaknak pedig mind a férjfi mind az asszonyi nemből, különös vágyódások és természeti vonattatásoka vagyon erre az esméretre; abban gyönyörködnének mennél többet esmérhetnének; készek tudakozódni másoktól; örömest veszik kezekbe a plántákról szólló régibb és újabb magyar könyveket: de mikor tapasztalják hogy a könyvek rajtok nem segítenek; a másoktól való tudakolódás pedig nyűgős kerengő út, és bizonytalan tapogatás; mintegy elfáradva letesznek róla, és ezt a vizsgálódást az úgynevezett fűvesasszonyoknakb engedik.

  • atermészeti vonattatás – természetes vonzalom.
  • bfűvesasszony – gyógynövényekkel gyógyító, kuruzsló asszony.

Ami a plántákról írott Magyar Könyveket illeti, hagyjuk meg mindeniknek a maga becsét, és azt ne kívánjuk tőle amit nem ígér. Azok közül egynek sem az a célja hogy a plántát az olvasóval megesmértesse, hanem az, hogy a nevénél fogva már nétalám esméretes növevénynek, orvosi erejéről beszéljen. Ahonnan az abéce betűinek rendi szerént hozza elő a plánták neveit, hogy kiki az előtte esméretes nevű fűvet benne kikereshesse, és a hasznáról olvashasson.

Ímé ajánlunk hát és általadunk édes Nemzetünknek olyan Könyvet, melynek egyenes és egyedülvaló célja az, hogy a fáknak, fűveknek és virágoknak esmérésére vezessen. Ez éppen nem arra való könyv, hogy az ember felvegye, és folytában olvassa – mert úgy érthetetlen és haszontalan lenne: – hanem arra való; hogy mikor elébe akad valamely esmeretlen plánta, akkor vegye kezébe a könyvet, és azt ebben felkeresheti, s a nevére találhat. Miképpen kelljen a könyvel bánni, azt a Bévezetésben és a seregek elejénc igyekeztünk világoson előadni, és úgy hogy a tanítás, se a bő beszéd miatt unalmas, se a rövidség miatt homályos ne légyen. Azokat kell hát megolvasgatni, és azonnal a könyvnek akárki is hasznát veheti. Mi valamit ezen tudománynak könnyítésére tehettünk, mindent véghez vittünk. Metszett képeket pedig a Bévezetéshez nem tétettünk; nemcsak azért hogy azok által a könyv árra nevelkedett volna; hanem kiváltképpen azért, mert erősen hisszük, hogy nincs jobb, könnyebb és bizonyosabb módja a plánták részeivel való megesmerkedésnek, mint az amelyet javasoltunk; t. i. hogy az ember ne a házban és festésből, hanem a mezőn, erdőn, kertben, magából a természetből lássa azokat a virág- levél- s egyéb formákat melyeknek a Bévezetés nevet ád.

  • ca seregek elején – a mai növénytanban a „család” felel meg az itteni „sereg”-nek.

Köteleseknek érezzük pedig magunkat előre felelni némely lehető nehézségekre azon hazánkfiainak, akik előtt a Fűvészség – mint tudomány – még esméretlen.

