A monsummanoi barlang

Mednyánszky Sándorhoz intézett levél
Kossuth Lajos
Természettudományi Közlöny, Természettudományi Társulat, geológia, kémia, Monsummano
szóelválasztás

Turin, okt. 2. 1871.


Tisztelt Barátom!

– – Sajnálattal értesültem, hogy H. úr fejcsúzban szenved.

Mondja meg, kérem, neki szives üdvözletem átadása mellett, hogy ránduljon ki nyolcz napra Monsummanoba (Toscana, a Lucca-Pisai völgyben, közel Pistojához) s biztosítom, hogy nyolcz napon át egy-egy órát töltve Nancini-Giusti úr »La Grotta« nevű gyógyintézetének természetes Tepidariumában, csuzától (ha csakugyan csuz s nem valami más természetű baj, például nem köszvény, mert ezen enyhít, de meg nem gyógyítja) tökéletesen megmenekszik. – A hajlamot természetesen el nem veheti, azt nem teheti, hogy valaki ne legyen igen fogékony a meghülésre: arról tehát nem állok jót, hogy új meghülés, új csúzt nem hoz elé s a monsummanoi látogatást nem kellend időnként ismételnie, de azt egész bizonyossággal mondani merem, hogy a meglevő csuztól, ha még oly erős s oly idült is, megmenekszik.

Mintegy 25–30 éve, hogy ezt a csodás barlangot kőfejtés közben véletlenül fölfedezték. Azóta ezer meg ezer ember használta s nem volt reá eset – soha, – de csak egyetlen egy eset sem, hogy csúzbeteg ember meg ne gyógyult volna Monsummanoban. Gyakran már három-négy nap elég a gyógyulásra; voltak esetek, hogy két mankón koczogott be nagy kinosan a beteg, s negyed napra elhányta mankóit s hetykén ugrándozva hagyta el a csodatevő »grottát«. Nyolcz napnál hosszabb cura nagyon ritkán kell; 15 napnál hosszabb soha és »never one single failure, not one! never!!«

Engem is megkinzott a fejcsúz hónapokon át irtózatosan. Fejem annyira afficiálva volt, hogy a legkisebb köhintés, tüsszentés vagy csak egy hangosabban kiejtett szó is a légrezgést az Eustachius-csőn agyvelőmig propagálva abban oly kinos concussiót idézett elé, hogy azt gondoltam, bele kell bolondulnom. Majd ismét, változat okáért, fülembe fészkelte magát s kiállhatlan fülnyilalások közt süket voltam heteken át. Majd megdagadt arczom, ajkaim, mintha egy darázs raj mart volna össze. Majd ismét állkapczámba, fogaimba vette magát. Beh sok álmatlan éjet kellett fel s alá kóvályogva töltenem, bőgve a kintól, mint Marsyas, a szerencsétlen flótás, bőghetett, midőn Apollo bicskával nyúzta.

Eh bien! Orvosom tanácsára elmentem Monsummanoba, s nyolcz napon át egy-egy órát ülve kellemes-kényelmesen abban a csodaszép grottában, az én átkozott csúzom tökéletesen el lett seperve, mondom, elseperve a szó szoros értelmében.

Aztán nincs a gyógyprocedura legkisebb kellemetlenséggel is összekötve. Felölt az ember magára illem kedvéért egy hosszu asszonyinget, papucsot húz lábára s bemegyen a stearingyertyákkal kivilágított barlangba; ott leül kényelmesen s beszélget, ha társaságban van, vagy ha (mint én szoktam, ki irtózom a társaságtól) korán reggel megyen be, hogy egyedül legyen, mulatja magát a szebbnél szebb, fantastikusnál fantastikusabb alaku stalactitek és stalagmitek bámulásával, s mintegy tiz percznyi ülés után az ember izzadni kezd (fogalmam sem volt az ily tengerizzadás lehetségéről), de ez teljességgel nem kellemetlen, mert nincs hőséggel, vértolulással összekötve. Au contraire, az ember igen kellemesen, jól érzi magát (ez általános tapasztalás), annyira, hogy órákig szeretne az ember benn maradni, ha az orvos ki nem kergetné az embert, azon intéssel, hogy a túl sok gyengít. Aztán megtörölgetik az embert lepedőkkel, beburkolják flaneltakarókba, hogy kijövet meg ne hüljön, s vagy zuhanyt veszen, ha szereti (mint én, de a viz nem hideg), s felöltözvén sétálni megyen, vagy lefekszik, hogy kellemes szendergés közt lassan elmuljék az izzadás. Aztán eszik, iszik, a mit s a mennyit tetszik (már persze abból a mi van) s nyolczad napon útra kél csúz nélkül.

