A Marson

Tóth Árpád
fizika, csillagászat, sci-fi
szóelválasztás

Testvérem, tegnap este,
Halló! De furcsa volt!
Elindultam a Marsba,
Hopp! Hogy zuhant a Hold!

Jó gépem adamantin
Szárnyán zengett a drót,
Amikor lecsavartam
A gravitációt.

De, kérdem, ez az út is,
Ó jaj, mire való,
Megjöttem, rőt hegyek közt
Lassan szitált a hó.

Fáztam. Nagy volt a csend, és
Körül a rozsdakék
Távolban újra láttam
Örökegy tengerét

Az Űrnek, a nagy Pusztát,
S rajta a sok, szelíd
Csillag-reménytelenség
Kis pásztortüzeit.

A Földet is, ahonnan
Kószán és reszketeg
Üzent valami tört fény:
Tán Párizs lehetett?

Vagy az én bús hazámnak
Könnyei? Nem tudom;
Már vissza se találtam
Gépemmel az úton.

Szigetelő kesztyűim
Lehúztam csöndesen,.
És reggelre meghaltam
Egy villamos hegyen.

1928
Tóth Árpád
(1886–1928)
Babits Mihály, Tóth Annus, Tóth Árpád és Karinthy Frigyes, Esztergom 1926
Jegyzet

A Nyugat lírikusai közül Juhásznál nincs nyoma a groteszknek, Tóth Árpád csak pályája vége felé pendíti meg ezt a húrt is (Rímes, furcsa játék; Április), de groteszkjeinek esztétikai jellegét lírai fájdalma tompítja még fantasztikumba hajló verseiben is (A Marson).

Rába György: Tóth Árpád: A Marson. Liget, 1994, 9. 89–91. p.