Megütköznek talám abban, mikor látják, hogy ebben a könyvben sok új és szokatlannak tetsző plánta-nevek vagynak: ellenben sok régiek, melyeket már netalám hallottak vagy olvastak, vagy tudtak; itt elő nem fordulnak. – Hogy sok új neveket kellett készíteni, annak fő oka az, hogy nem lévén még magyarul a fűvészség tudomány formában, felette sok plántáknak még semmi magyar nevek nem volt; amelyeknek hát nevet kellett adni. Másik oka pedig az, hogy amelyeknek alkalmatlan vagy bitang nevek volt, azoknak alkalmatosabbat kellet adni. Megtetszik magából a könyvből, hogy mi, minden előttünk tudva volt alkalmatos magyar nevezeteket becsben tartottunk, es meghagytunk: de meg kell vallani, hogy azok közt a bábalelte fűnevek közt, melyek a köznép szájában sőt könyveinkben is forognak, sokan vannak botránkoztató, babonás, helytelen, csúf nevek, sőt olyan gyalázatosok is, melyeket becsülletes ember szájára venni is átallana. (Lásd Dr. FŐLDI JÁNOS Kritikáját a magyar fűvésztudományról.)d Ha most – midőn éppen azon igyekszünk, hogy a tudományt a szemétből felemeljük – azokat a hiábavaló nevezeteket nemzetünk gyalázatjára megtartottuk vólna: ezt valósággal úgy nézhette vólna bennünk a két haza, mint az ítélő-tehetség gyengeségét, és munkánkat magunkkal együtt méltán megvethette volna. – Sajnálni lehet hogy nyomtatott könyveinkben is sok olyan nevek fel vagynak téve: de azt azoknak szerzőinek vétkül nem tulajdoníthatjuk; mert ők a nevénél fogva igazítván a plántára amelyről szóllanak, kéntelenek voltak minden szóban forgó neveket elő hozni; mivel ugyan azon plánta egyik ember előtt egy másik előtt más név alatt esméretes. De mikor a tudomány rendi szerént nem a neve után tudakozzuk a növevényt, hanem mintegy magától kérdjük meg a nevét: azokra a hitván nevekre semmi szükség nincs, hanem mondja meg a plántae a maga igaz és illendő nevét. Mint p[éldának] o[okáért] mikor egy városban a nevénél fogva akarunk tudakozva felkeresni valamely embert; szükség annak minden neveit, még a ráragasztott csúfos neveket is tudni; mert meglehet, hogy azoknál fogva még könnyebben ráigazítanak: de ha valakivel öszvetalálkozván magától kérdjük meg a nevét; ő maga bizonyoson a csúf neveket elfogja hallgatni, és csak igaz nevét fogja megmondani. – Azt lehetne ugyan gondolni, hogy ami név már a nép szájában van, akármely alkalmatlan légyen, csakugyan meg fog maradni, mert a szokással bírni nem lehet. Ezen mi is akadoztunk; de osztán ezt a nehézséget eligazította az a szerencsés tapasztalás, amely által: tudjuk hogy a szokás maga magával ellenkezik, és maga magát rontja; mert ugyan azon fűnek magyarországi nevezetei különböznek az erdélyiektől; sőt példákat tudunk, hogy két szomszéd helységekben, ugyan azon közönséges plántának nevezetei különböznek: tudjuk, hogy sok nevek, melyek régi írásokban sőt könyvekben is találtatnak, kimentek a szokásból, és azon plántákat azon a néven már ma senki se hívja: tudjuk hogy minden Kertész sőt minden fűvesasszony veszi magának azt a szabadságot, hogy a megkedvelt plántájának új nevet adjon, és bátran lehet mondani, hogy ha minden esztendőben lajstromba szedődnének a nép közt szájról szájra általadott nevek; minden esztendőben nagy különbséget lehetne azokban látni. – Bár ha szokásban vannak is hát az alkalmatlan fűnevezetek: csak hallgassa és mellőzze el azokat a fűvésztudomány; magokban el fognak enyészni; mert a tudomány előtt a tudatlanságnak, és a világosság előtt a setétségnek oszlani kell. Reményljük is, hogy egy kevés meggondolás után senki se fogja többé azokat a feledékenységre méltó neveket pártfogás alá venni. Mi ugyan ebben a könyvben a fennforgó nevek közül sokakat feltettünk a fajok alatt; csak azért, hogy kitessék miképpen fordítottuk az alkalmatosakat haszonra; és azért, hogy ezeket most a kezdő fűvésznek, valami részben segítségére lenni gondoltuk: de ezután arra sem lészen szükség.

  • dLásd Dr. Földi János… – Földi János: Rövid kritika és rajzolat a magyar fűvésztudományról. Bécs, 1793. Azokat az elveket vázolja, amelyeken a magyar nyelvű növénytani tudományoknak alapulnia kell. Fazekasék szigorúan tartották magukat ezekhez az elvekhez.
  • emondja meg a plánta a maga igaz és illendő nevét – a szerzők az új növényneveket gyakran úgy alkották meg, hogy az a kérdéses növény legjellegzetesebb tulajdonságára utalt (például vérfürt, mert sötétvörös bogyói vannak).

