Kedves, öreg árnyak 1922

„A röpülő piarista” meg „A háromszög hámozó” című rész
Móra Ferenc
Szablik István, fizika, repülés, léggömb, Katona Dienes, matematika, geometria, szerkesztés, szögharmadolás
szóelválasztás

Benyák Bernátnak egy latin versében találtam rá Szablik István piaristára, aki jó darabig rektora volt a szegedi oskolának. Jókai, ha tudott volna róla, bizonyosan regényhőst csinál belőle. Virtusos ember volt, szegedi születés, aki nem kisebb úrral kapott hajba, mint József császár. Az egyre-másra adogatta ki a németesítő rendeleteket, a páter rektor azonban egyről sem vett tudomást. A császár Jozéfus nagy úr lehet Bécsben, de a szegedi kegyes-oskolában semminek se hívják. Itt csak magyar királyt ismernek.

A vége persze az lett, hogy a császár hosszú kezei elértek Szegedig, és kiemelték a rektori székből Szablik atyát, noha Csongrád megye rendjei is a kardjukra ütöttek érte. Földönfutó lett a tudósból, akit kora legnagyobb fizikusának tartottak. Alighanem ő volt az első magyar, aki földgömböt fabrikált, az azonban bizonyos, hogy Szegeden ő eresztette fel az első Montgolfier-rendszerű léggömböt 1785 Szent Jakab havában. Ahogy az akkori Magyar Híradó írja,

edgy égi golyóbist, mely vékonyan kikészített hólyagokból vala elkészítve, veres és fehér színre részszerint kifestve, két lábnyi magasságú, három lat nehézségű, és öt minuták alatt a felhők határira emelkedett mozsárpattogások és tapsolások között. Ezen felyülnevezett úr így megmutatta ezen szárny nélküli repülő golyóbisnak szerentsés felbocsátásával, hogy valami a francia és más idegeny nemzetek közt lehetséges, a magyarok közt sem lehetetlen az.

Íme, a magyar aeronautika első úttörői közt egy szegedi piarista. Méltó rá kegyelettel emlékezni ezekben az időkben, amikor a magyar szellemi élet munkásai csak a levegőből élnek.

Ahogy Szinnyei tizenkét kötetében keresgetem a régi szegedi piaristákat, megakad a szemem egy könyvcímen:

A hegyes szögelet meghámozása. Feltalálta Katona Dienes, a kegyesrend tagja, bölcselkedés tanára, a szegedi kir. líceum és gimnázium igazgatója. 1843.

No, gondolom, ez még a rédeieknél is többet tudott, akik a bundát megköszörülték. Ez meghámozta a háromszöget. Nézzük meg, ugyan megvan-e ez a nevezetes könyv a Somogyi-könyvtárban.

Hát megvan, egyezik is a Szinnyeivel is mindenben, csak éppen hogy nem meghámozta a hegyes szegletet néhai való jó Katona Dienes, hanem meghármazta, ami a latin címből is kitűnik: Trisectio anguli acuti.

Nekem, aki annyit könyv nélkül is tudok, hogy 6×7=42, de már ha úgy van feladva a kérdés, hogy mennyi 7×6, akkor gondolkoznom kell – rendkívül imponált ez a füzet, de csak olyanformán, mintha valaki egy hegyet emlegetne előttem. A lexikon aztán meggyőzött róla, hogy itt csakugyan ilyesféléről van szó. A hegyesszög megharmadolása olyan analitikai probléma, mint a kör négyszögesítése. Már 3000 évvel ezelőtt próbálkozott vele Papposz és Nikomedesz, akkora zsenik is próbálgatták, mint Albrecht Dürer és Newton, de még eddig senkinek sem sikerült. Katona Dienes azt állítja, hogy neki sikerült „utak tekervényein oda jutni, hova férhetés halandónak szinte megtagadva látszott”. Azt hiszem, matematikusainknak érdemes volna figyelmükre méltatni a Grünn-nyomda híreveszett termékét, hátha egy ismeretlen Bolyai lángesze lappang benne.a

  • aA szögharmadolás problémájáról 1837-ben bebizonyosodott, hogy az úgynevezett eulideszi szerkesztéssel, azaz körzővel és vonalzóval lehetetlen elvégezni. A bizonyítás Pierre Laurent Wanztel (1814–1848) francia matematikus érdeme. Móra matematikusairól Csákány Béla tollából olvashatunk részletesebben.

