Megjegyzések George Bernard Shaw tudományhoz való alkalmasságához

James R. Newman
természettudományos gondolkodás, George Bernard Shaw
szóelválasztás

Bernard Shaw nem tartozott a legkiválóbb tudományos gondolkodók közé. Érdekelte a tudomány, ugyanakkor vonzalmat érzett a szokatlan eszmék iránt. Bár a tudomány alkalmat adott neki, hogy az ellentmondásra, a hivalkodás elleni harcra és a tréfacsinálásra való tehetségét kamatoztassa, de gyakran képtelen volt különbséget tenni a beképzelt alak és az igazi tudós, valamint a komoly figyelmet érdemlő és a tiszta humbug elméletek között. Ő maga is támogatott valószínűtlen értelmetlenségeket. Támadta a élveboncolást [kísérleti célból, állatokon – A szerk.] és a védőoltásokat; nem volt jó véleménye az orvostudományról, még rosszabb az orvosokról. Meghökkentő biológiai, fiziológiai, bakteriológiai és higiéniai elméletei voltak és semmi nem tudta meggyőzni őt arról, hogy egyszer a Nap ki fog hűlni (azt hitte, hogy Matuzsálemnél is hosszabb ideig fog élni és úgy érezte, ez a katasztrófa őt személyesen érinteni fogja). Elutasította a laboratóriumi kísérletezést, mint „kiagyalt tevékenységet”, amely csak az előre megalkotott elméletek alátámasztására való, tekintet nélkül a bizonyítékok súlyára.

Előítéletei és különös megjegyzései ellenére Shaw nyitott volt a tudomány fontos eredményei iránt. Követte a kutatásokat olyan területeken, mint pl. Pavlov kutyakísérletei valamint a Michelson–Morley-féle interferométer-kísérletek. „Szeretett laboratóriumokat látogatni és mikroszkópban baktériumokat nézegetni.”1 Érdekelte, hogyan működnek a dolgok: autók, rádiók, szerszámgépek, motorbiciklik, gramofonok. Lelkes fotográfus és kamerabütykölő volt. Minden hatékony munkakönnyítő eszköz csodálatot váltott ki belőle, de „a régimódi gépeket határtalanul megvetette: azt mondta, hogy ezeket egy profitéhes hitvány alak is feltalálhatta volna.”2

  • 1 Pearson, Hesketh: G.B.S. – Egy egészalakos portré (G.B.S., A Full Length Portrait. New York, 1942), 270. p. A fenti vázlatos képhez felhasználtam ennek az életrajznak számos részletét; úgyszintén Bernard Shaw Tizenhat önéletrajzi vázlatát (Sixteen Self-Sketches. New York, 1949) – J. R. Newman.
  • 2 Pearson, i. m. 270. p.

Shaw és Jonathan Swift hasonlóan viszonyultak a tudományhoz. Mindketten a tudományos haladás egy-egy nagy korszakában éltek. Mindketten tisztelték a tudományt, de egyiküknek sem volt ilyen irányú tehetsége. Mindketten szociális reformerként és szatirikusként közelítették meg a témát; mindketten megvetették az elbizakodottságot és egyikük sem használta a tudományt tisztán spekulatív tevékenységként. Swift érdeklődése a felsőbb matematika felé fordult, amely számára triviálisnak tűnt. Shaw harcot folytatott a biológusokkal, akiket kegyetleneknek és ostobáknak tekintett. Túlzásai érthetőek. Szeretett túlzásokba esni, ezt a reformok lényeges eszközének tekintette. „Ha nem mondjuk ki a dolgokat irritálóan, olyan mintha egyáltalán nem mondanánk, mivel senki nem fog nyugtalankodni, ha semmi nem nyugtalanítja.” (A megfogalmazás még G. B. S. szájából is bizarr.)

Volt azonban egy olyan tudományág, amely ellen nem hadakozott, de nem is gyarapította saját elméleteivel. Ez az általa megkímélt tudomány a matematika volt. Nem kicsinyelte le a jelentőségét és beismerte – ez egyszer levetve a mindentudás pózát –, hogy keveset tudott róla. Ezért a tudatlanságáért a Wesleyan Connexional School-ban kapott pocsék oktatást okolta. „Semmit sem szóltak a matematika értelméről vagy hasznosságáról: nekünk csak azt tanították, hogy hogyan kell egy egyenlő oldalú háromszöget megszerkeszteni két kör metszéspontjából, hogy adjuk össze a-t és b-t, valamint x-et használtak penny és shilling helyett, amivel olyan tudatlanságban hagytak, hogy arra következtettem, hogy a és b tojást és sajtot jelent, x pedig semmit sem, aminek következtében elutasítottam az algebrát, mint értelmetlen dolgot, és nem is változtattam meg a véleményemet addig, amíg késő húszas éveimben Graham Wallas és Karl Pearson meg nem győztek arról, hogy ahelyett, hogy matematikát tanítottak volna, ostobát csináltak belőlem.”

Az említett kiváló embereknek nagyon jótékony hatásuk volt rá nézve. Persze Shaw soha nem lett gyakorlott számoló: „Soha életemben nem használtam logaritmust és soha nem tudtam hiba nélkül négyből gyököt vonni.” De megtanulta méltányolni a magasabb matematika egy ágát, a valószínűségszámítást és a statisztikát. Az alábbi fejezet megmutatja az esély-számítás fejlődésének és gyakorlati alkalmazásának Shaw-féle változatát. Elbűvölő és jól érthető. Ismereteim szerint nincs senki más, aki a matematikatörténetet ilyen módon tárgyalta volna. Az a gyanúm, hogy ha több Shaw tanítaná a tárgyat, sokkal népszerűbb lenne. De ennek a körülménynek a matematikai valószínűsége minden bizonnyal kicsiny.

Forrás

The World of Mathematics Vols. I–IV. A Small Library of the Literature of Mathematics from A’h-mosé the Scribe to Albert Einstein, presented with commentaries and notes by James R. Newman. New York: Simon and Schuster, 1956 [A matematika világa I–IV. kötet. Egy kis könyvtárnyi írás a matematikáról, az írnok A’h-mosétól Albert Einsteinig. Az előszavakat és magyarázatokat írta James R. Newman.]. Vol. III. 1497–1498. p.