Előre látjuk továbbá, hogy sokan azt fogják nagy hijjánosságnak tartani; hogy itt a plántáknak orvosi haszna nincs feltéve;f mert az igaz hogy mihelyt az ember valami fűvet esmér; mindjárt azt szereti tudni, mire való az? és az eddig kijött magyar fűveskönyvek is csak ennél fogva voltak valami becsben. Ennek a közönséges kívánságnak erejét érzettük mi is, és először az egész első részt így dolgoztuk ki: de osztán ezt a szándékot megváltoztattuk; nem csak azért hogy az által a könyv nagyra nőtt volna; hanem azért, mivel által láttuk, hogy kétféle tudományt öszvezavarni mindenkor káros. Mi haszna beszéllnénk addig a fűvek hasznáról, míg azokat magokat az ember nem esméri, s a megesmérése módját sem tudja? Legyen hát ennek a könyvnek egyedűlvaló célja a plánták megesmértetése. Mikor osztán ebbe belétanulunk; akkor kell könyvet készíteni azoknak hasznáról is; de már akkor osztán nem csak kuruzsoló célból (mint a közkívánság tartja); hanem a fűvész-alkotmányg rendi szerént elő kell adni az eddig esméretes hasznú plántákat; nem csak az orvosiakat, hanem mind azokat is, melyek vagy eledelre, vagy a gazdaságnak akármely ágára, vagy mesterségekre és fábrikákra,h vagy csak pompára és kerti ékességekre fordítódhatnak; megróván egyszersmind azokat is, amelyek mérgesek, melyektől az embereknek őrizkedni, vagy a barmokat őrizni kell.

  • fa plántáknak orvosi haszna nincs feltéve – az addigi magyar botanikák orvosi füvészkönyvek voltak, csak a gyógynövényeket sorolták fel használatukkal együtt.
  • ga fűvészalkotmány – a növények rendszertana.
  • hfábrika – gyár (itt „ipari cél” értelemben).

Hogy pedig most, ez a plántáknak tudomány-rendben való előadása, a haszon feljegyzése nélkül magában száraz és gyönyörűség nélkül való lenne; azt nem gondoljuk. Mert nem igaz az, hogy az esméret gyönyörűségének csak a haszon volna a rugója. Gyönyörködik a kertész számtalan plántáiban és virágiban, melyeknek semmi hasznát nem tudja; gyönyörködik a mezei ember, ha az égre tekíntvén egynehány csillagokat néven nevezhet; gyönyörködik a tanult ember a tudományban amelyben jártas; bár annak orvosi és gazdasági hasznáról nem számolhat is. Maga az esméret-terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörűség-érzésnek kútfeje. Aki abból magából is gyönyörűséget érezni nem tud: tegye félre a természet vizsgálását; sőt a tudománynak minden névvel nevezendő nemét tegye félre; nem néki való.



Hazánknak azon túdós férjfiai, kik a természeti-tudományban jártasok, látván hogy a botanika, mely a mai időben az Európai Nemzetek előtt egy a legkedveltebb tudományok közül, magyar öltözetben is megjelenik; nem lehet hogy ne kedveljék igyekezetünket, mind azok mellett a hijjánosságok mellett is melyeket ezen munkában látni fognak. Ők tudják megítélni, micsoda kővágással vetekedő munka volt, itt a nehézségeket meggyőzni, az első nyomadékokati megtörni, és arra menni, hogy az erő, melybe a munka került belőle nagyon ki ne ríjjon. Őelőttök itt számolnunk kell arról, amit e könyvben cselekedtünk, vagy cselekedni igyekeztünk.

  • inyomadék – nyom, csapás.