Katona Dienes különben azok közül a csodálatos polihisztorok közül való volt, akik sűrűn találkoztak a piarista rendben. A filozófia tanára volt, az analízis zátonyos tengerén hajókázott, és közben kertészkedett is. Mégpedig e tekintetben is olyan mívelkedései voltak, mint a háromszöghámozás. A kávéfát, a balátát, a cukornádat akarta meghonosítani Magyarországon. Röszkén meg vagy 800 indigóbokrot ültetett, áztatott is belőle indigófestéket, hogy Franz Kropf pesti Schönferber nem győzött hálálkodni érte. A tengelici pusztán be is rendezett egy indigógyárat, de az hamarosan felvette a néhai nevet, mert a kilátásba helyezett állami segítségből nem lett semmi. Látnivaló, hogy a magyar iparpártolás már akkor fel volt találva.

Tudós Katona Dienes a sátoraljaújhelyi temetőben porlad, és a Magyar Állam elsárgult lapjain talált magakészítette sírföliratából látom, hogy a versírásban is verzátus volt, és a szelíd Vergiliushoz járt iskolába:

Dercsika szült engem, Pozsony, Szeged és Tata képzett,
Pest iparom díját juttatta babérkoszorúval,
Hőseit énekelném kettősen erős magyaroknak,
Bölcseséget, erényt, tudományt írtam, tanogattam

A „szöghámozás” egyik példánya a A Sós Antikvárium kínálatából
Forrás

Móra Ferenc: Szegedi tulipános láda. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1964. 136–165. p. (Móra Ferenc összegyűjtött művei.)

Függelék

Az első léggömbfelbocsátások Magyarországon

Az „égi golyóbis” sikeres franciaországi felszállásainak híre csakhamar eljutott Magyarországra is, és mi sem természetesebb, hogy jó néhány vállalkozó szellemű férfiú rögvest annak utánzására szánta el magát. A feladat kihívást is jelentett, de a buzgó igyekezetet magának a világrengető szenzációnak a valósághű megtapasztalási vágya is magyarázza. Így került sor egymás után több léggömb feleresztésére is Magyarország területéről, melyek közül a legelsőt Győrött, a helybéli főiskola paptanára, Domin Ferenc József (1754–1819) bocsátotta fel 1784. március 1-jén. A nevezetes eseményről a Magyar Hírmondó is beszámolt, amiből ezúttal a szokásosnál kissé hosszabban idézünk az elsőbbség okán, de a korabeli archaikus nyelvezettel történő „műszaki leírás” külön élvezetet is nyújt.

Tehát a Győri Tudomány Fő Oskolának tulajdona az a dicsőség: hogy Magyar Hazánkbann is meg lett már egyszer annak a repülő golyóbisnak próbája: melyly majd csak nem az egész világot fel lázzasztotta. Jól reméllettem én azt, hogy ennyi tsatára a mieink is fel ébrednek. Ha nintsen is egyéb haszna, elég a még is: hogy a természetet vizsgáló nagyságos elme ártatlanúl mulatja magát az ilylyen ritkább látatokbann: s hogy köz népünk is, azokat szemlélvén, kezdi esmérni, mi sokat tehet a tanúlt emberi ész, a mit a gyáva ostoba talán ördöngösségnek tartana. Ezzel igen oszlik homálya, azutánn egyebekről is inkább elbírhatja az okos beszédet. Mire nézve méltó különös dítséretre Tisztelendő, s Nagy nevezetű Domin Ferentz József úr, Zágrábi Püspökségnek Áldozó Papja, a Szelid Tudományoknak és a Böltsel-Martinovics Ignác Léggömbfelbocsátás a millenniumi ünnepségek alatt a Városligeti tónál kedésnek Tudósa, Győrött a Tudomány Fő Oskolábann a Természet tudásnak, és a Gazdálkodásnak Királyi Tanítója: hogy már a repülő golyóbissal is a természetnek ilyly ritka műveletével, ilyly hasznos gyönyörködtetést szerzett Nemes Győr Városának.

