„Ó Galiléi, Kopernik, nagy Newton!”

fizika, Newton, tömegvonzás, Kopernikusz, Galilei, a naprendszer keletkezése
szóelválasztás

Első Ének.
A’ mindenségről.

Foglalattya ezen szám: I. éneknek. A’ munkának tárgya. Az örök Észnek segítségűl-hívása. A’ Mindenség. A’ Nap’ értékének, udvarának, széle’ körének szörnyű nagysága: és még-is a’ valamennyi tsillagokból álló Egészhez képpest parányisága. Az álló Tsillagok ugyan-annyi Napok. Kettő között felette nagy a’ válasz-üresség. A’ Tsillagoknak hét rendei. A’ tejes útak. E’ hét rendeknek tudákosi képe. Az égi Testek’ forgása, és a’ vonszó erő, úgy-mint amannak oka. Egy Tsillag sem lehet utolsó. Az Erőnek mivólta. Az Éther. Az Erő maga az Isten. Azoknak okoskodások, a’ kik az Erőt alkotmánynak állíttyák. Ennek az okoskodásnak első tsalfasága. Az Erő nem tartozik a’ Testek’ mivóltához, hanem azoktól egészlen külömb állapot. Második tsalfasága. A’ ki az Erőt alkottnak mondgya, haszon nélkűl valókat valókra tsoportoz. Az Erő nem oka a’ rossznak. Valamennyi mívelettyei számhoz, teherhez és mértékhez vagynak igazolva. E’ három szerént történt a’ teremtés-is. Galilei’, Kopernik’, és Newton’ segítségűl-hívása. Az egész munkának sommás képe.


Ezt az Erőt, mellynek munkálódásit az Égnek
testeiben szint’úgy, valamint a’ Főldre kiszéllyedtt
alkotmányokbann, az Egészben szinte hason-képp’
a’ mint részeibenn, a’ nagy ’s a’ morzsa tagokbann
egy formán láttyuk, belső természete képpen
nem tudgyuk, mi legyen? Titok ő, mint létte valóság.
A’ mit iránta tudunk, tsak ez egy: hogy mívi hatalma
olly renddel láttattya magát lankadni, mi-képpen
a’ Testek’ távól-léttének négyzeti nőnek.


Ó hát, Tí! kik az Istenség’ titkába (szerentsés
kémléssel mívének örök törvénnyit időn-ként
újjúló jelenségekből majd egyre ki-tudván)
olly méllyen bé-törtetek; ó GALILÉI, KOPERNIK,
nagy NEWTON! legyetek tehetős segedelmeim akkor,
majd ha meg-írandom: mint ábrázolta Napunkat
a’ nagy ERŐ az Egek’ szörnyű térjére ki-széllyedtt
zűrzavaros szerből. Mint vonta-ki annak-utánna
fényetlen Gomolyink’ nyáját a’ Napnak öléből,
és a’ fényt-hányó gőzökből öszve-akasztaltt
Tsillagokat, Népünk’ vázit: mint meg-meg’ az odvas
Hóldakat annyokból. Mint ékítette-fel oztán
Főldünket gyönyörű, bátor sok-féle darabból
rend nélkűl fel-tornyosodott, bértzekkel: az álló
tengerrel, ’s a’ folydogaló patakokkal: az élő
fákkal, ’s fű-szerrel. Mint ábrázolta-ki lelkes
állataink’ népét: és mint el-végre szerentsésb
lelkünknek mester-szerszámú földi lakását.
Lelkünknek! ki, miként e’ fő, ’s forrási Erőnek
része, hasonló-képp’ meg’ hozzá vissza törekszik.

Verseghy Ferenc