A lezárkozó féreghez ősszel
(1765—1820)
Ponticulus Hungaricus · XIII. évfolyam 10. szám · 2009. október
Kulcsszavak: biológia, állattan, ízeltlábúak, áttelelés
Kérj(en)
hírlevelet!
| Menj nyugalomra, bágyadt Féreg! oh természet ölén függve szopó kis állat! Porkamarádnak enyvezd Ajtaját bé jól, oda hogy lárma, szelek csoportja Bé ne rohanjanak, míg Nyári munkádat puha fűvánkosodon kialszod. Fogja le szenderítő Álom elhúnyó szemeid, míg magadat kinyugszod. A nyugalomnak árnyék- Leple, meglankadt tetemid fedje el a fagy ellen. Mint anya néked a föld Adja emlőit s azokat szívd aluván ölében, Szopjad, igyál belőlök Életet, nyugtodba hogy a fagy ki ne oltsa lelked. Ah, mi nagyon szerencsés Vagy te, természet szeretett gyermeke, por lakossa! Zárva setét helyedben Nem maradsz holtan, noha most por-nyoszolyádba megfagysz. Csak kis időre mégy le, Míg dühét a tél komoran tölti ki, nyugszol addig. A tavasz újra, bézárt Házadat gyengén maga felnyitja lehelletével, Véle Zefir leoldja Rádfagyott pólyáidat, és lelke viszont felébreszt. Visszanyered, te kisded Féreg, így minden tavaszon életed új örömre — Nem vagyok, áh nem! Ilyen Boldog én: a durva halál majd ha setét üregbe Zárja kihülve testem, Ott fogok megfagyva, talán századokig pihenni. Bár Zefir a tavasszal Életet sírom szomorú halma körül leheljen, Nem hat alá poromhoz: Érzik a hantok, gyökerek minden Idén felettem Amikoron reájok Fú lehelletjök, vele új életerő patakzik Holt ereikbe — ismét Élnek — én nem; sőt fagyosan porkamarámba fekszem. Majd sok idővel, és ki Tudja, hogy hány század után lesz, hogy az én behantolt Síromat is kinyitja Egy tavasz: melly hosszas idő! míg lekötözve nyugszom. |
forrás
- Három veréb hat szemmel. Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, magyarázó jegyzetekkel és utószóval ellátta Weöres Sándor. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977. 415—416. o.
kapcsolódó témák
- Vályi Nagy Ferenc: A rothadt vízcsepphez