Egynehány hetekig rejtekben lett többszöri tapasztalások utánn eme most folyó hónak első napján déll esti két óra utánn, Steiner András Ferentz Orvos Úrnak udvarában téttetett végre a nevezetesebb próba.

A golyóbisnak szélessége tizenkét Párizsi hüvelyknyi volt. Meg telvén a gyúladó levegővel legelőször is tsak a szobábann botsátatott fel: Egyenes függő mérték szerint vévén sebes emelkedését, majd tsak nem egy szempillantás alatt fel ért a mennyezetig. Onnét levévén az udvarra kivivék. Holott azonnal, a mint szabadon eleresztetett egyenes hamar reptével felylyül múlta a ház fedelét. Már a szabad levegőbenn a szél megdűlt emelkedéssel vitte olyly magasra, hogy Tsalóköz Szigetének indulván egynehány pertzenések alatt tsak eltűnt a nézők elől.

Arról, hogy végzett-e további „léghólyag” felbocsátásokat Domin Ferenc József, nem szólnak a korabeli források. Alig két hónap múlva azonban Pozsonyban eresztett fel egy léggömböt Gyarmathi Sámuel (1751–1830) doktor, „a Kardinális Prímás Ő Eminenciája és sok értelmes nézők jelenlétében, – írja a Magyar Hírmondó – ezen Golyóbisnak nehézsége vala 1000 Árpa szem nyomó: fért beléje 4900 Cubicus ujnyi Levegő”.

Katonai léghajó felbocsátása a millenniumi ünnepségek alatt a Városligeti tónál
Morelli Gusztáv · 1896 · fametszet · Vasárnapi Ujság 1896/35

A sikeres próbálkozók sorában Szablik István (1746–1816), a pesti piarista gimnázium fizikatanára a következő, aki 1784 nyarán több alkalommal is végrehajtott léggömbkísérletet. Pesten 1784. augusztus 22-én

estvéli 7 órakor bocsátá fel T. Szablik István Piarista és a Természet tudomány tanítója egy ökör hólyagokból készült veres festékkel meg tzifrázott, és gyantával békent repülő gollyóbist… ezen szárny nélkül repülő golyóbisnak már harmadszori szerentsés lebontásával megmutatta azt, hogy valami a Frantzia és más idegeny Nemzetek közt lehetséges, a Magyarok közt sem lehetetlen az.

A nagy csudálatot kiváltó esemény Szablik rendtársát, Benyák Bernátot is olyannyira lenyűgözte, hogy versben állított emléket a még sosem látott pesti „légiparádénak”:

Felszökken csuda művészettel az égre a léggömb
S álmélkodva a nép ellepi Pest tereit.
Egy almáskofa hagyja a hasznát és nyereségét,
Tágranyitott szemmel nézi a fellegeket.
Nemrég bajnoki kardjával győzött a halálon,
S hökken a hadnagy most bomladozó csapatán.
Dobják városatyák is méltóságuk a sutba,
Testületük kivonul, s rendül a távolodón,
Rendül, s már az egeknek törvényt szabna, szokatlant,
Így tréfál meg a gömb nagytudományúakat.
Telve az utca, s a nép fut, mászik a ház tetejére,
Megdöbbent tömeget lát, aki szertetekint.
Íme a gömb, mely könnyű gáztól duzzad az égen,
Csábít mindeneket futni dolguk elől.

