A tankölteményrőla

Über das Lehrgedicht
(1827)
Johann Wolfgang Goethe
tanköltemény
szóelválasztás

Megengedhetetlen, hogy a költészet három alapvető műfajához – a lírai, epikai és drámai költészethez – negyedikként hozzácsatoljuk a didaktikus költészetet. Ezt mindenki megérti, aki észbe veszi, hogy az előbbi három formára különbözik egymástól, a negyedik tehát, mely nevét is tartalmáról kapta, nem állhat egy sorban velük.

  • aA tankölteményről – Goethe 1826-ban kapott egy akkor hirdetett esztétikai tankönyvet (F. K. Griepenkerl: Lehrbuch der Äesthetik). Naplója szerint éppen a cikk elején idézett résznél nyitotta fel: a szerző logikátlansága késztette a cikk megírására.

Mindenfajta költészetnek feladata, hogy tanítson, de észrevétlenül; rá kell irányítania az emberek figyelmét arra, amiből érdemes tanulni, de a tanulságot az embernek magának kell levonnia, mint az életből.

A didaktikus vagy oktatóköltészet mindig köztes lény volt költészet és retorika között, miért is hol egyikhez, hol másikhoz közelít, s több vagy kevesebb költői beccsel bírhat; mindazonáltal csupán alfaja, mellékága a költészetnek, akárcsak a leíró vagy a moralizáló poéma, úgyhogy egy igazi esztétika a költészet és a beszéd művészete között tárgyalná. Ez mit sem von le a didaktikus költeménynek, vagyis egy a ritmikus jó hangzás s a képzelet díszeivel ékesített, kedvesen vagy energikusan előadott műalkotásnak az értékéből. Rímbe szedett krónikáktól, öreg pedagógusok megverselt szabályaitól a legeslegjobbig, mi a nemben fellelhető, adassék tisztelet mindnek, ám a maga helyén s értéke szerint!

Ki közelebbről s méltányos ésszel vizsgálja, annak rögtön felötlik, hogy a didaktikus költészet főként népszerűsége okán méltó becsülésünkre; a legtehetségesebb költőnek is dicséretére válik, ha a tudni érdemes dolgok egy fejezetét ily alakba öltözteti. Az angolok igen becses munkákat mondhatnak magukénak e nemben, melyek a sokaság kegyét előbb tréfás és komoly szóval elnyerik, majd magyarázó jegyzetekben szóba hozzák azt, mit a költemény megértéséhez tudni kell. Szép feladat kínálkoznék itt egy esztétikai–morális–történeti módszerrel oktató tanár számára; az tudniillik, hogy rendet teremtsen e dologban, s az e nemben legkiválóbb költemények érdemét nem tartalmuk haszna, hanem költői becsük mértéke szerint taglalja s magyarázza diákjainak.

Voltaképpen jobb lenne e témát az esztétikai tanfolyamokból mindenestül kihagyni, s azok kedvéért, kik poétikát és retorikát tanultak, külön kollégiumon tárgyalni, esetleg publice. A helyes felfogás itt is nagy hasznára válnék a gyakorlatnak, mint mindenütt; sokan megértenék, milyen nehéz is egy művet tudásból s képzeletből összeszőni, két ellentett alkotóelemet egyetlen eleven testté egybegyúrni.

E kollégium kötelessége lenne felvilágosítani a hallgatókat a tekintetben, miképpen mehet végbe e közvetítés, és felvértezni őket a balfogások ellen, úgyhogy ki-ki a maga módján kísérletet tehetne ily költemény előállítására.

Sok útja-módja van a közvetítésnek, de a legbiztosabb mind között a valódi humor, s ezt tekinthetnők a legkényelmesebbnek is, ha a tiszta humor nem volna oly ritka adomány.

Képzelni is bajos különösebb vállalkozást, mint aminő a földtan előadása tanköltemény, mégpedig merőben fantasztikus tanköltemény alakjában, mégis éppen erre adta fejét a londoni geológiai társaság egy tagja,b ki ily módon kívánt bizonyos, minden utazó számára nélkülözhetetlen ismereteket terjeszteni s a köztudatba bevinni.

  • bÉppen erre adta a fejét: John Scafe – angol bányatulajdonos – humoros eposza, King Coals Levee or Geological Etiquette (London, 1819) (Szén Király fogadása avagy a Földtani Udvar Etikett).

Görög Lívia fordítása

Forrás

Johann Wolfgang Goethe: Antik és modern. Antológia a művészetektől. Összeállította, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Pók Lajos. Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1981. 698. p.