Néhai Dr. FŐLDI azt ígérte vala, hogy a Linné egész Systema Vegetabiliumjátj kiadja magyarul. Mi ennyire nem igyekeztünk, nem ítélvén szükségesnek magyarul nevezni azon Indiai plántákat, melyeket a mi főldünkön soha sem fogunk látni: hanem öszve akartuk szedni csak a két magyar hazában találtatható növevényeket, hogy azoknak megesmérésére a Linné bevett alkotmánya vagy tudomány-rendi által, hazánkfiainak útat mutassunk. Nemcsak a szabadon vagy vadúl termőket adtuk pedig elő, hanem beléfoglaltuk a mívelés alá vett vagy kerti növevényeket is, mert azok is ugyan azon esméret tárgyai. Amelyekről vagy a magunk tapasztalásából, vagy a gróf WALDSTEIN és prof. KITAIBEL nagy becsű munkájokból,k vagy a Dr. LUMNITZER Pozsonyi Flórájából,l vagy a Dr. GENERSICH Szepesi Flórájából,m s másunnan, tudtuk hogy a két Hazában, vadul vagy a kertekben találtatnak; ezzel a jeggyel (!) jegyeztük meg. Ezeken kívül tettünk fel sok olyan fajokat, sőt nemeket is, melyekről hihetőnek tartjuk, hogy hazánkban is találtatnak. Új fajokat melyeket vagy magunk találtunk, vagy barátink velünk közlöttek, most ide tenni nem akartunk; akkorra tartván ezeket, mikor látni fogjuk, hogy Hazánk Tudósai ezen munkában részt venni kívánnak.

  • jSystema Vegetabiliumlatin A növények rendszere, rendszeres növénytan.
  • kgróf Waldstein és prof. Kitaibel… – Kitaibel Pálnak (1757–1817) és mecénásának, Franz Adam Waldstein-Wartenbergnek (1759–1823) közös munkája Plantæ variores Hungariæ indigenæ descriptionibus et iconibus illustratæ címen 1799 és 1812 között jelent meg Bécsben, három kötetben.
  • lDr. Lumnitzer – Lumnitzer István: Flora Posoniensis, Lipcse, 1791.
  • mDr. Genersich… – Genersich Sámuel: Flora Scepusiensis elenchus. Leutschowiæ (Lőcse), 1798.

Ami a nevezeteket illeti: a régi törzsökös magyar neveket p[éldának] o[okáért] üröm kapor sat. megtartottuk, mégpedig nemi-neveknek; minthogy azok többnyire a nép közt is (bár sokszor hibáson) úgy forognak mint nemi-nevek. Más egyéb neveket is, melyeket eleink vagy deákból lágyítottakn p[éldának] o[okáért] zsálya paszuly sat, vagy másképpen csináltak p[éldának] o[okáért] gyöngyvirág, útifű, ha meghagyhatók voltak, meghagytuk; vigyázván arra, hogy azt a nevet, melyet egy bizonyos faj kirekesztő jussal bír p[éldának] o[okáért] likas-ir (azaz gyökér) fumaria bulbosa (nem aristolochia clematitis), nemi karba ne emeljük; ha csak az az egy faj, nem egyedűl van a maga nemében p[éldának] o[okáért] elecs. Hogy pedig a régi alkalmatos nevek, mind jártas fajnevekneko (nomina trivialia) maradjanak, azon nem igyekeztünk. Mert a jártas-nevek mind annak az időnek szüleményei, melyekben még a plánták esmérete csekély és szisztéma nélkül való volt. Mióta pedig a tudományban rend van, abból áll a tökéletesség, hogy nemek alá szedődjenek a fajok, és minden plántának két helyes neve t. i. nemi- és faj-neve légyen. Az új nevek formálásában azon igyekeztünk, hogy ahol csak lehetett, a nemnek természeti címerébőlp formálódjon a nemi-név, bizonyosok lévén benne, hogy az ilyen kifogás nélkül való neveket a plánták, és a plánták kedvellői legkönnyebben elfogadják. Ahol ezen az úton nem bóldogúlhattunk; vagy fordítással, vagy lágyítással, vagy meghagyással, a deák neveket vettük magyar hangzásra. A tudós fűvészektől vett deák neveket azért nem tartottuk meg, mert illyenek igen kevesen jöhettek vólna be a nemzeti fűvészkönyvbe, s a legérdemesebb nevek maradtak vólna ki. Szolgáljon hát az ő neveknek emeltetett oszlopúl a Deák Botanica,q mely az egész földön eddig feltaláltatott plántáknak tárháza. Mindazáltal a most éppen hazánk növevényinek vizsgálása körűl fáradozó gróf WALDSTEIN és prof. KITAIBEL nevekről neveztetett nemeket, az ő nevek alatt meghagytuk, és ezután, ha a nemzetnek úgy tetszik, a feltalálandó új nemeket, az azokat feltaláló hazai túdósok nevéről nevezheti. – A végre közlöttük vala a nemi-neveket az újság-levelek által a két Hazával: hogy mivel az ilyen munka nem két ember dolga; tehát túdós hazánkfijai segítségül lenni méltóztatnának. Akik ebben a tekintetben bennünket levelekre méltóztattak; látni fogják, hogy becses tanácsadásokat haszonra fordítottuk.