Martinovics Ignác, a magyar történelem tragikus sorsú alakja – akiről csak kevesen tudják, hogy a természettudományoknak is kiváló művelője volt – 1784–85-ben három alkalommal hajtott végre sikeres léggömbfelbocsátásokat Lembergben (Lvov), ahol az idő tájt az egyetem kísérleti fizikai és mechanikai tanszékének volt a professzora.

Magyarországon az első, léggömbbel magasba emelkedő ember bizonyos Dr. Menner volt, aki hidrogénnel töltött léghajóján 1811. június 3-án szállt fel a pesti Városligetből, s alig egyórányi légi utazás után a Gyöngyös közelében fekvő Gentspusztán ereszkedett alá. Útja során selyemből készült ejtőernyőkkel kisebb háziállatokat bocsátott le, amelyek sértetlenül értek földet.

Még ugyanabban az évben, szeptember 15-én este 6 órakor Dr. Kraskowitz orvos szállt fel Pozsonyból. A korabeli források arról tudósítanak, hogy 1538 öl (1 öl = 1,896 méter), azaz nagyjából 3 kilométeres magasságot ért el (ezt légnyomásmérővel tudták viszonylag nagy pontossággal mérni). Egy óra múlva a Fertő-tó közelében landolt a helybeli lakosság nagy ünneplése közepette.

Az első évek után egyre sűrűbben követték egymást a léghajós utazások – mondhatni megszokottá vált a lassan tovaúszó hatalmas léggömbök látványa. Ezzel együtt természetesen növekedett az utasok tábora is, akik élelmes vállalkozók közreműködésével, némi fizetség ellenében maguk is átélhették a „repülés” mámorító érzését. Ha hinni lehet az egykorú sajtónak, Budapesten az 1896-os millenáris ünnepségek során több mint hétezer utas gyönyörködhetett a magasból a főváros panorámájában.

Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a repülés történetében. Dunaszerdahely: NAP Kiadó, 2002.

Függelék

Á csüllengről
(isatis tinctoria)

Sarlay Jánostól

A midőn szerencsém van az ipargazdászat szakgyülésének csüllengből (isatis tinctoria, Waid.) sajátkezüleg gyártott indigófestéket tömör és oldott állapotban bemutatni; szabadságot veszek magamnak annak keletkezéséről, fejlődése hanyatlásáról és gyártásáról röviden megemlékezni.

Míg keleten ősidők óta, miről Plinius és az arabs Rhazes tanuskodnak, az indigóferák különféle nemei közvetve nyers anyagúl szolgáltak a kereskedelmi indigó gyártására; addig nyugaton, kiválóan a gallok- és germánoknál szintoly régóta, közvetlenül kékrefestésre használtatott fel a keresztesek családjából a csülleng.

Ezen növény, mely nálunk is honos és több vidékeinken vadon is terem, már a XIII-ik században annyira kedvelt volt a germánoknál, hogy az erfurtiak jelvényűl használták és Waidjunkerei voltak, hogy 300 községnek csaknem kizáró termesztési czikkűl és felette virágzó iparágúl szolgált, bogy kereskedése 5 piaczot, névszerint Armstadt-ot, Erfurt-ot, Grótha-t, Langensalz-ot és Taennstedt-et elfoglalt. Ezen jövedelmező iparágnak a tengerút fölfedezése Indiába, különösen pedig az angol-keletindiai társulat által felette nagy mennyiségben szállított indigója vetett lassan-lassan véget; mert sem az indiai indigó elterjedett hátráló előitéletek, sem az ismételve kiadott kemény kormánytilalmak, sem végre Bonaparte Napoleon félmillió franknyi jutalma, a szárazföld zárrendszere idejében, annak részére, ki csüllengből indigót gyártana, nem valának képesek a csüllengmívelés hanyatlását megakadályozni, úgy hogy jelenleg csak igen alárendelt szerep jutott neki a festésnél az úgynevezett Wajdküppénél.