Hogy minek tulajdonítható ezen csodás tepidarium bámulatos hatása? Azt, édes Mester uram, az ember bizonyosan nem tudhatja, mint az iskolás gyerek mondá, midőn azt kérdezte tőle a mester, hogy ki teremtette a világot? A temperatura nem magyarázza, mert az a grotta legmelegebb osztályában sem több 32–34° centigrádnál; künn gyakran melegebb van. A lég analysisa, szintúgy nem magyarázza, mert a belső lég a külsőtől nem igen különbözik. A szokott arányban találja az ember az atmosphaericus lég szokott alkatrészeit, egy parányi azote felesleggel; s oly infinitesimalis szénsav vegyülékkel,a a minél minden szűk utczában vagy gyűlésteremben sokkal több van. Aztán a különös az, hogy nincs élő lény a barlangban, még csak gomba sem, – sem a szárazon, sem a vizben (mert viz is is van benne; itt-ott nagyon mély, tömve fantastikus stalagmite sziklákkal – a viz langy, de pár fokkal alantabb áll hőmérséklete mint a légé, úgy hogy nem a vizpárolgás okozza a lég melegét, hanem inkább a lég melegíti a vizet (melylyel egyébiránt a látogatónak semmi dolga). Ha legyet vagy szunyogot talál az ember magán behozni, az zsong egy kicsit, aztán megdöglik; s mégis a gyertyák oly vidoran égnek a mint csak kivánni lehet. Nincs a láng körül semmi udvar; az ember pedig mondhatatlanul könnyen lélegzik benne. S az is furcsa, hogy sohasem láttam benne a gyertyalángot meglobogni: semmi nyoma a légjáratnak; mégis midőn a fizető vendégek lejárták a magukét s a grotta délután két órától ötig a szegényeknek adatik át (kik között a tulajdonos 80 ingyenjegyet szokott kiosztani), ezek a sok foghagymaszaggal, meg mindazon bűzzel, mely a nem épen tiszta olasz népet kisérni szokta, annyira megtöltik a grotta legét, hogy valóságos pestilentialis jelleggel bir; de azért midőn másnap reggel 6–7 óra közt bementem a grottába, melyet persze nem lehet szellőztetni, a bűznek, rossz szagnak még csak hire sem volt, s a levegő oly üde, tiszta, kedves volt, hogy az ember csak úgy nyelte.

  • aA szénsavgáz, ha a szokottnál csak kevéssel több van, a levegőben nagymérvü izzadást idéz elő. K[ossuth]. F[erenc].

No hiszen ezt az utóbbi tüneményt nézetem szerint megmagyarázza a viz, minthogy tudva van, miszerint a viz saját teriméjü gázmennyiséget absorbeál; hanem e gyógyhatás eredetét az eddigi vizsgálók nem tudták kimagyarázni; mert mindig csak a vegybontással bibelődtek. Én meg is mondtam nekik, hogy dobják a falhoz lombikjaikat; s forduljanak a physikához, és vegyék elé a villany- és delejmérőket; mert előttem a vidék geologiai tüneményei világossá teszik, hogy ott a vulcanikus erők vannak még activitásban a földkéreg hypogene rétegeiben, s a villanydelejes tünemények vizsgálatában kell a dolog nyitját keresni. Ha még egyszer oda vetődöm, majd utána nézek én a szükséges kellékekkel felfegyverkezve.

Pedig ha élek tavaszig, kétszer sem mondom, hogy még egyszer meg nem teszem az útat, melyet most tettem (vasúton mentem Monsummanóig s onnan Speziáig, de vissza nem vasúton, hanem Sarzanától keresztül vágtam Poutremolinak Parmáig, a borzasztó sivataguk mellett mind geologiai s mineralogiai, mind botanikai tekintetben minden várakozásokat messze túlszárnyalón érdekes Appenineken).