  • ndeákból lágyítottak – a latin nevet megtartva, magyaros hangzást adtak neki (például salvia – zsálya; phaseolus – paszuly).
  • ojártas fajnevek – általánosan használt fajnevek.
  • pa nemnek természeti címeréből – természetes ismertetőjegyéből.
  • qDeák Botanika – Linné: Systema Vegetabilium című műve. A XV. kiadás 1797-ben jelent meg Göttingában.

Előnkbe tettük fundamentomul a LINNÉ Systema vegetabiliumjának XV. kiadását; a leírásokban pedig éltünk főképpen a LINNÉ Species Plantarumjával,r amint ezt legújabban WILLDENOW kiadta, és a PERSOON most kijövő Synopsis Plantarumjánaks első darabjával. Amely plánták a Systemában nincsenek, Willdenowban pedig előadódnak, azokat ezzel a betűvel W jegyeztük meg, a Persoonéit ezzel P; amelyeket pedig Waldstein és Kitaibel találtak, és még se Willdenowba se Persoonba bé nem mentek, K. betűvel.

  • rLINNÉ Species Plantarum – a Willdenow-féle kiadása 1798 és 1826 között jelent meg hat kötetben.
  • sPERSOON… Synopsis Plantarum – I. kötete 1805-ben jelent meg Párizsban.

Bátorkodtunk pedig magunktól is némely változásokat tenni; mert azt hittük, hogy azok által a fűvészkedni kívánókon könnyíteni fogunk, nevezetesen: hogy a Linné mesterséges alkotmánya, a természeti rendekkel inkább egyezzen: a kéthímes seregből minden ajakas virágokat a kétfőbbhímes seregbe vittünk; a polyvás-fűveket mind a háromhímes seregbe tettük; az igazító-táblákat néhol másképpen rendeltük el sat. és mindezek megítélését tudós hazánkfiai elébe terjesztjük.

Akármely elhagyatott állapotban láttassék is lenni valamely tudomány: de annak azonnal emelkedni kell, mihelyt a nemzet kezeit ráteszi. Most hát, mikor ezt a kezdetet édes hazánknak bemutatjuk: meghívjuk hazafi bizodalommal nemzetünk tudósait, kérvén, hogy az erőtelen igyekezetnek segítségül lenni méltóztassanak. Itt vagyon már a nagyjából kifaragott műv, s pallérozó kezeket vár. Nevezetesen:

Sok nevekkel nem vagyunk megelégedve; de már mi rajtok nem segíthettünk, mert belé fáradtunk. Azonban sok alkalmatos nevezetek lehetnek széjjel a két hazában, melyek nékünk tudtunkra nem estek. Még mostanában a nevekben lehetne szükséges jobbításokat tenni; de majd sok idő múlva a változtatás zavarodás nélkül meg nem eshetne.

A gyönyörűségre és pompára nevelt kerti plántákra nézve még most ez a könyv soványon jelenik meg. Jó lenne végire járni micsoda plánták azok, melyek hazánkban az uraságok kertjeiben találtatnak, és azokkal a nemzeti fűvészkönyvet gazdagítani. Mi ezt nem tehettük, mert amely lajstromot vártunk, kezünkhöz nem érkezett; mi pedig a munkával tovább nem késhettünk.

Legyünk gondosok a két hazának minden részeiben, az ott termő plántáknak vizsgálása körül; írjunk különb-különb vidékeknek flóráit; a találandó ritka, vagy még egészen esméretlen fajokat s nemeket, írjuk le helyesen, és azokat sőt magokat a plántákat is közöljük egymással. Légyen a tudományos dolgokban egymással való egyesülésünknek középpontja, egy valamely hónapos írás,t vagy a Hazai Túdósítások.