Ha fontolóra vesszük, hogy Magyarország indigóért évenkint legkisebb számítással 6–7 millió forintot ád ki és azután halljuk, hogy csüllengünk szintannyi és több indigót tartalmaz, mint a legjobb fajú indigofera: mi természetesebb, mint az, hogy mi minden erőnkböl igyekezzünk csüllengünkből az indiainál ha nem is jobb, de olcsóbb indigót gyártani, gyártmányunkkal a tetemes kiadást megtakarítani nem csak, söt erre a külföldtöl annyi milliót bevenni.

Ily gondolatok vezettek engem is e csekély, de jó eredményű kisérletre Katona Dienes piarista a gazdasági lapokban közzé tett tapasztalatainak olvasása után, ki már 1830 körűl megkezdte ez irányt, azota folyton ápolja s máig már is oda fejlesztette, hogy minden ember; ki az általa megállapított gyártási szabályokat pontosan teljesíti, csinálhat indigót. Ezen gyártási szabályok három műtétre szorítkoznak: az első a zöld félig fonnyasztott csüllenglevelek, vagy csüllöngkórok forróvizzeli szivatását, – a másik az átszűrt szivadék csurgatás vagy kavarás általi indigóélényedését (oxydatio), – a 3-dik a szivadékból kivált és letelepedett mar most oxydait kék indigó tisztítását és szárítását zárja magába; – mindháromét Katona Dienes indigógyártási utasításának most sajtó alatt levő 3-dik kiadásában kellöen ismertetve találandjuk. – Ezen eljárás Indiában is irányadó, de bár ezer éves gyakorlat is szóljon mellette, a vegyi ismeretet mégsem pótolhatja; mert rendszabályait követve igaz indigóra teszünk szert, de minden egyes gyártmányunk minőségre és mennyiségre eltérve leend az előbitől, és ha, mikép a kereskedésben megkivántatik, egyféle gyártmányt óhajtunk, azt egyedűl Indiában és másutt is szokásos eljárással, t. i. az egyes gyártmányoknak tisztítás előtti összekeverésével birjuk elérni, sőt ezen szabályok mellett megtörténhetik az is, hogy semmi indigót nem nyerünk, ha valahogy elnézésből csak egykét perczczel is tovább szivattuk a csüllengnövényt mint érettségi jelei után kellett volna.

Nagyon kár, hogy Dumas, Liebig és Berzelius vegy-elemzései csupáncsak a kereskedelmi indigóra, magára a növényre azonban, melyböl nyeretik, épen nem terjedtek ki, és azért tudományilag megalapított eljárást szolgáltattak gyári feldolgozására, de előállítására semmit. Chevreul franczia vegyész elemzett ugyan csüllenget de elégtelen eredménynyel; kisérlete mindazáltal mégis annyit bizonyított, hogy az indigó festanyaga nem mint olyan létezik a növény rostjaiban, hanem oldott, szintelen állapotban, melyből csak a légkör élenyének fölvétele után válhatik kék indigóvá.

Már a mondottakból is az derűl ki, hogy az indigó biztos és legolcsúbb gyártása mindaddig talány marad, míg a tudomány meg nem fejti előttünk a csüllengnövény alkatrészeit, míg meg nem mondja, mily vegy- és számviszonyban vannak egymáshoz és különösen valamennyi elem azon oldott anyaghoz, mely oxydálva – még a levágott növény metszsikján elterülö sejtjeiben is, – kék pelyhekben a folyadékból kiválik, és melyet mi indigónak nevezünk.

A mondottak eredményeűl egy alázatos kérelemmel lépek elő, mely abból áll: indítványoztassék innen a csülleng vegy-elemzése hazánk központjában akár az országos gazdasági akár pedig az iparegyesületnél.

Forrás: A magyar orvosok és természetvizsgálok 1867. augusztus 12–17-ig Rimaszombatban tartott XII. nagygyülésének történeti vázlata és munkálatai. Pest. Nyomatott Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál. 1868. 372–373. p.

