[Bécs, 1926. jan.?]

Kedves Ödön bátyám,


tudod-e, milyen örömet hozott nékem „züllöttecske helyekre” buzdító leveled? Talán az az egyetlen szomorú az egészben, hogy akad egy 21 éves fiatalember, akit buzdítani kell erre, vagy legalább is úgy látszik, hogy szükséges néki ez az útmutatás. Ez azonban a XX. század legkedvesebb tévedése, tekintve, hogy erre nézve preventiv adottságú „erkölcstelen” erkölcsökkel rendelkezem s hogy alaptermészetemet, mely kényszerít, hogy megismerjem a körülöttem fennállókat, mégsem élhetem ki, annak csupán anyagi okai vannak. Ezek az anyagi okok nálam azt idézik elő, hogy más etikai síkon nyilvánuljon meg az általuk jelen körülmények között elfojtott erő (betörés, gyilkosság, szélhám), hanem életemet befelé irányitják s előáll, de pszihikai kvalitásban az az Einstein állította eset, hogy t. i. egy bizonyos sebességi erő hat egy bizonyos testre s ha az erő akkora, hogy a sebességi határnál (300 000 km. sec.–1) nagyobb gyorsasággal kéne haladnia a testnek, akkor az erő maga is átalakul anyaggá. Ez az anyag vagyok én és ez az erő vagyok én. Azonban az anyag több lesz, az energia pedig ellenkező erők behatása folytán állandóan csökken és az ember csöndesen elfárad. A kávéházi asztal hideg, engedelmes, odahajtja hát a homlokát és arra gondol, hogy milyen szép volna a torony tetején kitárt karokkal egy meztelen nő, közepén a melle alatt egy nagy vörös rózsa és nem írja meg csak a barátjának, aki szeretettel őrzi messziről. Aztán fáj a feje, aztán bolondságokat csinál, szamárságokat és őrültségeket. A végén verset ír megint. És igyekszik mindent úgy szeretni, ahogy van. Ennélfogva lassacskán mindenki előtt „kedves, csöndes fiú” lesz, akit azonban nem kell meghívni, mert egész este hallgatni fog és ha beszél, hát kiütköző különös dolgokat beszél.

Egy hét mulva írom e folytatást, mégis elküldöm, hogy lásd, milyen ellentétes hullámhosszak szakadnak ki az én magosra nyujtott oszlopomról. Az egész pesszimizmus elmult kétnapi erős főfájás után és az a kétnapi erős főfájás ujabb tisztulásokat eredményezett. Rájöttem a nagyság tudatára, az én, az ember nagyságára és a kereszténység egyik sarkalatos tévedésére, továbbá az egyenes és a görbe lényeges különbségére, amiket így hamarjában körülményes volna előadni, különösen, ha hozzávesszük a transnegativumról szóló elméletemet, mely a fizikával és a kémiával, azt hiszem, bizonyítható is, csak hogy erre eddig senki sem gondol. (Az uránum elem atomjában hány elektron rendszer van és ezek hogy férnek meg egymás mellett. Különben erre utóbb jöttem, hogy ezt a transnegativumot természettudományosan is lehet igazolni, a művészettel kapcsolatban született elgondolásaim juttattak oda, hogy most már a fizika nyelvén kifejezve jelen van egy másik Univerzum is. T. i. a mi univerzumunk a pozitiv és negativ elektrónok rendszere, és a másik jelenlevő univerzum pedig azoké, melyekhez képest a jelen ismert negativok — pozitivok; illetve a jelen ismert elektrónok pozitiv és negativ egyedei által alkotott rendszer — pozitiv rendszer és ennek megfelelően van negativ rendszer is. Ellenkező esetben, ha nem kötné le azt a rendszert egy ellenkező pólusu rendszer, rendszer volta a pozitiv és negativ töltések azonos számánál fogva megszűnne, vagy az energiaérték 0-val volna egyenlő.) De nem folytatom tovább, nehogy még zavarosabb legyen a levelem, hiszen mindent elölről kellene elmesélni. Azt hiszem, hogy holnaptól kezdve részletesen el fogom mondani néked, természetesen folytatásokban. Addig is várom válaszodat. Légy szíves, írd meg, hogy van-e görbe sík (gömbfelület, hengerlap). Nyilvánvaló, hogy van, de a „sík” szó, illetve kifejezés ezt nem födi.

Az $a$ egyenes hossza:

\[ \infty=1 \infty \]

A $b$ görbe hossza:

\[ \infty+\infty+(x \infty)=2\infty,3\infty\dots x\infty \]

Tehát a $b$ görbe hossza legalább 2 végtelennél több. T. i. vedd magadat tengelynek, akkor ha jobbról indul a görbe balra, éppen mert görbe, vissza is tér, akkor is, ha szabálytalan és a visszatérés is legalább $i \infty$, amennyi az odahaladás. Ez azután geometriailag igazolja, hogy van $1.$ $2.$ $3.$ — $x$. rendű végtelen és így zérus.