A tömérdek művészeti és archeologiai kincseket Luca della Robbia-nakb terracottaitól kezdve (Pistoljában), Carrara világkiállításszerüen gazdag szoborvilágán, Lucca archeologiai kincsein keresztül a pisai cathedrálig, görbe tornyáig, csodazengzetes baptisteriumáig s a maga nemében egyetlen Campo Santojáig, és a speziai tengeröbölnek s a Porto Venere-i sziklacsúcsnak tündériesen szép kilátásait nem is említve; soha még geologiai, mineralogiai s fűvészeti csekély ismereteimből annyi élvezetet nem merítettem, mint ez útamban. – Pedig nem külön kocsin utazván az Appenineken keresztül, nem állottam meg mindenütt, a hol szemem egy-egy természeti nevezetességen megakadt; s még fűvészeti tekintetben is csak úgy sebbel-lobbal kapkodtuk útfélről a pompás Echinos Ritro, Carlina Acaulis, Helychrysum Stachas, Echium Italicum, Kentrophyllum lanatum, Bonjeania hirsuta, Pallenis spinosa stb. stb. példányait, melyek az alpeseken gyűjtött havasi növényeimmel kis gyüjteménykémnek igazi becset adnak. – Aztán meg geologiai tekintetben ez a vidék a teremtés munkájának egy valóságos nyitott könyve, melynek olvasásához a hieroglyphek alphabetjét maga a teremtő véste be egyik oldalon az Ó-Pliocén, más oldalon az oolite korszakbeli ásatagokba; a nem metamorphisált hegyrészek elporladozó mészrétegeikből óriási csontvázak gyanánt kitornyosuló Ophiolitek trapp szikláiba, a Monte Albanoi kialudt vulkánok tömörüléseibe; a carrarai márványhegyek alapját képező granit, dionite stb. tömegekbe, melyeknek plutonikus hatása alatt a közönséges oolite mészkő szobrász márványnyá czukrosodott. s a nem metamorphisált vidék calcairejében most is látható kovacs gömböcskék, a legfinomabb sacharoide márvány gyomrában gyémánt szépségü s keménységü quartz prismákká jegeczesednek, melyek átlátszók, mint a legtisztább ablaküveg (pompás ily példányt vájtak ki számomra egyik carrarai márványbányában, melybe felmásztam).

  • bLuca della Robbia (1399 körül–1482) itáliai szobrász.

Ez az egész teremtési alphabet oly tisztán áll még az oly gyönge tudományos szem előtt is mint az enyém, hogy mondhatom Önnek: elképzelhetem, hogy jelen voltam, midőn a »great Architect« egy-egy új emeletet rakott itt azon palotából, melynek neve: »Creation, the work of which is still going on«, s melynek egy nagyon érdekes tégladarabja maga a monsummanói czukorsüveghegy. Szinte látom, mintha szemem láttára történnék, miként emelkedett az albanói kialudt vulkánok talapjaiban még most is munkáló, s a szomszéd Monte-Catini-i ásványforrásokban nyilatkozó vulkanikus erők által kifejtett gőzök feszereje alatt.

Hanem hát hadd ne kalandozzanak »gondolataim barna verebei« (mint szegény Beöthy szokta volt mondani); ezt a kalandozást is csak azért engedtem meg magamnak, hogy H. úrnak, kit jeles természettudósnak hallok, egygyel több ösztönt adjak Monsummanoba menni – csuzától megszabadulni.

Az a jótékony »La Grotta« rendesen ugyan nyárszakán szokott látogattatni; de nehány szoba télen is rendben tartatik akadható vendégek számára. Ha kivántatik, egy egyszerü felszólításra minden felvilágosítással örömest szolgál az intézet főorvosa, Cavaliere Odoardo Turchetti, ki télen át Flórenczben lakik s kit házszám nélkül is megtalál ott a levél.

Kossuth Lajos.

E levél egyáltalán nem volt a nyilvánosság elé szánva, sőt M. kérésére is csak nagy nehezen egyezett bele Kossuth a közlésbe, mondván, Mednyánszkyhoz intézett levelében: »Lássa Ön, nem szeretném, ha az emberek azt hinnék, hogy én fitogtatni akarom tudálékosságomat.

Ha irok, azért irok, mert tollam alá jő s időmet tölti; nem azért, hogy olvassák. Ha néha tisztába akarok jönni valamely természeti tünemény analysisével, hát iveket összeirok, mert én irva gondolkozom legkönnyebben, aztán mikor megirtam, elolvasom egy párszor, rámondom, hogy így van biz az – aztán a tűzbe vetem. Mennyit dobtam már igy oda! Hát miért ne tenném? A föld majd csak elforog a maga sorjában, míg annyira össze nem zsugorodik, hogy a vis attractiva túlsúlyra vergődve belecseppenti a Napba.

Nekem bizony nagy vigasztalóm a természettudomány, hanem vigasztalóm a magam számára s nem parádélovam a publicum időtöltésére. Betölti az a maga idejét nélkülem is.« – –

A monsummanoi barlang
A firenzei dóm karzata
A szűz és a gyermek
Az Albano-tó látképe
A Montecatini csúcsának látképe
Jegyzet

Megjelent: Magyar Ujság 1872/1.

Forrás

Természettudományi Közlöny 26 (1894) 179–182. p.