Életrajz

Katona (Mihály) Dienes, bölcseleti doktor, kegyestanítórendi áldozópap és tanár, Katona Gábor földművelő (kinek őse Katona István 1717-ben nyert címeres nemes levelet) fia, született 1782. szeptember 24-én Derciskán (Pozsony-megyei Csallóközben). Szemes Imre kegyesrendi pap pártfogása mellett végezte tanulmányait a gimnázium VI. osztályáig, 1797-től Pozsonyban, 1799-től Magyar-Óvárott és 1801-től Tatában. 1802. október 11-én a piarista-rendbe lépett és a trencsényi rendház növendéke lett. A próbaév letelte után letette az egyszerű fogadalmat és ekkor vette fel a Dénes nevet. Próbatanárkodásának első évét a kalocsai gimnáziumban végezte, honnan 1804-ben a tatai gimnáziumba helyeztetett át. 1805. szeptember 8-án letette az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat, mire 1806-ban a rendkormány a budapesti egyetemre küldötte. 1808. szeptember 18-án bölcseletdoktorrá avatták. A teológiát 1809–10-ig (két évig) hallgatta Nyitrán és Pozsony–Szent-Györgyön. 1809. március. 9-én áldozópappá szentelték fel. 1810-től ismét Tatán volt tanár a nyelvészeti és szónoklati osztályokban, az 1814–15. tanéven pedig a szegedi líceumban. 1821-től Kolozsvárt a hazai történelem tanára volt. 1826-ban Tatán másodházfőnök lett. 1827-től Léván házfőnök és gimnáziumi igazgató. 1828. január Bars-megye megválasztotta assessornak (ülnöknek). 1829-ben a váci líceumban, a történelmet tanította. A folytonos munkálkodás megtörte egészségét és a rend kormánya egy év múlva Kalocsára küldte főnöknek. 1833–34-ben a nagykárolyi gimnázium igazgatója volt, Laicsák Ferencz nagyváradi püspök a könyvvizsgálattal is megbizta. A következő három iskolai év alatt ismét fel volt mentve a rendes tanárkodás alól. Ezen idő alatt a szegedi gimnáziumban póttanár és házi lelki atya volt. Innét Kecskemétre ment, hol négy évig vitte a középiskola igazgatását. 1841-ben a szegedi líceum igazgatójává neveztetett ki, mely tisztét 1843 végéig vitte. Ezzel be is fejezte a tanügy terén való munkálkodását. A külföldi indigó kiszorításának eszméjével már régen foglalkozott; Szegeden tartózkodása alatt e téren irodalmilag is működött; a festő csikszár nem lévén alkalmas az indigó előállítására, helyette a nagy-csüllenget ajánlotta. 1843-ban a rend kormánya Sátoralja-Ujhelybe helyezte nyugalomba, hol élete hátralevő részét töltötte. Legszivesebben a társház terjedelmes kertjének egy parányi területén tartózkodott, önalkotta kis kertjében, az úgynevezett názáreti kertben; itt időzött legtöbbet. Itt akklimatizálta az amerikai indigót: itt tett kísérletet a kávéfával (Coffea arabica), az amerikai szőlővel, a batát gyümölcscsel, a brazíliai dinnyével és a cukornáddal. Mint növényhonosító nem egy tévedésnek s kellemetlenségnek lett osztályosa. Xantus Jánossal állandó levelezésben állott, ki neki 1862-ben amerikai venyigét küldött. 1859. március 9-én aranymiséjét tartotta. 1864-ben tiszteletbeli kormánysegédi címmel tisztelték meg; szeptember 25-én elaggott rendtársainak alaptőkéjét 116 darab arannyal gyarapította. 1870. április 13-án a kegyestanitórend dékánja lett. E mellett szorgalmasan tanulmányozta a csülleng indigógyártás kérdését; buzdítására Gindly Rudolf tengelici pusztáján indigógyárat állított, mely vállalat azonban a kormánytól várt segély elmaradása miatt megszűnt. Meghalt 1874. június 9-én, Sátoralja-Ujhelyt, 92 éves korában.