Három pont, két egymást metsző egyenes (tehát összetartó, párhuzamos) vagy 1 görbe meghatároz egy síkot. (Azt hiszem nem mondták még ki ezt a kézenfekvő dolgot a görbével.) No most, ha az egyenes mozog, nem a saját irányában, síkot alkot. A mozgás egy speciális esete a forgás, ha idegen tengely körül történik, szintén síkot alkot. No most képzelj el egy parabolát forgó mozgásban, még pedig úgy, hogy a mozgási tengely a szárainál, a végtelenben van. Tehát:

Ekkor szintén „sík” jön létre, amely sík zárt egész, s amely síknak vetületei, az engem érdeklö helyzetben:

Ez a „zárt sík”, ha az A tengely körül forog, korongalakú testet kapunk, míg ha a B tengely körül forog, egyáltalában nem kapunk testet. Ami azt hiszem, azt bizonyítja geometriailag, hogy van abszolút zérus, tehát a 0 értékek sorozatának limese. T. i. a pontnak nincs kiterjedése, 2 pontnak szintén 3-nak szintén nincs kiterjedése, tehát $0_{0}, 0_{1}, 0_{2}, 0_{3}\dots$, ahol a $0_{0}$ geometriai értékét a fentebb, a $B$ tengely körüli forgás eredménye jelzi. (A pontnak nincs kiterjedése, ezért nem foroghat a „saját tengelye” körül, mely esetben az eredmény ugyanaz volna.)

Még lehetne ezt fejtegetni, rendszerbe szedni, de nagyon egyedül vagyok és bár érdekel, engedem, hogy leperegjen az egész az ujjamról, mint a friss víz a napsütésben.12

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

  • 1A levél eredetije: részben Petőfi Irodalmi Múzeum, részben magántulajdonban. — Közölte; Galamb: 66—71. p. — Tintával írott levél.
  • 2József Attila fizikai és geometriai fejtegetéseivel kapcsolatban Galamb Ödön megjegyzi, hogy az Einstein-féle relativitáselmélet — amely népszerűsítő könyvek útján széles körben ismertté vált a húszas évek elején — József Attilával folytatott beszélgetéseiben, korábban is, gyakran szóba került. Mivel ő maga a levélben foglaltak szaktudományos értékét megítélni nem tudta, József Attiláról szóló könyve írásakor egyik matematikus tanártársához dr. Kun-Kuti Mártonhoz fordult. Könyvében részletesen idézi a szakember véleményét József Attila elméletéről. (Galamb: 71—73. p.)

    „…Írók, költők, művészek fantáziája a dolgok lényegének oly mélységeire is rátapint néha — írja Kun-Kuti Márton —, ahova a bizonyíthatóság határain belül maradó ész talán soha sem juthat el… Itt az az érdekes, hogy e 1926-ban irt levelében beszél pozitív elektronokról, holott ezekről akkor még a tudomány nem tudott és csak 1932-ben fedezte fel ezeket Anderson fizikus a kozmikus sugarakban. Ma már közismert, hogy a pozitív elektronok — pozitronok — lényeges alapelemei a materiális világnak. — Kár, hogy a levélben említett transznegatívumokról szóló elméletét már nem fejtette ki. Ebben az energiát kétféle elektromos töltések egymást lekötéséből származtatja, ami összhangban van mai fizikai ismereteinkkel… — Fejtegeti a végtelen problémáját. Mint a legtöbb nem szakember, ő is a végtelent valami misztikus színezetű, észfölötti távolságok homályába vesző, konkréten létező objektumnak tekinti. Nem gondolva arra, hogy a matematikus a végtelen alatt nem valami ténylegesen létező objektumot, hanem pusztán csak végnélküliséget ért, azaz pl.: egy végtelen sorozatnál annyit, és csak annyit ért alatta, hogy akármilyen távoli tagot szemelünk is ki, azon túl a sorozatnak még van tagja. Tehát a végtelen csak egy — az emberi értelmet túl nem lépő — tulajdonság a matematikában, melynek létmódja az érvényesség és nem a tárgyi létezés. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a végtelen nagy és végtelen kicsi számmal éppen úgy szoroz, mint a közönséges számokkal, pedig végtelen nagy és végtelen kicsi szám voltaképpen nincs is. — A tárgyi precizitás részleteitől eltekintve elmélkedései mélyretapintó érdekes gondolatokat tartalmaznak, melyek a valóság megismeréséért évezredek óta világszerte folyó óriási szellemi küzdelemnek több legizgatóbb problémáját érintik.”