  • tvalamely hónapos írás – valamelyik havonta megjelenő folyóirat.

Így sokaknak munkája, és egymás segítsége által készülhetne el idővel egy jó nemzeti fűvészkönyv; melyben nemes gyönyörűséget, és nyári hasznos múlatságot találhatna, mind a két nemen lévő magyar ember. Addig pedig élj Hazafi Olvasó ezzel amit most kezedbe adunk, és igyekezetünket legalább jó kívánságoddal segéljed.


Írtuk Debrecenben 1807. esztendőben március 21-én


DIÓSZEGI SÁMUEL

debreceni prédikátor


FAZEKAS MIHÁLY

főhadnagy

KITAIBEL PÁL
(1757–1817)
természettudós, a pesti egyetem tanára
(A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók IX. nagygyűlésének 1864-ben megjelent munkálatai kőnyomatú táblája nyomán)


Az eredeti szövegváltozat ezen a helyen olvasható. – A szerk.
Jegyzet

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály műve, a Magyar Fűvészkönyv (Debrecen, 1807.) előszava. Stílusából és helyesírásából következtetve egyedül vagy túlnyomó részben Fazekas fogalmazása.

Jegyzet

[…] a Magyar Füvészkönyv, mint a magyar flóra első összefoglaló műve, rendeltetésének nem felelt meg. Íróik erejükön felül való munkára vállalkoztak. Sem növényismeretük, sem a rendelkezésükre álló irodalom nem volt elegendő ahhoz, hogy céljukat még csak meg is közelítsék. Mint határozó könyv, mint a Species Plantarum magyarba átültetett kiadása, a magyar anyanyelvűek számára megkönnyítette a növények megismerését, bár túlzottnak mondhatjuk Thaisz Lajos) állítását, hogy „annyira jó a kulcs, hogy egy 100 esztendős könyv ósdiságát betudva, még ma is használható”.

Diószegi és Fazekas könyvük egy-egy példányát Kitaibel-nek és Waldstein grófnak is megküldötték. Az előbbinek köszönő levele világosan elárulja, hogy miként vélekedett a Füvészkönyvről, miben látta értékeit és hibáit.

Ez nekem – írja – latinul megírandó művem: Flora Hungariæ számára biztos vezérül fog szolgálni, mert a népies magyar nevek gyűjtésében magam is fáradoztam, de eddig sajnos kevés sikerrel… Nem mulaszthatom el ez alkalommal, hogy fel ne tárjam önök előtt tervemet azon módszer felél, amellyel bárki is hozzájárulhatna a Flora Hungariæ tökéletesítéséhez és nekem könnyű alkalmat adna megismerkedni növényekkel. Ugyanis, ha azt látják, hogy az Önök dicséretes törekvése szándékot és vágyat ébresztett, megismerni a növényeket, ajánlom, adják neki azt a tanácsot, hogy ami növényt csak gyűjt, virágzó állapotban, azaz több példányát vegye és rendesen papírban kiszárítva, csak a lelőhely megnevezésével és számmal küldjön el néhányat nekem, a többit pedig ugyanazon szám alatt tartsa meg magának: így az egyes növények rendszertani nevét neki megírhatnám és szívesen meg is írnám.

Az igazán naturalista Kitaibel a sorok között rámutat a Füvészkönyv legnagyobb hibájára, a gyűjtés hiányára; felhasználhatónak belőle csak a népies növényneveket látja. Kár, hogy Kitaibel részletes bírálatának, melyet a helytartó-tanács felszólítására készített, nyoma veszett.

A Kitaibel-ajánlotta flórakutató módszer Diószegi-éktől sem volt – legalább elvben – teljesen idegen. Előszavukban ők maguk is felszólítással fordulnak mindenkihez.

Legyünk gondosok a’ két Hazának minden részibenn, az ott termő plántáknak vizsgálása körül; írjunk külömb külömb vidékeknek Flóráit; a’ találandó ritka, vagy még egészen esméretlen Fajokat ’s Nemeket, írjuk le helyesenn, és azokat sőt magokat a’ plántákat’ is közöljük egymással. Légyen a’ Tudományos dolgokbann egymással való egyesülésünknek közép pontja, eggy valamelly hónapos írás, vagy a’ Hazai Tudósítások.