Cikkei az Athenaeumban (1837. A nagy csülleng, Phoenix gőzkocsi, Műtudományi fölfedezés, Természetrajz); a Tudományos Gyűjteményben (1838. IX. A honi indigóról), a Gazdasági Tudósításokban (1838. II. A honi indigóról, rajzzal, 1840. Dinnyészet), az Ismertetőben (1840. Indigó növények, A honi indigo ügyében Ploetz úrnak), a Műiparban (1841. Honi indigo), a Magyar Gazdában (1845. Dinnyészet, Honi indigogyártás, 1846. Borok királya, Szelid gesztenyefa-tenyésztés), a Hetilapban (1847. A dalmatiai és honi indigo ügyében), a Természetbarátban (1847. Európai kenyérfa), a Gazdasági Lapokban (1851. Magyar thea, 1852. Gyümölcsfák nemesítése, irtogatás, nyesés által, 1862. A gyapot honosítás ügyében, 1870. Jegyzetek a dinnyészetről, Növény honosításunk, Jó magtermesztés és eltartás, Nemes gyümölcsfák életének meghosszabbítása, Faültetés, Növények oltalma, kései fagyok ellen, Tokaji bor, Valami az európai indigóról, Előítételek az indigo ügyében, Egy veterán gazda jegyzeteiből, A gyapot és ramia tenacissima), a Falusi Gazdában (1862. Dinnyészet, 1863. Növényhonosítás, A szelid gesztenyefa, ábrával, 1864. Növény honosítás: Amerikai gyapotfák és indigo cserjék nevelése, ezekből az indigónak legkönnyebb és népszerű gyártása, A földnek használásáról, Elektoral-répa, Faültetés, Magcsiráztató szerek, Magtermesztés az indigó-cserjében, Az arendákról, Dinnyészetünk, A magyar ló, Házi gyógyszerek, olcsó gyógyszerek, Néhány szó az élettudományból, 1865. Növényhonosítás, Nemzeti háztartásunk, Dinnyészet, Nyesegetés, Gesztészet, Faültetés, Csatornázás-e vagy befásítás, Indigo-ügy, Sivány homok használata, Néhány szó a befásítás tervéhez, A pompás diófáról, Juglans regia, 1866. Berki fák aszályos alföldünkre, Nemzeti ipar, Jegyzetek Kerner úr tanaira, aszályos földünk befásításáról, Némely gyümölcsésznek terve aszályos alföldünknek Eldorádóvá változtatására, Termelőiparunk, Törpe vagy magas fákat tanácsos-e gyümölcsös kertekben nevelni?, Gyümölcsészeti iparunk, Gabonapótok, Vadgesztenyefa, Indigo-iparunk megindult, Honosításunk, Gyümölcsnemesítés, Az europai indigo gyártóihoz, 1867. A magyar alföldi aszály okai és azok megszüntetése, Csüllengtermelés és az indigogyár kellékei, Tévedések a fákkal bánásban, A chinai thea iránti előítéletről, A csülleng és az indiai indigo Németországban egy század előtt, A japáni kukuricza, Dinnyészeti kaland vagy termeljük a dinnyét more patrio, Aszályos Alföldünk befásítása, A mesterséges rétek, a czimpáj füvekről, Növényhonosítás, Orvosi növények: Rhebarbara, 1868. Gyümölcsnemesítés különös módja, A csokoládéfa, Az esőről, Előítéletek és babonák kártékonysága, Czukorgyártás chinai sangai czirokból, Miért legjelesebbek a magyar borok egész földgömbünkön, Az édes fügéről, Indigo-gyártó társaimnak, Indigo-iparunk, A batát-gumokról, Szőlőszaporítás, A kukuriczáról, Növények termesztése, Különös dinnye, Jegyzetek a gyümölcsfákról, A kávéfáról, Az orrtekerő tormáról, Czukorczirok és czukor répa, rajzzal); a Kerti Gazdaságban (1859. Földibalha fogó, 1861. Az acclimatisálás érdekében, 1862. A gyapottermelésünk érdekében, Dinnyészeti Közlemények, Valami a legjobb brigtrágyához, A növények öntözéséről); a Magyar Kertészben (1863. Konyhakert mivelés, Népélelmezés, Látogatás az ipolyszakálosi faiskalában, A fű és fanemű gyapotról, Néhány jegyzék a fák nemesítéséről, Az indigo-ügynek befejezése); a Kertészgazdában (1865. Indigo-ügy, Gyümölcsészet októberben, Növényhonosítás: Az európai indigo netovábbja, Trágya, 1866. A nemes gyümölcsfák élete meghosszabbításáról, Gyümölcsfáink kedves földje, Kereskedelmi növények: A magyar indigo, festő csülleng, fölkarolása, A magyar kender, Növényhon, növénynemesítés, átültetés és tágabb helyezés által, Nemzeti ipar, Indigo-ügy, Dinnyészeti jegyzetek, Hasznos madarak honosítása, Honosításunk: Yam gyökér, 1867. Ismét egy kitünő indigo-gyártó, Vadgesztenyefa, A czirok család, Európai indigóvali festésnek legkönnyebb módja, Magcsiráztatás és ültetés, Hamu és korom hasznai a gazdaságban, Európai indigoügy, Virginiai bóróka, Falusi ipar Abaujmegyében, 1869. A nemes gyümölcsfák szaporításáról, A növények hasznosításáról, A csokoládéfa, Az Indiából hozott indigo cserje, meg sorsa, Magyar nemes csülleng, Eucalyptos globosus, A granát almafa, Xantus-szőlő, 1870. A nankingi chinai czukros czirok, A batát, Kávéfa, Egyptusi nád, Papireperfa, Magyar indigo ügy, 1871. Magyar thea, Édes mazsár virág vagy erdei méhfű, 1872. A batátfolyondár, Vad gesztenyefa), a Magyar Államban (1870. 111. sz. Sátoralja-Ujhely haladása, 1871. 154., 155., 164. sz. Kártékony előítéletek és tévedések), a Wochenblatt für Land- und Forstwirtheben (1871. Geschichte des Indigo); a Falusi Gazda Naptárában (1872. Magvak csirázó tehetségének megóvása, Hernyók pusztítása).

Munkái (részlet):

Honi indigó. Föltalálta gyártása szereit és az indiaival egyenlőségét festett remekekkel, és festő mesterek pecsétes bizonyítványaival megerősíti… Pest, 1839.

Honi indigogyártás haladása. Szeged, 1841.

A hegyes szeglet meghámozása. Szeged, 1843. Egy rajzzal. (Magyar és latin szöveggel, 1852-ben Pesten csak latinul jelent meg ismét: Trisectio anguli acuti)

Értekezések a szelid gesztenyefáról, a borok királyáról, magyar theáról és indigóról. Pest, 1850. (Nyom. Sárospatakon.)

Gyümölcsfák nemesítése irtogatással és dinnyészet. Pest, 1853.

Növényhonosítás. Pest, 1854. (3. kiadás, számos észak-amerikai növényekkel és technologikus közlésekkel bőv. kiadta Kodolányi Antal. Pest, 1864.)

A dinnyészet. Pest, 1860. (Kerti Gazdaság Könyvtára III.)

Európai indigo netovábbja. Sátoralja-Ujhely. 1864. (4. kiad. Pest, 1869.)

A kávéfának tökélyes megismertetése. Sátoralja-Ujhely, 1868.

Quadratura circuli. Sárospatak, 1872.

Vindiciae quadraturae circuli editae anno 1872. Accedit quadrati cuiusuis in circulum aequalis aerae conversio. Pestini, 1873.