Helyesen körvonalazott elveiket azonban ők maguk nem követték. Ezért érzik, legalábbis a magyar flórával kapcsolatban, a Füvészkönyvön is a szoba porszaga.

Más megítélés alá esik a Füvészkönyv, mint az első magyar nyelvű rendszertan. Azok után a szétszórt adatok után, melyek irodalmunkban itt-ott találhatók, az első mű, mely Linné rendszerét a maga egészében megismerteti a magyar közönséggel, úgyszólván abban az időben, melyben a Linné-korszak már a végét járja. A természetes rendszer kezdi már érvényesíteni jogait. Érzik ezt a szerzők is, amikor a szexuális rendszeren változtatnak, hogy a füvészkedni kívánók munkáját megkönnyítsék.

Hogy a’ Linné mesterséges alkotmánya, a’ Természeti Rendekkel inkább egyezzen: a’ Kéthímes seregből, minden ajakas virágokat a’ Kétfőbbhímes Seregbe vittünk; a’ Polyvás-füveket mind, a’ Háromhímes Seregbe tettük; az Igazító Táblákat néhol másképpen rendeltük el.

Egyebütt is figyelmeztetik az olvasót az ernyősök, a keresztesek, pillangósok természetes csoportjaira, melyek könnyen felismerhetők.

De nemcsak mint rendszertan első a Füvészkönyv magyar irodalmunkban, hanem mint morfológia is. Itt vannak valósággal elemükben a szerzők, mert tudják, hogy helyes növényismeretre csak a morfológiai fogalmak pontos ismerete vezethet. Meghatározásaik, műkifejezéseik, melyek között sok az új, valamint az olyan, amely még ma is használatban van, világosak, pontosak. Joggal tekinthetők a magyar morfológiai műnyelv megalapítóinak.

Legnagyobb szeretettel és odaadással azonban a magyar növénynevek kérdésével foglalkoznak. Ennek megoldását látják a legfontosabbnak, legsürgősebbnek, előszavukban ennek szentelnek legtöbb mondanivalót. A jövő egyik feladatának is azt tekintik, hogy végezze el a „nevekbenn még szükséges jobbításokat”, amelyeken ők már nem segíthetnek, mert belé fáradtak. Ha Földi kritikáját tartjuk szem előtt, melyből nagyon sokat merítettek, megértjük törekvésüket. A magyar nevek rögzítésétől, elterjedésétől várták elsősorban a botanika fellendülését, megkedvelését a magyar körök részéről is. Mozgalmuk tulajdonképpen a nyelvújítás egy fejezete, mellyel e helyen nem lehet célunk behatóbban foglalkozni. Méltatóik kiemelték érdemeiket, rámutattak azokra a hibákra is, melyek korunk nyelvújító mozgalmában gyökereztek.

Gyöngéiket, fogyatkozásaikat igazán feledteti sok-sok érdemük, a tiszta magyar stílus, a kifogástalan terminológia, a régi és a népies elnevezésekből helyes érzékkel kiválasztott száz meg száz nemi név, a régi és népi nyelv útmutatásai szerint igaz magyar szellemben alkotott nagyszámú jó szó, melyek mellett a hibás, helytelen új szók csoportjára könnyen szemet húnyhatunk.

Ma már nem látjuk olyan fontosnak, főként a flórakutatás szempontjából a magyar növényelnevezéseket. Hazánk közel 4000 növényfaját bajosan tudnók magyar névvel ellátni. De sok magyar növénynevet használunk még ma is, a tudományos irodalomban is. Ne feledjük el, hogy ezeknek nagy része Diószegi és Fazekas révén gazdagította nyelvkincsünket, aminthogy terminológiájának is nagy része él még tudományos nyelvünkben.

A magyar botanika története 378–381. p.

Forrás

Diószegi Sámuel–Fazekas Mihály: Magyar Fűvész Könyv melly a’ két magyar hazábann találtatható növényeknek megesmerésére vezet, a’ Linné alkotmánya szerént. Debreczen: Csáthy György, 1807–Budapest: Múzsák Közművelődési Kiadó, 1988. III–XVI. p.